A Bors információi szerint az énekesnő budapesti koncertjét mégsem a Kincsem Parkban tartják meg, és egyelőre nem tudni, hogy mi az augusztus 22-én tartandó fellépés új helyszíne. A Kincsem Park ügyvezető igazgatója, Vajtó Lajos szerint valóban folynak a tárgyalások, de egyelőre nem mondhat semmi biztosat. Az istállók tulajdonosai mindenesetre örülnének, ha mégsem itt tartanák a rendezvényt. Hivatalos értesítést egyelőre ők sem kaptak. A lap úgy tudja, hogy a szervezők már tárgyaltak a Budapesti Olimpiai Központ vezetőivel, amit ők is megerősítettek. Amennyiben a Live Nation Hungary és a BOK megállapodásra jut, előfordulhat, hogy Madonna a Puskás Ferenc Stadionban szórakoztatja majd a honi közönséget. Azt egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi a helyszínváltozás oka. Egyesek szerint kevesebb jegy fogyott, mint amire számítottak, mások szerint talán a marseille-i tragédia miatt döntöttek így.