Gumicukor

Tasnádi lófejjel és agyonveréssel poénkodik a Hal a tortánban

| 2009.10.14. 11:16 - terabithia

Dagad a botrány a Hal a tortán sittes szériája körül. A börtönviselt celebek szerepeltetését legelőször még debütálásuk előtt Tóth Vera sérelmezte, aki végül nyilvánosság előtt kért bocsánatot – bár a Velvet kommentelőinek egybehangzó véleménye szerint nem volt miért. Azóta több panasz is érkezett az Országos Rádió és Televízió Testülethez.

Berényi Diána, az ORTT sajtóreferense elmondta, hogy ennek fényében egy anyag készül jövő hétre a testület elé, ahol el fogják dönteni, hogy lesz-e hatósági ellenőrzés vagy sem. „A panaszok többsége arról szólt, kiskorúaknak nem jó példát mutatnak azzal, hogy köztörvényes bűnözőket sztárként állítanak be, ezzel olyan magatartásmintát sugározva, melyek károsak lehetnek” – nyilatkozta a Velvetnek, és hozzátette, hogy a panaszosok között van Szalai Annamária, az ORTT fideszes tagja is.

tasnadi clk

A nézőknél minden bizonnyal már a hétfői adás kicsaphatta a biztosítékot, amikor Tasnádi Zalatnay lovát meglátva azon viccelődött, hogy egész héten lófejet keresett. Később Pápai Jocinak címezve a következő mondat hangzott el: „Ha akarsz ilyen jó kis börtönélményen átesni, bevállalom, hogy agyonverlek.”

A poénkodásba a csatorna szerkesztői is beszálltak, a tegnapi adásban például a narrátor szájába adták, hogy közös érdek, hogy Tasnádi Péter - akit a bíróság első fokon bűnösnek talált többek között saját anyósát savval való leöntése miatt - ne érezze magát megbántva.

Kommentek

  • 2009.10.14 13:07:54murunga

    na és ki vette át a józsefvárosi piac védelmét, na ki???

    ezeket főzni kéne, nem főzni hagyni... :DD

  • 2009.10.14 13:13:40Tóth Ottó

    "amiket bizonyítottan ellopott"

    Aztán ki bizonyította rá? Te?

  • 2009.10.14 13:14:32futureboy

    @ Tóth Ottó: nem én, az Index bizonyította rá.

  • 2009.10.14 13:17:26kafuka

    Sztem ez a cikk már lerágott csont lett

  • 2009.10.14 13:17:39valakitalánvagyok

    Hát ezért utálják a zsidókat!
    Basszus ilyenkor megértem, ha valaki sztereotipizál.
    Szégyellem hogy T. Péterrel egy felekezethez tartozom!

  • 2009.10.14 13:18:45bulgakov

    1. Nem a tufa, börtönviselt agyatlan faszkalapok a felelősek azért, mert valaki a képernyőre rakta őket. Ők csak egyszerű, ostoba kis senkik, kivéve Cinit, az elég nagydarab egy állat lett így élete alkonyára, mint egy sétáló telefonfülke. kevesebbet zabálna, talán vissza is tudná adni amit ellopott a köcsög buzikurva faszijával együtt. Ez a TV2 felelőssége, hogy ezekből műsort csinálnak. Tóth Vera meg csak elmondta a véléményét, mint mindenki, eddig senki nem ujjongott, hogy de jó, nézhetem a sitteseket! Kár belőle bűbakot csinálni, de még azt is el tudom képzelni, hogy az is reklám volt, hogy legyen minek kapcsén előhozni a műsort, másrészt ki az a fasz, aki a FB-on mondja el a szigorúan privát véleményét, aztán meg csodálkozik, hogy más is elolvasta?

    2. Nem sztárt csinálnak belőlük ugyanakkor, hanem szánalmassá teszik őket éppen. Tasnádit egy "komoly" bűnözőnek tartottam, de a tegnapi ripacskodása alapján olyannak tűnt, mint egy nyóckeres arc, aki megjátsza a bazári majmot, hogy menőnek tűnjön. Kicsit "csalódtam" benne, talán tényleg meglágyult az agya.

    3. A többiek meg sima idióták, élükön a Pápaival, aki bent volt 3 napot, mert a haverja cuccot tartott a zsebében! Muhhhaaahhaaaaaa! Lúúúúúúúúúzer!

  • 2009.10.14 13:18:56krampácsoló

    future

    Persze, hogy szenzitív vagyok, ahogy írtad a gyerekek "tágulnak".
    Ám más volt a műfaj, egyértelműbb, eleve tilhattam a lányom. (a fiam olyan kicsi volt, hogy mindegy volt neki meztelen nőt, vagy csokis pudingot látott-folyt a nyála)
    Itt a kapós celeb rality mellett van egy konyhai rész. Hidd el, hogy másképp nyálaztam akkor és másképp most.

