A celebek életét boncolgató sorozatukban most Sarka Katát szedte elő a Bors. A lapból megtudjuk, hogy az általuk őzike szeműként aposztrofált asszonyról bizony egyáltalán nem igaz, hogy a pénzes pasikra hajt, hiszen maga is jómódú családban nevelkedett, mindene megvolt. A történetben Sarka kitér arra az esetre is, amikor Tunéziában megtámadta az egyik pincér és meg akarta erőszakolni. „Azt mondta, kövessem a raktárba. Nem gyanakodtam, szó nélkül utána mentem. Akkor fogtam gyanút, amikor bementünk a raktárba, és kulcsra zárta az ajtót. Ott aztán előhozakodott azzal, hogy mit szeretne tőlem, letépte a blúzomat.” Az elbeszélés alapján Hajdúnénak az volt a szerencséje, hogy kért támadójától egy cigit, amit végül meggyújtva a férfi karjába nyomott.