Steiner Kristóf totálkárosra tört egy taxit
2009.11.04. 14:30 - terabithia
Genetikailag rossz sofőrnek tartja magát Steiner Kristóf, aki tegnap beleszaladt egy taxi oldalába. A Viva Tv egykori műsorvezetője a Velvetnek elmondta, hogy az anyukája is rémesen vezetett, az apja pedig a mai napig megkéri a szomszédos autó vezetőjét hogy álljon arrébb, mert tolatni készül, és ő nem tud rendesen vezetni. „Az első vizsgámon azért buktam meg, mert elfelejtettem felengedni a kéziféket. Szóval rosszabb vagyok, mint Alicia Silverstone a Spinédzserekben” – magyarázta Steiner, és hozzátette, Tel Avivban nem is mer vezetni, mert ott mindenki gátlástalanul dudál és héberül üvöltözik. „Most, hogy pár hétre hazajöttem, nagyon elővigyázatosan vezetek, iszonyú lassan haladok, de sajnos tegnap, amikor a Dessewffyből fordultam ki a beláthatatlan Nagymezőre, beleszaladtam egy taxi oldalába. A taxis kiszállt, és - teljesen jogosan - nagyon mérges volt rám, káromkodott is egy sort, mire mondtam neki, hogy nagyon-nagyon sajnálom, és hogy szépen kérem, ne beszéljen velem így, mert nyilván nem szándékosan csináltam. A taxinak kb 10 centire benyomódott a küszöbje, és a sofőr szerint totálkáros lett. Nekem csak a lámpám tört be. Kitöltöttük a betétlapot, én még jó sokszor bocsánatot kértem, és végül ő is megnyugodott. Nagyon kedves és korrekt volt. Rémesen érzem magam amiatt, hogy amíg javítják a kocsit, vagy rosszabb esetben újat vesz, addig nem taxizhat.” - mondta Steiner, aki megfogadta, hogy könyvének bemutatójára inkább gyalog érkezik majd.


Kommentek
2009.11.04 19:21:53SEMTEX
detto.
2009.11.04 19:22:02Gatto Negro
Akkor ölj meg valakit...van nálam egy lista.
2009.11.04 19:25:38Emoke70
Ebzon, személyesen ismerem Kristófot, milliószor chateltem vele, beszéltem vele telefonon. Hidd el nekem, hogy gépen keresztül is átjön egy ember jelleme, személyisége. Elég régóta kommentelgetek. Kristófot a Fiúk a klubból fórumáról ismerem. És van annyira őszinte ember, hogy leül és minden nehézség nélkül válaszol bárkinek.
Nem félnék melegek közt tudni a fiamat. Nem ők erőszakolnák meg. volt már melegek közt mind a kettő, semmi bajuk sem lett.
2009.11.04 19:26:32indatag
itt tenyleg a cikk foszereploje kommentelget?
2009.11.04 19:31:54=Daniken=
én nem ismerem Kristófot, de mentségére legyen mondva, a Nagymező tényleg elég gázos, láne hogy amikor kikémlelnél, végig parkolnak a járdák mellett, van hogy ki sem látsz, ahhoz hogy kiláss, már félig ki kell lógni.ha jobbra tekered még csak-csak, de ha balra mennél, hát az egy agyrém.nekem jött már ott troli...pedig lassan 8 éve vezetek, nem keveset...és ott is járok jó sokat.
2009.11.04 19:37:14Lolitas
Most mennem kell, de Ti nyugodtan folytassátok, persze ez nem számít sehol..
2009.11.04 19:43:35Parasite
de ráértek basszátok meg :D
2009.11.04 19:43:57Valakinyolc
Hát ha már a buziság benne van a génekben akkor béna vezetésre való hajlamos gének miért ne lennének? Vicc...
2009.11.04 19:55:58steinerkristóf
Szabi. Hidd, el, a személyiségemet nem befolyásolja a szexualitásom. Nem mozdulok rá a haverjaimra, és ha egy pasi elmegy mellettem az utcán, nem villan be, hogy milyen lehet kisgatyában. "Kőfaragó" épp olyan ember, mint te, csak a természet kicsit megtréfálta, és egyszerűen nem bírja a csajokat hosszútávon. Ennyi. A hajam pedig már tök más, rövidebb, és sötétebb. :-)
2009.11.04 20:04:53Emoke70
Indatag, légy erős, IGEN.