    Azért mondok egy jó példát. Azon a főzős héten, melyikben Magyar Attila is szerepelt, kifejezetten jót lehetett szórakozni. Ráadásul ez a tök kitalálta a "hajdúsági sushit", ami lássuk be, már nevében felér egy üvegtigris jelenettel.

  • 2009.10.14 13:19:37Matko Destanov

    Most mindenki azon veri magát, hogy Tasnádi és társai a tévében főzőcskéznek, pedig szerintem az erkölcsi züllés nem itt kezdődik. A legnagyobb gond azzal van, hogy olyan embereket ünneplnek celebekként és mutogatják őket orrba szájba, akik semmilyen erkölcsi normát nem tartanak be. Szerintem nem kevésbé nagy bűn, hogy mondjuk Császár Elődöt ajnározzák, vagy hogy a viszkis rablót - mikor végre elkapták - mindenki a mennyekig magasztalta és ő volt a sztár...

    Igenis ki kéne mondani a médiának is, meg a közvéleménynek is, hogy ezek az emberek bűnözők és sitten a helyük, csak épp ez nem érdeke a médiának sem hiszen az ilyen emberekből élnek...

  • 2009.10.14 13:22:49pcr

    Matko
    Nem lenne akkora nagy a felháborodás , ha mondjuk a Váci Fegyházban főznének és ott is hajtanák álomra a fejüket.

  • 2009.10.14 13:23:41kafuka

    sztem meg csak szimplán igényesebb műsorokat kéne csinálni igényesebb műsorvezetőkkel és vendégekkel

  • 2009.10.14 13:24:36vernarancs

    Matko Destanov, szerintem meg egyiket sem kell joszemmel nezni. Sem a csaszar "gyilkos" elod mutogatasat sem a jelen bunozok mutogatasat. Normalis ember mindket teman veri magat.

  • 2009.10.14 13:30:35adambaba

    Engem a fiam nevel.
    Verdákat nézhetünk aztán pont!

  • 2009.10.14 13:31:43Begi9

    Most nem akarom védeni a TV2-tőt, igazatok van, egyetértek, de:amikor Császár Előd főzőcskézett, senki nem reklamált.Gondolom csak annak a családnak forgatta a szívében a kést egész héten,akinek egy családtagját elgázolta.Igaz, sitten nem ült, de igazi gyilkos.

  • 2009.10.14 13:32:03Tóth Ottó

    Miért, az Index valami bíróság, vagy mi? Különben is a Bodoky firkál az ügyről, de tudomásom szerint ő sem ügyész. Ha jogerős ítélet születik, akkor majd mondhatjuk, hogy bizonyítottan ellopta. Addig csak azt, hogy bizonyára.

  • 2009.10.14 13:32:03futureboy

    ezt a hajdúsági sushit nem láttam, de jól hangzik :)

    én összesen láttam 4-5 epizódot Hal a tortánból meg Vacsoracsatából együttvéve.

    amíg foglalkozol a gyerekeiddel, és elmagyarázod nekik a dolgokat, kontextusba helyezed a látottakat, addig nagy baj nem lehet.. elmondod nekik, hogy ez tulajdonképpen egy majomkodás, ami a tévében megy.. ezek komolytalan, hiteltelen emberek, akiket csak azért mutogatnak, mert a színészek és énekesek és hitelesebb formák már mind megfordultak ebben a műsorban, és a tévés szerkesztők még nem akarják abbahagyni a műsort, hát próbálkoznak..

    ott kezdődhetnek a problémák, amikor egy gyerek teljesen magára marad, és teljesen tőle függ, hogy milyen értékítéleteket alkot arról, amit lát. nyilvánvaló, hogy a szülői vélemény az nagyon erősen hat a gyerekekre. persze, van olyan életkor is, amikor pont ellenkezőleg hat :)

  • 2009.10.14 13:32:40adambaba

    Te lenni ferrari?
    Nem,mem azok Európában vannak...
    Luigi már csak Ferrari...

  • 2009.10.14 13:36:13bulgakov

    "2009.10.14 13:31:43Begi9

    Most nem akarom védeni a TV2-tőt, igazatok van, egyetértek, de:amikor Császár Előd főzőcskézett, senki nem reklamált."



    De igen, reklamált egy rakás ember, főleg a viccesen alákevert Copkiller miatt. Sőt, kurvára kiverte a biztosítékot.

    http://comment.blog.hu/2009/10/02/legyilkosozta_csaszar_elodot_az_rtl

  • 2009.10.14 13:36:18himbecsúf

    Következő héten a kukázó hajléktalanok főznek,
    Terítve a csatornában,jó idő esetén a híd alatt.

