Pindroch Csaba és Szabó Győző Jamelia mellett vetkőzik
2009.08.29. 14:07 - bry
A chippendale fiúkat alakító Pindroch Csaba és Szabó Győző, valamint a brit popénekes Jamelia produkciójának rögzítésével szombatra virradóra a Szegedi Ifjúsági Napok nagyszínpadán elkezdődött Koltai Róbert új filmje, a Magic Boys forgatása.
A stáb az angol-magyar-kanadai koprodukcióban készülő vígjáték fináléját rögzítette a Tisza-parti fesztiválon. A jamaikai származású rhythm and blues énekesnő Hrutka Róbert filmhez írt dalát adta elő – a szöveget maga írta -, a produkciót a kék, illetve rózsaszín chippendale-jelmezbe öltözött Pindroch Csaba és Szabó Győző egyedi koreográfiájú táncprodukcióval kísérte.
A rendező, Koltai Róbert a forgatáson elárulta, hogy ez lesz Jamelia első filmfőszerepe, ráadásul a popsztár csupán a film zárójelenetében alakít majd énekesnőt. A film története két vidéki gyári munkásról szól, akik véletlenül tudomást szereznek egy több millió dolláros csalásról. Pindroch Csaba és Szabó Győző chippendale fiúknak álcázza magát és Londonba menekül; szerencsétlenségükre a Michael Madsen – őt többek között Tarantino Kill Billjéből ismerhet a közönség - alakította maffiózóba botlanak. (MTI)

Kommentek
2009.08.29 15:01:57Streetracer92
Jamelia, áhh annyira bejön ez a csaj :D
http://www.brynfest.com/images/jamelia.jpg
2009.08.29 21:21:40varjúember
Ki az a Szabó Győző Jamelia? Valami új celeb?
2009.08.29 21:40:29varjúember
Szabó Győző egy igen sokoldalú tehetséges ember!Fest,színészkedik és még csapos is volt a zoldmenszbe asszem.
2009.08.29 22:04:08orgyen
Nem a "Tilos az Á"-ban?
2009.08.29 22:20:03pixiefairy
Bizony elég bukás gyanús...
2009.08.29 23:18:57varjúember
ja de lehet,a tilosazában,ja
2009.08.30 10:15:35sk1nny
azért zsé-kategóriás, mert nincs róla kiszivárogtatva pornófilm? vagy mert a mi hatalmas országunkban annyira nem híres?
@newnt55 ellóell
2009.08.30 11:09:46zauberpferde
már megint egy bugyuta Koltai film...?
2009.08.30 16:13:25yola
varjúember:Ki az a Szabó Győző Jamelia? Valami új celeb? :-))))))))) Jót nevettem.
2009.08.30 16:43:00egyanyuka
Jamelia pedig egy "ZS" kategóriás énekesnőcske
Szerintem nagyon is jó hangja van.
http://www.youtube.com/watch?v=nC4fJkmIv0E&hl=hu
2009.08.30 20:40:27ULTRAF*CK
Mégegy magyar film amit nem nézek meg :)
Szabó Győzőből meg már elég! Gesztesi mellett ő az aki nélkül nem készül magyar film. röhej
2009.08.30 21:27:27Koczy
Milyen magyar film ez?! Hát hol van belőle a Csányi Sándor?