Andre Agassi teniszkarrierje alatt kipróbálta a speedet
2009.10.28. 17:29 - bry
Új önéletrajzi könyvében Andre Agassi beismerte, hogy korábban kipróbálta a metamfetamint. Az Open (Nyílt) című, hamarosan megjelenő könyvben a jelenleg 39 éves amerikai leírja, hogy asszisztense révén ismerkedett meg az anyaggal. "Kiöntött egy keveset a dohányzóasztalra, én pedig felszippantottam. A heverőn hátradőlve rögtön megbántam az egészet, de aztán olyan eufória tört rám, amely minden negatív gondolatot kisöpört a fejemből. Soha nem éreztem ennyire élettelinek, energikusnak magam. A pincétől a padlásig kitakarítottam a házat, leporoltam a bútorokat, bevetettem az ágyakat."
Később a nyolc Grand Slam-trófeával büszkélkedő Agassi a New York-i repülőtéren értesült róla, hogy pozitív lett a doppingtesztje. Elmondása szerint olyan volt, mintha halálos betegségéről szerzett volna tudomást, ezért azt hazudta a férfi versenyeket szervező ATP-nek írt levelében, hogy véletlenül beleivott asszisztensének "feljavított" italába. "Szégyelltem magam, és megfogadtam, hogy ezzel vége a történetnek. Szerencsére az ATP szemet hunyt a dolog felett" - írja könyvében.

Kommentek
2009.10.28 18:31:08akárki
És akkor most elveszik a címeit vagy ez már elévült?
2009.10.28 19:42:46JosiahPen
kristály methedrin
2009.10.28 20:41:16I.puntschu
Nem érdekel. Ha szappant evett volna, az még esetleg.
2009.10.28 23:57:08pafff
a metadon egy masik anyag, nem baj, kedves nagytudasu velvet transzlatorok? kristaly meth azaz kristaly METAMFETAMIN, azaz pontosabban methedrin, mint fontebb is emlitettek.
nincs google, csak sztaki?