Ez egyszer nem csapta szét magát fellépés előtt Amy Winehouse, aki a közönség meglepetésére látszólag józanul lépett fel a V Festivalon, és még a dalszövegeit is tudta fejből. Ez a tüneményes fejlődés persze köszönhető annak, hogy az énekesnőt még a nyár közepén meglátogatta Michael Jackson szelleme, és arra intette őt, tartsa magát távol a drogoktól, de annak is, hogy tavalyi fellépése alkalmával ugyanezen a fesztiválon Amy Winehouse atomrészeg volt, a dalszövegeit semigen tudta felidézni. Ebben az évben úgy döntött, ugyanazt a kockás pólót veszi fel, mint tavaly, ezzel tiszteli meg a rajongóit, és idén a sminkjét sem kente el.