Az énekesnőnél öt évvel ezelőtt diagnosztizáltak rákot, de állítása szerint már sikerült legyőznie a betegséget – írja a Blikk. Bangó Margit elmondta, bár ő győzött, a kemoterápia legyengítette a szervezetét, és ennek hatását élete végéig érezni fogja. Hozzátette, soha nem gondolta volna, hogy ez vele is megtörténhet. „Azt hittem, sose lesz vége a kemoterápiának és a sugárkezelésnek" – nyilatkozta Bangó Margit, aki kénytelen volt parókát hordani, mivel kihullott a haja. „Örülök, hogy a szeretteim is tanultak a betegségemből, már ők is figyelnek arra, hogy mindig kivizsgáltassák magukat, és ne hagyjanak ki egyetlen szűrést sem"– tette hozzá az énekesnő, akinek azzal kezdődött a kálváriája, hogy csomót talált a mellében.