BB Évi fel akarja nevelni gyermekét
2009.10.09. 07:14 - .syl.
Az egykori Big Brother-versenyző a Szent János Kórház pszichiátriai osztályáról üzeni: ő akarja felnevelni gyerekét. Az állítólag elköttetett Párkányi Évi jó ideje gondnokság alatt áll, így nem dönthet arról, mikor hagyja el a pszichiátriát, ahogyan arról sem, ki nevelheti második fiát, akit a lapok hol Manónak, hol pedig Marcellnek neveznek. A Napi Ász úgy tudja, már ketten is jelentkeztek, hogy szívesen hazavinnék Párkányi gyermekét. A lap a volt valóságshow-hőst is megkérdezte, aki a pszichiátriai osztály rácsai mögül úgy nyilatkozott, mindent meg fog tenni, hogy felnevelhesse szeptember végén született gyermekét.
"Azért neveztem el Marcellnek, mert ez egy szép név" - mondta Párkányi a Napi Ásznak, majd kifejtette, gyönyörűnek tartja gyermekét, akinek barna haja és kék szeme van. Párkányi a kapott antidepresszánsok miatt nem szoptathatja fiát, de bízik benne, mihamarabb kikerül a kórházból, és munkát kereshet.



Kommentek
2009.10.09 07:22:51bájron
Párkányi Manó Marcell - a nem kívánt rész törlendő.
2009.10.09 08:32:52viax
ritkán durranok be:
de NEM VOLT ELÉG TEGNAP?
Nincs elég egészséges fikázható cölöp?
Tényleg SEMMI NEM ELÉG?
Hány bört akartok még lehúzni Róla????
2009.10.09 08:45:50Yvettebabacool
ez egy szar
2009.10.09 08:47:32irász
Mit akar? hisz saját magát is képtelen ellátni!
Szegény gyerek, szerintem jobb lesz neki nevelőszülőknél.
2009.10.09 08:53:09uveg
szia Yve írtam neked levelet nem válaszoltál!
2009.10.09 08:54:47viax
annyira tudta tegnap is mindenki,hogy lesz jobb Évinek és a gyermekének!
Egyszerü: hagyják végre békén Öket!
2009.10.09 09:19:53simon says:
de tipikus sajnos. nem akar lemondanin rola, persze a piarol sem akar majd lemondani meg a kurvalkodasrol es persze normalisabb sem lesz mar. tehat a szegeny kisgyerek hol vele lesz, hol intezetben, ki-be fog jarkalni, allando balhek, reszeg anyuka otthon, ferfiak jonnek-mennek, egyik-masik a szerencsetlen gyerekkel meg aggressziv is lesz. penz soha nem lesz, segelyen tengodnek majd, meg az osszestrichelt penzen. komolyan osszeszorul a szivem a kisgyerek varhato jovoje miatt. ha nem lenne faszkalap a magyar burokracia, mondjuk matol mar elhetne normalis, szereto csaladban a gyerek, nem is kene tudnia ki az anyja, egeszseges, normalis felnott valhatna belole, ahogy mondani szoktak hasznos tagja a tarsadalomnak es nem egy valoszinu bunozo es ingyenelo, jobb esetben "csak" lelkiserult.
2009.10.09 09:25:13Sanima
Már szóltam egy párszor, de most már tényleg nagyon szúrja a szememet:
.syl.: légyszi, jegyezd már meg végre, hogy nagykorú ember nem állhat gyámság alatt, ne írj már ilyen hülyeségeket!
Nagykorú ember csak GONDNOKSÁG alatt állhat, gyámság alá kizárólag a 18 év alattiakat lehet helyezni.
2009.10.09 17:28:41lutria
Párkányi Manó-Marcell-Bálint-attól függ melyik újság tudósit a legújabb hirekről...
2009.10.09 18:51:55.syl.
Sanima, nem én vagyok az egyetlen, aki posztol, szóval a "jegyezd már meg végre"-mondatodat kicsit erősnek érzem, miután hónapok óta nem írtam egy bejegyzést sem BB Éviről. De javítottam, köszi!