Havas megint Fábrynak esett

2009.10.14. 12:39 - bry

Havas Henrik honlapján vágott vissza Fábry Sándornak, aki szerint a Tanár Úr álszent, amiért a saját rádióját reklámozza. Havas szerint teljesen normális dolog, hogy azt a rádiót népszerűsíti, ahol dolgozik, főleg úgy, hogy tényleg hallgatni is szokta. Havas, miután tisztázta a lényegi kérdéseket, belefogott a korábban csak nudlinak titulált Fábry alázásába. Havas szerint a műsorvezető nehézkes, és nézhetetlen műsort gyárt, ráadásul nem vállalja hibáit, hiszen azokat mindig kivágják műsorából, nem úgy mint ő.

Ha mindez nem lett volna elég, Havas bemutatta a Táncsics Mihály díját: "Ez az Sándor, amit te soha a büdös kurva életben nem kapsz meg". Ezekután még hosszasan fejtegette, miért nem kapja meg Fábry soha az újságíróknak adható legnagyobb állami elismerést, amit ő a hiedelmekkel ellentétben nem a kommunistáktól, hanem a Fidesz-kormánytól kapott.

Kommentek

  • 2009.10.14 13:07:31Boszi30

    Havas egy jó pasi. Bevállalnám gondolkozás nélkül. ;)

  • 2009.10.14 13:08:36Zep

    leszarom mind

  • 2009.10.14 13:17:24ajvéból jelentik

    Ez egy épületes disputa lehet a félművelt Tanár Úr és a kissé megfáradt Polgári Humorzsák között. Nagy Egó és a Szellentő Krumpliorr csörtéje a mucsai morál pástján.

  • 2009.10.14 13:17:59Laceeka82

    mindkettő egy kivénhedt szar már...Fábry még pár éve nagyon jó volt, most már inkább vén ripacs

  • 2009.10.14 13:19:02Tóth Ottó

    Fábry a Fidesz farkát szopja, de azért nem adnak Táncsics Mihály-díjat.

  • 2009.10.14 13:20:21Iron Man

    Havas meg az mszp farkát szopja, azért nem nézi senki a műsorát.

  • 2009.10.14 13:28:12vernarancs

    Boszi30, fujjj bazzeg.

    Iron Man, a legnezettebb reggeli musor is balos. Havas egyszeruen idiota azert nem nezik.

  • 2009.10.14 13:29:33Iron Man

    vernarancs, melyik műsorra gondolsz?

  • 2009.10.14 13:34:31Boszi30

    vernarancs, mi a probléma?

  • 2009.10.14 13:45:42Mr.RaverDesigner

    Boszi30: valószínűleg csak az, h igénytelen vagy...

  • 2009.10.14 13:45:55ceka

    Persze, versenyeztetni kellene kettőjüket egy közös műsorban és így eldönteni, melyik a "nagyobb, hülye fasz".
    De nem is kell, szerintem, kis híján egyformák, talán a Fábryt tenném "hajszállal előbbre", mert az, a tetejében nem is "intelligencs", csak a pofája nagyobb !!!

  • 2009.10.14 13:47:57Boszi30

    Mr.RaverDesigner kíváncsi lennék rá te hogy nézel ki.......lehet bottal nem nyúlnék hozzád.

  • 2009.10.14 14:01:50Kiskrapek

    A Molnár Anikós könyv mikor jelenik meg végre?
    Annyira, de annyira várom már, biztos izgi lesz, meg dedikáltatni is szeretném a Tanár úrral, meg jótanácsokat is kapni Tőle, hogy hogyan lehetek olyan profi cukorpofi észlény, mint Ő is.
    Havas legyen a miniszterelnök, akkor végre eljutnánk a Kánaánba!

  • 2009.10.14 14:33:07vernarancs

    Iron Man, a napkelte. Szerintem szar, de megis evek ota a legnezettebb reggeli musor. Legalabbis eddig az volt, most nem tudom hogy all a statisztika.

    Boszi30, semmi baj nincs, csak megakadt a szemem azon, hogy a havast jo pasinak tartod. Izlesek es pofonok...

  • 2009.10.14 14:38:55Iron Man

    vernarancs a napkelte már megszűnt vagy 3 hete, vagy még nem vetted észre. :)

  • 2009.10.14 14:41:13Senta.