Itt ebben a cikkben arról van szó, hogy valaki béna vezetésileg, és van, aki meg profin csinálja.
És ahogy Kristóf is írja, a melegek sem mozdulnak rá valakire, csak mert férfi. Megérzik, ha nem meleg valaki. Úgyhogy nincs ilyen gond.
2009.11.04 20:05:37indatag
milyen egy celeb elete?meselj Kristof!
2009.11.04 20:28:24arkusztangenshiperbolikuszix
Most mit várunk egy buzitól? Bocs, nem beszélünk így egy embertársunkról... a köcsedék a megfelelő kifejezés...
2009.11.04 20:34:19alkoholPista
2009.11.04 20:28:24arkusztangenshiperbolikuszix
lekvárt kérsz tte, mijerfol ed?
2009.11.04 20:34:44Invictus
Arról nem tehet hogy buzi, de hogy ettől miért kell szőkenősen viselkedni...
2009.11.04 20:36:35trollkotze
nemvitatkozomhomofóbbarmokkal
nemvitatkozomhomofóbbarmokkal
.
.
.
2009.11.04 20:37:08Megszűnt Felhasználó
Az Isten szerelmére, szálljunk már le arról, hogy kihez vonzódik! Szánalmas, hogy némelyek ez alapján ítélnek meg valakit! Tisztességes, becsületes srác, akinek volt egy koccanása. Az élet zord, és kegyetlen, de ez bárkivel megesik! Ráadásul olyan nyugodtan reagál, amíg ti sértegetitek (tisztelet a kivételnek!), hogy becsülendő!
2009.11.04 20:40:04Yvettebabacool
Gatto, ide a listaval:)
2009.11.04 20:49:05Yvettebabacool
Vagy ne
2009.11.04 20:49:15indatag
Kristof!Gaz, hogy megkerdeztem?
2009.11.04 20:51:05arkusztangenshiperbolikuszix
De most komolyan:
-úgy néz ki mint egy buzi,
-úgy beszél mint egy buzi,
-úgy viselkedik mint egy buzi,
-úgy vezet mint egy buzi.
Ergo buzi. Ha el is tekintünk attól a ténytől hogy buzi, akkor nézzük a hírt.
S.K. koccant egy taxival. Egyébként megjelenik hamarosan a könyve. A lényeg az uccsó mondatban van.
Azért kíváncsi lennék mit ír a könyvében? Mondjuk hogyan köcsögöli seggbe a buzi kutyáját, vagy öltözködési, viselkedési, vezetési tippek buziknak?
Amúgy semmi bajom vele:)
üdv:Peti
2009.11.04 20:58:38Yvettebabacool
So fucking boring
2009.11.04 21:01:34Emoke70
arkusztangenshiperbolikuszix, tudod, ha választanom kéne, kit fogadnék el gyerekemnek, inkább Kristófot választanám, sokkal inkább, mint téged. Hogy lehet valaki ennyire buta és korlátolt?
Tény, hogy a melegeknek is megvan a saját kinézetük, szokásaik, mint ahogy a négerek pl. feketék. A gond csak az, hogy nem erről szól a cikk.
Szerintem vedd meg először a könyvét, aztán mondj véleményt. A könyvben egyébként saját életéről ír.
A homoszexualitás arról szól, hogy két férfi vagy nő szexel egymással és nem állatokkal. Ennyit már tudhatnál.
Még jó, hogy amúgy semmi bajod vele:-DD
2009.11.04 21:06:42arkusztangenshiperbolikuszix
:D
2009.11.04 21:07:28Walaki01
Tisztelt kommentelő társak!
Egyet vegyetek tudomásul!A melegek,homokosok,buzik,nem tehetnek a nemi identitásukról.Ez egy génhiba,ami a tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan.Viszont szintén a tudomány mai állása szerint,sokkal értelmesebb emberek,mint a hetero átlag,ugyanis az agyuk kapacítását jobban kihasználják.Egyébként pedig,kinek mi köze a másik embertárs hálószoba titkaihoz?
