Szorcsik Viktória és Mester Tamás talán összejöttek
2009.07.30. 09:16 - mm
Szorcsik VIktória és Mester Tamás sok időt tölt együtt, ami a két celeb barátainak, valamint az információt közlő Blikknek azt jelenti, hogy komoly párkapcsolatuk van, járnak. Szorcsik annyit mondott a dologról, hogy találkozgatnak, jól szórakoznak Mesterrel. Együtt voltak a Balaton Soundon, valamint néhányszor együtt is ebédeltek a Liszt Ferenc téren, sőt már moziban is voltak, igaz nem ketten, hanem a barátaikkal. Mester Tamás is megerősítette, ismeri Szorcsikot, sőt találkozni is szokott vele, de nem szeretné, ha őt megcímkéznék, nem jár a színésznővel. Mindenesetre a Jóban Rosszban egykori Judit főnővérének küldjük a Megasztár zsűritagjának legnagyobb slágerét.



Kommentek
2009.07.30 22:39:45tomsawyer
az álIP kreálás:D
Hatóságilag megtiltja a Dezső!
:D
2009.07.30 22:39:55vernarancs
Őrült, jolvan akkor ussel csak nyugodtan :)
Mar ha utolersz mert gyorsan futok :DDDDDD
2009.07.30 22:40:27YveBabacool
egyébként nem tök mindegy? így is úgy is perverzkedni fog ez a béna
2009.07.30 22:40:46tomsawyer
hallottam, amikor habzó szájjal ezt óbégatta a pubjában, Dél-Landonalasón
2009.07.30 22:41:35YveBabacool
jól van jól van ne háborogjunk , árt a cezaromániánknak:DDDDD
2009.07.30 22:42:32kék delfing
2009.07.30 22:29:16Őrült Asszony!!
2009.07.30 22:33:51Őrült Asszony!!
most kellemetlenül érzem magam
én cak azt mondtamhogy van ilyen
nem csináltam meg csak leírtam hogy van ilyen
nem csináltam mert tudomhogy ILLEGÁLIS
de a nicklopás meg kimeríti a becsületsértés fogalmát ezért azt is nevezhetjük illegálisnak mert a törvény azt is bünteti főleg ha halmozott
2009.07.30 22:42:47tomsawyer
Kata, hogy mi a szakmája a hackereknek lefosom, az enyémet azért nyugodtan tessék nyomozni. Rég röhögtem....
A hackerek meg mennek nyaralni Márianosztrára, vagy Szegedre...
2009.07.30 22:45:28YveBabacool
delfing, ízi....:DDD
2009.07.30 22:46:42tomsawyer
és rájder :D
2009.07.30 22:46:52Őrült Asszony!!
Tom, csak ha megtudod, hogy egyáltalán történt vmi! ;P
Neked nincs ellenséged, Te a légynek sem ártottál, szóval sztem ilyesmitől nem kell tartanod!
Itt egy embernek van félnivalója, remélem ezzel ő is tisztában van!
2009.07.30 22:48:02YveBabacool
és Öcsém! :DD
2009.07.30 22:50:48Őrült Asszony!!
"most kellemetlenül érzem magam"
Tényleg? Hát ezek után nem csodálom:
"betöltöttem egy oldalt és most mindenki ip címet látom :D
a másik oldal amit betöltöttem
kiírja a ip címhez tartozó előfizető névét és címét
érzem az izzadtsgászagotokat :D"
2009.07.30 22:51:24YveBabacool
ejj de meleg van itt kint még mindig
2009.07.30 22:51:44Őrült Asszony!!
Na nekem annyira kibaszottul elegem van ebből az egészből, hogy el sem tudom mondani! :(
2009.07.30 22:51:52tomsawyer
nem is rád gondoltam, mint hackerre...:DD
eh...azt mondom, vigadjunk!
énekeljünk, én kezdem: hejj Dunáról fújjj a széél, szegéény embert mindig ééér, Dunáááról fúj a szél.
pff
:D
2009.07.30 22:53:33Őrült Asszony!!
Tomi :DDDDDDDDDDDDDDDD
"nem is rád gondoltam, mint hackerre."
Pedig nagyon vágom!!! (lásd IP) :DDDDD
2009.07.30 22:53:40YveBabacool
Kata, én meg nap mint nap kapom, olyan edzett vagyok mint egy Hattori Hanzo
Tomi be vagy nyesve, mi? .DDDD
2009.07.30 22:55:09vernarancs
Őrült
"Aj aranyapam, dzsoki mar nem szuz. Ugy elverem mint a rongyot" :DDDDDDDD
2009.07.30 22:55:43tomsawyer
Hát lehet itt nem inni, mint a gödény?
