Bárdos továbbra is képernyőn akar maradni
2009.10.04. 09:44 - suze
A Tv2 frissen menesztett műsorvezetőpárja, Máté Krisztina és Bárdos a Borsnak cáfolják, hogy kirúgták volna őket: mint Máté mindkettejük nevében leszögezte, a csatorna közös megegyezéssel, anyagi megfontolásból vált meg tőlük. Bárdos András – bár semmi konkrétumot nem említett –, hozzátette: „Televíziós terveimről még nem nyilatkozom, annyit mondhatok, 25 évet töltöttem a képernyőn, és a következő huszonötöt is ott kívánom eltölteni”. A Tények egykori műsorvezetőjének azért van másik állása, a tévézéssel párhuzamosan eddig is a Színművészeti Egyetem rektorhelyetteseként dolgozott.
A Máté-Bárdos házaspár eltűnésével a Tényekben eddig második vonalban dolgozó műsorvezetőtársak, Várkonyi Andrea és Pachmann Péter kerülhetnek jobb pozícióba. A lap Pachmannt kérdezte a Tények lefejezéséről, de a műsorvezető nem tudta elmondani, mi a saját véleménye, mivel az szerinte a Tv2 kommunikációs igazgatójának birtokában van: "Hogy mi a véleményem? Magyar Rita tudja, őt kell kérdezni". A szóvivő a hivatalos közleményen túl azonban nem kívánt egyebet megosztani a Borssal, Pachmann véleményét is beleértve.


Kommentek
2009.10.04 11:03:09Fiona Tyassen
különben a Bárdos meg a Forró Kriszta jól egmásra találtak , mert a szemükben én nem fedezek fel egy csöppnyi kedvességet se, sőt kegyetlen , lelketlenség jön le róluk
engem emlékeztet valakire, jó lesz ha nem szuggerálják itt a csendes népet tovább..
2009.10.04 11:06:08Saftige Möse
Sith , kint vagyok a spacen
2009.10.04 11:10:08spob
Egy médiaiskolából kikerülő 23 évest nem ültetnek be főszerkesztői székbe!
2009.10.04 11:11:09spob
Orange, ez a te bajod, mondtam. Ennyire vitted, ez fáj neked. Kicsit odafigyelsz, hamrosan már szeletelhetsz is.
2009.10.04 11:11:09Fiona Tyassen
spob= bárdos?
2009.10.04 11:11:55spob
igen, én szívesen beleülnék abba székbe... bár nem értek a médiához, de jól hangzik! :-)
2009.10.04 11:16:49ds9
Ha ők ketten együtt évi bruttó 50 milliót kerestek, az havi bruttó 2.080.000 Ft.
Pálfi Istvám az MTV-nél havi bruttó 1.600.000-t keres, azaz közel évi 20 millió bruttót.
Az utóbbit a magyar adófizetők pénzéből egy súlyosan veszteséges, alacony nézettségű, állami tévénél kapja az úriember.
Az első esetben egy kereskedelmi tv , a saját pénzéből fizeti ki azt, annyit amennyit akar, nem az adófizetők pénzéből teszi.
A tv2-nél, amelynél amatőrebb országos tv kevés van (talán csak a másik) az egy adás után megbukott XXL (vagy mi) című műsornak csak a díszelete került (állítólag) 100 millióba és a saját gyártású (külső forgatású, meg show) műsorokra biztos, hogy
nagyon sok pénz megy el (pl. erre a biztosan nagyon igényes és színvonalas Sztárral szemben címűre, ami biztos ugyanolyan "jó" mint a "Darwin"-os műremek volt).
Ehhez képest a Bárdos/Máté házaspár fizetése bagatell, ők legalább csináltak egy híradót, ami relative nézhető volt ellentétben a tv2 többi saját gyártású vackával szemben.
2009.10.04 11:20:33spob
Ráadásul az, hogy 50M-be kerül a TV2-nek, az nem ugyanaz, hogy 50M a bruttójuk. Hiszen ha 50M-be kerülnek a TV-ben, abban van egy rakás, a céget terhelő járulék, ami a bruttó felett van.
2009.10.04 11:20:42ókút
Gyerekek,nyugodjatok már le,amit ti csináltok az a si szindróma,hogy a "tényeknél"maradjak Bárdos a televíziós újságírás egyik legjobbja,a Mátéról nem tudom ugyanezt elmondani,bár kétségtelen Bárdos nyomába sem ért.nem tudom ki írta a Pachmann Várkonyi párosról,hogy ugyanolyan jók,hát ha úgy nem!aPacinak véleménye a Magyar Ritánál van,mily érdekes az enyém nálam van,Várkonyi meg ide-oda vihorászik,és műsorajánlónál közli ,neki kedvence a született feleségek,hát nézze élete végéig,és ne is lásson mást.
2009.10.04 11:23:31KutyásTibi
Két féreg.Illő volt már seggbe rúgni őket.
2009.10.04 11:23:32Blackrock
Mé' nem ültetik be a helyükre azt a degenerált rákai philipet, meg azt a csontváz fejű ringyót a hírtv-ből (a faszom se tudja mi a neve)? Bazz' egyből jó lenne a TV2 fidesznél!
2009.10.04 11:24:07Shopping
Tisztelt TV2!
Én tized ennyiért elvállalom az állást!!!