2009.11.04 21:25:59devilh
Aki nem tud vezetni az ne üljön autóba. Legfeljebb hátra vagy az anyósülésre. :) Lehet, hogy mindenki megússza élve.
2009.11.04 21:50:33Cuburka
Egyszer valamelyik bulvárlap azt igérte, hogy elmegy Izraelbe és sosem hallunk felőle.
Akkor ez a mi a franc?
2009.11.04 21:51:14Emoke70
devilh, végre egy ideillő komment, és még humorod is van:-)
2009.11.04 22:19:06Yoss
arkusztangenshiperbolikuszix: Ha te vagy a normális, akkor én nem akarok az lenni..A köcsög te vagy. SK-nak max más a szexualitása..
Pffff...Hol a golyószóróm ?
2009.11.04 22:41:13wakeger
steinerkristóf
rá se ránts öcsém ! én a negyedik feleségem mellett is fertőzően heteró vagyok, a főnököm pedig nem.de nem ez a hír ! a hír az, hogy a csórikámnak nem lesz abból a roncsból verdája.a legfőbb hír pedig az, hogy ahogy hallomásból ismerlek,-főnököm- mégis lesz neki.te legalább őszinte, gerinces pali vagy. elbasztad és kész. (azért nem ártana egy-két óra, mert tel aviv, tiszta őrültekháza. még gyalog is!
sok sikert öcsém !
2009.11.04 22:41:26AXE Instinct party
Kristóf! Előbb tanuld meg kezelni azt a kurva autót, aztán menj ki forgalomba (főleg a belvárosba)!
Taxis helyében a halál büdös f*szára küldtelek volna...
2009.11.04 22:43:38Chamberman
meleg vagy nem...inkább ne vezessen autót! Ott a jó öreg BKV
2009.11.04 22:44:12AXE Instinct party
"18:00:50Darw
Elfelejtette felengedni a kéziféket... biztos azthitte arra rá kell ülni ha unatkozik..."
Ez de hülye!!! :DDD
2009.11.04 23:36:56pier01
Ezt a hisztit egy taxisert?
Jol el kellett volna verni azt a gazembert. Tuti, hogy valami okot lehetett volna talalni ra. Hiszen taxis.
Az akkor is totalkarosnak titulalta volna a kocsit, ha az illatosito fa leszakadt volna a visszapillantorol. Dogoljen meg...
2009.11.05 00:28:09belepofazok
Nem veszem meg a könyvét.
Akkor sem, ha még százhuszonhárom semmiértékű hírbe nyomja be az index-velvet duó, akkor sem.
Más se vegye, ne üljünk fel a kaki marketingnek.
2009.11.05 00:46:33rinya
Ha nem tud vezetni, akkor miért csinálja?
Bevallja, hogy tudja milyen szarul vezet, mégis veszélyezteti mások életét.
Börtönbe vele!
2009.11.05 06:50:11Christian78
Ez buzi, nem?!
2009.11.05 06:56:53Oblivion82
Christian! a "nem" és a "?" hagyd el nyugodtan! :)
2009.11.05 08:01:44oreglany
pier! A kocsi jobb oldala gyakorlatilag középre került. Ha te ültél volna az anyósülésen - mint utas - akkor is így vélekednél?
2009.11.05 08:05:40jenko80
jó üzletember ez a Kristóf, egy taxi küszöb bánja, de újra köztudatban a könyvbemutató!
A nők és a melegek jobbára valóban csak szükségből vezetnek (ismerőseim között nők és bumburnyákok is vannak), ritkán alakul ki bennük az autózás iránti szenvedély - talán csak mint iparművészeti remekért tudnak rajongani egy-egy (főként latin) példányért.
2009.11.05 08:09:39Mr. Ray
Vicc, hogy ma már bárki kaphat jogosítványt...pénzért mindent meg lehet venni. Minden másra ott a Master Card:)
2009.11.05 08:18:58Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker
Nem maradhatna kit izraelben?
2009.11.05 08:28:29krivoli
Inkább beültél volna egy taxiba és akkor nem teszel kárt senkiben. Pont az ilyen "remek" sofőrök miatt van a rengeteg baleset.
Kár volt hazajönnie, maradt volna ott, ahol volt.
