Sarka Kata már megint vetkőzik
2009.06.02. 07:15 - cukorka
Hajdúnak a még pénz sem számít, csak ne lássa más meztelen a csaját. Na jó, kicsit meztelen, nagyon sok pénzért lehet.
Úgy látszik a honi bulvárlapokat is megviseli a reggeli köd, erre enged következtetni, hogy a Bors címlapon hozza a már százszor lerágott csontot: Sarka Kata vetkőzik, Hajdú Péter morcoskodik. Szörnyű lehet így élni, hogy a feleségedet folyton mindenféle havilapok prólbálják pucérkodásra bírni, ráadásul nem is erdeménytelen, így a Story tévés már most telekiabálta a fél világot azzal, hogy az ő Katája még milliókért sem mutathatja be a bájait, akár 18 kilót fogyott a terhesség utáni három hónapban, akár nem. Sarka persze nyilván tök kivan, hiszen nem is szabad fogynia tovább, ráadásul most még a ruháit sem dobálhatja le a testéért szinte megvadult havilapoknak, de csak ellesznek valahogy. Majd megenyhül Hajdú szíve, ha elég sok nulla lesz azon a szerződésen, mi pedig egy emberként örülhetünk, hogy újra láttunk (nagyjából) meztelenül egy szülés utáni barna magyar nőt.
Íme a bizonyíték, hogy mennyire lerágott is ez a csont, de azért ez király, hogy még mindig címlapra tud vele kerülni Hajdú:



Kommentek
2009.06.02 07:53:11Yvette / Babacool
cukorka, jóreggelt:)
kapj le egy s-t a tévés-ből, mielőtt beindulnak.....:)
Baba
2009.06.02 07:57:06uveg
Yvette
de korán keltél
szia
2009.06.02 07:57:39tüske nélküli sűnsertés
szánalmas egy krapek, ahogy ... de inkább nem folytatom...
2009.06.02 07:58:17Sarah Phalankon
Csak tudnám mi motiválja ezt a picsát. Mert a pénz biztos nem. Úgy még valahogy érthető lenne, de így?! Lehet hogy azt akarja kiharcolni hogy a Petit megüsse a guta.
2009.06.02 07:58:20uveg
amúgy meg nem kell féltékenynek lennie erre a nőre mert szegény csaj nagyon buta! vetkőzni meg én is szoktam minden este fürcsi előtt!!!!
2009.06.02 07:59:10Zep
vastagon leszarom
2009.06.02 07:59:36Vladika
Kit érdekel a repedtSarka? Guminőt láthatok bármelyik szexboltban.
2009.06.02 07:59:42uveg
lesz sok nulla az összegbe csak az első nulla előtt lesz egy tizedesvessző utána meg sok-sok nulla
2009.06.02 08:00:13uveg
bocs nem előtt után
2009.06.02 08:00:16Ticcsi
Kurvinyek!
2009.06.02 08:02:14Yvette / Babacool
szia uveg
2009.06.02 08:04:05uveg
a petike is azért vette észre mert mutogatta magát meztelenül bolog boldogtalannak akkor meg miért is féltékenykedik? ez a szakmája magamutogatós kurva
így is csak azért tudjuk hogy létezik mert hajdú felesége
sejpítős picsa egy normális egyszerű mondatot nem tud mondani
2009.06.02 08:04:51rittina
de jóóóóóóóóóóóóóó:)))
boldoggá tesz:))
2009.06.02 08:05:17Yvette / Babacool
uveg mit ettél reggelire?
adrenalinomlettet? :DD
2009.06.02 08:08:36uveg
Yvette
mérget de sokat!
2009.06.02 08:09:12uveg
ja még nem is reggeliztem akkor ez a vacsi hatása még
2009.06.02 08:09:23Yvette / Babacool
na mi a hézag
szia titti:)
2009.06.02 08:13:14rittina
Szia Babóm!!
a hirektől estem önkivületbe ismét:))
irtam neked tegnap:)
Veled mi van?:))
2009.06.02 08:18:54Yvette / Babacool
eltünt a comm.-tem
2009.06.02 08:19:46rittina
Babóm!! járnak az ufók azt hiszem...
2009.06.02 08:21:51Yvette / Babacool
nem láttam csak a kölköt durcizni:(
2009.06.02 08:22:29flash-
Igen, a pénz biztos nem motiválja őket.
Itt lakom albertirsán,ahol sarka kata szülei,meg ahol kata is felnőtt, így tudok egy s mást:)
olyan egy pénzszóró banda, hogy a szülei 50 millió forintos garázst csináltak, hogy ha jön a hajdu petike,akkor a kocsikája ne a szabad ég alatt legyen:)
2009.06.02 08:25:51cukorka
2009.06.02 07:53:11Yvette / Babacool
eskuszom nem talalom. mijen s-t draga yvette??? de azert koszi.
2009.06.02 08:27:42vágtázó halottkém
flash-
Hát ha ennyire szórják a pénzt, akkor én elhiszem, hogy még több kell nekik. :-D
repedtsarka kata inkább tegye össze a kezét és maradjon kussban, hogy nem lett nagyobb ügy abból a jó kis megcsalásos-bűnözővoltpasis-beidézéses storyból.
