horoszkóp

Madonna nem töltötte volna meg a Kincsem Parkot

2009.07.29. 08:46 Módosítva: 2009-07-29 08:46:12

Az énekesnő budapesti koncertjének szervezői megerősítették azon híreszteléseket, hogy a nézők létszáma miatt módosították Madonna magyarországi fellépésének helyszínét – írja a Bors. Márkus Éva, a Live Nation Hungary marketingigazgatója a lapnak elmondta, eredetileg is a Puskás Ferenc Stadionban szerették volna megtartani a koncertet, de korábban úgy volt, hogy itt augusztus 22-én egy másik rendezvény lesz majd, ezért más helyszínt kellett választaniuk. A Kincsem park azonban túl nagynak bizonyult. „A maximális kapacitása hatvankilencezer fő, amit azonban nem tudtunk volna kihasználni, nem lett volna teltház. A stadion ötvenezer fő befogadására alkalmas, és arra szükségünk is lesz" – nyilatkozta Márkus Éve a Borsnak. A Kincsem Park igazgatója, Vajtó Lajos elmondta, a történtek ellenére a jövőben is szívesen dolgoznak majd együtt a szervezőcéggel, akik egyébként az eddigi munkálatok költségeit természetesen megtérítik.