2009.11.05 08:36:26Joebachi
Genetikailag rossz sofőr??? GENETKAILAG SZEMÉT!!!! Rohadék zsidóköcsög. Minek van itt? Telavivban kéne szopkodnia a mésik metéltpöcsűt!
2009.11.05 08:50:25murunga
na valami pornosztárt sdzállított megint és nem bírt figyelni??? ez a csávó mégsem izraelben van a tündéjével vagy jövő héten vacsoracsata lesz megint???
2009.11.05 08:52:37murunga
remélem egy dedikált példányt eljuttat az új könyvéből (figyelem, rejtett marketing - BROÁF!!!) a taxisnak, ha már ennyire rémesen érzi magát. szánalmas, télleg...
2009.11.05 08:54:42Dr. Körömlakk ®
Kristóf, sokat javítana a megítéléseden, ha nem vennél részt mindenféle felvonulásokon rózsaszínű tüllben. Akkor talán az intellektusod is megmutatkozhatna. Így viszont jobbára csak a díszbuziságod (elnézést) marad meg az emberekben.
2009.11.05 09:01:07Emoke70
dr. Körömlakk! Nem akarlak megbántani, de ha kicsit is utána olvasnál, Kristóf idén először vett részt felvonuláson, és ha jól emléxem a képekre, fekete ingben volt. Tehát totálisan normális öltözetben.
Amúgy végre vannak közlekedéses kommentek is.
2009.11.05 09:04:21Dr. Körömlakk ®
2009.11.05 09:01:07Emoke70
nem bántottál meg
a felvonulás szót képletesen értettem, nem feltétlenül a meleg felvonulásra gondoltam. amúgy sem követem figyelemmel az ilyesfajta eseményeket.
előttem konkrétan a madonna koncertre felöltött dizájnja jelent meg, ami valljuk be, nem kedvezett sem neki, sem a homoszexuálisokkal szembeni megítélésnek.
amúgy azok közé tartozom, aki nem kap hányingert attól mert valaki meleg. csakhát manapság mit látunk belőlük??? tisztelet a kevés kivételnek...
2009.11.05 09:13:17Dr. Körömlakk ®
Az a véleményem a Steiner Kristóf-jelenségről, hogy neki, mint a médiában valamelyest jelen lévő, fiatal személynek, épp az lenne a feladata, hogy arra buzdítsa a vele azonos identitásúakat, hogy a számukra kedvezőbb megítélés érdekében hagyjanak fel az idióta, harsány, bicskanyitogató, jogaikat fennhangon visító magatartás helyett, épp az ellenkezőjével igyekezzenek tiszteletet kivívni maguknak, azaz a nem megbotránkoztató külsővel, és A produktummal mint olyannal. Szépen lassan elérnék azt, hogy nem kell attól tartaniuk, hogy ilyen légkörben kell élniük, mint amilyen kommenteket termelt ki magából ez a poszt - is.
2009.11.05 09:14:56Dr. Körömlakk ®
magatartás helyett = magatartással, és
2009.11.05 09:19:50Mr.Orange
És ilyen hideg időben vajon kristóf bekapcsolja a kocsiban a fűtést?
Vagy a melegségével esetleg képes a 7-es buszt is befűteni!
2009.11.05 09:23:16Dr. Körömlakk ®
2009.11.05 09:19:50Mr.Orange
zseniálisan sziporkázó a humorod
a sóderklubban nem akarsz fellépni?
2009.11.05 09:26:38Fiona Tyassen
Dr. Körömlakk!
én is ezt mondom
a Mr. J. F. Orange messze a legértékesebb és humora kiváló:))
2009.11.05 09:28:20Dr. Körömlakk ®
2009.11.05 09:26:38Fiona Tyassen
én nem szakadtam meg a röhögéstől.
mondjuk sóderklub helyett saskabarét kellett volna írnom.
2009.11.05 09:29:30Mr.Orange
Egyenlőre szerződések kötnek a Sóher-klubhoz de szívesen átigazolnék.
2009.11.05 09:30:10Kiskrapek
Sáska bár é? Oszt ott mi van?
2009.11.05 09:31:23Fiona Tyassen
Mr. Orange! maradok tisztelettel rajongója, de jó ha nem kóvályog a sasklubhoz!:))
2009.11.05 09:32:07SzeLepke
Na ez már súrolta a szerelmi vallomás határát...