Másokat már kevesebbért is meghurcolnak a nyilvánosság előtt.
Hol lehet arra szavazni hogy ezt a párost három hónapig bojkottálja az igen "tisztelt" bulvármédia elsőként a velvet.hu?
2009.06.02 08:28:05Yvette / Babacool
cuki: story tévé(s)-re gondoltam, de rájöttem h a hajdura gondolsz, suldigung
2009.06.02 08:29:00Yvette / Babacool
cukorka:csak eltűnt a kommentem amikor javítottam....
2009.06.02 08:43:28nyirfa
Micsoda hír! megint ez a tahó, meg az ő katicája! :(
2009.06.02 08:47:46Lord of the Sith
Én bizony úgy vágnám szájon az asszonyt , ha vetkőzni merne , mint a pinty.Főleg , ha egy csomó pénzembe kerülne.
2009.06.02 08:54:43reparatur
-Ki az a Hajdú?
-Ki az a Sarka?
???????????????
2009.06.02 09:10:00russell
ahh nem értelek én benneteket. miért baj az, ha az asszony vetkőzik? szép test, jól esik a szemnek, semmi gond vele.
Istenem amikor még az én nejem is vetkőzött....:-)
2009.06.02 09:10:42Werwolf
miert nem kepes normalisan targyalni ez a szerencsetlen?
a felesegevel: nekem ennyi meg belefer, annyi mar nem. Dontsd el, hogy neked mennyit er meg, hogy szomoruva teszel engem es ezzel esetleg hazavagod a kapcsolatunkat! (valasz utan konkluzio)
a lappal: nekunk ennyi meg belefer, annyi mar nem. Dontsetek el, hogy nektek ennyi mennyit er! Annyirol nem targyalunk.
Ennyire egyszeru lenne, a kis hulye meg ott durcazik, kemenykedik es kozben szarra eg.
2009.06.02 09:15:26Steyr-Puch
Ezeket a korcsokat miért nem tudja már elütni a vonat?
Ha tele van a parasztja dellával,már muszály mindenhol szerepelnie is?
A rihének meg 1 jó döntése volt életében,mikor otthagyta ezt a szart.
Aztán visszament,mert a pénz nagy úr!
Onnantól droidizálódott,akár tróger nórber nője.
2009.06.02 09:20:55supafly
2009.06.02 08:25:51cukorka
Nem "mijen", hanem "milyen".
2009.06.02 09:23:53uveg
nem is a szegénysége miatt vette el hajdú ezt a picsát. itt is a pénzmegmaradási törvény kell hogy érvényesüljön!
2009.06.02 09:25:02krtek
Teccik a sok agyatlan amit ráröpül a műhírre és mond okosakat. Műhír, műsztár, műnő, és egy undorító takony aki behülyíti az erre fogékony birkahadat. Részemről a "Petike igényes anyádnak csinálj műsort" kategória vagyok.
Ezt meg a fasz programigazgatók figyelmébe: Idegesít ez a köcsög, gyakorlatilag nem a produkcióit, hanem naggyábol a csatornát ignorálom ahol ez a szarházi előfordulhat...
2009.06.02 09:26:08Steyr-Puch
Éljen Vakond!!!!!!!!!!
2009.06.02 09:49:22kovi1970
A guminyőcsinyálás nem occó. Mutogatni kő, ho a befektetís megtérüjjön.
2009.06.02 09:50:57oziris
a hajdu is csak azért nem mutogatja magát, mert úgy néz ki mint egy jól lakott óvodás. én céltávcsövön keresztül nézném szívesen nem kamerán.
2009.06.02 09:59:15Stipistopi
valaki szedálja le már ezeket örökre
2009.06.02 10:14:41Szilvamama
Agyvérzést kapok attól, amikor mindenhol azt hallom, hogy a Sarka Kata 18 kilót fogyott a szülés óta! Hát persze, mert 8-10 lement a szüléssel, a maradékot adta le, de az kevésbé lenne szenzációs ....
2009.06.02 10:25:17köldökszösz
buta nő, buta ürge, szegény gyerekük.. de miért van az, hogy legtöbbször az ilyen síkhülyék szedik tele magukat zsével...
2009.06.02 10:35:28krtek
Szilvamama: én azt hallottam az a műribanc ciklámenszagút szarik, csak Péter eddig ezt titkolta. Haggyál már! Ki a faszt érdekel mennyit hízik vagy fogy? Ki az nekeded? Ő tudja hogy te mennyit híztál? Ez csak a média moslékabb fele és pár hülye szerint közügy.
Nálam pont az ilyen Hajdú féle műmáyer parasztok miatt van előitélet minden celebbel szemben egyből...
2009.06.02 10:47:56nyirfa
köldökszösz:
Mert mindíg a hülyének áll a szerencse.
2009.06.02 10:53:33Szilvamama
krtek: igazad van, csak ha hallom felhúzom magam azon, hogy ő ebben is különb az átlagnál ...