  • 2009.10.14 13:37:39futureboy

    @ Tóth Ottó: alapvetően igazad van, de azért egy angliai cégbírósági kivonatot valószínűleg nem hamisított meg az Index, mert azzal nagyon megüthetné a bokáját. Bodoky lehet, hogy csak egy firkász, de az biztos, hogy ilyen anyagot csak nagyon alapos ellenőrzés után mernek lehozni az Indexnél is. meg azért ne legyél már naív, te is látod, h mi megy itt kicsiben és nagyban.. szóval nem szorul a védelmedre a Kocsis, be van ő védve rendesen, minden oldalról :))

    és ha nem igaz belőle egy szó sem?? hát akkor is minimum ki kéne vizsgálni, de semmilyen hatósági lépés nem történt, ami erre irányulna..

  • 2009.10.14 13:41:21himbecsúf

    "2009.10.14 13:17:39valakitalánvagyok

    Hát ezért utálják a zsidókat!
    Basszus ilyenkor megértem, ha valaki sztereotipizál.
    Szégyellem hogy T. Péterrel egy felekezethez tartozom!"

    Miért szégyenled magad? Keresztények között is vannak bűnözők,ők még sem szégyenlik magukat!

  • 2009.10.14 13:41:57chipshop

    2 eve kommentelgetek a velveten es meg egyszer sem verte ki nalam egy hir sem a biztosikot(na jo egyszer,Geronazzo feje,de akkor telleg megijedtem).Megneztem a linket,itt Angliaban es komolyan ha nem latom ezt nem hiszem el.Azt meg vegkepp,hogy ezert ez a negy ember penzt kap.Mindig is tudtam hogy eletem legjobb dontese volt eljonni M.o-rol de ez sokkolt.Vigyorog,hogy o sikkasztott,a masik leonti savval az anyosat es mondja az nem ugy volt,a harmadik azzal vicceskedik hogy konzerv miegyeb a negyedik meg azt kivanja barcsak negyven evet ult volna:-))Es ezt kisgyerekek is nezhetik,mert sok a hulye szulo es ebbol jol rajonnek,hogy szuppiiii,ha befalazom aput mert beszolt,en is hires lehetek,meg ha sikkasztok lesz egy kupac penzem es nem is kell erte sokat ulni.Vazz,hol van a moralitas,az etika,az ertekrend?Soha nem mondtam meg ilyet,de ezert siman bezaratnam a TV2-ot.Ez pedig most nem "eliteles",nem arrol van szo hogy minden gyilkos,meg rablo dogoljon meg(utalom az ilyesmit,de legalabb legyen benne annyi,hogy annyi,hogy azt mondja,hogy nem vallal el egy ilyen musort,eleg neki ha leul a sittes haverokkal egy kavezoba es ott vigyorognak a tortenteken.De persze,ha lenne bennuk ennyi,nyilvan nem itt tartananak.Persze a TV2-is meg lehet erteni,ahogy mindenkit de valahol ezen a ponton kene belepnie annak,hogy felelosseg.Lofejet kerestem:-)))Es tenyleg.

  • 2009.10.14 13:43:57Páratlanka

    "ennek fényében egy anyag készül jövő hétre a testület elé, ahol el fogják dönteni, hogy lesz-e hatósági ellenőrzés vagy sem"
    - hűűű, még éppen időben...ezen tényleg ennyit kell gondolkozni?

  • 2009.10.14 13:48:57futureboy

    @ Páratlanka: "...ezen tényleg ennyit kell gondolkozni?"

    tudod, az ORTT az egy állami pénzből működő hivatal, és mint ilyen, nem mondhatja egyik napról a másikra, hogy valami van, hanem pont azzal demonstrálják a fontosságukat, hogy "majd a jövő heti testületi ülésen előterjesztjük", meg hónapokig, évekig húznak el ügyeket, csak azért, hogy ezzel azt sugallják, őnekik mennyi dolguk van, meg mennyi ügyük. nem lehet ezt csak úgy hiphopp, mert a végén még kiderülne, hogy kb. 2 ember el tudná végezni egy bazi nagy költségvetésű, hiper-fontosságú hivatal munkáját.

    közhivatal @ Magyarország

  • 2009.10.14 13:51:25pcr

    Egyébként Tasnádi bácsi kitől fél annyira , hogy otthon is testőrök vigyázzák?

  • 2009.10.14 13:53:31Begi9

    bulgakov
    Köszi, igazad van.lemaradtam róla.