2009.11.05 09:32:41Dr. Körömlakk ®
2009.11.05 09:30:10Kiskrapek
ott kacagnak harsányan a nézőtéren az ilyen jellegő poénokon. de orange, nem akarlak csesztetni, csakhát kérdezték. annyira nem volt szar.
csak a három oldalnyi fartúrózás elolvasása után má tompa az ember agya egy ilyen poénra.
2009.11.05 09:33:09Fiona Tyassen
SzeLepke! pedig nem
van testvéri szeretet is a világon:)
2009.11.05 09:33:11Dr. Körömlakk ®
mellik szelepke?
2009.11.05 09:34:05Dr. Körömlakk ®
jahogy a fiona-féle.
elnézést,hogy belepofáztam
2009.11.05 09:36:37Mr.Orange
Igaza van Dr. Körömlakk ®-nak most egy kávé és egy cigaretta elfogyasztása közben elgondolkozom és átértékelem a "munkásságomat" mint tóthgabi.
(pedig nekem is vannak saját számaim és a hajam is szőke)
2009.11.05 09:38:35Dr. Körömlakk ®
2009.11.05 09:36:37Mr.Orange
épp most fejtettem ki magánvéleményem gabika haját illetőn...
egészségedre szőke sajátszámú!
2009.11.05 09:39:34reálisan
Hazajött Kristóf? Megunta a férje oszt szólt: menj haza anyádhoz! De már tele van vele a sajtó, ami nagyon szomorú. Valakiknek nagyon fontos, hogy elfogadják a melegeket. De előre szólok: nem fog menni!
2009.11.05 09:41:02SzeLepke
Fiona, nekem nagyon úgy tűnik már napok óta. De semmi közöm hozzá amúgy. Asszem nekem is kell most egy kávé+cigi.
2009.11.05 09:41:52Dr. Körömlakk ®
2009.11.05 09:39:34reálisan
légy nyitott és pozitív. hátha egyszer az Alföldi,-Kulka,- ésatöbbiek-félék lesznek elnyomó többségben a maúnikasó-érett karácsonyfa-buzikkal szemben.
2009.11.05 09:43:03Dr. Körömlakk ®
és ha majd így lesz, mi heterok, nem is fogunk azzal foglalkozni, hogy milyen a szexuális hovatartozásuk... igen. na jó, felébredek...
2009.11.05 09:47:43Fiona Tyassen
SzeLepke! nem rejtem véka alá, hogy bírom a stilusát..
ebben semmi se legyen neked meglepő és főleg nem kell hozzáképzelni olyat ami nincs:))
2009.11.05 09:51:03RAMBO
Steiner Kristóf valószínűleg valami műsort fog vezetni, mert kizártnak tartom, hogy az "ülök Izraelben" típusú hír bárkit érdekeljen.
2009.11.05 09:51:57Francia
De ki az a pöcs, aki az ilyennek jogsit ad a kezébe????????????
2009.11.05 09:54:34Dr. Körömlakk ®
2009.11.05 09:51:57Francia
ugyanazok a "pöcs"-ök, akik azoknak IS jogsit adnak a kezükbe, akik nem egy koccanást okoznak, hanem 180-al repesztenek, egy-két-sok hullát összehoznak, vagy pusztán sakálrészegen ülnek az autóba... igen, tényleg egy antikrisztus ez a Kristóf...
2009.11.05 09:55:07SzeLepke
Fiona, mondom nekem mindegy. Csak megjegyeztem.
2009.11.05 09:57:27Hümüzhümümüz
Ejj de nagyon megy a buzizás. Az 5-600.000 buziból, leszbiből nem csak Kristófnak van jogosítványa. Ergo a buziság nem egyenlő a rossz vezetéssel.
Egyébként én inkább élnék 15-20 búza szomszédságában, mint ugyanennyi roma mellett. Búzák dolgoznak, elvannak, illetve el volnának nyugodtan, ha nem ba**tatnátok Őket feszt.
Különben mi van azokkal a búzákkal, akiken nem látszik? Kristóf renitens, de a legtöbb búza simán beleolvad a környezetébe!
