Ördög Nórát és Liptai Claudiát vetkőztetné le teljesen a Playboy

2009.07.12. 10:12 - bry

Liptai Claudia és Ördög Nóra szerepel a Playboy kívánságlistájának élén, írja a Blikk. A magazin főszerkesztője, Radnai Péter tízes listáján Péter Szabó Szilvia, Gallusz Niki, Gaál Noémi, Völgyesi Gabi, Dér Heni, Dobó Kata, Szekeres Nóra és Oroszlán Szonja szerepel. Radnai persze örülne még néhány Barátok közt és Jóban rosszban szereplőnek is, persze az más kérdés, hogy a szerinte legjobbak nem szeretnének vetkőzni. „Néhány sorozatbeli színésznőt a szerződése is visszatart, mások pedig azt mérlegelik, hogy a vetkőzés milyen hatással lenne a karrierjükre" - mondta Radnai. „Akadnak a listán olyan hölgyek is, akikről tudjuk, hogy semmi pénzért nem vállalnák el a fotózást. A szexuális kisugárzás a legfontosabb, bőven voltak olyan, a harmadik ikszen túli címlaplányaink, akik erősebben hatottak a férfiakra, mint huszonéves társaik" tette hozzá.

Liptai és Ördög értékét mindenesetre növeli, hogy képernyőn vannak. Ráadásul az utóbbi időben mindketten gyakran voltak címlapon – ugyanúgy válásuk miatt. A Blikk szerint a Playboy fotózásért 500 ezer és 1,3 millió forintot kapnak a hölgyek, a legmagasabb kifizetett összeg 2 millió forint felett volt.

Kommentek

  • 2009.07.12 10:32:40Yvette / Babacool

    remélem ezzel egyedül vagy, mert ha beletolják az arcomba a vörhenyes muffját minden kioszknál,én ugrok a Dunába!

  • 2009.07.12 10:36:38russell

    Lord: meddig túlóráznának a "fotosoposok" mire embert faragnak mindkettőből?

    az egyiknél hajpacnik, a másiknál az elefánt fülek... ehhh

  • 2009.07.12 10:42:18ZsSteel

    pfffff


    nincs arra szó, hogy mennyire leszarom ezeket. Egyik sem valami nagy szám picsa...

  • 2009.07.12 10:43:03pityipalkó

    remélem az extrém kategóriába sorolnák őket.
    Igaz, Zalatnay után....

  • 2009.07.12 10:44:59Johnny Favorite

    bry
    dér Heni mit követett el hogy kis betűvel van írva?
    különben nem érdekel csak...Nemecsek Ernőt akartam beleszőni.

  • 2009.07.12 10:45:12netsrot6

    A sok Médiaringyó, akik mindent megtesznek, hogy képernyőn legyenek! (vagy újságban). Szánalmas emberek.

  • 2009.07.12 10:48:29Johnny Favorite

    "Radnai persze örülne még néhány Barátok közt és Jóban rosszban szereplőnek is.."
    Remélem nem Magdi anyus "felvezetése"

  • 2009.07.12 10:50:10szottyadt

    Mk-t láttam élőben!DDDDDDDDDDD

  • 2009.07.12 10:50:55bry

    javítottam, köszi:)

  • 2009.07.12 10:54:44russell

    Ki az az MK? Monik Kuvé???

  • 2009.07.12 10:55:59Johnny Favorite

    Marmon Kanna

  • 2009.07.12 11:30:28Sgt. Hitman

    Gyűlölöm a bulvármédiát.

  • 2009.07.12 12:00:46Fekete Pákó

    Liptai Kucu zsíros, szőrös muffjától mentsen meg minket a sors!

  • 2009.07.12 12:04:20Yvette / Babacool

    hopp, másik ablakba

  • 2009.07.12 12:11:51ZsSteel

    Johnny Favourite


    Csak a tulajdonneveket kell nagy kezdőbetűvel írni...


    dérheni egy köznév........:D

  • 2009.07.12 12:16:40mlleZazu

    Inkább felöltöztetni kéne Claut, zacskóval a fejére...

