A Velvet Arcának még Jáksó László bakancsa sem büdös
2009.06.22. 11:56 - .syl.
Jáksó László, a Danubius rádió műsorvezetője a Balaton Music Wave Fesztivál sajtótájékoztatóján világosította fel a Juj.hu stábját lábszag-elméletéről, miszerint a saját lábszaga nem zavarja, csak másoké, de az is csak akkor, ha különbözik a sajátjától. Jáksó és a Balaton Music Wave Fesztivál szervezői a hamarosan megrendezésre kerülő Büdös Csuka Bajnokságot harangozták be az eseményen, majd a résztvevő hírességek mutattak is némi ízelítőt a cipőszagolgatásból. A sajtótájékozatón a Velvet Arca, Köböl Anita is végigkövette a szagokat. Elsőként Jáksó szagtalan bakancsából vett mintát, majd Késmárky Zsolt hónaljának szagosságát mérte le. Az eseményen nemcsak a tranzisztorszakértő Köböl és Jáksó volt kitéve a megpróbáltatásoknak, jelen volt még a színésznőből pincérnővé lett Szorcsik Viktória, a Hooliganstől Késmárky Zsolt és Csipa, valamint Terra Bond pornószínésznő is, aki a pornós cipőfétist Jáksó László hátán gyakorolta, majd kifejtette, ő igen gyakran találkozik a saját lábszagával, de csak azért, mert dolgozik. Terra Bond ugyanis általában lakkcipőben lép fel a színpadon, amit bevallása szerint szinte lehetetlen tökéletesen kitisztítani - a lábszag ugyanis marad.

Kommentek
2009.06.22 12:01:07Sipi, Stipper, SripiSropi, Stippenytű, Sipipi, Stipperentyű, teáááááááállat
bazmeg, nem volt jobb dolguk? eszem megáll!
2009.06.22 12:02:59kukac.hú
Ennyire nincs téma????hova lesz a világ!!Amugy azért büdös az ember lába mert a seggéből nő ki!!
2009.06.22 12:05:09egyittlakó
Hát még akinek a pofája büdös...
2009.06.22 12:05:24nyirfa
Jákso te igénytelen állat!
2009.06.22 12:07:07Lord of the Sith
Nem akarok dicsekedni , de én ritkán találkozom a saját lábszagommal.
Kérdés.Mikor lesz már a Velvet női segge verseny ?
2009.06.22 12:07:34Sipi, Stipper, SripiSropi, Stippenytű, Sipipi, Stipperentyű, teáááááááállat
kukac, az én seggem nem büdös, ergo a lábam sem...
2009.06.22 12:11:20Yvette / Babacool
Lord, nem tom, érdekel engem is, lehet beneveznék
-legnagyobb seggfej
-legnagyobb seggarc
-de a legsegg kategóriában is:)
2009.06.22 12:12:35Hata Mari
Szánalmas
2009.06.22 12:17:41Yvette / Babacool
2009.06.22 12:12:35Hata Mari
-tényleg azt kihagytam......
2009.06.22 12:21:55Őrült Asszony!!
"Köböl Anita elsőként Jáksó szagtalan bakancsából vett mintát, majd némi hónalji testnedvet is megvizsgált."
Kurvagáz!
Tudod ki szagolgatná idegen faszok cipőit, hónalját!
Tényleg száni...
2009.06.22 12:23:17far?hát? 2.0
Yvette!
Most , hogy építgetem a szemöldököm, felmerül a kérdés..!Azt tudtam, hogy egységben az erő, hogy lehet egy ség ekkora ?
2009.06.22 12:24:38Yvette / Babacool
Popikám, lefinomítanád ezt a kérdést a hároméves agyszintemre?
2009.06.22 12:28:47Senta
Most ezen a híren tényleg felbaxtam az agyam... hova még lejjebb?
És ez a PICSA hogy gondolja ezt????
2009.06.22 12:29:54Őrült Asszony!!
Senta: lassan elérjük azt a "bizonyos" szintet... :(
2009.06.22 12:30:40nemisénvoltam
Ez eddig a negatív csúcs, mióta itt olvasgatom a cikkeket.
Volt a minap valami tetoválós luvnya, akkor azt hittem, azt már nem lehet alulmúlni.
Belátom, hogy hatalmasat tévedtem.
2009.06.22 12:31:50nemisénvoltam
far?hát? 2.0
A szemöldök után jöhetne a kézifegyverépítés, majd az ifjú terroristák kézikönyvéből a haladó passzusok
2009.06.22 12:33:06Zep
leszarom
2009.06.22 12:33:55Füller G./bajóti gengszter/Tudod mi az hogy szopol?
Már vártam Zep-et :D
2009.06.22 12:35:54Yvette / Babacool
ostobaság baszik a buzgósággal
2009.06.22 12:37:54SzeLepke
Fogyi hét van, vagy mi? Ilyen hírek miatt elmegy az étvágyam. Én nem szagolgatok semmit az biztos!
2009.06.22 12:38:37Őrült Asszony!!
Azt hittem, hogy értelmesebb ez a csaj...
2009.06.22 12:39:31Sipi, Stipper, SripiSropi, Stippenytű, Sipipi, Stipperentyű, teáááááááállat
szerce, én szagolgatok, de nem büdit :DDD
2009.06.22 12:42:38Őrült Asszony!!
