horoszkóp

A U2 fellendíti az ír zeneoktatást

2009.07.21. 16:29 Módosítva: 2009-07-21 16:38:54

Jobb zenei képzést akar hazájában a U2, ezért ötmillió eurós adományukkal új program indul, amely támogatja a fiatalok zenei oktatását és megpróbálja orvosolni a területen kialakult esélyegyenlőtlenségeket - számolt be a The Irish Times című lap. A négyes tervéhez a The Ireland Funds nevű nemzetközi jótékonysági szervezet is csatlakozik, ők kétmillió euróval járulnak hozzá a programhoz, amely 2010-ben indul útjára, és öt éven át tart majd. Az adományozott milliókból a gyerekek megtanulhatnak valamilyen hangszeren játszani vagy énekképzésben részesülhetnek - jelentette be az épp világturnén lévő együttes hétfőn.

"Nagyon igazságtalan, hogy a zenélés lehetősége attól függ, a szülők megengedhetik-e maguknak, hogy hangszereket vásároljanak gyerekeiknek vagy különórákra járassák őket" - mondta az adományt kezelő non-profit szervezet, a Music Network vezetője, Deirdre McCrea. "Az, hogy fiatalokként zenélhettünk, nagyon fontos volt számunkra, és szerencsések voltunk, amiért az iskolában tudtunk játszani" - hangsúlyozta Edge, a U2 egyik gitárosa. A zenész közleménye szerint a banda már régóta gondolkodott azon, hogy miként tudna segíteni az ír zenei oktatás helyzetén. Miután számos emberrel beszéltek, megtetszett nekik a program ötlete, és úgy döntöttek, mögéállnak.

A közös program jelentőségéről szólva a The Ireland Funds vezetője, Kingsley Aikens egy korábbi kutatást említve megjegyezte, hogy a középiskolás korú ír gyerekek alig egy százaléka részesült hangszeres vagy énekképzésben. Az Európai Unió többi országában 6 és 8 százalék között van ez az arány. A zenekar napokkal a turné írországi állomása előtt jelentette be a milliós adományt. (MTI)