    Én bottal hozzányúlnék Havashoz. Ütném, vágnám, böködném :DDD

  • 2009.10.14 14:47:45FERCS_BERCSI

    A Havas nem tanár, csak volt egy osztály, amit képesités nélkül vezetett, de kirúgták! Amúgy mindkettő öntelt, másokat semmibe vevő BUNKÓ! Fábri olykor humoros, de leáldozóban van. Havas egy hamisitatlan tahó! Hála az égnek eltűnt és ha a FIDESZ jön, akkor már nem is látjuk. Na nem mintha az utódai sokkal jobbak lennének!

  • 2009.10.14 14:47:45vernarancs

    Iron Man, :D de, hallottam rola, de nem pont a mai allapotra gondoltam. Hanem ugy altalaban. Valamelyik csatornan tuti fel fog tunni, nem szunik az meg. Anno az ATV-n is verte a tobbi reggeli musort pedig az ATV az aztan ultra ratyi ado. En nem nezek reggel TV-t, szoval nekem aztan 8, csak azert irtam, hogy nem feltetlenul azert nem nezik Havast mert balos.

  • 2009.10.14 14:48:53OmegA404

    Havas egy féreg. Tanár úr a kurvás fasszopós könyveirt kapott Táncsics dijjat?

    Ki kap Táncsics díjatt, aki olyan korlátolt, mint egy rab?

    Fábry poénjai is fáradnak... de így is szorakoztatóbb mint a szemüvegrágó öntelt fasz.

  • 2009.10.14 14:49:31vernarancs

    FERCS_BERCSI, a fidesz a kereskedelmi adokrol is eltunteti havast? Ketlem. Akkor Fabry mar munkanelkuli lenne.

  • 2009.10.14 14:50:11FERCS_BERCSI

    Tényleg a nap tv volt a legnézettebb??? Hát az elég szomorú!

  • 2009.10.14 14:51:44Lord of the Sith

    Ha segitség kell , Senata , csak szóljál.Lefogaom.

  • 2009.10.14 14:53:33FERCS_BERCSI

    Vérnarancs! A Fábry jól helyezkedik! Bár utálom a Havast, de azért illik nagybetűvel íni a nevét!

  • 2009.10.14 15:05:02Syenna

    Mind a kettő beképzelt, öntelt, nagyképű vén fasz. Azért Havast utálom jobban.

  • 2009.10.14 15:07:56Syenna

    kettőjük párharca érdekes lenne.

  • 2009.10.14 15:09:17vernarancs

    FERCS_BERCSI, tenyleg, legalabbis ezt hoztak a kozvelemenykutatasok.
    Legyen akkor Havas, akkor sem hiszem, hogy eltunik mert jon a FIDESZ.

  • 2009.10.14 15:27:19AXE Instinct party

    Egyik sem szórakoztat (egyik jobban untat mint a másik), bár Fábry legutóbbi adása egész jó volt.

  • 2009.10.14 15:33:33Senta.

    2009.10.14 14:51:44Lord of the Sith
    :)

  • 2009.10.14 15:35:13FERCS_BERCSI

    Vérnarancs! Nem baj! Csak jöjjön a FIDESZ végre!

  • 2009.10.14 15:43:38kincs_ami_nincs

    Szerintem meg mindamellett, hogy mindkettő suxx, Havas azért foglalkozik ennyit Fábryval, mert sokkal többnek képzeli magát, és felháborító módon Fábry a sikeresebb.

  • 2009.10.14 15:48:30vivanop

    láttátok a videót?
    ekkora egy barmot, beszélni se tud, Táncsics díj vissza!

  • 2009.10.14 15:53:53brokeness

    MIért nem kaphat Táncsics Mihály-díjat Fábry? Pl.mert azt újságíróknak szokták ítélni.Mint. pl. Havas Henrik. Fábry pedig egy " entertrainer" Különösebben egyikük sem ragadtat el, de azért van egy-két dolog, amiért Fábryt tisztelni tudom.Odafigyel a fiatalokra, mindig felkarol egy-egy fiatal tehetséget. Az öniróniája pedig sokszor azt sugallja, hogy tisztában van önmaga lehetőségeivel és korlátaival.Ez a vonás pedig totálisan hiányzik Havasból.Ami közös bennük az a nagy mértékű modorosság és az elkurvulás.Egyik eladta a lelkét a kereskedelmi csatornának, a másik pedig az alja "könyvírásnak".Amúgy két vitathatatlanul tehetséges ember mi a fenéért cseszteti egymást? ( illetve Havas Fábryt- az ok általában az irigység szokott lenni )

  • 2009.10.14 15:55:13vernarancs

    FERCS_BERCSI, en mar nekik sem hiszek el semmit. Nem lesz kanaan veluk sem.

