Nagy Feró vigasztalta a lányát a szüzességének elvesztése után
2009.07.01. 20:47 - dns
Az RTL Klub Fókusz című műsora bemutatta Nagy Feró és Csuka Mónika énekesnő közös lányát, a 34 éves Nagy Gaby-t.
Az RTL Klub Fókusz című műsora bemutatta Nagy Feró és Csuka Mónika énekesnő közös lányát, a 34 éves Nagy Gaby-t ( y-nal írja a keresztnevét, mert ő maga is művész: énektanár és mellette énekel egy bandában). Nagy Feró elmondta, hogyan is lett vasárnapi apuka. „A feleségem kirúgott, mert úgy érezte, nem vagyok jófiú”- kezdte a 32 évvel ezelőtti történetet a zenész, aki nehéz időkelt élt át ezután. A válóperben szeretett volna küzdeni azért, hogy ő nevelhesse az akkor kétéves lányt, de lehetetlen lett volna, hogy a bíróság neki ítélje - az akkor még i-vel írt - Gabit, hiszen züllött rockzenész hírében állt. Nagy Gaby elmondta, a válás ellenére mindig nagyon szoros kapcsolatot ápolt az édesapjával, ezt bizonyítandó közösen visszaemlékeztek a lány szüzességének elvesztésére, amelynek hírét akkor megosztotta Nagy Feróval. „Hozzám jött a lányom, mert az anyja csúnya lánynak nevezte, miután megtudta”- emlékezett vissza a zenész, aki megvigasztalta a lányát, és biztosította arról, hogy nem jár rossz úton, ha szereti a fiúkat.

Kommentek
2009.07.01 20:56:03naaaneee
fúú, én meg gyorsan leírom, mi volt az "Aktív"-ban, hátha valaki elolvassa... pff
2009.07.01 21:10:41The Ghost
Tényleg nem járt rossz úton !
2009.07.01 21:21:45a drága Polly néni
szegény kislány. engem bezzeg senki sem vigasztalt mikor seggre ültem a kertben a répák közt.
2009.07.01 21:48:41kuss és figyelj
Polly néni apácának tetszik lenni? és büntetésben volt?!
2009.07.01 22:15:29Naroth
"csúnya lány" tudodd hogy kit illet az elsöbbség ?
2009.07.01 22:35:35Kókuszmenyét
Jesszusom... megynt egy Gaby... nyncs még elég belőlük? Baby Gaby, Bódy Sylvy. Myért menő y-nal yrny? Arról nem ys beszélve, mekkora hyr ez....
2009.07.01 23:41:30Igazi Trébics
Tény, hogy vagy tíz éve így írja a nevét, de szerintem ez nem olyan frekventált kérdés, mint ahogyan a cikkíró erőlködik rajta. Ez anno divat volt, jópofának tűnt és slussz, nincs sok rágódni való rajta.
Az is tény, hogy jól énekel a lány, volt szerencsém hallani sokszor.
Viszont nem hajlandó trendi lenni, a saját útját járja.
Apja lánya :)
2009.07.02 00:26:54Ingrid
:DDDDD
Átírom magam Yngrydre :D
2009.07.02 00:44:33ufó - stramm kabinos a mare imbrium partján
2009.07.02 00:26:54Ingrid
gyere kislany, gyere
hol a koktelcseresznye? :))
2009.07.02 05:30:36netsrot8
Megosztom veletek: A lánya ...Gaby, egy kis szerencsétlen lány, mert 17 évesen már igen jól énekelt, de elég erősen látható csipőficamja miatt nem tudott " színpadra" kerülni, és Csuka Mónika a " másik" férjtől születet lányát nyomta előre,...(akiből nem lett senki, viszont csinos kis baszható csaj volt..és most is az).
Ferónak meg az anyja picsáját, nem segítette soha a " Gaby"-t hogy szinpadra kerüljön....
2009.07.02 07:28:38Zep
leszarom
2009.07.03 20:08:46Igazi Trébics
Hát tényleg nem sokat tett érte ... azt is mondhatjuk, hogy semmit. Évekig Vörös István zenekarában, a Prognózisban vokálozott, mielőtt szólista lett a mostani zenekarában.
Hol a bánatos valagban Feró vajon Feró az elmúlt majd 20 évben, mióta egyértelmű, hogy a lánya jó énekes. Feró, tényleg menj a picsába.