:DD
Amúgy nem ittam, csak napszúrást kaptam szerintem:D
2009.07.30 22:56:43tomsawyer
Hol a Bélám? A Kiki?
Ma nem írt semmit?
:DD
2009.07.30 22:58:16Őrült Asszony!!
Nari :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Most én kapom a pofont a páromtól a vinnyogásért! :DDD
Meg is nézem! ;P Pusza!
2009.07.30 22:58:27tomsawyer
na mind1.
Léptem, ciao ragazzi, vigadjatok!
:))
2009.07.30 22:58:28YveBabacool
oh lá lá,
kerezsek is egy nádvás ronzsot, rátarítom tezstemre, hozs lehuljek
2009.07.30 22:59:31YveBabacool
ciao hapsikám, aludj fekvőhelyzetben, szemek csukva!
Fogmosás!
2009.07.30 22:59:58vernarancs
Őrült, jo pihenest, csak vidaman :D
2009.07.30 23:01:21Őrült Asszony!!
Jóccakát nektek! Egyébként most libabőrös vagyok, egy kicsit fázok!
Feljebb nyomom a klímát izibe. ;P
2009.07.30 23:01:23YveBabacool
őrimama, neked is jóéjt!
2009.07.30 23:01:36Senta.
Jó estét! Ki van benyesve? A Tomi? :DDD
2009.07.30 23:02:26Őrült Asszony!!
Narikám, már előttem van, csak behozom a jégkrémet aztán play! :P
Imádom, megunhatatlan! :D
2009.07.30 23:02:36vernarancs
klima nem egeszseges!
En amiota hajszaritot hasznalok pl. nem szarad meg a hajam magatol! :DDD
2009.07.30 23:04:23vernarancs
Jaaaj Senta.. Hello :) De jo, hogy jottel. Rolad jut eszembe, hogy van egy Irsai Oli cuve a hutoben. MEg is nezem :DD
2009.07.30 23:05:18YveBabacool
nem, szia Senti,csak vicc volt:)
2009.07.30 23:07:38Senta.
Hajrá Nari! :DDD
2009.07.30 23:12:31vernarancs
"Az illatok harmoniaja a zamatok melysegevel es kiemelkedo savegyensullyal parosul. Szajban szaraz, lenduletes erzetet ad. Az illathoz igazodo izei fiatalos elannal erkeznek"
Hat baszki ez van az uvegre irva :DD Lenduletes erzet :DDDD
2009.07.30 23:26:40Senta.
"Szajban szaraz, lenduletes erzetet ad."
Igaz! Oliver ilyen! :DDD
2009.07.30 23:34:49vernarancs
Hat szaraznak szaraz. Oly annyira, hogy ki is szaradt az uvegbol :DDDD
Egyebkent cuve, Chardonnay-Irsai-Muller Thurgau mesterhazasitas :D
2009.07.30 23:41:09kék delfing
szóval, kis rágcsálóim, ha már mindenki elment innét
múltkor volt egy vírusom, amit nem ismertek fel a vírusírtók (hármat próbáltam).
(rohadékok)
bekapcsolást követően két perc alatt úgy lelassította a gépet, hogy megállt minden folyamat
percenként kapcsoltam ki-be, a fél délutánom ráment, hogy megtaláljam a kis gecit.
De ha ez nem elég, akkor ismerek vírusgyűjtó embert. Van olyan vírusa is, ami nem szoftveresen, hanem hardveresen bassza szét a gépet.
2009.07.30 22:38:22vernarancs
Tévedsz
Lehűlt bennem a vér, amikor azon a bizonyos oldalon beírtam a mobilnetem IP-címét.
A legmegdöbbentőbb az volt, hogy még négy NEVET és CÍMET kiírt az enyémen kívül, akik előttem kapták azt a számsort. (gondolom én...)
:O
Ez az oldal már nem tudom, hogy hol van - nem az én világom, gyorsan el is felejtettem.
Számítógépet javítottam szoftveresen, és kerestem valamit - egy fórumra tévedtem, és ott volt a link.
Tehát van ilyen, nem fikció.
2009.07.30 22:50:48Őrült Asszony!!
Bocsáss meg, ha megsértettelek, vagy bármilyen módon beletapostam a lelki világodba.
ÉÉÉN soha nem fogom alkalmazni az ilyen oldalakat.
Az, hogy leirom, hogy csinálom, még nem sértettem törvényt, ugyanis nem csinálom (csak szájkaratézom)...
De erről inkább az itt jelenlévő jogászt kérdezd.
Arról is, hogy milyen pénzbírságra számíthat egy nicklopó - ugyanis az előzmények azt mutatják, hogy a MI KICSIKE NICKLOPÓNK bizonyítható becsületsértést követ el.
Nicklopó
Csak rménykedni tudok a Te érdekedben, hogy abbahagyod
(Mondjuk én leszarom, de valaki be fog rágni...)
YveBabacool
belekucorodhatok a wécédbe, hogy aranyeső áldást sugározz reám?
(de aztán nem lefosni...!!!) :DDD
2009.07.30 23:41:52kék delfing
És hogy miért neveztelek tikteket kis rágcsálóknak?
mert nem ismertétek fel a kék delfingben a gis padgányt :DDDD
és mert a patkánynak az ember ugyanolyan patkány, csak egy kicsit nagyobb... :DDDD
- kis patkány -
2009.07.30 23:49:34YveBabacool
óóóó te kicsi szaros gyere a mellkasomra!!!!!
2009.07.30 23:50:33YveBabacool
és szedd má le a bilincset!
2009.07.30 23:52:16kis patkány
Áhhh
Csak a mellkasodra?
/iiiiiiihnynnnnyyyyyyy/
Ott vagyok, vazze
oszt nem érem el a két hegycsúcsot... :(
2009.07.30 23:54:19kis patkány
bakker, elhagytam a bilincskulcsot
szégyelem magam...
(a lófaszt szégyellem, legalább ma nem kell könyörögni, hogy felvedd azt a tetves bilincset.)
(ehh)
(ma hurkásra verem a popsidat)
(ehhh)
2009.07.30 23:55:16YveBabacool
mááááásszzzáááá mááááá, mingyárt ott vagy!
2009.07.30 23:58:56kis patkány
Hol?
Mivan?!
Asszony, he, má megin sokat ittá???
:D
2009.07.31 00:00:28Senta.
Te voltál, te vacak? Remélem :))) Alhatsz a nyakamba kucorodva. De ha elmozdulsz onnen, megbilincsellek! :)
2009.07.31 00:00:59YveBabacool
a csúcson, a hegynek a csúcsán kisbogaram, kérsz egy Heinekent?
2009.07.31 00:02:02kis patkány
"vacak"
Ezen akkorát röhögtem, mint tegnap a "gis padgányon"
(vacak... LOL) :DDD
2009.07.31 00:06:46Senta.
:)))
2009.07.31 00:07:00kis patkány
Baba
Tyhű, bocs
annyi vér pumpélt a szerszámba, hogy az agyamból elfogyott a szufla, és hirtelen nem tudtam, hogy miről beszélsz.
De hogy így látom a két csúcsot, és a jéghideg söröcskét.
meg a bilincset...
...meg a barlangot...
...meg a sörös üveget...
meg a barlangot... meg az üveget
barlanot...
...üveget...
barlang-üveg-barlnagüvegbarlüvegabarl
csissz-cussz-csissz-csussz
2009.07.31 00:08:22Senta.
Te áááááááálat :)))
2009.07.31 00:10:17YveBabacool
te hölye, elképzeltem ahogy egy nő mellkasán lefelé háttal csúszkál egy kis édes szőrös izé őő patkány, azt kiabálva hogy csissz csussz-és hangosan felröhögtem
2009.07.31 00:15:50vernarancs
basszameg egy 5 centis pok meg egy beka ugral a labamon. :(
patkany, virus ellen hasznalj unixot :DDD
Ez az IP info meg fizikailag lehetetlen, a sajat nevedet lattad? En szegrol vegrol szakmabeli vagyok es tudom hogyan muxik a net szolgaltatas. Lehetetlen, hogy ilyen info kikeruljon. Mindegy, informatikaban ugysincs lehetelten :D
(en mar delafrika zamatait elvezem es ennek nem lesz jo vege)
2009.07.31 00:17:03kis patkány
Baba
Bakker, te nem vagy elég perverz...
Nem én csúszkálok, hanem a sörösüveg.
És nem a mellkasodon, hanem lentebb...
... és bentebb...
:D
2009.07.31 00:19:27YveBabacool
patti baszki van még benne!!!!!!
hár hülye leszek beáldozni, inkább lelocsollak, nesze , kis pervi, gyere ide azonnal!!!!kis pirszingegér
anri, hanyadik butélia????
2009.07.31 00:20:25vernarancs
Lattatok azt a patkanyos animacios filmet? Nem ugrik be a cime... Eh, tudom retardalt vagyok en mar csak ilyen ifjusagi filmeket nezek. :DDD
Az olyan kis cool patkany volt.
