Gumicukor

Fél napra elsötétül az RTL Klub a Mónika show miatt

| 2009.07.03. 21:55 - bry

12 órás, azaz félnapos képernyő-elsötétítéssel büntette az RTL Klubot egy a március elején sugárzott műsor miatt az Országos Rádió és Televízió Testület. A médiahatóság június 30-i döntésében azt kifogásolta, hogy az adásban szexualitással kapcsolatos utalások – 12 éves lányát és annak barátnőjét megerőszakolta a nevelőapa -, illetve erőszakos megnyilvánulások voltak, így azokat nem megfelelő időben és jelzéssel adták le. Az RTL Klub túlzónak tartja a büntetést, és bírósághoz fordul.

Az ORTT a március 2-án vetített Mónika show, illetve a műsor előzetesei miatt marasztalta el a csatornát. A testület azt kifogásolta, hogy az adás pedofíliával foglalkozó első részében többször került szóba a szexualitás olyan módon, hogy az károsan befolyásolja a kiskorúak fejlődését. A második részben két nő veszett össze egymással egy férfi miatt. Ebben az esetben az erőszakos jelenetek, erőszakos konfliktuskezelés, illetve trágár kifejezések miatt emelt szót az ORTT.

A testület határozata szerint a 12 éven aluliakra vonatkozó jelzés helyett a 16-os karikát kellett volna kitenni a képernyőre, ennek megfelelően a délután sugárzott show-t későbbi időpontban - este kilenc óra és hajnali öt között - lehetett volna csak sugározni. A műsorszolgáltató a határozat kézhezvételét követő második hétfőn, déli 12 órától köteles a döntést végrehajtani.

RTL Klub túlzónak tartja a szankciót, és bírósághoz fordul. Rényi Ádám, a csatorna kommunikációs igazgatója megdöbbentőnek nevezte, hogy pont azon a napon hozta meg az ORTT ezt a határozatot, amelyen módosították az RTL Klubbal kötött műsorszolgáltatói szerződést, mégpedig úgy, hogy felfüggesztés helyett pénzbírságot lehessen kiszabni. Rényi Ádám elmondta: eddig kétórás volt a leghosszabb, rájuk kiszabott elsötétítés, ennek hatszorosa a mostani, amivel nem értenek egyet. (FH)

Kommentek

  • 2009.07.03 22:02:31Kand Úr

    maunika monnyon le! a barát józsi is. szénalmas görény mind a kettő.

  • 2009.07.03 22:06:59ja persze!

    Azért is elsötétülhetne at RTL Klub,amiért zaklatják a nézőket kiszel és az ütődött gáspár banda mutogatásával!

  • 2009.07.03 22:07:53Yvette / Babacool

    buzik!

  • 2009.07.03 22:09:38Yvette / Babacool

    bocs bry, szedd ki, és szia hogy vagy? :D

  • 2009.07.03 22:10:54vadMáLna

    már rég elsötérült a retekklub. :P

  • 2009.07.03 22:11:36vadMáLna

    r=t

  • 2009.07.03 22:12:50ufó - stramm kabinos a mare imbrium partján

    a legjobb az lenne, ha félholdra tűnnének el

  • 2009.07.03 22:26:54meGmOnDoM

    Idiotak

  • 2009.07.03 22:34:26nyomi

    Miert vannak felhaborodva? Feszegetik a hatarokat, mint egy kolyokkutya, es most nem jott ossze, kaptak az ujsaggal...

  • 2009.07.03 23:03:54liteoner1

    #
    2009.07.03 22:10:54vadMáLna

    már rég elsötérült a retekklub. :P

    Tegnap, háromszor 1 órára.

  • 2009.07.04 00:14:00csz0

    Sötétítenék el már örökre, a sötét nézőiknek meg találnának valami minőségibb szórakozást...

  • 2009.07.04 00:58:12__DeutschesKind__

    ez olvasható a honlapukon...


    "Üdvözöljük Magyarország legnézettebb délutáni talk-show-jának honlapján. Volt már olyan helyzetben, hogy nem tudta senkinek elmondani, hogy mi a baj? Volt már magányos, amikor senki nem fogta meg a kezét? Vannak olyan gondjai, amikre nem talál megoldást? Sokszor hiszi azt, hogy kilátástalan a helyzete?

