horoszkóp

Több mint egymilliós tartásdíjjal lóg a CSI: Miami vörös nyomozója

2009.04.12. 17:17

Exbarátnője 1,2 millió dollárt és egy házat követel a Miami helyszínelők arckifejezés nélküli Horatio Caine nyomozójától. David Caruso volt barátnője, Lisa Marquez azt állítja, a férfi négyéves kapcsolatuk idején megígérte neki, hogy mindig gondoskodni fog róla és két közösen született gyerekükről - írja a BBC. A nő utazási ügynökként dolgozott, amikor találkoztak, és miután összeköltöztek – állítása szerint Caruso követelésére – otthagyta a munkáját. A színész állítólag ekkor ígérte neki, hogy „mindig mellette fog állni”, ezzel szemben – bár tanúk előtt mindig gyengéden viselkedett velük – valójában verbálisan terrorizálta, majd magukra is hagyta őket, amikor kapcsolatuk megromlott. Ms. Marquez szerint Caruso 1,2 millió dollárt valamint egy San Fernando Valley-beli házat ígért be neki, de nem tartotta be a megállapodásukat. A mimika nélküli színész ügyvédje szerint „a törvényes eljárás nem túl szerencsés, mivel ezek a vádak csak még jobban eltávolítják egymástól a két felet, és elvonják a figyelmet arról, hogy mindenki – a bíróságot is beleértve – a gyerekek legjobb érdekét tartsa szem előtt”.