  • 2009.10.14 15:56:42hozzaszolo

    vernarancs helyes szavazz a jobbikra mehehe

  • 2009.10.14 15:56:46Senta.

    A Havas is fekarol... néha egy egy kurvát. :DDDDD

  • 2009.10.14 15:59:33Blogger Géza

    Ez a Havas hülye. Miért kellene vágás nélkül ráereszteni minden szart a tévénézőkre? Inkább az ő produkcióiból is többet kellett volna kivágni. Főleg, amikor a Vágónál égett a "Tanár Úr".

  • 2009.10.14 16:01:36Lord of the Sith

    Csak a Birodalom az , ami megszünteti a korrupciót és megszünteni a bajokat.

  • 2009.10.14 16:01:50vernarancs

    hozzaszolo, persze. Allatokat azert mar megse...

  • 2009.10.14 16:03:32vernarancs

    Lord, azert az a diktatura is csak a 6. reszig mukodott aztan a forradalom a falhoz allitotta a csaszart :)

  • 2009.10.14 16:10:50brokeness

    Senta,ja :-))) Kell az ihlet.

  • 2009.10.14 16:12:07Kiskrapek

    Savas a Henrik, az a baja neki, szerintem.

  • 2009.10.14 16:14:34brokeness

    Blogger Géza,az tényleg döbbenetes volt. Bennem egy világ dőlt össze.-))Könnyű kérdésekre nem tudta a válaszokat az okoskodó. Vágó is jót mulathatott magában. Káröröm a legszebb öröm.

  • 2009.10.14 16:16:11AXE Instinct party

    Legszebb öröm a söröm!

  • 2009.10.14 16:27:23Euthanasia

    Le a kalappal Havas előtt.....

  • 2009.10.14 16:33:08devla

    METAL KAOS!

  • 2009.10.14 16:51:48Nemokoskodok

    Sajnos már évek óta gyengén muzsikál az Esti Showder, mégis az RTL egyik legnagyobb nézettségű műsora. Márpedig, ha így van, akkor nem számít sem az, hogy szar, sem a Fábry pártszimpátiája, mert az elsődleges szempont a PROFIT.

    A Havas meg a hajára kenheti a díját, valójában iszonyatosan féltékeny a Fábry-ra mert annak van egy jól működő, profitot termelő műsora és így persze ő is jól keres, míg a "tanár úr" kénytelen olyan könyveket bevállalni, amitől szerintem még saját magának is hányingere van.

  • 2009.10.14 16:57:42Silent Bob

    2009.10.14 16:14:34brokeness
    Az, egy igazi tuskó. :D
    Azért Fábry is igen beégette magát a saját Legyen ön is milliomosában. Indul a bakterházról volt szó, ő sem tudta a választ és benyögte, hogy "Pedig Rejtőből jó vagyok"... XD

  • 2009.10.14 17:10:59vernarancs

    Silent Bob, ott nincs sugo mint a Fabry showban.

  • 2009.10.14 17:13:57Silent Bob

    Azért kivághatták volna, mert nagyon ciki volt. Mármint hogy a Bakterházat Rideg Sándor írta. XD

  • 2009.10.14 17:16:35másenyká dzseni

    mindkettőt rühellem.

  • 2009.10.14 17:22:15morrisal_

    2009.10.14 13:17:24 ajvéból jelentik

    Tökéletesen, szórakoztatóan, szellemesen, veretesen leírtad, mi a helyzet.
    Ezennel morrisal-díjjal jutalmazlak. A díjat a portán átveheted, egy boríték kíséretében.
    De tényleg, nagyon tetszett. :)

  • 2009.10.14 18:11:36regio54

    Végre , Zep!

  • 2009.10.14 18:13:13piszok alfréd

    csak halkan jegyzem meg, hogy népnemzeti sándorunk anno igen jó elvtárs volt, aki veséig benyalt farkasházynak és verebesnek, hogy bekerüljön a rádiókabaréba és nekik köszönhet mindent.évekig abból élt, hogy elmesélte kalandjait az angol vécével. havas meg egy sima félművelt, beképzelt marha...