Felsőfokú végzettségem van, írni-olvasni hibátlanul tudok.
2009.10.04 11:24:07spob
A Várkonyi, az jó csaj... ezért szeretjük! :-)
A PAcchaman véleménye azért van a Magyar Ritánál, mert Bárdosék mellett van és a kirúgásukkal nem ért egyet.
2009.10.04 11:25:32spob
Agyatlan Shopping: főszerkszteni nem elég írni meg olvasni!
Azt a legjbban kell csinálni egy az első három csatornánál!
2009.10.04 11:29:35kadaj01
Bárdos a feleségével évi 50 millió forintot keresett! Csupán 2002 óta voltak a tv2-nél az 350 millió... ha ennek a pénzek csak az évi kamata 10%, már abból luxusként lehet élni. Mi a faszt akarnak ezek a szoci köcsögök még? Takarodjanak a picsába már!
2009.10.04 11:31:18ds9
Csak összehasonlításképpen:
Személyes kedvencem, David Letterman évi 32 millió dollárt keres, ami ugye cca. 6 milliárd forint, azaz bruttó havi 500 millió.
A Late Show with David Letterman-t olyan 6-10 millió ember nézi este 1/2 12-kor, azaz a nézettsége 6-10 szerese a Tényeknek (with Bárdos András és Máté Krisztina).
Mindkettő napi műsor.
Letterman a 240 szeresét keresi, mondjuk Bárdos pénzének.
Az is biztos, hogy az amerikai PBS nevű (kvázi) közszolgálati adón, senki nem keres annyit mint Letterman, valószínüleg az összes alkalmazott, együtt sem.
Még egy-két érdekes adat, Alan Greenspan a Federal Reserve (amerikai jegybank) elnöke az USA-ban évi 120.000 dollárt keresett (a mostani is ennyit).
A magyar MNB elnök, akár a fideszes Járai, vagy a nem fideszes Simor (próbálok semleges maradni) fizetése havi 8 millió forint, azaz éves 96 millió, azaz évi 505.000 dollár.
A Magyar Köztársaság elnökének fizetése havi 1.540.000 forint, az adófizetők pénzéből, Pákfy István fizetése havi 1.600.000 forint az adófizetők pénzéből.
Bárdos fizetése havi 2.080.000 forint nem (!) az adófizetők pénzéből.
Egyébként talán ezeket a fizetéseket, nem a Tescos, vagy verébskálás, vagy más átlag körüli, alatti fizetésekhez kell hasonlítani.
Hiszen azt a kérdést is feletehetnénk, hogy "miért keres (mondjuk) a Julia Roberts 20 millió dollárt filmenként, amikor én a szállítmányozási kft-nél, csak havi bruttó 240-et keresek ?"
Annak is sok értelme lenne.
2009.10.04 11:37:08ds9
Kedves kadaj01,
Bárdosékat a tv2-höz nem "szocinak" vették fel, hanem híradósnak.
Nem a te pénzedből (adófizető), hanem a tv2 pénzéből fizették őket.
Példaként, Fábry Sándort sem "fideszesnek" vették fel az RTL klubhoz, megis a műsora alatt és máshol is folyamatosan ezen ideologiát nyomatja. A fizetése többszöröse Bárdoséknak, engem ez nem érdekel, az RTL anniyt fizet neki amennyit akar.
Akik, a híradó alatt és máshol sem tettek (tudomásom szerint) sehol sem "szoci" jellegű megnyilatkozásokat.
2009.10.04 11:38:57spob
Szerintem eleve nincs közünk ahhoz, hogy egy magáncégnek mennyit ér meg kifizetni a vezető arcaiknak.
A közférában szétszórt pénzekhez pedig igenis sok közünk van, hiszen mi fizetjük őket.
Ezért nem értem az ilyen kadaj féléket, hogy mit hőbörög azon, hogy egy kertévé mennyit ad a főszerkesztőjeének. Illetve értem: ez az irigység magasfoka. De ezt már írtam...
2009.10.04 11:41:11sosolit
Azért annak a buta Várkonyinak nem kellett volna engedélyezni, hogy az ország egyik legellenszenvesebb emberével (Bochkor)a primitív bulvárba műsorokba menjen.
Egy hírolvasó a hitelesség érdekében ezt sehol a világon -már ahol komolyan veszik a hír műfajt -nem teheti meg.
Az a tény, hogy felhőmagyarázóként a szilikon cicát tartották meg, hát az leginkább egy szegénységi bizonyítvánnyal egyenlő a tv2 vonatkozásában. Szólni kellene nekik, hogy aki cicit akar látni, az nem arra napi fél percre vár.
2009.10.04 11:51:53Iron Man
Ez a két mocskos féreg mehet az atv-re. Máshova úgyse jó.
2009.10.04 11:55:57Yusuf
gyerekek, ne legyetek mar ilyen amatorok. 50 milla az a bardosmatekimitlop kft. altal kerult kiszamlazasra a tv2-nek. mondjuk az afat nem csaltak le, mert az ciki es konnyen kideritheto lett volna, de valamennyit visszaigenyeltek, elkoltsegeltek a 400 millas budai villajuk rezsijet es ertekcsokkeneset, a tobbit meg atutaltak egy virgin szigeteki off shore cegnek, aztan kivettek adomentesen. Azaz az 50 millabol legalabb 40 a netto...
sorry :)
de ezt legalabb nem az adoforintokbol loptak el, igy csak a fel labukat kellene levagni :P
nem ugy, mint az orbangyurcsanyasorvegtelen politikusbandanak...
