A Királynő-jelölt perel, amiért kizárták
2009.05.19. 08:08 - cukorka
Papp Zsófia annyira felháborodott, hogy a róla készült félakt miatt kizárták a Királynő című szépségversenyből, hogy úgy döntött beperli a szervezőséget, azaz a Magyarország szépe Kft-t, írja a Bors. A 24 éves lány azzal érvel, hogy róla csak félakt készült, az pedig nem nevezhető pornográf képnek, igaz a kiírásban az szerepel, hogy soha nem fotózhatták a jelölteket meztelenül. Az ügy a teljes akt fogalmám csúszik el, így Papp egészen Donald Trump-ig próbál most eljutni, hogy igazságot szolgáltasson, hiszen ő a Miss Universe versenyek tulajdonosa, aki egyszer már kiállt egy félmeztelen és nyertes szépség mellett. Ő volt Miss California, akitől szintén aktképek miatt akarták elvenni a koronát, Trump közbenjárása miatt eredménytelenül. A lány mellesleg nem akar visszatérni a versenybe, csak úgy perel.

Kommentek
2009.05.19 08:16:14gftamas
Nálam lehetne ő a királynő. Jelentkezni itt lehet kedves Zsófi. :)
2009.05.19 08:26:33Yvette/ Babacool
szívem, ne perelj, jobban jársz ha már most elkezdesz kijárni dubajba, pörögj kettőt valami rúdon, címlaplány, reggeli műsor celebtévé, Kedvesferi, megint celebtévé, dubaj, aztán már csak priviszopkodás, gödör, kuka.....kipippantva
2009.05.19 08:31:41butaállat
Yvette/ Babacool
Mesternek kell, hogy szólítsalak...:))
2009.05.19 08:36:07Maxigáz
Gáz.
2009.05.19 08:37:53uveg
szánalmas buta liba
Yvette/ Babacool
tök igazad van
2009.05.19 08:41:42Zep
leszarom
2009.05.19 08:47:36Ticcsi
én folyamatosan!
2009.05.19 08:48:25gftamas
Ez a meztelen nő ne nevezzen szabály baromság. Ekkora hisztit csinálni a kizárásból szintén baromság. A nem akar visszamenni a versenyre csak úgy perel úgyszintén baromság. :) Inkább tanulj vagy vetkőzz, kedves Zsófi, amelyik jobban megy. :)
2009.05.19 09:18:31White_Angel
gftamas!
Ha esetleg jelentkezik nálad, rögtön meg is tudhatod, hogy a vetkőzés megy-e neki?:)
De tényleg nem értem, ha nem akar visszakerülni, minek perel? Lehet úgy érzi, hogy a kizárással erkölcsileg megalázták? Hiszen ő csak félakt képeken mutatta meg magát.
2009.05.19 09:27:14TBal
Elmondaná valaki, hogy miért olyan nagy probléma, ha az illetőről meztelen kép készül? Ez annyira egy álszent dolog...
2009.05.19 09:31:09ton-ton
...és a szerkesztők egyike: Ördög Nóra nem volt akármilyen aktosan lefotózva?...
2009.05.19 09:42:50Vision
Ez a csaj a videóban nagyon undorító. Kb. eléri a "nem dugnám" kategóriát is. Látszik, hogy csak egy valag sminkkel lehet ezeket a förmedvényeket színpadra állítani. Buta picsák...
2009.05.19 09:44:47sanyix
ez egy nagyon idióta szabály, valami nagyon idióta fejéből. Miért baj ez. Ha akár hard pornófilmben szerepelne az miért is zárná? Ha lefilmezik, fényképezik akkor hirtelen megcsúnyul? Barmok.
2009.05.19 09:55:01Lord of the Sith
Hogy én mennyire , de mennyire utálom ezeket a celebkurvákat !
2009.05.19 10:03:08haopepe
öej beh csúnya
2009.05.19 10:04:18haopepe
öej beh csúnya
2009.05.19 10:11:02bonifac - a wasott kolok
az összes nő egy szent
százszor inkább ők, mint az olyan hölyék akik gatyát hordanak, azt összeszarják és aztán mosógépük sincs...
2009.05.19 10:12:54Senta
Jééézusom és bőőőőg, meg ilyenek.... ááááááá!
2009.05.19 10:20:51kiskalacs
engem is aktkepek miatt zartak ki a hernadparti vizespolo versenybol...
2009.05.19 10:26:27bonifac - a wasott kolok
kiskalacs
te nem borcuccba nyomulsz? :)))
2009.05.19 10:27:47Szilvamama
Vissza lehet menni modellkedni, esetleg valami tisztességes munkát keresni ... Attól, hogy nem lesz Királynő, még egész jól el tud majd boldogulni. Egész sokan szaladgálunk így a világban ...
2009.05.19 10:32:07kiskalacs
nem køløk--a børt annyira nem..inkabb lakk..meg olyan ize..latex.
2009.05.19 10:33:31bonifac - a wasott kolok
korbacsod is van nenike?
meg bilincs meg tobbi szarsag? :))))
2009.05.19 10:37:20kiskalacs
az meg semmi køløk..de olyan maszkos izem is van....ilyeszto.en is felek tole :))
2009.05.19 10:57:28bonifac - a wasott kolok
nem is igaz...
tudom, hogy csak viccelsz :))
2009.05.19 10:58:18uveg
és ha mégis bentmarad és nem ő nyer akkor azért perel? hisztis buta liba csak leégette magát.