  • 2009.10.14 13:54:48kafuka

    az ORTT nálam akkor szerepelt le amikor volt az a reklámjuk, hogy a kölök össze vissza ütött vágott mindent és a végén kérdeztek valami olyasmit, hogy ugye te sem akarod h a tv nevelje fel a gyereked, vagy valami ilyesmi volt

    http://www.youtube.com/watch?v=UGQ8PhHzbfI

    Szal azért sztem reklámnak ez nagyon szar volt és inkább az erőszakot reklámozta, mint azt amit valójában akart.
    Akkor már fel is lehet tenni a kérdést, hogy mia faszt akar az ORTT, milyen jogon büntet meg másokat stb stb stb...szal igazából az Ortt csak azért van mert túl nagy a bürokrácis Mo-on

  • 2009.10.14 13:55:15trafikuty

    shit ...

  • 2009.10.14 14:00:13krampácsoló

    Naja, a lányom kikaparná a szemem (vagy felnire ültetné a kocsim), ha nem nézhetné 8-tól a kedvenc műsorát. (szerintem egy förtelem, ami csak úgy okádja a giccset)
    A fiamnak is vannak már bevett kultúrétkezési szokásai is.
    Ezek rendben vannak és erre mondtam, hogy kezelem.
    De egy ilyen baromságnál fáj, hogy el kell magyaráznom, a kitakart szemű angyalok csak majomkodnak, mikor kását főznek egymásnak. Ezért tartom elfogadhatatlannak, hogy egy nulla a többi senkivel ér el sikert.
    Persze megérdemeljük, mert hagytuk az első párat túlélni, Győzikét pedig megkoronáztuk.

  • 2009.10.14 14:04:49Senta.

    (vagy felnire ültetné a kocsim)

    :DDDDDDD

  • 2009.10.14 14:13:56Kandabula

    Összességében érdekesnek tartom. Feszült, gyanakvó, értékrendzavart másvilág. De ennyi elég is belőle.

  • 2009.10.14 14:20:40holdika

    bright.side! nemcsak a TV2 adja szerdán a Dr Hous ,hanem az AXN minden hétköznap 2o órakor és ismétli minden hétköznap 15 órakor....

  • 2009.10.14 14:21:39gangraena

    Ilyenkor mindig eltűnődöm, vajon hány lépésből állna kinyomozni az ominózus ötletgazdát. Vajon az, hogy egy ilyen műsort lenyomnak az emberek torkán nem elég jogalap?Talán ha a szerzők nem lennének névtelenek, háttéremberek, kétszer is meggondolnák mit is adnak be.

  • 2009.10.14 14:23:07gonosztojás

    A főzőműsor helyett nem lehetett volna egy jó kis kivégzős show ezekkel a hulladékokkal?
    Tuti nagyobb nézettsége lenne..

  • 2009.10.14 14:29:10holdika

    Itt egy páran emlitik a nézettséget, a két ker.csatorna meg a 18-49-évesekre hivatkozik akik a kereskedelmi csatornának fontos,hogy ők nézik ezeket az adásokat. Én nem hiszem el,hogy egy épeszü fiatal leül este 8 és fél 9 között a tévé képernyője elé és nézi a tévét hogy ki hoggyan főz.Hát szerintem állatira nem érdekli őket , tanulnak,buliznak, táncolnak,szórakoznak majd pont tévét néznek.
    Ekkora álságos nézettségi csalások amik vannak.Szerintem egyik csatornának sincs annyi bázisa hogy ezeket a marhaságokat nézzék.Amit leirnak az hazugság

  • 2009.10.14 14:33:02Kiskrapek

    Egyébként Zuschlag meg Hunvald milyen menüt készített?

  • 2009.10.14 14:33:09krtek

    Megizélhatja a szennycsatorna managementje a prosti édesannyát szárazon a szaros műsorával együtt.

    Nem értem miért nem eszi meg a csatornaigazgató a saját szarát élő adásban, pl. vasárnap este nyolckor. Minden paraszt azt bámulná.

  • 2009.10.14 14:38:46Firuse

    "nyilatkozta a Velvetnek, és hozzátette, hogy a panaszosok között van Szalai Annamária, az ORTT fideszes tagja is."

    És ki a francot érdekel, hogy fideszes?

    Az a szégyen, hogy egyáltalán bárkinek is bocsánatot kell kérnie, amiért ki meri mondani a véleményét, valamint mi az, hogy közös érdek, hogy valaki meg ne sértődjön.

    "A poénkodásba a csatorna szerkesztői is beszálltak, a tegnapi adásban például a narrátor szájába adták, hogy közös érdek, hogy Tasnádi Péter - akit a bíróság első fokon bűnösnek talált többek között saját anyósát savval való leöntése miatt - ne érezze magát megbántva."

