Csak titokban kóstolhatta meg a Nemzetközi Űrállomás legénysége saját termesztésű salátáját, ám a gusztusos külcsínű, friss zöldségben nagyot csalódtak: nincs semmi íze. Minderről Makszim Szurajev űrhajós számolt be blogjában, amelyből a Roszkoszmosz űrügynökség honlapja idézte a fejessaláta-fejezetet.

Szurajev elpanaszolta: salátatermesztési kísérlet a minap ért véget, de a Földi Irányító Központ (CUP) nem engedte, hogy megízleljék a salátát, ehelyett utasítást kaptak, hogy vágják és fagyasszák le a zöldséget a tudomány számára, s további kutatások céljából küldjék a Földre. Ez meg is történt, még egy kis "salute saláta" búcsúünepséget is rendeztek a növénynek. Az űrhajós azonban bevallotta, hogy nem állták meg a kóstolást: egy pirinyót elrágtak a salátából, de nem érte meg: semmiféle íze nem volt. Viszont így könnyebb lélekkel küldhették a Földre. Hozzátette még, hogy hamarosan ő végez majd egy kísérletet az űrbeli üvegházban, és reméli, sikerül vitaminokat termesztenie az állomás személyzetének. Szurajev az első az orosz űrhajósok közül, aki blogot vezet, sőt, a rövid történetek mellett még fotókat is elhelyez benne. (MTI)