  • 2009.07.12 12:31:38Yvette / Babacool

    nincs az a nagy zacskó, Zazu

  • 2009.07.12 12:35:15Gatto Negro

    És az a cipzáras fekete zsák?

  • 2009.07.12 12:50:57mlleZazu

    teszkós békás szatyor?

  • 2009.07.12 12:58:35sanyix

    liptai vetkőzött mikor még jó nő volt (úgy 10 éve), bár asszem muff nem volt, csak csöcs. De mosmá zsírzsámoly...

  • 2009.07.12 12:59:12Malefictus

    Picsába a Playboyyal, öreg haldokló média!

    Celeb privát pornókat please.

    Mondjuk egy Dobó Kata MILF sorozat Andy privát kollekciójából. Uh, az már Grandpa+MILF lenne.

  • 2009.07.12 13:40:20Malefictus

    Csak 3 ropi? Na tessék. Linket, s hogy hogyan kell fizetni.

  • 2009.07.12 13:42:18Malefictus

    Uh, törölt troll fail is fail. Gondolom csak egy hiba volt a mátrixban. Mondjuk "turulmadár" nickel: "asking for it"

  • 2009.07.12 13:52:12Lottie

    Jaj, csak Ördög Nórát ne..

  • 2009.07.12 13:52:58ceka

    Radnai Peti, sajnos kell még öregedned, hogy rájöjj, mint amit az öreg tapasztaltak rég tudnak...: Bárki megkapható, még "szexi fényképezésre is", csak az árát kell ismerni és megfizetni...

  • 2009.07.12 13:58:38turulmadar

    Szerintetek nem erdekli az olvasokat, hogy Norika penzert csinalja? Nagyon tutti az info, nem hasbol irtam

  • 2009.07.12 14:07:24Köcsög raszták

    malefictus mi a fasznak írsz 3 kommentet egymás után?

  • 2009.07.12 14:16:07ellenszenvesfigura

    ördög nórát dugnám, a többi felsorolt lehúzhatja magát a wc-n.

  • 2009.07.12 14:19:36Malefictus

    @ KR

    Volt egy kommenttroll, akit ki is moderaltak azonnal, ezért erre vonatkozik. Nyugodjál le légyszives.

  • 2009.07.12 14:37:45Malefictus

    @ TM

    S back, no, linket, vagy fotót, vagy nem ér...

  • 2009.07.12 16:11:57Filamér

    Péter Szabó Szilviáról elképzelhetetlennek tartom, hogy levetkőzzön a lapnak, a többinél van az a pénz.

  • 2009.07.12 16:44:34Shitting Bull

    Ismerve a pléhboj úgynevezett fotósainak műveit... azok az agyonretusált műanyagszemetek...

  • 2009.07.12 17:03:36Csillary

    LC egykor jól nézett ki, ma már malacszerű a megjelenése. ÖN sosem jött be nekem, gőzöm nincs mért oly celeb.

  • 2009.07.12 17:19:05ton-ton

    ....nnnah, mibe, hogy a Claunak nem is vörös a muffja.. :-DDDD

  • 2009.07.12 17:23:50AntiChrist

    Celebpunikat a népnek!!

    Malefictus
    Dobó Kata MILF? Ennyire megöregedett volna?

  • 2009.07.12 17:31:24Blackestdaemon

    Ha kidobjak a lapok, ugyis mindneki megnezi :D

  • 2009.07.12 17:35:20-Hamster-

    Nórika jöhet! Habár, egye-fene...Claudia sem elhanyagolható. Kis malac! :D Medveczki Icanénit már fel sem kérik? Nah az lenne még egy hardcore fotózás!

  • 2009.07.12 17:35:31Malefictus

    AntiChrist

    Abszolút nem öreg, pontosan ezért az -ILF végzödés.

    Egyébként nem is tudom, hogy vannak e gyerekek, mivel ha nincs, ebben az esetben: "Cougar".

  • 2009.07.12 17:39:07russell

    Dobó Kata mióta anya? A Milf jelentésével tisztában vagy azért?

