Egy brit férfi nyerte el a világ legjobbnak mondott állását, vagyis egy ausztrál sziget gondnoka lesz fél éven át - jelentette be szerdán Queensland állam turisztikai hivatala. A majdnem 35 ezer jelentkező közül kiválasztott Ben Southall legfőbb feladata az lesz, hogy élvezze a Nagy-korallzátony nyújtotta élményeket 150 ezer ausztrál dolláros (23,5 millió forint) fizetésért.

A brit győztest egy 16 fősre szűkített végső listáról választották ki, amelynek tagjai vasárnap érkeztek meg vágyott munkahelyükre, a Hamilton-szigetre. A szűkített listára 15 ország 20 és 38 év közötti jelentkezői kerültek, tíz férfi és hat nő. Az állást meghirdető Queensland állam turisztikai hivatala akkor elmondta, hogy olyan jelöltet szeretnének, "aki képes felkelteni, és megtartani a világ érdeklődését".

A leendő gondnok legfőbb feladata az lesz, hogy a szigetek között utazgatva felfedezze a Nagy-korallzátony nyújtotta élményeket, és ezekről egy blogban illetve videónaplóban beszámoljon. A férfi luxusvillában lakhat majd, és minden utazását az idegenforgalmi hivatal fedezi. Queensland állam turisztikai hivatala becslések szerint százmillió ausztrál dollár értékű ingyen publicitást szerzett kampányával. (FH)