    Jöjjön el Ön is, találkozzon Mónikával, oldjuk meg együtt a gondjait! "

    hát én inkább no comment...Szerintetek??....pffffffffffff

  • 2009.07.04 01:48:55delfin77

    Azt hiszem az RTL Club tul lott a celon, a Monika mar reg nem nezheto meg felnotteknek sem, egy semmit mondo, ertektelen, es erdemtelen musor, es felvesznek erte egy rakat penzt.
    Tunjon mar el Moni es a tobbiek.
    Teljesen szetesett az RTL Club TV. Nincs egy normalis ertelmes musoruk.
    A reggeli musoruk is unalmas, mindeg ugyan azok p...jat es hulyeseget kell ( nem kell) nezni, egy csomo ertelmetlen butatsag.
    Sz,val le van zullesztve az RTL Club.Kapjonak mar a fejukhoz vegre.

  • 2009.07.04 02:04:19curka

    Ti nem vagytok normálisak! Az egy dolog, hogy Mónika tűnjön a pi***ba, de a legnézettebb tv adót fél napra - főműsoridőben - elsötétíteni azért erős túlzás. Mit képzel magáról az ORTT!? Én nézni akarom a nagyfilmet, nehogy már egy vaskalapos, prűd bagázs keresztbe tegyen nekem és még vagy 2millió embernek?!

  • 2009.07.04 02:16:44curka

    Ja, még annyi, hogy aki kitalálta ezeket a durung karikákat, az is vezesse az anyjára a bikát! Úgy se ér semmit, csak csúfítja a képernyőt, és a korhatár kategóriák is szarul vannak meghatározva. Ha már karika, akkor legyen kisebb, és 15-ös meg 18-as elég lenne.

  • 2009.07.04 02:20:17Picur0816

    Én sem vagyok oda a kibeszélő show-kért, de igenis vannak jó filmek, sorozatok, amiket szeretek és szerintem ezzel sokan vannak így!! Természetesen egyetértek "curkával" is!!

  • 2009.07.04 03:48:57nagy1

    Remélem jövőre győz a Jobbik, és a két ún. "kereskedelmi" nemzetpusztító, elmebeteg csatornát rövid úton betiltják! A székházuk meg legyen múzeum, elrettentő példaként az utókornak.

  • 2009.07.04 04:18:11curka

    Ha majd valamelyik "magas kultúrcsatorna" felvállalja a közönségfilmeket meg a sorozatokat, akkor megszűnhet a Retekklub. De addig akadjatok le róla. Az ilyen jobbgőzös agyszülemények gazdáit pedig 10percnyi főbelövésre ítélném :)

  • 2009.07.04 06:40:21morgo25

    curka, ülj oda a sötét képernyő elé, és élvezd az adást.Szerintem lesz annyira szorakoztató, mint az RTL-n sugárzott sorozatok. Nekem nem lesz hiányérzetem, sem elvonási tünetem. Örökre elsötétedhetne az RTL és a TV2 is. Kevésnek tartom az ORTT büntetését.

  • 2009.07.04 07:41:06netsrot6

    Én láttam azt az adást. A két 12.-13 éves kis nedvespináju kis ribanc, maguk mentek többször oda az egyik "nevelőepjához", hogy: még, még erőszakolj ( azaz basszál meg). Az egyik legjobb adás volt..... A kúrva anyját az RTL nek.

  • 2009.07.04 07:41:40netsrot6

    Szeva Puxa Baba!

  • 2009.07.04 07:50:00netsrot6

    Kúrva anyját az ORTT-nek ( nem az RTL nek.

  • 2009.07.04 07:52:04Yvette / Babacool

    szeva puxa kishusom pofanyali!
    miért hagytam bekapcsolva a gépem??????

  • 2009.07.04 08:37:33spoilsport

    MÁR A MÓNIKA IS ELSÖTÉTÜLHETNE, ÚGY KB ÖRÖKRE! Ezzel a fossal nem kéne fertőzni az amúgy is debil réteget, amely a Retket nézi....

  • 2009.07.04 09:02:45laca.

    Szerintem: HELYES.
    Valakinek meg kell valahogy állítani a kertv-k egymás alulmúlásán alapuló versenyét.

