horoszkóp

Szederből és banánból készítettek olasz fagyit az Obama-lányok

bry
2009.07.08. 21:00

Miközben Barack Obama a G8 l'aquilai csúcstalálkozóján tárgyal, Michell Obama a római városházát és a múzeumokat keresi fel, Malia és Sacha szerdán ellátogatott egy híres római fagyizóba. A Giolitti fagyizóban nem csak megkóstolták a nevezetes olasz fagylaltot, de az elkészítésében is részt vehettek.

A tízéves Maliát és a nyolcéves Sachát nagymamájuk kísérte el az olasz parlament közelében található Giolitti fagyizóba, mely a maga nemében a leghíresebb Rómában. A lányok magukra öltötték az előírásos fehér köpenyt, és megpróbálták elkészíteni a saját fagyijukat.

A tulajdonos, Nazareno Giolitti elmondta, hogy a lányok szederből és banánból csináltak fagyit, és láthatóan ínyükre volt, még a mamájuknak is vittek egy adagot, aki szereti a természetes termékeket.

Giolitti büszkén mesélte, hogy az amerikai követségről hívták fel telefonon, és kérték, engedje meg, hogy az elnök lányai megismerkedhessenek a fagylaltkészítéssel, mert tudták róla, hogy már más amerikai gyerekeket is vendégül látott e célból.