2009.10.04 11:56:17Mr.Orange
Kedves ds9 és spob!
Ha jól értem akkor ti azt állítjátok hogy az média világa (legyen az írott vagy elektronikus) teljesen mentes politikai érdekektől ergo ezen politikai érdekek megsem kísérelnek nyomást gyakorolni a nézetség döntő (ez által vélemény formáló) részét magáénak tudó csatornákra.
A gondolat mentetek meg nem magasfokú irigységre,hanem mélységes tudatlanságra és emberi hülyeségre utal!
2009.10.04 11:58:58Mezei ZsúrLó
Már többször próbálkoztak.Szerintem ennyi elég volt belőlük, úgyhogy örülök, hogy mentek, mert ha kevesebb pénzt fizetnének nekik , akkor is csak önmaguk maradnának, nem hiszem, hogy Bárdos egy új"fazonnal" jobban érdekelne.Egyszerűen unalmas emberek...Mondjuk én Krizsó Szilviában sem látom a szuper tehetséget.Segítenétek?!
2009.10.04 12:00:03efzsé
" tegnap beszéltem besenyőpista bácsivaaaal...éa megtudtam tőle a véleményemeeet"
2009.10.04 12:25:34el Padre
kadaj01: hányszor kell még elhangzania, hogy az 50 milliónak a közterhek és járulékok nagyjából a fele?!
2009.10.04 12:37:39frogfoots
Remélm nem látjuk őkt max a paprika tv-n, a realityn, vagy budapest tv-n. Ideje volt hogy lelépnek, már évek óta ki kellett volna őket rugni. Mrt unalmasak, nem színesek és nem szép emberek.
2009.10.04 12:52:36mr.guargumi
spob: javaslom a nem szalámiszeletelő fizetésedből próbálj meg venni magadnak némi stílust, hátha összejön. Sokkal nagyobb paraszt vagy azoknál, akiket a nagyzolós stílusoddal lesajnálni próbálsz, kár, hogy ez neked fel sem tűnik. Agyat sajnos nem tudsz venni, annyi pénzed nincs:(
2009.10.04 13:07:09zoxó
mr.guargumi, spob melyik állításával nem értesz egyet? Azzal, amely szerint nincs közünk ahhoz, hogy egy magáncégnek mennyit ér meg kifizetni a vezető arcainak, vagy azzal, hogy a közférában szétszórt pénzekhez sok közünk van, hiszen mi fizetjük őket? Mert így a leparasztozás csak a levegőben lóg, de nincs alapja.
2009.10.04 13:08:50Hegyirablo
Én eddig este 18.30-kor mindig a Retek Klub híradóját néztem, mert bár a kocka2 fél hetes híradója sokkal jobb, egyszerűen nem bírtam elviselni ezt a két embert a kép ernőn. Külön-külön elviselhetők, de együtt katasztrófa, főleg a nőnemű egyed.
Mostantól legalább nézhetem a tényleg jobb híradót.
Érdekes, hogy péntek este, mikor kiderült, hogy repülnek, én éppen az egyetemen ültem, az egészről semmit sem tudva, a Bárdos egykori kollégájának kurzusán. Szóba is került a Bárdos, s ez a tanár is azt mondta, nagyon szereti őt, jó volt vele dolgozni, kiváló újságíró, de híradót nem kellene vezetnie. Így teljesüljön minden óhaja az embernek.
2009.10.04 13:10:50rágypéksérotomsik
Én a Máthé Kriszta fizetésének a feléért is hajlandó lennék annyit bakizni hírolvasás közben, mint ő. Igaz, azt a mérhetetlen gőggel és lenézéssel teli pillantást nem tudnám utánozni.
2009.10.04 13:14:14rágypéksérotomsik
"#
2009.10.04 11:41:11sosolit
Az a tény, hogy felhőmagyarázóként a szilikon cicát tartották meg, hát az leginkább egy szegénységi bizonyítvánnyal egyenlő a tv2 vonatkozásában. Szólni kellene nekik, hogy aki cicit akar látni, az nem arra napi fél percre vár."
Annál is inkább, mert az időjárásjelentést nem a pasik nézik, hanem a nők, mert ők szeretik előre eldönteni, hogy másnap mit vegyenek fel, és főleg, mit adjanak a gyerekre.
2009.10.04 13:17:08zoxó
Nekem a Pachman - Várkonyi páros mindig szimpatikusabb volt. Valahol olvastam, hogy a felmérések szerint másoknak is. Mondjuk, amikor a Kriszta beteg volt, és Bárdos egyedül vezette a műsort, mert nem akart maga mellé mást, az nem volt jó ötlet.
2009.10.04 13:19:05holdika
inkább az a borzalom,hogy mi az a munkabeli különbség ami a legkisebb fizetés a kb 65 eFt és a 6 millió között van?? Miért az mit csinál?Mi az a munka amivel ő felette áll a 65 eFt-fizetésünél... El nem tudom képzelni ezt az aránytalanságot munka és munka között.Legtöbbször a legkevesebb fizetésü emberek dolgozzák a legtöbbet.