2009.07.31 00:22:16vernarancs
megvan cin cin lovag :DDDDDDD
baba, mi az a butelia?
2009.07.31 00:22:51YveBabacool
ez is az Anri, kis coolperverz:DDDD
2009.07.31 00:23:35YveBabacool
üveg Anri:)
2009.07.31 00:27:21vernarancs
ja ja, kozben rajottem. Hat az Irsai cuve nem volt tele (ugy egy poharnyi hijjan), de en a "padlo vagy nem padlo" elv alapjan ha mar iszunk, igyunk rendesen modszertant kovetve kinyitottam ezt a voroset is. Ittam mar regebben ilyet es tudtam, hogy ez kivegez. Embertelen testes bor, korom fekete es 14,5%-os. Ezek a fekak nem szarral dobaloznak :) De igenyesen sutom ki az agyam mert vagtam hozza tobb hetes sajtokat is. Zamatos.... :DDD
2009.07.31 00:29:00vernarancs
jo tudom, delafrikaban feherek is elnek, de ez a bor meg van vuduzva az tuti :D
2009.07.31 00:29:49YveBabacool
mit iszol, cabernet vagy shiraz?
2009.07.31 00:31:45kis patkány
2009.07.31 00:15:50vernarancs
Szerintem egy órán belül megtalálnám azt a fórumot, ha akarnám, de valszeg a link már nem él. (sőt, már lehet, hogy a fórum se.)
Én is úgy gondolom, hogy lehetetlen, de ott volt a nevem és a címem.
Odáig oké, hogy vannak IP helymeghatározók, de ez már tényleg durva.
Kellemes nyaralást :)
Baba
Ohh, köszike a söröcske áldást!!! :)
cupákolom a kemény hegycsúcsokat, és dédelgetem a kis pröcködet, simizem haloványan felhevült bőrödet.
...és kiveszem fogaim mellől a kulcsot, szabaddá teszem kezeidet, hogy
2009.07.31 00:33:11kis patkány
2009.07.31 00:27:21vernarancs
Kis ínyenc... :D
2009.07.31 00:33:27vernarancs
pinotage.
"Ennek a del-afrikai specialitasnak telt es zamatos izet nehezen felejti el" Ez az utolso mondat a cimken. Hat en ezzel vitatkoznek :DDDD A sajat nevemre sem fogok emlekezni :))))) Dde viccen kivul ez tenyleg valami kegyetlen jo bor. Pedig nem is volt draga.
2009.07.31 00:34:04vernarancs
Es gyonyoru ciradas uvege van......
2009.07.31 00:34:09viax
álmatlanság ellen vuduzott bor?
Érdekel!
2009.07.31 00:36:31YveBabacool
pattikám szedd is le mert szétszaggatlak te kis mocskos állat:DDDD, aztán azt játszuk, hogy megfogom a kis patkányfarkad és annál fogva pörgetlek, te meg visíthatod azt hogy :
2009.07.31 00:37:35kis patkány
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁáááááááááááááá
ááááááááááááááááááááááááááááááááááá
áááááááááááá--áááááááááááááá-á-á---
---
:D
2009.07.31 00:37:47YveBabacool
szia viax:DDD-de jó hogy látlak
2009.07.31 00:38:10kis patkány
PLACCS
2009.07.31 00:38:53kis patkány
No, jóéjt Nektek, mentem szunnyadni
2009.07.31 00:39:44YveBabacool
élsz még kispufók, vagy csak pihegsz nagyokat??? fúúú-kicsináltál bakker, mi ez a szag??? na gyere babához, ugrálj kicsit a hátán:)
2009.07.31 00:40:53YveBabacool
pusza pattika, gyere ide a honaljamba bujhatsz, csikizhetsz is!
jóéjt
2009.07.31 00:41:11vernarancs
szia viax, nevetni fogsz, de ezt ott vettem a kornyeketeken :)))) Itt nem lehet kapni, pedig szereznem kell mert ki fogok kapni. Igy is mar szivacs a becenevem :DDDDDDDDD
Gyere es hozz magaddal meg egy uveggel (Fidesz utan szabadon) :)
2009.07.31 00:42:43vernarancs
patkány, jo ejt. Vagy inkabb delfing, az szimpatikusabb.
2009.07.31 00:42:58viax
Szasztok! :))
Pussz Baba :D
Szegény Pati visít ahogy a farkát húzod,Narinál dübörög a zene,lehetetlen aludni Tőletek! :DD
2009.07.31 00:44:31YveBabacool
hangos banda vagyunk mi, főleg ha szabin vunk, dübörög az élet, nappal a szitibne , este itthon
2009.07.31 00:44:58viax
Nari :D
szerzek,viszem, rohanok.....