Legközelebb Benkő cipőjébe és seggébe dugja bele az orrát!!!
2009.06.22 12:42:58far?hát? 2.0
Yvette! Mondom, hogy építgetem a szemöldököm,de lehet, hogy már a köldököm, de nagyokat pillogok!
A ség kérdésben az a magyarázat,hogy már a nevem is utal arra, hogy vonzódom ehhez a részhez! Te említetted, hogy elindulnál egy ilyen versenyben a legsegg.. kategóriában ....
2009.06.22 12:43:23kangep
anita anita, ezért érdemes lesz államvizsgázni :D
2009.06.22 12:43:28Sipi, Stipper, SripiSropi, Stippenytű, Sipipi, Stipperentyű, teáááááááállat
Őrült :DDD
a padödő lányok "bugyijába" is beleszagolhatna cseppet :DD
2009.06.22 12:43:54far?hát? 2.0
Nemisénvoltam !
Dolgozom rajta, most éppen íjat faragok...
2009.06.22 12:44:35far?hát? 2.0
Sipi ! Vazze!Ebéd után ilyet?
2009.06.22 12:45:43Őrült Asszony!!
12:43:28 Sipi
Fúj, rókázni fogok! :DDD
2009.06.22 12:45:59Sipi, Stipper, SripiSropi, Stippenytű, Sipipi, Stipperentyű, teáááááááállat
itt mindenki ennyire finnyás? :DD
2009.06.22 12:47:32nemisénvoltam
far?hát? 2.0
Csak korrekten. Mindent az alapoktól, hogy a tudás magabiztos legyen. :)
2009.06.22 12:47:58far?hát? 2.0
Őrült Asszony ! Fogjál nekem is egyet !
2009.06.22 12:48:00Senta
Engem az bax fel, hogy ez egy műsor... és egy cikk... és ez ordas picsa ettől lesz celeb... szar, meg izzadtság szagolgatástól.
2009.06.22 12:49:16far?hát? 2.0
Nemisénvoltam!
Mivel Te vagy a példaképem , ezért minden úgy lesz, ahogy szeretnéd !
2009.06.22 12:51:02Sipi, Stipper, SripiSropi, Stippenytű, Sipipi, Stipperentyű, teáááááááállat
Sentikém, az én szememben nem celeb, sőt, egyikük sem az
2009.06.22 12:51:43nemisénvoltam
far?hát? 2.0
Igen gyorsan példakép lettem. :)
Hogyan sikerült ? Hátha később még tudom használni a tekniket.
2009.06.22 12:54:57far?hát? 2.0
Nemisénvoltam!
Igen, mert jó irányba terelgető szavaid alapján , úgy éreztem, hogy az általad kijelölt utat kell követnek . Nagyon gyorsan tanulok...
2009.06.22 12:55:29far?hát? 2.0
követnem
2009.06.22 12:58:38nemisénvoltam
Rövidesen kommunát is alapítunk.
2009.06.22 13:00:56Őrült Asszony!!
Nagyon szép csaj, de baszhatja ha ilyen megalázó dolgokra adja a fejét... :(
2009.06.22 13:02:35far?hát? 2.0
Nemisénvoltam ! Az jóóóóó!Mi lesz a neve?
2009.06.22 13:04:01kerekerdő
nebassz, végignéztem ezt a szart és közben eszembe jutott a bátyám kamaszkori perverziója,mikoris a büdös zoknijával kergetett a lakásban
2009.06.22 13:05:42kerekerdő
azóta is úúútálom a rossz szagokat
2009.06.22 13:06:56Őrült Asszony!!
"a büdös zoknijával kergetett a lakásban"
:DDDDDDDDDDDD
Hát én tuti, hogy beletömtem volna a szájába (álmában).
2009.06.22 13:08:44far?hát? 2.0
Őrült Asszony !Találó neved van..
2009.06.22 13:35:08Sipi, Stipper, SripiSropi, Stippenytű, Sipipi, Stipperentyű, teáááááááállat
úgy olvastam, büdös zoknit teregetett a lakásban... na asse lett volna leányálom
2009.06.22 14:08:05nemisénvoltam
far?hát? 2.0
Szent Szempillaépítők Gyülekezete
2009.06.22 14:11:39Őrült Asszony!!
13:35:08 Sipi
:DDDDDDDDDD
2009.06.22 14:24:38blacklord
ez egy komoly cikk. :-)
2009.06.22 14:31:09OmegA404
Ótvaros fostartály ez a cikk.
2009.06.22 14:37:33OmegA404
Velvet Arca rulez.
2009.06.22 15:05:05morgo25
Na most már értem, hogy a legmagasabb pontszámot elért Proksa Szandra miért lépett ki félidőben a versenyből. Hát Ő nem szagolgatta volna senki cipőjét sem, honalját.
Becsülöm a döntéséért.
2009.06.22 16:11:58forallmankind
ebből az Anita gyerekből azért többet néztem ki! kár érte...
2009.06.22 17:20:34Jöjjön a Fidesz, de Orbán celeb takarodjon már !!
Ennyi görény, bunkót!
2009.06.22 19:18:37petiranda
Na és egy lábszag szagú dezodor? Pár csepp Channel 15 a kínai piacon.
2009.07.04 16:28:49bizso
Nincs pénzed fesztiválra? Segítünk!
http://zene.hu/cikkek/cikk.php?id=18405