Pár nappal azután, hogy az énekes nyilvánosan, egy internetes videóban kért bocsánatot exbarátnőjétől, amiért februárban ököllel verte és a kocsiajtóba csapkodta a fejét, a New York Post infói szerint közös szállóban szálltak meg, és az egész hétvégét ott töltötték. Az énekest – aki ellen a verés óta távoltartási határozat is él, amelynek értelmében meg se közelíthetné Rihannát –, a manhattani Trump International Hotel and Towerben látták megszállni pénteken, ahol az énekesnő állítólag már várta. „A következő két napban egyszerre jöttek-mentek, de mindig külön kocsikkal érkeztek és távoztak a Columbus sugárúti 52 emeletes épület mélygarázsából” – állítja a lap hírforrása.

A PageSix szerint egyik fél publikus kötelezettségei sem indokolták a manhattani tartózkodást, azaz semmi dolguk nem volt a hétvégén, ami miatt véletlenül kénytelenek lettek volna elviselni egymás közelségét. A távoltartási végzés értelmében Brown nem közelíthetné meg az énekesnőt 50 yardnál jobban – kivéve, ha mindkettejüknek valamilyen zenei témájú rendezvényen kell megjelenniük, olyankor ez a távolság 10 yardra módosul -, ha pedig Brown, akár Rihanna beleegyezésével is, de megszegi ezt a tiltást, a vádalku alapjánkiszabott büntetése súlyosbítását és újabb vádemelést kockáztat. Brown ügyvédje a lap megkeresésére csak annyit nyilatkozott, nem tud ügyfele hétvégi elfoglaltságairól.