    MILF = Mother I'd Like to Fuck!

  • 2009.07.12 17:40:22russell

    MILF = (Married) women (with grown children) mostly between the ages of 35 and 55.

  • 2009.07.12 17:42:22Malefictus

    Igen, köszönjük Captain Obvious.

  • 2009.07.12 17:53:24AntiChrist

    Malefictus

    Akkor ezt tisztáztuk :)
    A wiki szerint nincs gyereke, és idén töltötte be a 35-öt.

    55 év felett akkor 'minek nevezzelek'? Akkor lesz belőlük G(ranny)ILF?
    :D

  • 2009.07.12 17:57:51kan-a-bis

    Az a cigó Ördög Nórit,atya gatya! Hát a combjai nem érnek össze a kezdetüknél!A felkarja meg majdnem egy méter!

  • 2009.07.12 18:15:40El Argentino

    Kövezzetek meg, de én Gaál Noémit bizony meglesném. :D Liptait ne, ismétlem NE. Ennyire romlik a színvonal?

  • 2009.07.12 18:20:23nyunyiblogol

    minek. úgyis photoshop lenne...

  • 2009.07.12 18:42:19Malefictus

    35 az szinte tökéletes MILF kor. S nem tudom, azt hiszem, a tények fényében maradjunk a cougar -nál.

    http://www.urbandictionary.com/define.php?term=cougar

  • 2009.07.12 19:27:57Viktor H

    Nem akarok senki önérzetébe gázolni ,de akik fikázzák liptai claudiát azok feleségei bombázók?

  • 2009.07.12 19:37:15new kid's on the blog

    Azt mondja Radnai:
    „Akadnak a listán olyan hölgyek is, akikről tudjuk, hogy semmi pénzért nem vállalnák el a fotózást."

    Na ennek van aztán nagyon sok értelme.

    Én is úgy mentem ma vásárolni, hogy a listámon volt egy csomó árucikk, amit semmi pénzért nem vettem volna meg...

    Vagyis fordítva inkább: Akadtak a listámon olyan árucikkek is, amikről tudtam, hogy semmi pénzért nem vállalnák el a vásárlást...

    Pontosabban..., eh!
    Összezavarodtam.

  • 2009.07.12 19:39:50Tarajos Goethe

    Igen Viktor itt mindenki felesége bombázó.
    Még a lányoké is.

  • 2009.07.12 19:40:34Johnny Favorite

    Viktor H
    Ha engem kérdezel, Én özvegy vagyok!

  • 2009.07.12 19:40:57johevi

    Felejtség már el Liptait a Playboyban!!! Meg az egész irányvonalat Zalatnaystól együtt. Esetleg az Állatvilág magazin...

  • 2009.07.12 19:51:28new kid's on the blog

    Playanimalworld magazin.

    Darwin kedvenc havilapja lehetne. XDD

  • 2009.07.12 20:03:09Yvette / Babacool

    hogy a túrós faszba jövök Én ide???

  • 2009.07.12 20:05:02miss augusztus

    igazi semmiresemjó magazin, nem értem ki az aki veszi és olvassa. Faszveréshez gyenge, a cikkek legtöbbje érdektelen, még seggtörlésre sem jó a papirja.

  • 2009.07.12 20:26:04AntiChrist

    miss augusztus

    Régebben jó interjúk voltak benne. No nem mindig, de olykor. Olyan interjúalanyokkal, mint Charlie Sheen, Clint Eastwood, Jack Nicholson, Cserhalmi György.

    Aztán előbb a lányok lettek egyre gyatrábbak, majd az interjúalanyok. Néha még ma is belelapozok (egy közelebbről meg nem nevezett bevásárlóközpont újságos polcánál), de már jó ideje tényleg kritikán aluli.

  • 2009.07.12 20:26:27Yvette / Babacool

    még mindig nem értem hgy a túróba leszek ettől én Playboy vásárló:DDDD

  • 2009.07.12 20:28:18Yvette / Babacool

    2009.07.12 20:24:01Zed is dead

    elmagyaráztam a poszton , bocsánatot kértem.