    Elmehet az összes a pi*ába. Nem véletlenül kerültek börtönbe, tessék felvállalni, nem gyerek módjára durcáskodni. Ha a lopáshoz meg a többihez felnőttek voltak, akkor tessék így kezelni a továbbiakat is.
    Az is szégyen, hogy ezt nézte valaki, hogy erre van igénye.

    Ma már az a nagymenő, aki börtönviselt? Mi van itt emberek?!

  • 2009.10.14 14:39:47mojszipupi

    Loptak csaltak hazudtak öltek és sztároljuk őket és még igen jó pénzt is kapnak érte. Hát finoman szólva is egy szarkupac alatt van Magyarországon az értékítélet. Aki meg halálra dolgozza magát nap mint nap az meg jóformán éhezik....gratulálok TV2!

  • 2009.10.14 14:56:24Taknyosmakikaki

    Érdekes módon a munkahelyemen dolgozók véleménye a környezetem sosem igazolja a nézettségi adatokat és azt sem, hogy erre van igény mint ahogy ezt a szarházi média állítja önmagáról és a műsorairól. Hazudtak már az országban nagyobbat is éjjel nappal. Népbutítás, ezt kaptuk a szadesztől. Elég megnézni a fontosabb csatornák vezetőit, zsidók és buzik. Lehet törölni a hozzászólásomat, ha már cáfolni úgysem lehet.

  • 2009.10.14 14:59:31kafuka

    Hát az én környezetem is mind cáfolja a nézettséget, vagy ők hazudnak, vagy a csatornák. Bár inkább az utóbbi.
    Annyira soha nem fogok unatkozni h leüljek egy mónika vagy egy joshi barat elé vagy egy hala a tortánt megnézni....odáig még nem süllyedtem

  • 2009.10.14 15:00:35hozzaszolo

    Nagyon vicces itt a legtöbb kommentelő, azt nem értem aki éhezik miért nem mondja le a tv meg a net előfizetést. xd
    Himbecsúf nem kell minden hülyének hinni, egyértelműen csak provokál.

  • 2009.10.14 15:00:40AXE Instinct party

    Egyre jobban kimutatja a foga fehérjét (sárgáját) Nagy Éva, a sikkasztó csaj. Ugyanolyan számító dög maradt, mint volt.

  • 2009.10.14 15:01:15kvadrillio

    Szerintem meg jó ez a műsor.A 30-napos egészen jól énekelt, gitározott.
    Már csak azért is jó, mert tudatosul az emberekben: Magyarországon van MAFFIA. Magyarországon van MAFFIA FŐNÖK. Magyarországon az ilyen maffia főnök KIVÉTELES ELBÁNÁSBAN RÉSZESÜL.
    És,ha majd kiszabadul, biztos, hogy valamilyen formában torolni fog.
    Mermérne, ha már akkora sztár volt, van, leett ! :O)

  • 2009.10.14 15:04:40vernarancs

    kafuka, a kornyezeted nem reprezentalja a tv nezok tobbseget. A tobbseg az egyszeru emberekbol all akik nem a spektrumot nezik. Menj el egy videki kocsmaba es maris meglatod menyien nezik ezeket a musorokat. A kocsmaban is ez megy a TV-ben.

  • 2009.10.14 15:04:45AXE Instinct party

    A 30 napos valójában csak 3 napos.

  • 2009.10.14 15:10:54Kiskrapek

    Mi meg egyszer itt nálunk, az alsóhantavégi határban találtunk egy lerágott lófejet, mondanom se kell, nagyon megijedtünk, de aztán kiderült, hogy csak Tas, a nádi rigó kajált belőle, mert éhes volt.

  • 2009.10.14 15:13:35gitáros

    "tobbseg az egyszeru emberekbol all akik nem a spektrumot nezik"
    Ettől mindig mosolyognom kell. Spektrum, Discovery és társaik, mint a tévés kultúra csúcsai... Ne hülyéskedj már, a maguk műfajában ezek pont ugyanolyan gagyik, mint amiket általában ekézni szokás.

  • 2009.10.14 15:15:45pcr

    Eleferdült világ.
    Egyikőjüknél sem volt vagyonelkobzás , mert nekem úgy tűnik mintha az átlagnál sokkal jobban élnének.
    A Pistikét ha majd megkérdezik a suliban , hogy mi szeretne lenni ha felnő és netalán azt válaszolja hogy Tasnádi Péter , akkor a tanítónéni szívszélhűdést kap, mer mit lát a kölyök , azt hogy van Szemlőhegyi palota nagy limuzin , lift a házban , lakás Los Angelesben ,sok lóvé,testőrök, meg van ismertség megbecsülés , mert az egy nagy....., börtönviselt sztárnak kijár.Pistike még azt is elhiszi hogy ez tisztességes munkából van.
    Ha nekem 10 évvel ezelőtt valaki azt mondja , hogy ilyen embereket engednek műsorba , akkor én egy jó pszichiátert javasoltam volna , meg gyógyszert a hülyeségére.:((

  • 2009.10.14 15:21:29kafuka

    "Spektrum, Discovery és társaik, mint a tévés kultúra csúcsai... Ne hülyéskedj már, a maguk műfajában ezek pont ugyanolyan gagyik, mint amiket általában ekézni szokás"
    Sztem nem gagyik, lehet ezeken is megy gagyi műsor, de azért messze nem lehet őket a tv2vel v az rtlklubbal egy lapon említeni.
    Különben meg ha már a doksicsatornák is gyagyik szted akkor mondd már meg légyszi mi számít nem gagyinak?