  • 2009.10.14 18:22:17marceeee22

    Basszus hogy nez ki a Havas a honlapjan a jobboldali kepen. Mint Stadler annak idejen. Ez az ember masszivan pial. Nemcsoda, hogy mar nem tudja mit csinal, mit beszel.

    Amugy a Fabry egy inteligens ember, csak a diszlet moge kene latni es nem a szerintem eleg gyenge Leno-utanzat showja alapjan megitelni. Komolyabb temaju riportjaibol, megnyilatkozasaibol kiderul.

  • 2009.10.14 18:48:29Blackrock

    Fábry egy kiöregedett, fatökű barom. Évek óta ugyanazokat a fáradt fingós, baszós vicceket puffogtatja és nem mellesleg intenzíven nyalja (a producerével együtt) a fidesz valagát.

    Egyébként nem tudom mitől intelligens ember? Attól, hogy fárasztó szóvirágokban beszél vagy attól, hogy azt hiszi magáról, hogy mert 2 hetente bohóckodik az rtl-en máris véleményformálóvá lép elő? Ne csapjuk már be egymást...

  • 2009.10.14 19:09:12AntiChrist

    Remélem megérem azt a napot, amikor havas és fábry is eltűnik a közéletből...
    Megnéztem a 'tanár úr' említett videóját. Kb. egy ötéves kisgyerek szellemi-értelmi szintjét produkálta. 'Nyeee, nekem van Táncsis-díjam, Sanyika! Ami neked sose lesz! Nyeee!'

    Hol van ez a két pojáca egy olyan intelligens, értelmes és valóban művelt, tartással rendelkező úriemberhez képest, mint pl. Egri János?
    A cipőfűzőjét nem köthetik meg.

  • 2009.10.14 19:12:09Tintin Szarantino

    A senkiházi büdösbunkó Havashernyó menjen vissza autószerelőnek, az az ő szintje. A sutyerák újpesti proli Havas a cipőfűzőjét sem köthetné be Fábrynak.

  • 2009.10.14 19:15:59Gatto Negro

    Kiskrapek!
    Az Anyikós könyv már megjelent...ára 2.490 Ft...

    Havas már helyezkedik...a népfronttévén felújította a Hőmérő című műsorát...nem marad munka nélkül még egy darabig.

    Brokeness!
    Fábry tehetséggondozását meg inkább hagyjuk...Lásd: Utasi Árpád...

  • 2009.10.14 19:16:45Blackrock

    Kösse a cipőfűzőjét a fábrynak a kedves édesanyja...az ürge egy erkölcsi 0.

  • 2009.10.14 19:18:33be be

    Gatto Negro !
    Beeeeeeeee !Nagyon , hogy Vagy?

  • 2009.10.14 19:20:37Gatto Negro

    be be!
    Itt is szia! Átfagyva...

  • 2009.10.14 19:22:23be be

    Gatto Negro! Az utcáról írsz?:))

  • 2009.10.14 19:35:22tordeaux

    Azt láttátok, amikor Fekete Pákó csokif..t kínált a Tanár Úrnak Csiszár egyik műsorában?A "Tanár úr" felháborodott, kiakadt, de aki a korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Nem lehet bűntetlenül magyar "celebekkel" haverkodni, kedves "Tanár úr"! Egyébként sem tartom egy lángésznek Havast, de Fekete Pákóhoz le kell süllyedni,az ő szintjére, nem felülről osztani az észt! Mit képzelt a "Tanár úr"? Majd a globalizációról cseveg velük? Nem, a csokif..ról! :-)

  • 2009.10.14 19:40:38Stipistopi

    gyerekek.. valaki? gerincspecialista ismerős?

  • 2009.10.14 19:43:08Stipistopi

    ááá, hagyjuk, semmi!

  • 2009.10.14 19:48:56Gatto Negro

    be be!
    Hideg a lakás...pedig fűtenek.:)))

  • 2009.10.14 20:04:55tboj

    Érdemes evidenciában tartani ZEP szűkszavú, ám de konzekvens véleményalkotását a "leszarom"-ot. Olyan mennyiségben fogalmazza meg markánsan a véleményét a dolgokról, hogy önkéntelenül Marx & Engels –hez társítható mondat jut az eszembe: "a mennyiség előbb utóbb minőséget produkál". Ezért, a mostanra már kiteljesedett briliáns hozzászólásainak az eredőjét élvezhetjük itt: a "leszarom mind"-et . Tulajdonképpen mindenről, ami ZEP figyelmébe kerül a neten.
    :)))

  • 2009.10.14 20:08:52be be

    Gatto Negro!
    Milyen bundád van Neked? Még plusz hideg van nem is mínusz! Mi lesz Veled a télen?