  • 2009.07.12 20:52:34vernarancs

    Hat ha kucu benne lesz en letorrentezem a pendrajvomra az fix!

  • 2009.07.12 21:22:30Unter Bahn

    Anno hallottam a LiptaC tipusú hölgyekre:

    TD-PILLANGÓ

  • 2009.07.12 21:28:42rókafarka

    Liptai C azért jöhetne nagyon is finom kis husi........meg Gaál Noémi pláne,Szávay Ági????Kovács Kati???hogy sport vonalon is nyomjuk,vagy az a néni aki a lottószámokat húzza......

  • 2009.07.12 21:32:01liteoner1

    Felsoroltak közül én a Dér Henit és Szekeres Nórit nézném meg, még talán-talán Oroszlán Szonját.

  • 2009.07.12 21:32:19Gecc

    Ha mezitelen tehenet akarok latni, lemegyek falura.

  • 2009.07.12 21:47:48vernarancs

    Unter Bahn, akkor most hivhatjuk PD-PILLANGONAK. PenDrive Pillango :DDDDDDD

  • 2009.07.12 21:50:12Unter Bahn

    vérnarancs:

    Nem, félreérted: PDTDI-pillangó:-)

    Ez abban az időben, amikor személyautóban ritka volt a dízelmotor, és ami volt, az is elefánt-súlyú volt, fura paradoxont jelentett...

    Könnyed, légies... DE DÍZEL!!!:-D

  • 2009.07.12 22:09:53Góliát2

    Liptait levetkőztetni? Ez lenne az igazi vizuális környezetszennyezés. Hurka-Gyurka befigyelne.:)))

  • 2009.07.12 22:12:16Góliát2

    Remélem a Playboy a Liptais számhoz hányózacskót is mellékelni fog, nehogy baleset érje az embert ha netán már a Metrón kinyitja a lapot.:)))

  • 2009.07.12 22:16:50Simone

    :)

  • 2009.07.12 22:19:19Simone

    2009.07.12 22:12:16Góliát2

    mint a Taxiban, mindig megállás után hánynának a zacskóba:)

  • 2009.07.12 22:24:04hajajaj

    Na most akkor a megélhetésért vetkőznek? Vagy tényleg elhiteti velük ez a vén cukros Radnai bá, hogy "hú de szépek" lesznek?

  • 2009.07.12 22:30:07Simone

    borzasztóan csúnya az az ember

  • 2009.07.13 00:27:06Malefictus

    Még mindig nem értem ezt az egész pléhboy dolgot, 10 éves koromban fantasztikus élményeket okozott, de mióta megérkezett az internet, azóta ahogy miss augusztus emlitette, maszturbálásra is kevés.

    Valahogy mindig hiányzott a moneyshot.

    Régebben konkrétan a penthouse nyomott jó interjúkat, ha gyerekkorom nem csal, Patrick az Süsskind -röl volt egy kitünö cikk, még fejmosós fotói is láthatóak voltak.

  • 2009.07.13 01:07:13Féldecis Rezsim

    Gaál Noémi már élőben is photoshop...no és az a kedves hangja!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2009.07.13 01:16:52qualitaet

    Yvette / Babacool
    remélem ezzel egyedül vagy, mert ha beletolják az arcomba a vörhenyes muffját minden kioszknál,én ugrok a Dunába!"

    :)DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD ,mi túú!

    A vörheny mellett tuti, hogy "zalahús" optikú tányér-mellbimbója van ezt bármibe lefogadom.
    Én ridegülök a vastag vagy kövér nőktöl ,de szép számmal van olyan aki szereti a húst meg az oltári csöcsöket.
    Ám a Liptai még ilyennek is szar. Igazi hájmellű, alaktalan, rózsaszín zsírdisznó,tömpe kezekkel asszonyos karokkal.Okádék lehet meztelenül.
    Ördög Nóri teste is szar.Nagy kanca, sátor vállakkal. Semmiképp sem jó nő csak gusztusos a jó fog, haj, és a szép bőr na "meg a kevés kilométer" miatt.:))

  • 2009.07.13 01:28:22miss augusztus

    2009.07.13 01:16:52qualitaet
    Szerintem is szar ÖN teste, Rubint Réka az etalon nem?