2009.10.04 13:20:17holdika
Ahhoz képest,hogy Várkonyi gyerekorvos jól elkanyarodott a pályájától.. Gondolom Bochkor segit neki hogy bent maradjon a klikkbe.. Majd őket is picsán rugják ebben biztos lehetnek
2009.10.04 13:23:19mr.guargumi
zoxó: Azzal nem értek egyet, hogy lesajnál embereket, és olyan hangzatos szavakat lök ki a szájából pl. hogy "csak ennyire vitted", amiért X ember egyszerű alkalmazott valahol. Tudod, esetében úgy látszik, hogy a fizetésével fordítottan arányos a műveltsége. Tudod híradósok nélkül is elég jól elboldogulna a világ, míg pl. bányászok nélkül nehezen. Szóval rendben, írja le, hogy nem kell irigykedni, de ne ilyen stílusban, mert így igenis ugyanolyan paraszt mint azok akiknek odamondogat..
2009.10.04 13:23:19csepű
holdika ébredj fel ez a kapitalizmus :-)
2009.10.04 13:26:17Fákjú !
Lesz@rom
2009.10.04 13:34:27rágypéksérotomsik
Máthé dilettantizmusa, ellenszenves egyénisége és mamutfizetése ellenére engem jobban bosszant Pálfy több mint másfélmillás havi fixe a köztévénél - közpénzen.
2009.10.04 13:35:05zoxó
mr.guargumi, ami a stílusát illeti, abban egyetértünk:). De ami a mondanivalója lényegét illeti (lásd a két idézet), abban vele értek egyet. Függetlenül attól, hogy mennyire tartom esetenként túlértékeltnek vagy sem az illető képernyős fizetését.
2009.10.04 13:46:07Heyd Richard
Pedig egyszerű.. Ugyanaz történik, mint a párt-keltével: a mai közhangulat már régen nem indokolja, hogy ezek a többszörösen odakozmált nyíltan liberális "médiaszemélyiségek" tízmilliókat vigyenek el. Lehet gesztusnak tartani ezt jobboldalnak, de korántsem az. Inkább piaci számítás.
Onyutha Judit szegény meg ugyanazért megy, amiért jött: egy szép szinesbőrű hölgy jól mutat a képernyőn, de ha a közhangulat megváltozik, egyből nem kell. Szánalmas!!!!!!!!!!!!!
2009.10.04 13:47:16Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t
na
sok niemand
2009.10.04 13:48:28Heyd Richard
Amúgy ne bántsátok Gáll Noémit. A hangja picit baj, meg lehet hogy nem túl okos, de FELFALNÁM:)))))))
2009.10.04 13:57:25Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t
2009.10.04 13:48:28Heyd Richard
én inkább basznám, de hát te tudod kedves Heyd
2009.10.04 14:03:10X Log
Hi!
Egyébként meg, akinek nem tetszett a Tv2 híradója az miért nem kapcsolt másik csatornára. Manapság már rengeteg helyen lehet nézni hírműsorokat. Sok embernek a személyekkel van a problémája..azt élvezi, ha gyalázkodhat!
Én sem nézem Fábry, Bencsik, Bayer, Seszták féléket..mert a stílusuk nem tetszik, ha ők vezették volna a hírműsorokat, akkor állítom sokkal nagyobb lett volna felháborodás!
2009.10.04 14:14:58szerényke
Politika nem egyéb!!! Köztudott, hogy MSZP-sek.Jön a Tv2 seggnyalása a Fidesznek!
2009.10.04 14:24:16csepű
Akkor itt a kérdés; mondjon már a tisztelt nagyérdemű olyan médiaszemélyiséget akit szeret vagy nem irigyel a fizujáért;
ilyen a közélet ilyenek az emberek;
a 2 nyugdíjas néni se áll szóba egymással az
emeleten mióta a postás elszólta magát hogy az
egyiknek párezerrel több a nyugdíja mint a másiknak
2009.10.04 14:27:28rágypéksérotomsik
X log, a magam részéről azért néztem a TV 2 híradóját, mert az van legjobban összerakva. A retekklubé bulvárhíradó, a köztévé meg semmilyen, gyakorlatilag nulla hírértéke van az ott elhangzottaknak. A TV 2 híradója volt eddig a legjobb, más kérdés, hogy milyenek a hírolvasók. nekem sem Pachmannal, sem Bárdossal nincs bajom, Máthé Krisztától a hideg kiráz, Várkonyi vihogása meg idegesít, de még ezek sem rontottak annyit a színvonalon, hogy beérjék a másik két említettet. Duna tévéről már nem is beszélek.
2009.10.04 14:45:47vectorsector
Sajnos abszolút nem szimpatikus személyek, nem képernyőre valók. Ezzel együtt nem kérdőjelezem meg a tehetségüket, de nem szívesen látnám őket viszont sehol.
2009.10.04 14:50:48ton-ton
Mr.Orange
BÁrdos, Gyurcsány cégénél volt alkalmazásban 3 évig.
Én is gyanakszom, hogy a közelgő választások és ezeknek a látszólagos és időleges visszavonulása közt van összefüggés.
Micsoda csapat jön ott össze vágópista,batizbangyi,bárdosbundi,
farkasházi,bolgárgyuribácsi,orosz jozefína gálvölgyi sajnos a névsor elapadhatatlan.