2009.07.31 00:47:32vernarancs
viax, nem is :) most csend van csak a szel harfazik az eperfa maradek levelein. Bar 9kor meg gyalugeppel terrorizaltam a szomszedokat (az durvabb mint egy sarokcsiszolo visiiiito hangja) :DDD De nem akart senki agyonverni.
2009.07.31 00:50:54viax
Nari :) ismerem a hangját.
lehet,hogy kivárják a szomszédok amig védekezésre képtelen állapotba kerülsz,már lesnek a kerítésnél.
2009.07.31 00:53:16vernarancs
#2009.07.31 00:44:58viax
Nari :D
szerzek,viszem, rohanok.....
Sajnos a coop mar nem lesz nyitva (egyebkent igy apropo a tescoban is rengeteg jo bor van a minosegi polcokon, foleg a chilei es argentin borokat ajanlom, californiai bort ne igyon senki)
Viszont tokeletes az ido a kertben valo hintaagyazashoz, fa van dogivel a tuzrakashoz :D
vagy inkabb :(
2009.07.31 00:55:18vernarancs
viax, ne hidd. Amit ez uvoltozik a felesegevel szerintem feludules ha nem hallja az asszony :DDDDD
2009.07.31 00:56:14viax
Nari, a vagy inkább érdekelne :))
2009.07.31 00:58:39vernarancs
Baba, en nem vagyok mar szabin :( De igy is hangos banda vagyok :D
2009.07.31 00:59:31Senta.
Majd reggel visszaolvasok, lehömbölgök a hegyről, ménk haza, puszmák, holnap triplalátásch, puszmák :)))
2009.07.31 01:00:41YveBabacool
detto, bebóbiskoltam itt a kis mocskossal a hónom alatt:DDDD- jó éjszakát:)
2009.07.31 01:00:42vernarancs
viax, pajkos :) a vagy a nem smajl-ra vonatkozott, mert a sok fa anyag tudod mibol van...
2009.07.31 01:02:08vernarancs
Senta., te eddig dolgoztal? :( Jo pihenest akkor!
2009.07.31 01:03:54vernarancs
Baba, neked is szep almokat. Snoopy-t udvozlom :D
2009.07.31 01:04:42viax
Tudom Nari :( , de hidd el az eperfa is boldog lenne,ha nem egy szimpla bográcsgulyáshoz használnák el ;))
2009.07.31 01:07:08viax
szép álmokat Nektek!
2009.07.31 01:12:09viax
Nari, a tűzzel babrálsz?
2009.07.31 01:15:06vernarancs
igen igen. babaralok es a szomszedok oromere hangoskodom megint :DDD
De mire hasznaljam? Allitolag az eperfa hordo kurva draga dolog, kene egy bognart vagy kadart vagy mit talalnom, de lehet, hogy a hordohoz mar tul kicsire lett apritva.
2009.07.31 01:49:39vadParaszt
Jó reggelt gyerekek, szép napot kívánok!
2009.07.31 02:14:00vernarancs
Szia Pari :D
2009.07.31 02:29:20Senta.
Á Nari, csak szerelte egy srác a szarvert, én kicsit dolgoztam, páran szórakoztattuk, közben ücsörögtünk a teraszon, ettünk, ittunk. Szóval nem para. hazajöhettem volna, csak nagyon vicces volt, nagy dumás a krapek, bexartunk a sztorijain :DDD De most eldobom magam, rút egy napom lesz holnap :) Jóéjt
Illetve Jó reggelt :) Itt nem is tudom, vannak e madarak, még egyet sem hallottam. Hmmm... bau.
2009.07.31 02:33:27vadParaszt
Szia Nari! Remélem reggelre elillan a pára! :) De ha nem, akkor kicsit félve ajánlhatom a közösségi közlekedést? :)))
Na jó éjt! :))
2009.07.31 02:45:01vernarancs
vadParaszt, no para reggelre mar fitt leszek :D
2009.08.03 20:49:21katicamatrica
Hmmm... Július közepén volt szerencsém(?) eltölteni egy estét a fent említett párocskával egy barátom révén... Akkor már három hete jártak (ennyit Mesterről egyébként, aki letagadja ezt) és meglehetősen gusztustalanok voltak. Na meg nagy tirpákok is, de tulképp nem is vártam egyiktől se semmi egyebet... IQ mínusz 2 nagyjából. Külön-külön persze... :)