horoszkóp
2009.08.26. 11:28

Angelina Jolie és Brad Pitt színésznőt akarnak faragni lányukból, Shiloh-ból, és ezzel a hároméves is egyetért – írja a FemaleFirst. A színészpáros úgy gondolja, hogy Hollywood legcelebebb celebgyerekéből simán lehetne filmsztár, és már most azt tervezik, ha végre eléri a megfelelő kort, drámaiskolába fogják járatni. „Azon gondolkodnak, hogy beíratják egy színjátszósuliba. Shiloh a leghíresebb gyerek Hollywoodban, ő volt az első baba, aki viaszszobrot kapott a Madame Tussaud's panoptikumban. Úgy gondolják, hogy ugyanolyan sikeres lehetne, mint ők” – mondta el a Britain’s Daily Starnak nyilatkozó forrás.

Úgy tűnik, hogy Shiloh - aki már túlvan első filmszerepén: apjával szerepelt a Benjamin Button különös élete című filmben (az alábbi trailerben 1:20-nál) - , egyetért szüleivel, hiszen állítólag maga is szokta mondogatni: „Azt szeretném csinálni, amit anyu és apu”. A Britain’s Daily Star forrása szerint mindenképp jó alapokkal indul, hisz „Shiloh a világ két legjobb külsejű színészének keveréke – sztárnak született”.