Manson úgy érzi, Lady Gaga az ő másik fele

2009.06.30. 15:14 - .syl.

Az énekes, akinek hosszú civakodás után véget ért kapcsolata Evan Rachel Wooddal, nemrég azzal próbálta meghódítani Lady Gagát, hogy a fülébe súgta, szívesen lefeküdne vele - írja a Female First. Mindezt Gaga új videóklipje, a Paparazzi kapcsán, amelyben az énekesnő Alexander Skarsgard svéd színésszel csókolózik. Manson később azt már a nyilvánosságnak is elmondta, milyen spirituális összhangot lát személye és Lady Gaga között. "A legnagyobb hatást a lesifotósok által készített képek tették rám. Olyan rajtuk, mint az igazi rocksztárok, az alakot pedig mintha Dali vagy Andy Warhol alkotta volna meg. Egyébként nem feltételeztem, hogy olyan lenne, mint a kortárs popénekesek. Nagyon aranyos, önmagát adja, remek zenész, énekes, és akkor nevet, amikor úgy érzi, tényleg boldog. Épp úgy, mint én" - ecsetelte a brit Observernek Manson, aki legutóbbi másik felének, Evan Rachel Woodnak kalapáccsal verte volna szét a fejét, miután Wood szakított vele.

Kommentek

  • 2009.06.30 15:54:35SzeLepke

    "nemrég azzal próbálta meghódítani Lady Gagát, hogy a fülébe súgta, szívesen lefeküdne vele "

    Hű, de romantikus!

  • 2009.06.30 17:09:46krizso

    Az a modell fiu az Alexander Skarsgard, szinesz, Inni es elni hagyni, valamint a Gyilkos megszallas cimu sorozatokban jatszik. Csak ugy mondom csak, mert szeretem.

  • 2009.07.27 09:23:50Nephro

    Eeeez a Manson ne dumáljon spiritualitásról meg Gandhiról mert mééég nyakonba..om!! Nah jó nem tudom, pedig szívesen megtenném... Egy péklapáttal! :D Úgy szövegel mintha Madonna lenne, miközben egy szerencsétlen f..kalap, aki a degenerált hülyeségével (nevezzük nagy jóindulattal death metalnak) csak agyára megy másoknak... Legalábbis nekem biztos. XD

  • 2009.12.04 16:07:35minifik

    Lady Aga

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés