horoszkóp

Lui mágus nem csalt bingózás közben

2009.04.14. 17:39

Nemrég számos magyar celeb ismerkedett össze a Bingo nevű játékkal, ami egy évtizeddel ezelőtt ugyan már ismert volt hazánkban, de rövid idő után megszüntették - tudtuk meg egy szerkesztőségünkbe érkezett sajtóközleményből. Többek közt Csomor Csillla, Harsányi Levente, Palcsó Tamás, Ivan, Sipos F. Tamás, Kis Hegedűs Réka és párja, Balogh Gábor, valamint a három mentalista, Lui, Danny Blue és Christian Panthera is kipróbálhatta a szerencséjét. A mentalisták közül csak Lui járt szerencsével, aki azt állítja, hogy képességével nem avatkozott a játék menetébe. „Minden mentalistának egybehangzóan az a véleménye, hogy nem kísértjük a szerencsét, a játékokban hétköznapi emberként veszünk részt, és eszerint cselekszünk. A Bingo partin is így történt, bár mielőtt nyertem, a szelvényem fölé tettem a kezem, és éreztem, hogy ki fogják húzni a számaimat” – mondta Lui, aki lelkesen készül augusztus elején tartandó esküvőjére.