Egyedül vitorlázza körül a földet a 16 éves ausztrál lány
2009.10.18. 09:44 - suze
Elindult világkörüli hajóútjára vasárnap egy 16 éves ausztrál lány, aki legfiatalabbként akarja egyedül körbehajózni a földet. Jessica Watson annak ellenére vágott neki a kalandnak, hogy a múlt hónapban egy próbaút során feltehetően elszundikált és összeütközött egy teherhajóval, amely jelentősen megrongálta hajóját. A 16 éves iskolás lány rózsaszínű Pink Lady elnevezésű hajójával helyi idő szerint reggel kilenckor futott ki a Sydney-i kikötőből. Útját - amely során sehol nem áll majd meg - nyolc hónaposra tervezi. A folyamatos navigálás mellett egyhuzamban legfeljebb 20 percnyi alvást engedélyez magának.
Jessica indulás előtt azt mondta, hogy 11 éves kora óta ez a kaland volt az álma, amit nem hajlandó feladni akkor sem, ha a múlt havi balesete miatt többen óvták az útnak indulástól. "Vannak, akiknek kétségei vannak az utammal kapcsolatban és igazuk van, mert ez egy nagy, félelmetes és feltehetően veszélyes vállalkozás, de én bízom magamban" - mondta a lány.
Watson két hetet töltött Sydney-ben a megfelelő szelekre várva. A tervek szerint az ausztrál kikötőből az egyenlítő felé hajózik, és északról kerüli meg Új Zélandot. Innen a veszélyes dél-amerikai Horn-fok felé veszi az irányt, majd az Atlanti-óceán déli vizein hajózva halad tovább a Jóreménység fokig. Ezután Afrikát megkerülve az Indiai-óceánt délen átszelve jut vissza Ausztráliába. A világot legfiatalabbként a brit Mike Perham hajózta körül 17 évesen. A fiatalember idén augusztusban ért célba, de különböző problémák miatt háromszor is kikötött útközben. Augusztusban egy 13 éves holland lánynak ugyanakkor a gyámhatóság tiltotta meg, hogy egyedül nekiinduljon. (FH)


Kommentek
2009.10.18 09:49:17kacsavadász
szokásos tini hóbort:-)))
2009.10.18 10:01:06Remol
majd rájön valamelyik óceán közepén a viharban, hogy nem mindig olyan szép az a vitorlázgatás
2009.10.18 10:28:08AXE Instinct party
Sok sikert neki. Láttam róluk egy kisfilmet, a csaj már pelenkás korától "hajózik".
2009.10.18 10:46:05Xegar
Szánalmasak vagytok. Ő meg nem. És simán megcsinálja.
2009.10.18 10:54:36Senta.
Miért szánalmasak? A tinihóbortos mellett szmajli volt (értsd: ellenkezôjét) a többiek meg csak a realitást írták. Egyébként meg azt kezd az életével, amit akar, menjen...
2009.10.18 12:07:10-CS-
Akit a szemét hatóságok letiltottak az nem a 13 éves HOLLAND Laura Dekker volt?
Azért akinek egy ilyenhez van bátorsága azt csak tisztelni lehet. Most mindenki hőbölög, hogy bolond, irigységből vagy csak úgy. Ha körbe ér megnézem hány fanyalgó fogja dícsérni...
2009.10.18 12:14:49Fiona Tyassen
mi baja lenne?
max elmerül
de már 500 éve is körbehajózták a Földet, úgyhogy semmi baj
a Tűzföldnél ha átmegy simán akkor megmarad
2009.10.18 15:21:17suze
CS, de bizony, hát akkor ezért nem találtam sehol :) thx, jav
2009.10.18 19:30:59Fiona Tyassen
szurkolok neki