  • 2009.10.14 15:28:49vernarancs

    gitáros, ezzel azert vitatkoznek. Tele van szar musorral az is es a reklamok es az ismetlesek miatt mar nem nezem, de alapvetoen nem a nepbutitas megy rajtuk mint az RTL-TV2 es egyeb "szorakoztato" adokon. De irhattam volna duna tv-t is, gondolom az is gagyi. Te csak eurosportot nezel???

  • 2009.10.14 15:28:51AXE Instinct party

    Spect Disc nem gagyi, csak rém unalmas az állandó ismétléseivel.

  • 2009.10.14 15:30:03AXE Instinct party

    "Egyikőjüknél sem volt vagyonelkobzás"

    Gondolod, hogy bármi a nevükön volt/van? :-D
    :-(

  • 2009.10.14 15:34:46pcr

    2009.10.14 15:30:03AXE Instinct party

    Mint eccerű ember úgy gondoltam , hogy amit én tisztességes munkával megkeresek az a nevemen van

  • 2009.10.14 15:35:31AXE Instinct party

    "mit én tisztességes munkával megkeresek"

    Ebben benne van a lényeg.......tisztességes munkával.

  • 2009.10.14 15:54:02Sade Bárki

    értsétek már meg, a kertévé logikája egyszerű:
    nézed vagy nem nézed.
    ha ezen blogbejegyzést követően milliók fogják nézni a műsort, akkor a műsor marad, a trend marad, stb. a jelen blogbejegyzés inkább népszerűsíti a műsort, mert csak az számít, hogy hányan nézik.

    vagyis.. ugye nem kérdeznek meg mindenkit, csak azt az 1000 családot AGBs kütyüvel. Tényleg, az frankón igaz, hogy ők sohasem cserélődnek és mindig ugyanazok? valóban ugyanaz az 1000 kiválasztott család határozza meg a nézettséget ebben az országban évek óta? mert ha így van, akkor ismét korrupciót szimatolok, elvégre mennyiből állna megkeresni őket és befolyásolni ezáltal az eredméyneket.

  • 2009.10.14 16:02:37indatag

    a mai estimese gyerekeknek Tasnadi bacsi palotaja:)) egyebkent a mai gyerkocok mar igy nevelkednek,regebben este 8-kor mar az agyban voltak,de a mai korcsszulok mar nagyon lazan nevelik oket,sajna,jaa,azert szulnek,h vkit megfogjanak,a kov. pedig lakashitel miatt szuletik

  • 2009.10.14 16:10:30vernarancs

    indatag, kedvencem a szigeten este 11-kor csecsemovel lofralo hazastarsak. Kell a gyereknek a kultura.
    Egyszer egy brutal metal koncerten lattam egy szulot aki kisbabaval jott be, igaz a gyereken ipari fulvedo volt es aludt mint a bunda.

  • 2009.10.14 16:14:09AXE Instinct party

    Hát Istenem! Nem tudták kire bízni. :-D

  • 2009.10.14 16:16:47indatag

    nos,igen,rengeteg ilyen iszonyat pelda van

  • 2009.10.14 16:36:02rágypéksérotomsik

    Sadi Bárki, ha hazugság, akkor én most segítek hazudni, mert egy kollégámtól ered a sztori: igen, ugyanaz az 1000 család a mérvadó a nézettség tekintetében. A kütyüt felszerelik egy tévére. Aztán a tévét leviszik a garázsba, és azt a csatornát kapcsolják be reggeltől estig, amelyik a legtöbbet fizeti. A nappaliban meg nézik azt, amit akarnak. Hogy igaz-e vagy városi legenda... nem tudom.

  • 2009.10.14 16:45:43vernarancs

    rágypéksérotomsik, akkor az egerek a mervadoak a musorstruktura kialakitasanal :DDD

  • 2009.10.14 16:49:37DonGatto

    Még szerncse, hogy fognak kapni egy fél napos sötétet az ORTT-től. Viszont Stadler nem rossz arc, kár volt belemennie szerintem ebbe a dologba. Bár nyilván neki megérte.