  • 2009.10.14 20:11:12blexpress

    Sajnos aza helyzet, hogy a Havas pajtás lefeküdt az MSZP-nek, elég szomorú mert jobb sorsra érdemes lenne dehát mit csináljunk ha valakiből kurva lesz a vére viszi, csak azt nem tudom mit keresett a FIDESZ-nél annak idején vagy már akkor is?........Ki tudja?.....

  • 2009.10.14 20:11:53Gatto Negro

    be be!
    Természetesen megfagyok!

  • 2009.10.14 20:16:14be be

    Gatto Negro ! Mit tehetek Érted? Nem venném a lelkemre, hogy jégvirágos legyen a szemecskéd!
    Még a gondolat is brrrrrrr!

  • 2009.10.14 20:21:53Gatto Negro

    be be!
    Legfeljebb arcomra fagy a mosoly...:)
    Ne aggódj! Vettem egy lakást, amin van egy létszámfeletti lik. Majd jövőre leszigeteltetem a falat belülről.

  • 2009.10.14 20:32:13be be

    Gatto Negro!
    Jövőre leszigetelteted ??? És addig ??Küldjek Neked egy gyapjú ágyneműt?Az alatt mindig egyforma hőmérséklet, télen nyáron .

  • 2009.10.14 20:43:15Gatto Negro

    be be!
    A kedvemért nem kell megborotválkoznod!:DDD
    De azért köszönöm!
    A szigetelést meg majd a tesóm megcsinálja...Most csak azért van hidegebb, mert a szél pont abból az irányból fúj, ahol a repedés van...

  • 2009.10.14 20:49:16be be

    Gatto Negro! DDDD
    Nem a saját szőrömre gondoltam, de ha kell , megnyiratkozom a kedvedért!A repedések a legveszélyesebb helyek , be kell tömni, nincs mese!:)))

  • 2009.10.14 20:52:27Gatto Negro

    be be!
    Ja, főleg azok, amelyeken a szél süvít befelé...Szerencsére, azok beérik purhabbal is.:)))

  • 2009.10.14 21:06:12be be

    Gatto Negro!
    A purhabbal vigyázni kell, mert a többszörösére dagad :))

  • 2009.10.14 21:09:00Gatto Negro

    be be!
    De jól kitölti a repedést...ami kilóg, azt meg levágjuk...:)))

  • 2009.10.14 21:22:37antitaxis

    Nem árt néha a hatalmas arcú Fábryt egy kicsit b@sztatni. Kibírja. A lé akkor is dől hozzá...

  • 2009.10.14 21:23:01megint

    Mindkettő nézhető volt, fábry show is jó volt régen, most már unalmas, havas meg a nagy egóját elfelejtve egy ripacs celeb lett, aki molnár anikóról ír könyvet, és próbálja magyarázni, hogy ő ettől függetlenül zseniális, utoljára meg még tehetségesnek hívta fábryt, alapvetően mind a kettő okos ember, csak túl nagy a mellény mind a kettőnél

  • 2009.10.14 21:23:25be be

    Gatto Negro! Szép álmokat Neked!Álmodj a csodálatos purhabról és arról ami kilóg, hogy le lehessen vágni és hogy ne fütyülhessen a szél .........

  • 2009.10.14 21:45:38Lord_Cica

    Baazmeeg :DDDDDDD

    Hallgassátok meg fülhallgatóban a havashenrik.hu bal-felső sarkán lévő videót!
    A jobb hangsávban a havas beszél, a jobb-ban pedig végig hallani kurva erősen a verebes szuszogását :) Mint valami fújtató

  • 2009.10.14 21:49:48Lord_Cica

    mármint a verebes a balban

  • 2009.10.14 21:51:59Yvettebabacool

    na halo te dog:)))

  • 2009.10.14 21:55:04alien

    annyira jó, hogy itt is két hülye párt nézetrendszere között törik meg az élet
    barom mind a kettő, mind1 hogy melyik oldalról nézed

  • 2009.10.14 22:33:46brokeness

    Gatto Negro.Felkarolást írtam, nem tehetséggondozást. Az erkölcsi segítség nem egyenlő a menedzseléssel.Szegény Árpi gyerek.
    ( De pl. Bagi-Nacsa, Badár -Szőke,Hajdú Steve ellenpéldák vagy a stand up comedy-s fiúk )

  • 2009.10.14 22:49:55Lord_Cica

    2009.10.14 21:51:59 Yvettebabacool

    üdv :)

  • 2009.10.14 23:51:22Ebzon

    Gratulálok Havas ÚR ,sikeresen ereszkedett le Fábry szintje alá.