  • 2009.07.04 09:03:53Ruzsa Sándor

    A meccs eldőlt. Sok null a józanok javára...A sötét oldal pedig ezt úgysem érti, kár a szóért. Az a pár idióta, meg egyszer csak kijárja az iskolát és lekerül a lakáskulcs a nyakukból :)

  • 2009.07.04 09:09:56vinyi

    Én sem értek egyet a fél nappal. Sötétedjen el úgy nagyjából örökre. Ha pedig Rényinek jobban tetszene a pénzbírság, ám legyen: 500 millió.

  • 2009.07.04 09:23:25curka

    "morgo25" Neked eddig se kellett volna nézni az RTL-t. Nyugodtan nézd a Duna TV-t, vagy valamelyik hasonló dögunalmat. Aki viszont ezt nézné, hadd tegye! Felnőttek vagyunk, nem? Ami nem tetszik az RTL KLUB, vagy bármely másik adó műsorából, azt nem nézem meg. De hadd döntsem el én, hogy mi kell nekem! (A Mónika show-t például soha nem nézem.)

  • 2009.07.04 10:19:37Lord of the Sith

    Azért is büntethetnék őket , ha egy műsor nem az adott időpontban kezdődik.A faszom sem kiváncsi a tízperces reklámjaikra.

  • 2009.07.04 11:04:00Zep

    ez jó hír

  • 2009.07.04 11:29:06curka

    "Lord of the Sith" Na látod, ebben igazad van.

  • 2009.07.04 12:54:57laca.

    Lord of the Sith: 10? lesz az sokszor 20 is, mondvacsinált megszakításokkal, mint pl 3 perces MeneTrend. Előtte 10 perc reklám, utána 10 perc reklám, + 5-5 perc előzetes. Ja, ez már fél óra... :-)

  • 2009.07.04 16:29:21Picur0816

    spoilsport: Te csak ne debilezz le SENKIT!! Neked van a legkevesebb jogod, ha ekkora IQ-val rendelkezel!! Bocs, de az aki a másikat szidja azért, mert szeret egy csatornát, annak nincs sok IQ-ja. Biztos a Te ízlésed más szerint rossz, de ezért valakiket megsérteni... Hát szerintem inkább ezen kéne elgondolkodnod!!
    Amúgy meg az, hogy valaki szeret egy csatornát, nem jelenti azt, hogy minden műsort megnéz, vagy szeret rajta (pl: Mónika show)

  • 2009.07.04 16:37:39Picur0816

    netsrot6: Te ezt meg honnan vetted, hogy maguk mentek oda a nevelő apjukhoz??? Bocs, de én éltem hasonlóban és nem tud egy 12-13 éves GYEREK védekezni... Hallottál olyanról, hogy félelem?? Na az ilyen traumát átélt gyerekeknek igen is nagyon ismert szó és érzés!!!

    De amúgy meg szerintem annak amit ezekben a műsorokban bemutatnak a fele se igaz, max valóság alapja van, de más szereplőkkel játszatják el a legtöbb részt!!!

  • 2009.07.05 07:55:10netsrot6

    Picur, mert követtem az adást..és a két kis ringyó, már azon versengett az elmondásaiban, hogy ki hányszor és miért ment oda és miért volt bugyiban...amikor a másik odament.??? na?? erre varjál faszt!

  • 2009.07.05 12:43:11Picur0816

    netsrot6: Így már értem, hogy miért gondolod így!! De szerintem fel se fogták a helyzetet!! De amellett még mindig tartom a véleményem, hogy az esetek nagy részét csak eljátsszák és nem fedi a valóságot!! Bár nincs az a pénz, amiért én ezt a műsort megnézném!!!

  • 2009.07.05 13:02:41Imrus Falworth

    maunika is elég sötét. nem kell azért az egész retkes klubot büntetni.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

BooklineBookline

OnGo beszámolókOnGo beszámolók

  • Mesés gyöngyszem - Őrség
    Mesés gyöngyszem - Őrség Fedezd fel ezt az eldugott vidéket egy őszi kirándulás alkalmával - íme egy kis kedvcsináló
  • San Marino kicsiny világa
    San Marino kicsiny világa Hihetetlen szép panoráma jutott az ittlakóknak. Csatlakozva daci írásához, valószínűleg nem lenne oly nagy szám San Marino, ha nem lenne törpeállam.
  • Japán tájak
    Japán tájak Egy kis ízelítő egy kevesek által ismert világból
hirdetés