...mekkora egy idióta vagy - esetleg súlyos üldözési mániád van: a Batíz évek óta nincs képernyőn; a Farkasházy a reteklubban működik, mint ahogy a Gálvölgyi is; a Bolgár at ATV-ben; a Orosz pedig szintén évek óta nincs képernyőn, csak a KlubRádióban...a Vágó pedig egyáltalában nem biztos, hogy politikia ügyek miatt bukik a csigatévében...
2009.10.04 14:52:40ton-ton
...jaaah. és hogy a Bárdos a Fecónál dolgozott volna 3 évg?????...ezt az ostobaságot hol hallottad?...városi legendának is gyenge...tán te találtad k?...
2009.10.04 15:01:45volesojinka
Egészen komolyan nem értem, hogy Bárdossal mi baja lehet a kommentelőknek, ehelyütt az is indifferens, hogy amúgy kinek a barátja, kinek nem, lényeg a produktum. Leesik az állam, hogy van aki a kínosan és ötletszerűen hangsúlyozó Pachmannt jobbnak tartja, noha nem csak a hangsúlyozás a probléma.... Bárdoson látszik, hogy tudja mit beszél, magyarul van háttértudása, míg Pachmann hülye helyekre rakott hangsúlyai (Minden Szó Elejét Megnyomja ) és tekintete is arról árulkodik, hogy jobbára olvasni (felolvasni) tud. Ha nem így van, akkor egyszerűen rosszul csinálja a hitelesség (vagyis, hogy tudom miről beszélek) látszata nélkül. Bárdos jó újságíró és értelmes ember, a szimpátia persze más kérdés, de az elég szubjektív. Én azért adott esetben inkább kevésbé szimpatikus, de szakmailag jó újságírókat néznék-hallgatnék a hírműsorokban. A jövőt illetően ijesztőnek is találom, hogy ez itt a téma kapcsán fel sem merül...vagy alig.
2009.10.04 15:10:38tudorka5
Egyáltalán nem kellene bemondó a hiradóba, a filmek alá beszélne valaki, és egy jó pár millió megmaradna a tv-nek. Legalább nem bámulná a jó nép hogy kinek milyen nyakkendője van, van-e melltartó a bemondónőn, vagy milyen karikás a szeme szegénynek. A stylistet, sminkeseket is megspórolnák, elég ha egy pólóban valaki alábeszél azt kész....
Az újítási ötletemért természetesen kérem a jogdíjat, minimum 7 számjegyű legyen!!!
Köszönöm.
2009.10.04 15:14:55wendriner úr
ad1) EVA a kulcsszo, evi 20M hazafutott fejenkent netto. amivel nincs is baj, ennyivel en nem ernem be a helyukben (valoszinuleg ok sem, ezert a mellekallasok, meg az 50M kombajnd is alulrol saccolt).
ad2) Vago pont a hitelessege elveszitese miatt bukik, amit a politikai szimpatiajanak eleg sajatos felvallalasaval idezett elo; meg meg is hibbant az utobbi evekben
ad3) az mar regen rossz, hogy a magyar media "kremjerol" tudni lehet, hogy balosok, sot meg azzal vedekeznek, hogy ezert rugjak ki oket. lof@szt. Juszt, Farkashazy, Bolgar, Orosz mind tehetsegtelen, versenyre, valo teljesitmenyre sohasem kenyszeritett emberkek. Gyarfas eseteben pedig varom a Fenyo-ugy vadiratat evek ota. amugy tessek megnezni a Huvosvolgyi ut 127 alatt mennyire nullszaldos volt az MTV szamara a Napkelte...
ad4) az ad3) sora persze kiegeszitheto a jobbos mediaelit jo reszevel is, akik semmivel sem jobbak, de nem is tartjak magukat fuggetlen idoloknak. meg persze a balos sor is folytathato Aczel, Avar, Debreczeni, Desi,
Havas, .... meg mindig csak a nevsor elejen vagyunk.
ad5) Bardos normalis, szereny ember az eletben. nem is ertem, hogy miert haverkodik/kodott Ferivel.
2009.10.04 15:16:29wendriner úr
+1: azert az EVA-val persze k@rva nagy baj van. de az mashova tartozik.
2009.10.04 15:24:57Spéter46
Söprés van végre!!!!
2009.10.04 15:34:29zsoltix
Persze hogy a tevenel akar maradni, nem ert semmi mashoz. Na meg mashol nem kapna ennyi penzt ilyen kis lofasz munkaert, max ha elmenne politikusnak.
2009.10.04 15:37:59BushDoctor
Én se a Bolgárt se a Jusztot nem tartom tehetségtelen embernek, sőt...megkockáztatom Juszt még csak nem is balos igazán. Én politikai kiállást nem hallottam tőle az elmúlt 10 évben. Orosznak megvan a magához való stilusa, de szintén nem tehetségtelen, persze aki a másik oldal elvakult hivője az könnyen lekomcsizik mindenkit aki nem az echo vagy a hir tv-n keresztül tolja a fidesz szekerét. Szóval wendinger, nem tudom honnan szeded hogy ezek az emberek nem tehetségesek, biztosan hirkommentátor, elnyomott szerkesztő vagy média iskola tulajdonos lehetsz. :) Amit mondanak azzal lehet vitatkozni, ahogy mondják azt lehet vitatni, de szerintem negyáltalán em tehetségtelenek ezt csak erősen jobbos és erősen elfogultak állitják. De hát nekik amúgy is üldözési mániájuk van.