2009.06.02 10:58:37Dulifuliokoska
Micsoda hír!
Megkönnyebbültem, hogy HP már nem is olyan féltékeny...micsoda bódottág!
2009.06.02 11:04:05PetDrag
amúgy sem vagyok celeb párti, de ettől a HP-tól kinyílik a bicska a zsebemben!! és Katája... eh... :-(
2009.06.02 11:05:54Tpancs
Kata, Peti, kíméljetek már minket egy kicsit, köszi.
2009.06.02 11:17:57uveg
szegény gyereküket hogy ki fogják közösiteni!
ja és a keresztelő az meg egy másik szenzáció lesz? pompa felhajtás?
2009.06.02 11:25:25netsrot7
Dögöljön meg a Zsírdisznóvalegyütt!
2009.06.02 11:29:36Lord of the Sith
Hmm. Hülye név.Most repedt a sarka ?
2009.06.02 11:46:33napalm
ezt a lúzert....
2009.06.02 11:49:42napalm
mármint a hajdú.
2009.06.02 12:09:57Cliff
nfvsz
2009.06.02 12:11:58antitaxis
Hajdúnál nagyobb csúszómászó takonyhuszárt nem hordott a hátán a föld! Ehhez képest ez a minusz 120 IQ-s bugyiba sült nyafka rüfke egy példakép!
2009.06.02 12:31:11zeregély
előbb-utóbb valaki olyan fogja ágyba vinni ezt az asszonykát, aki nem hajdu péter. nem hinném, hogy az ilyen nyafogás sokáig lenyűgözné ezt a belevaló kiscicát:)
2009.06.02 12:40:15Tvay
Nahát! A Velvet Indexbe linkekt címlapon kesereg, hogy már megint címlapon vannak.
Hehe...
2009.06.02 12:43:55Tvay
Flash-!
Azé' 50millás garázst elképzelni sem tudok. Mesélj még róla!
2009.06.02 13:18:20zsoltix
Kik ezek egyàltalàn? Komolyan nem tudom. Valami magyar àlompàr,vagy mi a görcs? Igy Hajdù,ùgy sarKAKAta,màst se hallani.Ja,meg a kölykükröl,aki màr az apja zacskòjàban celeb volt.
2009.06.02 13:22:34Cooper82
Egy ringyónak az a dolga, hogy vetkőzzön, egy médiabohócnak meg az, hogy hisztizzen és így csikarjon ki érdeklődést maga után. Amúgy ez a segg Hajdú mit vár, ha egy ilyen szajhát vesz el???
2009.06.02 13:29:58pincsi-pancsi
12:31:11zeregély
Ez már ezer éve megtörtént. Petya megbocsátott.
2009.06.02 13:31:57kiskalacs
ez a hajdu megerdemelené hog valaki jol anuszba tossza repedesig...
2009.06.02 13:34:29LG111
Most mit akar ez a nő? Régen még egész jól nézett ki, de most olyan mint egy disznó! Nincs bokája, nagy a hasa, puffadtak a térdei!! Jajjj!!! Miért nem kéri ki előbb egy dietetikus tanácsát! Könyörgöm annyi szép nő van ebben az országban! Miért ennek a reteknek kell vetkőznie????
2009.06.02 13:36:54SzeLepke
kali: úgy, úgy!:)
LG111: van fotosopppppp!!!!
2009.06.02 13:38:16TheDude
Hányszor adja még el a nejét ez a faszi??
2009.06.02 13:43:42LG111
Most mit akar ez a nő? Régen még egész jól nézett ki, de most olyan mint egy disznó! Nincs bokája, nagy a hasa, puffadtak a térdei!! Jajjj!!! Miért nem kéri ki előbb egy dietetikus tanácsát! Könyörgöm annyi szép nő van ebben az országban! Miért ennek a reteknek kell vetkőznie????
2009.06.02 13:46:40Stipistopi
2009.06.02 13:38:16TheDude
Hányszor adja még el a nejét ez a faszi??
annyiszor, ahányszor még kereslet lesz rá...
2009.06.02 13:51:27Cooper82
Nem kell annak eladnia, mert a csajnak lételeme, hogy mutogassa magát...
Amúgy egy-két év (de lehet sokat mondtam) és ez a riherongy úgy is otthagyja ezt a buzit valami másik pénzes ürgéért. Nem csodálkoznék, ha már most dolgozna ezen a problémán. Tuti most is dugja valaki más is.
2009.06.02 14:12:49OmegA404
Mondjuk én dugnám erősen...
Zsírkutya meg nyalhatja a herém közben ha tényleg ratyi.
Talán lenne egy szép gyerekük is.
2009.06.02 14:16:26OmegA404
Kedvesékkel mi van? Hétvégén nem volt kurva csere?
2009.06.02 15:39:27ggx
Jó rákéne verdesni e kicsit az arcára. Szívlapátval. A Petinek.
2009.08.09 17:29:10csillagpatrik
Kata pózolásán semmi erotikusat nem véltem felfedezni...Hajdú Petike meg elég irritálóan próbál beleszólni a fotózásba, vagy éppen az smsezésbe merül bele teljesen.