2009.05.19 11:30:33reflex35
amúgy nem lehet könnyű ezek közül az elszállt libák közül olyat találni, aki még nem dobott le ezt azt magáról néhány százezerért és ilyen önbizalma van, hogy megmérettessen az ország szépe versenyen... még egy ekkora hazug médiafogást
2009.05.19 11:32:25reflex35
agyonplasztikázni lehet vetkőzni meg nem, tényleg csak egy álszent üzleti fogás
2009.05.19 11:48:01evuci
a választás után úgyis levetkőznek
2009.05.19 12:22:42oma
Liba de még buta is hozzá......
2009.05.19 13:21:46Connie
2009.05.19 08:37:53uveg
Lehet, hogy buta a csaj, de megvan hozzá az alapja. Ha egy hazudós picsa megtarthatta a címét, ő is nyugodtan indulhatott a versenyen.
2009.05.19 13:25:30pagonylako
én már azt nem értem, hogy mi köze a szépségverseny győztesének a Királynőhöz
2009.05.19 14:15:55p!nkinside
istenem. és van pofája azon csámcsogni, hogy "talán haladt már annyit a világ, h félmeztelen nőket elnézzünk" idióta buta p*csa, akkor akár pornózhat is egy szépségkirálynő, nem?! még büszke is rá a kis riherongy, hogy 18 évesen volt pofája félmeztelenül fotózkodni. legalább ismerje el, hogy ez NEM szépségkirálynőhöz illő magatartás. egy szépségkirálynő a bájával és az eszével hódít nem a melleivel. pffft.
egyébként én úgy tudom, a (szerintem nem is szép) lányt senki sem szerette igazán a táborban. szívás!
2009.05.19 14:26:40baildiko
pinkinside tökéletesen igazad van!!!!!
2009.05.19 14:28:03nyuszimussz
na... ennek is csak feltűnési viszketegsége van. ez is csak egy akt fotózást szeretne valamelyik újságtól hogy őt is jól felkapják mint a kurv@t, hátha neki is bejön.
Mert aki egyszer levetkőzik, az többször is le fog.
2009.05.19 14:46:15köldökszösz
hülye szabály vagy nem hülye, de szabály. így vágott bele a versenybe, akkor most mi van?? szerintem meg azért van ilyen szabály, hogy erkölcsileg se lehessen támadni a leendő királynőt, amiért vmikor pucéron kiteregette magát.
2009.05.19 14:50:38kiskalacs
køldøkszøsz- en szeretem a køldøkszøszømet...sztem jo dolog.
2009.05.19 14:55:33köldökszösz
kiskalács, én meg rendesen szoktam zuhanyozni, és nincs köldökszöszöm :D
2009.05.19 15:00:25vernarancs
köldökszösz, reggeltol estig siman osszejon az. meg ha zuhanyzol rendesen akkor is :)
2009.05.19 15:02:00köldökszösz
háááát.. nekem nem szokott lenni, de gondolom ez ruhafüggő :) biztos a hiányom miatt lett ez a nickem :D
2009.05.19 15:03:30Yvette/ Babacool
nekem nincsen, viszont imádom kiszedegetni az aktuális emberéből:DDDD
2009.05.19 15:09:04vernarancs
Yvette, nekem naponta tobbszor is :)))
2009.05.19 18:13:07FENTEtente
Aktum,aktum!Jobbról balra politika-paktum?
Kedves fiúk,lányok.
Manapság a kampányok az egyik választásoktól a másik választásokig tartanak.Szerintetek mikor rátok tekingetek:Mennyit ártanak a költségvetésnek a késznek?
Kampányolunk,kampányolunk,közösre meg csak rányulunk?
ÉRZELMEKET tovább kavarni csak újabb SÉRELMEKET céloz meg.A megtörtént múltunk miatt ne tegyük tönkre bizonytalan jövőnket.Nagyon kérem önöket.Olyanok vagyunk mint ágyban a gyerekek.Játszunk,csak játszunk,és közben észre sem vesszük,hogy nyomjuk az ágyat.Szerintem nagy nyomás nehezedik ma ránk,de ez a mi szép magyar hazánk.Állítólag a magyarok utólag jönnek rá minden rosszra.Hasra ne essünk ha medencében nincsen víz,és nap helyett süssünk az éjszaka sötétségében?-
Fente,legjobb vagy a végében amikor ott abbahagyod.
2009.05.19 18:19:14rittina
Fente! Te irogatsz a TV 2 .- is reggelente?
2009.05.19 20:53:16Redline
"A 24 éves lány azzal érvel, hogy róla csak félakt készült, az pedig nem nevezhető pornográf képnek, igaz a kiírásban az szerepel, hogy soha nem fotózhatták a jelölteket meztelenül."
Szegény ostoba picsa, még egy szerzôdést sem tud elolvasni és értelmezni. Hogy végezte el ez az általánost?
2009.05.19 20:55:51Redline
"Elmondaná valaki, hogy miért olyan nagy probléma, ha az illetőről meztelen kép készül?"
Mert akkor is ez a szabály, ô meg aláírta.
Innentôl kezdve meg csak egyet tehet, kussolhat.
2009.05.20 01:59:53rio
Igazad van Redline! Csak csinalja a felhajtast, hogy aztan jol jegyezd meg a nevet! Szanalmas!!!
2009.05.20 11:35:18Sarah Phalankon
Nóri meg azt mondta neki..."majd legközelebb..." Miért? Ezek a képek elévülnek?! Vagy valahogy eltűnnek?!
2009.05.22 12:55:35Nikóba
Ha nagyon megnéznénk a többi lányt másnál is találnánk ruhátlan képeket...
Túlbuzgóg voltak a szervezők