És hogy ehez a hirhez is hozzászóljak : Bárdos sem tehetségtelen. Majd megtalálja a helyét, nem fog kétségbe esni.
2009.10.04 15:41:22volesojinka
Jaj, zsoltix meg a többiek, hagyjátok már ezt a plebejus baromságot, hogy "lófasz munkáért" mondjuk gőzötök sincs róla, hogy milyen az munka, amit a Bárdos (is) csinál(t), annak alapján lófaszozni, hogy csak azt látjátok, hogy beszél hozzátok a képrenyőröl, kb olyan, mintha egy sebésznek mondanátok, hogy nagy cucc, csak hadonászik ott kicsit a szikével.
Egek, sok a baj ebben az országban, de tán a legnagyobb ez a tömény butaság, ami mindent (fórumot) áthat.
2009.10.04 15:43:30BushDoctor
Mégvalami wendinger : Én tehetségtelennek a 600.000++ közalkalmazottat tartom, akik aztán tényleg beleültek a verseny nélküli langymeleg sárba és ők azok akik kurva sokba kerülnek az országba nem a Bárdos meg a felesége. És még milyen jófej vagyok, hogy 200.000-et megitélek az országnak (mert összesen több mint 800,000-en vannak)...tehát ha közalkalmazott vagy gondold azt a kommentemet olvasva, hogy a 200 ezer szükséges közé tartozol, mielött lesavaznál, mekkora "xxx" vagyok. :) Peace.
2009.10.04 15:44:51peanut
spob te rohadtul snob vagy...
2009.10.04 15:46:09BushDoctor
Volesojinka : Nálad a 2 pont :) Ez az ország csak egy esetben képes összefogni : ha azt kell vizbe fojtani, aki többre vitte "nálunk" :DDDDD Az un. magyar jobboldalt (akik szerény véleményem szerint sokkal inkább populista népi baloldal semmint jobb, de ezt most hagyjuk) is csak az irigység tartja össze...majd ha hatalomra jutnak megint szétkapják egymást, mint hülyegyerek a kisautót :D Igy megy ez.
2009.10.04 15:59:26volesojinka
Off: BushDoctor, csak nem te is Vonnegut fan? (Igy megy ez ) :-))
Én aztán nem szívelem a jobboldalt (sem a magyart sem a mást) úgy en bloc, de ami az irigységet - és a butaságot is - illeti, semmiképp nem jobboldalspecifikus....
2009.10.04 16:06:20Mr.Orange
ton-ton
Javaslom 2009.10.04 11:56:17Mr.Orange bejegyzésem elolvasását azzal a súlyosbítással hogy szerinted akkor akit nem lehet látni a képernyőn az azt jelenti hogy megszünt létezni mint újságíró illetve vélemény formáló.
Ordítóan hülye vagy.
2009.10.04 16:07:36Spéter46
Bárdos és kedves neje is meg fogja találni méltó
helyét az MSZP kampánystábjában!
Ahogy eddig is!!!!
2009.10.04 16:09:32peanut
Én mindenkit sajnálok aki elveszti a munkáját. Persze nekem tök mindegy, hogy ki vezeti a szaros tv2 híradóját mert úgysem nézem. Ha már annyira majmolják az amcsi tévék vérprofizmusát, akkor sokat tanulhatnának még...pl. beszélni a saját anyanyelvel megegyező hangsúllyal illendő. Vagy a műsorvezetőnek semmi de semmi köze nem szabadna lenni bármiféle politikai nézethez. MERT a híradás a pártatlanságról szól...sok sok arany még amit itt írhatnék de minek. Az élet megy tovább. Aki ügyesebben nyal segget az kikockázza azt, aki kevésbé.
2009.10.04 16:14:30Ejoy
Simán el tudok képzelni mátékrisztának egy sado-mazo pornó videó sorozatot, ahol őt alázzák, bárdosnak meg egy homoerotikus rape videó sorozatot. Így a képernyőn maradhatnának. Máshogy elképzelhetetlen számomra...
2009.10.04 16:17:10Senki fia
Tisztel "Szakértők"!
Köztudott, hogy a média szereplői "EKHO"-znak.
Tehát 15% adót fizetnek. Nézzetek utána és számoljatok.
2009.10.04 16:23:11Senki fia
Pl. itt:
http://adozona.hu/standard/20090604_ekho_megszuntetes_2009_valtozas_ekhozas.aspx
2009.10.04 16:24:43wendriner úr
hahaha BushDoctor.
ad1) nem tudsz olvasni (wendriner [sic!])
ad2) nagyon mellelottel velem kapcsolatban, de csak hajra a szemelyeskedessel. komcsizni egyedul te komcsiztal.
ad3) Juszt "Fidesz aldozata" Laszlo nem balos es nem tehetsegtelen, mindemellett nem volt politikai kiallasa az elmult tiz evbol. miert is nem tolakodnak erte a CNN-nel, de meg csak a magyar keresekedelmi teveknel sem
ad4) egy tuzolto/biro/tanar/gator aztan konnyen elmehet a versenyszektorba.
2009.10.04 16:31:59Senki fia
Wendriner Úr!