  • 2009.07.13 02:06:54Góliát2

    qualitaet! és akkor még nem beszéltünk Liptai hatalmasés 1000% hogy narancsbőrös valagáról. Ha lefotózzák augusztusban max a karácsonyi számba kerülhet be, annyi photoshop meló lesz rajta. Talán méga CKM-től is át kell hívni pár embert hogy megbírkozzanal vele. :)))

  • 2009.07.13 02:46:20Mitte

    Liptai PUNÁJÁTÓL mentsen meg minket az isten, azt a vörhenyes malacot a mosolyalbum fényképezze retusálva'
    Behányok

  • 2009.07.13 03:02:22qualitaet

    Góliát2
    " és akkor még nem beszéltünk Liptai hatalmasés 1000% hogy narancsbőrös valagáról."

    Mint ahogy a nagyképernyős, lángosképű fejszerkezetről sem, a jellegzetes és hyper közönséges proletárröhögéssel aláfestve.

    Na, elég mert frankón rosszat fogok álmodni :)DDDDDD

  • 2009.07.13 03:22:56qualitaet

    miss augusztus

    "Szerintem is szar ÖN teste"

    Röhögni fogsz Honey, itt-ott szerintem is!:)
    Nem is igen vetkőznék le egyik női magazinnak sem.(10 gurtniért esetleg)
    Viszont ha nő lennék "Liptai testtel" és valaki titokban lefotózna, még én fizetnék egy komolyabb summát csakhogy meg ne jelenjen és ne égjek le egy életre, ország-világ előtt.

    "Rubint Réka az etalon nem?"
    Sorry, de férfiakra nem gerjedek.
    Pláne nem birkózó fülekkel, félresikerült és természetellenes műmellekkel, és tehénszem- szerű ocsmány, gülüköldökkel.
    Ellenben a felsoroltak közül Péter Szabó Szilvit szívesen szemügyre venném pőrén.
    Noha az új, kretén hajjal látványosan megrondult a teste még mindig nagyon tetszik. Mindig is az ilyet karmoltam.
    Egy szép fotósorozattal igazán helyrehozhatná azt a jóízlés elleni kapitális merényletet amit a NOX zenéjével, übergagyi showjaikkal, videoklipjeivel abszolváltak.

  • 2009.07.13 03:46:41qualitaet

    Ja, meg a Szekeres Nóri!
    Jó vékony,naturál csaj, pompás keblekkel. Szintén az esetem.
    A lába ugyan lehetne kicsit formásabb, kevésbé egyenes.
    Reméljük a kis töpszli, torzó Radnai kitesz magáért és valahogy befűzi.:)

  • 2009.07.13 04:55:21vadparaszt '

    Meg persze legyen olyan hajlékony, mint a guminőd.

  • 2009.07.13 05:55:11"Intézményesített tanácstalanság"

    Hát, 2 millióért én még így, Kovács Jánosként sem vállalnám, nem hogy Liptai helyében.

  • 2009.07.13 12:04:53bimbi12

    Katinka fotói után mit vártok?

  • 2009.07.13 18:18:30Felség

    Klaudia már egy hónapja sugdolózik arról különböző partykon, hogy ősszel vagy télen szerepelni fog a Playboyban...

  • 2009.07.13 18:35:29Macaroon

    Szerintem ez kevés pénz pucér fotókért.

  • 2009.07.13 19:05:32qualitaet

    vadparaszt '
    "Meg persze legyen olyan hajlékony, mint a guminőd."
    Ne szólj bele, nem telefon.
    (Ellenben látom,hogy legalább a guminőkhöz értesz :)

  • 2009.07.13 19:08:58Fhu Szhek Lee

    Gumino jo, nem beszél, nem vitatkoz csak azt csinal, amit akarsz Te.

  • 2009.07.14 07:45:14Zep

    leszarom

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
hirdetés