  • 2009.10.14 16:51:12SzeLepke

    Na engem pont ezek a börtönviseltek nem érdekelnek. Nem is nézem!:)

  • 2009.10.14 18:14:07Kiralylany77

    rettenetes meddig fajult a televizio...bunozoket mutogatni.. a tarsadalom mocskai ezek az emberek es meg ezert penzt is kapnak, sot...sztaroljak oket...van ennel lejjebb????

  • 2009.10.14 18:21:04vespasianus

    Tasnádit azóta nem tartom maffiózónak, amióta kiderült, hogy a gyermekének nem ő az apja. Nos..... Az igazi apának -tudomásom szerint- azóta sem lett semmi baja.

  • 2009.10.14 18:23:37gogo boly

    Hmmm!!? Az a sok B..zi a Palamentbe mind celeb ,csak meg nem voltak sitten! De ami kesik az kesöbblesz.

  • 2009.10.14 18:36:05minna

    2009.10.14 18:21:04vespasianus

    "tudomásod szerint"

    ..de az is lehet hogy verés helyett egy apró kis szurit kapott .....egy AIDS-es tüvel.

  • 2009.10.14 20:35:41tarsashaz

    néhány éve, nem kis részben a győzike show hatására, kihajítottam a TV-t. Nem is hinnétek, mennyivel több ideje lesz az embernek, ha esténként nem placcsan fáradtan a készülék elé. Tegnap ismerősöknél voltunk, ikea bútort szereltünk kalákában. A háttérben ment a tv. Rámeredtem a képernyőre, észre sem vettem pár percig mi történik körülöttem. Gyerekek, ez a tasnádi? kérdeztem. De még akkor sem hittem el, amikor mindenki bizonygatta. Aztán Stadler, a népmesehős, meg a többiek. Úgy éreztem magam, mint a bácsika a forgó műrepülőben. Sok mindent hittem volna, de ezt... Kíváncsi leszek, mi lesz 3 év múlva, ha valhol újra tv közelébe kerülök. Amúgy egyetértek azzal a véleménnyel, hogy bizonyos szempontból mindegy, a tvk-nek befellegzett, ezek már csak az utolsó rángások. A fiatalabbak nem fogják nézni, a szar pedig beszerezhető a netről is, ha valakinek arra van igénye.

  • 2009.10.14 20:42:14be be

    tarsashaz!
    Egyetértek Veled ! Olyan szinten néznek le bennünket a TV szerkesztők, hogy a szlogenjük akár lehetne: Butulj Magyar!

  • 2009.10.14 20:46:29Gatto Negro

    Az a baj, hogy ez nem a szlogenjük, hanem a céljuk...

  • 2009.10.14 20:50:20be be

    Gatto Negro!
    Van egy puskád kölcsön?

  • 2009.10.14 20:51:29Fiona Tyassen

    én már megírtam a véleményemet
    szarom le ezt a szinten aluli társaságot

  • 2009.10.14 20:53:00be be

    Fiona! Nem ránk gondolsz ugye?:)))

  • 2009.10.14 20:54:59Gatto Negro

    Cini rekordnézettséget várt ettől a csodás műsortól. Kíváncsi lennék az igazi nézettségi mutatókra!

    be be!
    Sajnos nincs! Ha lenne, magam intézném a dolgot...:)))

  • 2009.10.14 20:56:21Fiona Tyassen

    be be! olvasd el az elejét, amit de írtam
    ennél már nincs lejjeebbb:(((

  • 2009.10.14 20:56:53Fiona Tyassen

    de-délelőtt

  • 2009.10.14 20:59:25be be

    Fiona!
    Sajnos mindíg van lejjebb, amíg csak el nem érjük a föld középpontját!

  • 2009.10.14 21:01:11Gatto Negro

    De sajnos van lejjebb. Emlékezzünk arra a halálos beteg csajra, aki saját valóságsójában haldokolt...Csak idő kérdése, és nálunk is lesz ilyen...:(

  • 2009.10.14 21:04:09be be

    Gatto Negro! Az a valóság, hogy nem sok sóm van itthon, de holnap feltöltöm a Vegeta készleteimet !:)))

  • 2009.10.14 21:10:08the dude

    A nagy vallásos zsidó Tasnádi úgy olvasta a Bibliát ma, hogy nem volt rajta fejfedő. Lehullott a lepel a műzsidóskodásáról is.

  • 2009.10.14 21:17:52Yvettebabacool

    ja ja, szegeny Jade Goody

  • 2009.10.15 01:18:42kutyababa

    Tudja valaki hogy a Tasnádinak mi a szakmája? Mármint a tanult szakmája, vagy végzettsége.
    Amúgy intelligens embernek néz ki, nem prosztó a beszéde alapján még egy kicsit sem.
    De elhiszek róla mindent amivel vádolták, tényleg maffiózó feje van. Jó fej.