Jusztnak "köztudott" a jókapcsolata az orosz maffiával. Ti: Szevabácsi
2009.10.04 16:43:18Balou
Az én véleményem pedig a feleségem birtokában van, de ő most tévét néz.
2009.10.04 17:02:10Fiona Tyassen
azt gondolom, hogy ez az egész vicc, amit ez a két senkiházi művel...
eddig jó volt a fizu? most mire nem elég, ?
csinálják a fesztivált, magyarul kampányolnak, hogy eltudják mondani "jön" egy új kormány , akitől rettegni kell és beveszik az emberek...
ezek meg a millióikkal tovább állnak más csatornához és ott lihegnek és nyalnak tovább...
vegyétek már észre , ugyanaz mint Vitray és társaik
SZARBÓL vannak baszdmeg, ezek gerinctelen pénzqrós zombik...
2009.10.04 17:02:49Fiona Tyassen
Balou! jó neked:))
csak úgy birtokolhatják a véleményedet:)))
2009.10.04 17:04:26volesojinka
Fiona Tyassen, a gyógyszered? Szar lehet ilyennek lenni.
2009.10.04 17:06:28Fiona Tyassen
volesojinka! ghyanítom ,nem vagy idevalósi
mert akkor értenéd mi a helyzet nálunk
2009.10.04 17:11:17angyalom
Miért vagyunk meglepődve??? Ez a TV!, mindenki tudhatja, aki oda megy dolgozni, hogy nem nyugdíjas állás! Nem vagyunk kíváncsiak aszott fejekre! Majd jönnek a fiatal bögyös picsák, macsó csávók, és nézzük újra a tényeket! Ezt előre lehet tudni... Várkonyit se fogjuk nézni 4 év múlva!
Menjen péklapát emelőnek, és dolgozhat 70 évig egy helyen!
2009.10.04 17:44:02lobellone
Bárdos tényleg letett már valamit az asztalra és valóban felkészültnek tűnik, de egy dolgot biztosan nem tud: súgógépről a magyar nyelv szabályai szerint olvasni.
Ez egyrészt saját, különbejáratú szégyene, hiszen magyar-töri szakon végzett, másrészt kizáró ok (lenne minden normális helyen) a hírolvasói állásra.
Máté Krisztinára egy szó nem sok, annyit se érdemes vesztegetni, hiszen sok-sok beszédtechnika és olvasás órát kellene vennie ahhoz, hogy egyáltalán labdába rúghasson. Viszont szerencsés, mert jókor volt jó helyen: Vitray tanár úr osztályában végzett saját magához hasonló, tehát igen gyengécske, de mára már "sztár" státuszt kapott emberkékkel (Palikné Marsi Anikó, Batiz Levitézlettkormányszóvivő András, Holló Seízesebűze Márta stb.).
Összességében tehát mindketten örülhetnek, hogy eddig is bitorolták ezt a két széket.
2009.10.04 18:10:44Palikné Marski Anikó
Ideje volt már kirúgni őket,de Lacival is ezt kéne.
2009.10.04 18:15:35Syenna
Végre. Eltünik a két savanyú arc.
2009.10.04 18:33:21zuza
25 Milla az nem sok? Addíg amig nem keres normális munkával normális fizetést addíg az ilyen ripacsok csak ne keressenek ennyit! Különben meg k.....ra nem fog hiányozni egyik sem! Olyanok voltak mint a két öreg a mapet show-ban! Mindíg azon csámcsogtak amikor volt valami tüntetés vagy balhé!
2009.10.04 18:47:10blexpress
Hát fiúk lányok tényleg kezdenek hullani a komcsi fejek,(hál'istennek) keresni kell majd az új helyet ahol lehet kopasztani, csak most már nehezebb lesz egy kicsit(legalábbis remélem).
Már egésznap sírtam a bánattól, hogy nem látom többé a házaspárt hogy ott egye meg őket a .......
2009.10.04 18:57:33trafikuty
2009.10.04 15:10:38tudorka5
Egyáltalán nem kellene bemondó a hiradóba, a filmek alá beszélne valaki, és egy jó pár millió megmaradna a tv-nek. Legalább nem bámulná a jó nép hogy kinek milyen nyakkendője van, van-e melltartó a bemondónőn, vagy milyen karikás a szeme szegénynek. A stylistet, sminkeseket is megspórolnák, elég ha egy pólóban valaki alábeszél azt kész..
Hát igen, volt egyszer egy Filmhíradó, és tényleg nem hiányzott a külön bemondó ... Gratula!
2009.10.04 19:02:31gyagyás
Most azon gondolkodom hogy sajnáljam e őket hát nem tudom szerintetek ??????
2009.10.04 19:29:46ton-ton
#
"2009.10.04 16:06:20Mr.Orange
ton-ton
Javaslom 2009.10.04 11:56:17Mr.Orange bejegyzésem elolvasását azzal a súlyosbítással hogy szerinted akkor akit nem lehet látni a képernyőn az azt jelenti hogy megszünt létezni mint újságíró illetve vélemény formáló.
Ordítóan hülye vagy."
...sűllyedj el, fiam, nem készültél, leülhecc!!!!...még a névelőid sem utalnak hozzászólásodban az én kommentemre...hogy jön az enyémhez????...ráadásul el kellett volna az enter előtt olvasnod, mert semmi értelme!!!...olyan a szövegértésed, mint egy tál rántottájé - és az is sárga, mint te....
