A The Sun információi szerint négy hónapon belül akár be is mutathatják a Jade Goodyról készült musicalt, amihez már állítólag keresik is a főszereplőt, de a készítők aggódnak, mert a világon nincs még egy ember, aki olyan lenne, mint Jade Goody volt. Ezzel szemben a rákban elhunyt egykori valóságshow-szereplő életéről készült musicalhez a szereplőket a BBC szerint egy tévéműsorban választanák ki. A műsorban komoly szerepet kapna Max Clifford Goody sajtósa, aki elmondta, Goody kislányként musicalszínész szeretett volna lenni, ezért a sajtós Goody halálakor fontosnak érezte, hogy valamilyen formában megvalósítsa ügyfele gyerekkori álmát. A szereplőválogató tévéműsort azzal ideologizálták meg, hogy Goody bulváristenség volt, ezért az embereknek joguk van megválasztani, hogy ki játssza el a kedvencüket. Míg a szereplőválogató műsor egyelőre csak ötlet a musical elég valószínűnek tűnik, ahogy talán film is készül majd Goodyról, legalábbis Clifford több céggel is tárgyalt már forgatókönyvekről.