A Barátok közt egykori szereplőjét, Erdélyi Tímeát felkereste az RTL Klub Fókusz című műsorának a riportere, hogy érdeklődjön a hogyléte felől. A színésznő, aki hét éve hagyta ott a sorozatot, az elmúlt években diplomát szerzett, majd a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, és most a Madách Színházban is játszik. Az összes kedvelt tabloidtéma felvetődött a beszélgetés során, mint például a már lezárt kapcsolata Csányi Sándor színésszel. A színésznő elmondta, hogy minden ikonnak tartott férfi valójában hétköznapi ember, aki vagy szereti a borsófőzeléket, vagy nem. Kitért arra is, hogy szakításuk nem volt hangos és megrázó, mert véleménye szerint nem szabad odáig húzni egy kapcsolatot, hogy csúnya vége legyen. Erdélyi Tímea jobb szeret kibontani egy jó bort és elmondani a kedvesének, hogy jobb lenne véget vetni a kapcsolatnak. A riporter arról is kérdezte a színésznőt, mi a véleménye arról, hogy néhány éve a legjobb nők közé választotta az egyik férfimagazinként titulált FHM. Erdélyi Tímea elmondta, ezen jót nevetett, ugyanis az utcán látni szokta, milyen gyönyörű nők sétálnak, nem gondolná, hogy ő is közéjük tartozik. Az ingerekben gazdag interjúból az is kiderült, hogy a színésznő és Peller Mariann műsorvezető jó barátnők, szobatársak voltak a Színház és Filmművészeti Egyetem kollégiumában, és sokat gengszterkedtek együtt.