...bazze, mint már mondottam az általad említett emberek vagy nincsenek képernyőn, vagy a reteklubon láthatóak - de hogy ezzel a szar offal miért barmolod az egyébként is szétesett blogot, azt fel nem foghatom...
...beküldheted anyukádat a legközelebbi fogadóórára!!!!...
...mindazonáltal: csóközön...
2009.10.04 19:44:52dirige
ds9!
Én a szállítmányozókat többre tartom Róbert Juliskánál...
2009.10.04 21:08:17Rótbizony Krúzó
Kérem a T. szerkesztőséget, hogy rólam is írjon egy ilyet. Engem is pénzügyi megfontolásokból rúgtak ki a melóhelyemről! Még nem tudom, hogy melyik csatornához megyek, de a városi főgyűjtő csatorna reménnyel kecsegtet. Ez is van olyan hír, mint amiről agyalunk itten...
2009.10.04 21:20:06spoilsport
well,well, pakol a maszopos banda.... Lesz még itt tumultus az ATV-nél!
2009.10.04 23:52:55ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget
Nobody knows, I know nobody cares what goes on in here, We have this door, Nobody gets in until I'm really sure, Don't creep up behind me, You know ...
http://www.youtube.com/watch?v=tT3bfA_Rmiw
muszkly
2009.10.05 08:18:11netsrot5
A kis " bibsi" Bárdosi?---hehe...nem kell félteni a " madarak" benyomulnak mindenhová:)
2009.10.05 10:15:50ton-ton
#
2009.10.05 08:18:11netsrot5
A kis " bibsi" Bárdosi?---hehe...nem kell félteni a " madarak" benyomulnak mindenhová:)
...te agyatlan...mert a "kis őskereszstény másik oldal" nem nyomul be akárhova....
2009.10.05 10:18:00ton-ton
...arról nem is beszélek, hogy mielőtt elkezdesz zsidózni, nézzed meg a topic címét, hogy kit kell ma zsidózni, mert elvétetted a nevét!!!!....te seggfejkirály!!!!...
2009.10.05 10:58:53netsrot5
Bárdos na..vazze igy jobb ,?? akkor is metélt!
2009.10.05 10:59:41netsrot5
ton-ton te is metélt vagy? kampósorr?
2009.10.05 11:54:27ton-ton
...nem, nem vagyok körülmetélve és kis pisze az orrom, de áruljad már el nekem, te baromagyú, hogy miért nem mindegy neked, hogy valakinek mennyi bőre van a pöcsén??????....elárulom neked zárójelben, hogy tanulj valamennyit, ha még képes vagy befogadni csökött agyaddal új információt, hogy nem csak a sémi népeknél szokás ez a szerintem is csonkításnak számító beavatkozás, hanem az államokban a férfiak nagyon magas százaléka körül van metélve, függetlenül attól, hogy milyen vallású...
...megkülönböztesselek téged, hogy te meg még csak nem is vagy körülmetélve?!?...mekkora egy faszfej vagy, bakker!!!!!!!!!!!
2009.10.06 08:10:47netsrot5
értem tom-tom, nem kell magyarázkodni---simán zsidó vagy_D
2009.10.06 11:23:09ton-ton
...értem, netsrot, nem kell senkinek elmagyaráznunk, simán rasszista, fasiszta geci vagy...
8^])
2009.10.06 11:45:52Mr.Orange
ton-ton
Olyan ideges vagy, valami baj van?
Megszólalásaidból fényesen bizonyítod mély tudatlanságodat melyet tetézel számodra és sok társad számára nem ismert és/vagy tisztázott szavak használatával mint fasizmus,rasszizmus stb.
Valamint a hozzám intézett legutóbbi szöszenetedben épp te vagy az aki "sárgázik".
Szerintem kapcsoltasd ki a net-et, mert látszólag nehezen bírkózol meg a gyenge elmédre szakadó információ mennyiségével.
Anyukámat nem küldöm be a fogadó órára,mert amikor a betegtársaidnak és neked látogatási idő van a pszichiátrián akkor Ő nem ér rá.
2009.10.06 18:41:09ton-ton
...el nem tudod képzelni, mennyire nyugodt vagyok...te baromagy, hogy nevezed azt, ha valaki zsidózik?....
..rájöttem, azért nem küldöd be anyádat, mert nincs - és már nem is nagyon lesz, ugyanis te egy egysejtű vagy - és mint köztudott azok másképp szaporodnak...
2009.10.30 19:44:53horgi1
Nem értem, hogy Bárdos hogyan lehet rektorhelyettes? Az ismertség és az a kis alapdiploma kevés!!! Milyen tudományos fokozatai, publikációi vannak? Máté Krisztina mit tud felmutatni az alapdiplomájával? Jobb esetben középiskolai tanár lehetne!!Neki milyen tudományos fokozatai és publikációi vannak?Ezek az emberek milyen erkölcsi tartással bírnak és mit várunk a következő generációtól, ha aluliskolázott Krisztikék tanítják Őket?Az erkölcsi tartásnál gondolok arra, hogy ilyen alacsony kondícíókkal bevitte Bárdos a feleségét tanítaní az egyetemre.Persze valaki Bárdost is kinevezte!