  • 2009.10.15 01:04:57MySQL

    Úgy be van b@szva, hogy meg kellett fordítani a széket, hogy tudjon mibe kapaszkodni.

  • 2009.10.15 01:50:27namkuzu

    Lehetne azt egyszer, hogy 150 kommentből legalább 5-6 nem csupa ócsárlás és lófaszozás legyen, hanem valami pozitív? Hát mi semminek sem tudunk örülni?!
    Persze nem hát! DE EZ NEM A MI HIBÁNK!!!!
    A Havas egy génhibás bipoláris paraszt, a Fábry meg olyan alkoholista, hogy arról már ő sem tehet.
    Dögöljön is meg mind a kettő illetve egyből mindenki más is! Kínokat és szenvedést mindenkinek!

  • 2009.10.15 02:05:18viax

    van olyan
    csak akkor rögtön beszól valaki,hogy offolunk :)

  • 2009.10.15 02:39:24kék zöldség

    hallgassa a Yoda a Havas Henriket a bal fülében...

  • 2009.10.15 07:24:52pazola

    Innentol kezdve:

    #2009.10.14 13:17:24ajvéból jelentik

    Ez egy épületes disputa lehet a félművelt Tanár Úr és a kissé megfáradt Polgári Humorzsák között. Nagy Egó és a Szellentő Krumpliorr csörtéje a mucsai morál pástján.

    nem kellett volna egy komment sem, ez tokeletes. Gratulalok! :)

  • 2009.10.15 08:31:48Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker

    Rákötni őket egymás hátára, betoncsizmát a lábukra, aztán irány a Tisza a záhonyi vasúti hídról.

  • 2009.10.15 08:49:03drgomori

    "Büdös kurva élet"-ért Táncsics-díj? Hogy kell ezt csinálni, drága, szépbeszédű "Tanár úr"? Döbbenet...

  • 2009.10.15 08:52:00kekfrankos

    "aszongya" a Fábry műsorát nem nézi mert otromba, hát a blogjában az a videó mi volt??? Így beszél nyilvánosan egy Táncsics díjas?? Még büszke is rá, röhej....

  • 2009.10.15 09:08:36sububbu

    tudja valaki Havas úr mitől tanár? Éretségin kivül végzett valami iskolát, vagy szerzett valami tudományos címet? Nem minősités képpen tényleg csak érdekelne

  • 2009.10.15 09:17:02sububbu

    Bocs. Utánanéztem. JATE Állam és jogtudományi karát végezte és jelenleg is a JATE-n tanít "médiatanszéken". Szóval elviekben értlemiség. Hát nem tudom. Szegény ez az ország ha ilyen emberek egyetemi tanárok lehetnek. /ezt most csak a jelenleg vitatott produkcióra értem az egyetemi munkáját sajnos /lehet szerencsémre/ nem ismerem

  • 2009.10.17 00:23:50dzsugasvili

    Fábry olyan, amilyen, lehet szeretni, vagy nem szeretni, de amit Avasról mondott, az igaz volt.

    Viszont az amit ez az idióta lenyomott a blogján...hát nem semmi. Vagy részeg volt, vagy belőtte magát, mert ha egyik se, akkor tuti, hogy komoly elmebaja van. Ez az infantilis, debil, beszélni képtelen rakás sz...erencsétlenség elvégezte a jogot? Szegeden? Hááát, minimum érdekes. Az meg, hogy ilyen taníthat Magyarországon 2009-ben - nem óvodában, egyetemen! - különösen érthetetlen. Már 8 mp után szégyen a vidóblogos megnyilatkozás, nemhogy a többi része, a díj mutogatása meg a káromkodásai. Esetleg beülhetne pár kommunikáció szakos órára, IGAZI tanárokhoz (bár ha ő a fő szervező, bele se merek gondolni, kik lehetnek ott). Szerintem a Napkelte mellett ez a nyomorék a legnagyobb szégyen a magyar média elmúlt 20 évében.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés