Gumicukor

Jolie és Pitt összeházasodik, 167.258. rész

| 2009.06.07. 16:50 - suze

Mivel a National Enquirer pár napja úgy tudta, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt a szakítás szélén állnak, törvényszerű, hogy ilyenkor valaki más rákontrázzon, miszerint dehogy is, sőt, esküvőre készülnek. Ez most az angol Mirror tette meg, akik ráadásul merészen új figurát hoztak az eddigi Pitt hepciáskodik/Jolie vonakodik-koreográfiába. „Általában Brad az, aki forszírozza a dolgot, de ezúttal Angie állt elő vele. Az egyik asszisztensük összegyűjtötte nekik a kapcsolatuk válságáról szóló cikkeket, és ekkor Angelina azt mondta, talán az lenne a legjobb, ha összeházasodnának, hogy egyszer s mindenkorra véget vessenek ezeknek a találgatásoknak. Brad arca kigyúlt az örömtől, teljesen felvillanyozódott” – mesélte az ilyenkor szokásos Közeli Ismerős a lapnak, aki ezek szerint nem tudja, hogy egy esküvő nem akadály, legfeljebb ezután a kamu válásos sztorik jönnek majd.

A párról általában kéthavonta írják meg, hogy mostmáraztántényleg szakítanak/összeházasodnak/újabb gyereket szülnek/örökbefogadnak. Pitt 2008. decemberében Ann Curry Today Showjában úgy nyilatkozott, majd akkor házasodnak össze, ha ez fontos lesz a gyerekeiknek. A Mirror közeli ismerőse szerint az esküvőre New Orleansban kerül majd sor, és „a gyerekeknek is meglesz a maguk fontos szerepe”. A show nyilván a végtelenségig folytatódik, az újabb szakítós/esküvős hírekig talán még akár a jövő hétig is várnunk kell. Ja, nem ilyenkor előbb mindig a terhesség-örökbefogadás kör jön.

Kommentek

  • 2009.06.07 17:27:36Dani7 akit bannoltak a Velvetről

    Szia Suze !

    Most komolyan, ha már téged is idegesit aki ugyebár ebből él, akkor miért irsz róla ??? :)
    Vagy rendszerváltás van nálatok és a jövőben értelemes hirek lesznek ? Esetleg egyszemélyes forradalom ? Nem bántásból irom, csak úgy kérdezem.

  • 2009.06.07 17:48:46suze

    Dani7, a Velvet hírújság, ezek a hírek meg olyanok, hogy egyvalaki feldobja, aztán az összes átveszi, tehát nem tehetjük meg, hogy nálunk meg nem jelenik meg róla semmi. De ha kicsit is ismered a Velvetet, tudhatod, hogy mindig jelezzük, hogy "na most épp ezt írják, de nem kéne beszopni".
    Egyébként meg egyszer úgyis eljön az, hogy véletlenül tényleg házasodnak/szaporodnak, sose lehet előre tudni, melyik lesz az igazi :)

  • 2009.06.07 17:56:45nagyonhülyevagyok

    "tehát nem tehetjük meg, hogy nálunk meg nem jelenik meg róla semmi"

    "Egyél sz*rt, négymilliárd légy nem tévedhet!"

    azt sejtem, hogy a hasonló hírekkel kapcsolatban sokszor előfordul, hogy a A magazin megírja, B átveszi, C átveszi Btől, ... majd az X magazintól a "már az anyja sem ismer rá" cikket újra idézi A
    ...
    és boldogan élnek, míg az embereknel van igényük erre a "sz*rra"

  • 2009.06.07 17:57:10Yvette / Babacool

    ehh, legalább nem leszünk felkészületlenek

  • 2009.06.07 17:59:23nagyonhülyevagyok

    "Velvet hírújság"

    nademost őszintén...?
    mi ebben a "cikkben" a "hír"
    és mi az "újság"?

  • 2009.06.07 18:00:25suze

    nagyonhülyevagy, remélem, feltűnt, hogy épp azt írtam: ha négymilliárd légy ugyan azt állítja is, hogy a szar jó, szerintünk azért inkább gondolkozz.

  • 2009.06.07 18:29:35DonGatto

    :) ott a pont

  • 2009.06.07 20:04:57nagyonhülyevagyok

    "nagyonhülyevagy, remélem, feltűnt, hogy épp azt írtam: ha négymilliárd légy ugyan azt állítja is, hogy a szar jó, szerintünk azért inkább gondolkozz."

    én inkább arra gondoltam, hogy ha a mindenható Velvet megírja is, attól még nektek nem kell(ene) mindent átvennetek,
    vagy éppen a "nem tehetjük meg"-en van a hangsúly, mert a felűlről jövő ukáz azt mondja, hogy minden hírre dupláznotok kell?

    lehetne a gumicukor szinvonalas(abb), ha nem csak rövid bulvárcikkeket kopipésztelnétek (és ezáltal szaporítanátok az amúgy is szerteáradó bulvármocskot), hanem valami kis agymunkát is fektetnétek bele

    (rispekt, elolvastam a cikket még1x, való igaz, hogy a kommentár kicsit értékelhetőbbe teszi)

  • 2009.06.07 20:11:12scimmia

    kötelet hozzon valaki!
    Ledobom a műkörmömet :-/

  • 2009.06.07 20:11:13Senta

    Hülyegyerek, a Velvet ilyen... itt ez van. Mekiben sem kérsz lángost vagy annyira hülye vagy, hogy igen? Érzem, hogy ma el fog gurulni a gyógyszerem, érzem...

  • 2009.06.07 20:22:08Füller G./bajóti gengszter/Tudod mi az hogy szopol?

    Ki a faszom az a Jolie és Pitt?

  • 2009.06.07 20:27:01ellewoods

    na végre :)))

  • 2009.06.07 20:38:24A_blogger

    Senta, igazad van. A Velveten ezek a hírek, mert ez a bulvárról, celebekről, sztárjelöltekről és az ő mélyenszántó, magvas gondolataikról szól. Akinek nem tetszik, az olvasson komolyabb híreket, arra is vannak megfelelő hírportálok.
    Én ide nevetni jövök, mert ezek a celebek olyan viccesek, a kis semmilyen híreikkel. :D Szerintem tegye ezt más is.

  • 2009.06.07 20:59:42kukacka78

    "Jolie és Pitt összeházasodik" - azt mondom, hogy tegyék, fogadjanak örökbe még 20 gyereket (bár nem tudom miért, mert nincsenek velük), és telepedjenek le egy lakatlan szigetre, úgy hogy ne halljuk róluk többé...

  • 2009.06.08 06:27:51Frucsasz

    Nem hiszem el, egy héten belül a századik, aki nem képes felfogni, hogy velvet nem az MTI. Ide ilyen hírek illenek, ezért van. Nem tetszik, ne olvasd.
    Jolie elhúzhatna a vérbe, ha ez a hír egyáltalán igaz, akkor arról van szó, hogy megijedt. Szerintem érzi már, hogy rezeg a léc. Brad 4 év alatt 15-öt öregedett mellette...

  • 2009.06.08 08:12:34Kukutyin

    Jolie vagy szenzációt akar, vagy tényleg beijedt...

  • 2009.06.08 09:19:13hapcibenő

    tényleg minden rendben lehet, ha ennyien ráérnek egy ilyen szaron vitatkozni. jolie-pitt szappanopera...

  • 2009.06.08 09:42:40flea

    @kukacka78: szerintem ezt a gyerekek nem érdemelnék meg... menjenek csak egyedül :)

  • 2009.06.08 11:06:06realmao

    Suze: Érdekes a stílusod!

  • 2009.06.08 11:12:25Janus12

    A 200000. hírnél ébresszetek fel!

  • 2009.06.08 11:27:40vágtázó halottkém

    suze
    én jobban örülnék olyan cikkeknek a hírességekről, hogy épp milyen filmen/projekten/reklámon dolgoznak, szóval ami szakmai és amiről szerintem ők is szívesebben beszélnének.

    Az hogy szakít/házasodik/örökbefogad/szül/kakál/pisál/dug/csókolózik/mulat/nem mulat/ruhaszíne/cipőszíne/rúzsszíne valahogy nem érdekel ennyire.

    Más kéne.
    Őszintén, tojok arra, hogy néz ki, elválik, vagy nem, szarik, vagy nem satöbbi magánügy.

    Arra lennék kiváncsi, hogy épp min dolgozik, mit tartott eddigi munkájából fontosnak, hova adományozott és miért.

    Pitt állítólag építész. Miért nincs egy kurva sorozat azokról a házakról amiket ő újított fel és adott el? (valami amcsi oldalon volt erről egy 10 soros hír, de tényleg nem értem miért csak 10 sor)

    Jolie jószolgálati munkájáról is lehetne több info. Plusz arról egy sorozat miért lett ez a téma a szívecsücske.

    Erről szerintem örömmel adna mindkettő exclusive nagyjából őszintébb interjút.

    Mind dolgoznak a produceri vállalkozásukban (Pittnek és Anistonnak produceri cége van elvileg még társak, és ez a cég valamin dolgozik most is. Min?)

    Sajnálom, hogy pont ezekről szinte szó sem esik.

  • 2009.06.08 11:33:33Sipi, Stipper, SripiSropi, Stippenytű, teáááááááállat

    úgy látom, ez sem érti...

  • 2009.06.08 12:08:46Frucsasz

    VHK: a mulat kétszer volt a felsorolásban :D

    Jolie jószolgálati munkáját annak idején egészen hosszasan tárgyalta az egész világsajtó. A magyar is. Unalmas. Pitt házai sem érdekelnek túl sok embert. De a legfontosabb, hogy ezeket a cikkeket a velvet közvetve szerzi be, nem ők fognak odamenni és interjút kérni Brangelináéktól. Ami bekerül a világsajtó véráramába, azt pecázgatja ki a velvet is. Oda meg az kerül be, ha valamelyik barát/informátor nyilatkozik valamit. Most épp ezt.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

BooklineBookline

C-travel ajánlatokC-Travel ajánlatok

hirdetés