  • 2009.10.15 01:26:48kék zöldség

    ha olyan jó fej, akkor barátkozz össze vele

  • 2009.10.15 04:55:03Megdobbent

    Es a musor nezettsege.....

    (dobperges)

    11% .....

    ...sincs :>

    BRAVO TV2, BRAVO!

  • 2009.10.15 08:20:34sonance

    1 év elsötétítést és sünt a TV2-nek!

  • 2009.10.15 17:26:15kuszabi

    Valahol igazatok van. De akkor ennyi erővel tiltsunk be minden hírműsort is mert a sok politikus is csak a rossz példát mutatja, csak azzal hogy hogyan lehet milliókat esetleg milliárdokat "hivatalosan" ellopni minden fajta büntetés nélkül!

  • 2009.10.15 18:52:23The Prime

    Tasnádi százszor jobb minded politikusnál,ha az szégyen,hogy őt mutogatják akkor minek nevezzük azt amikor a politikusokat mutogatják. Mindenki aki fikázza nézze meg előbb a weblapját. www.tasnadipeter.com

  • 2009.10.15 19:39:42english grandma in use

    hell yeah

  • 2009.10.15 20:32:55dögölj meg

    Van olyan adó,hogy TV2 ? És nézik is az emberek ??? Jé!

  • 2009.10.15 20:45:35Luisfigo

    Tudomásul kell venni, azt adnak le ami elé leül az ember.
    Ha agysebészek, vagy atomfizikusok beszélgetnének vacsora közben,azt ki nézné meg?

  • 2009.10.15 20:48:12Fiona Tyassen

    én
    hehehe

  • 2009.10.15 20:58:00Airtimi

    2009.10.15 20:45:35Luisfigo
    Úgy látom nem ismered sem az agysebészeket sem az atomfizikusokat :)))

    Fiona!
    én is bármikor szivesen :))

  • 2009.10.15 21:08:22mysisterstheslayer

    Kb egy héten 2szer nézek TVt, sajnos tegnap pont belenéztem ebbe a köztörvényes bűnöző show förmedvénybe. Eddig se volt szinvonal a reality műsorokban, de szerintem ez minden határon túllép.
    Egyszerűen szégyen.

  • 2009.10.16 00:39:48Bukowszky

    Tasnádi for President!

    (végül is pont annyira hitvány gazember, mint az összes magát elitnek tartó tolvaj mocsok, szépen beillene közéjük)

  • 2009.10.16 00:41:54Bukowszky

    "Ha agysebészek, vagy atomfizikusok beszélgetnének vacsora közben,azt ki nézné meg?"

    én.

  • 2009.10.16 00:59:24Yvettebabacool

    en is.
    pont.

  • 2009.10.16 09:20:40Szexibojli

    én az egész hal a tortán-t leállítanám,mert gagyi az egész.találjanak ki valami normélisabb műsort.

  • 2009.10.16 09:28:10lamberto

    Én nem vagyok különösebben Tóth Vera-rajongó,de most igazat adok neki!!!!!Lehet,hogy az egész csak egy hírverés volt a műsor körül,mert ezt is el tudom képzelni-jópénzért-,de akkor is gyalázat!!!!Ez egy cél az ifjú nemzedéknek:sikkassz,ölj,vagy öless,lopj csalj,és akkor be kerülhetsz a TV-be,és hiresség leszel!!!!Nagyszerű!!!!!A család televíziója!!!!Eddig az MSZP és az SZDSZ szekerét tolta,gőzerővel,most,hogy változnak a dolgok,látványosan fekszik a FIDESZ alá!!!!!Hát mi ez,ha nem egy undormány!!!!!

  • 2009.10.16 11:02:24sikisiki

    Én meg nem nézek tv2-t, se. Az ilyet is csak akkor olvasom, ha a cím úgy kezdődik, hogy feljelentették, vagy jogerős, vagy bevonult...

  • 2009.10.16 12:00:01snowman

    A tv2 kapkod össze-vissza, és egyre nagyobb hülyeségeket produkál.
    Szegény Pintér Dezső tuti nem ilyen TV-ről álmodott annak idején.
    Egyébként meg azt nem értem, hogy amikor látványosan tele van az emberek töke az ilyen jellegű műsorokkal, akkor miért nem kerül valami jobb ízléssel megáldott műsorszerkesztő egy ilyen csatornához, aki egy kicsit igényesebb dolgokat tálalna a nép elé.
    Siralmas Magyarisztán. :o(

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

BooklineBookline

C-travel ajánlatokC-Travel ajánlatok

hirdetés