Jaaa, azért kell Őket ba**tatni, mert van egy könyv, amit egy bedrogozott csöves írt (biblia) és abban az van, hogy ez rossz. Aztán az az egyház utálja Őket pont, ahol a legtöbb beteg pedofil, kislányba**ó pap van. Agyhalottak!
Búzák dolgoznak, buliznak, seggbekukiznak és csá. Nem kell foglalkozni ezzel.
2009.11.05 09:57:55Fiona Tyassen
nekem is mind1
mondjuk én nem jegyzek meg semmit:))
2009.11.05 10:04:33Dr. Körömlakk ®
2009.11.05 09:57:27Hümüzhümümüz
naggyábó
2009.11.05 09:57:55Fiona Tyassen
le letté buzizva?
2009.11.05 10:06:11Fiona Tyassen
Dr. Körömlakk! dehogy! igyál már egy kávét?
nem nővel irtak fel egy lapra!:)
2009.11.05 10:07:03GC
Lányos zavarában valószínűleg sikított, és befogta a szemét, hátha nem fog megtörténni az eset.
2009.11.05 10:07:36Dr. Körömlakk ®
2009.11.05 10:06:11Fiona Tyassen
nemfigyelek eléggé akkor
na menek a kávéjér akkor
rímelt :)))
2009.11.05 10:07:49jenko80
2009.11.05 09:57:27Hümüzhümümüz
valamilyen szinten egyetértek, kivéve a Bibliás részt.
A búzák máris el vannak fogadva, legalábbis azok, akikről nem tudjuk. Ha mindenki számára kiderülne, hogy ki is a langy közvetlen környezetében, rájönnénk, hogy nem is olyan nagy dolog ez, leszámítva, hogy csunya.
A homoszexualitás túl van spirázva, pedig nem több, mint rossz ízlés.
De itt nem is ez a téma. Miről is fog szólni az a könyv??? Felcsigázott ez az izgi káromkodós taxisos sztorymory
2009.11.05 10:10:50Ramirez Rodriguez
Fiona!
Jó kávét főzöl?
2009.11.05 10:13:13Fiona Tyassen
sejtésem szerint igen , mert igen sokan jönnek hozzám kávézni:)))
2009.11.05 10:14:32Ramirez Rodriguez
Fiona!
Ma nem, de egyszer beugrom egyre .
2009.11.05 10:15:23Fiona Tyassen
oksi várlak:)))
2009.11.05 10:20:01Mr.Orange
Az hogy sokan mennek hozzád kávézni az nem azt jelenti hogy jót főzöl.
Lehet hogy a megfejtés annyi hogy ingyen adod.
Mert ingyé' a szar kávé is jó!
2009.11.05 10:21:42Fiona Tyassen
Mr: ORange! nem hinném:))
tudom , hogy jó az:)))
kóstold meg :))
2009.11.05 10:23:45Ramirez Rodriguez
Fiona!
Én is sokan menjek, vagy egyedül is kapok ?:))
2009.11.05 10:24:28Fiona Tyassen
Rami! csak a keszegeket hozdd:)))
2009.11.05 10:25:29Mr.Orange
Hol tehetem meg?
(Mert idejében el kell indulnom Nyékládházáról)
2009.11.05 10:26:12Fiona Tyassen
akkor helyben vagy
én is ott lakom :)
2009.11.05 10:28:19Fiona Tyassen
Ramikám! pusszantalak
megyek kávét főzni , aztán meló:)
2009.11.05 10:29:19Mr.Orange
Télleg?
Én a városháza és a kultúúrház közötti utcában lakom a Petőfi és a Kossuth utca sarkán a lehúzott redőnyösbe!
2009.11.05 10:34:46Ramirez Rodriguez
Fiona!
Rendben, szerzek Neked negyvenegy hetyke keszeget, de megeszed!?
2009.11.05 10:38:06Fiona Tyassen
Rami! persze, fél év alatt biztos:))
de együtt esszük meg azt mondtad:))
2009.11.05 10:41:12Ramirez Rodriguez
Fiona!
Akkor többet viszek.:))
2009.11.05 10:41:49vernarancs
legnagyobb sajnálatunkra,
"Vérnarancs egy szánalmas bunkó, aki az ehhezt egy hával írja, és hülyének nézi azt, aki kettővel. Mégis, miről lehetne egy ilyen ostobával vitatkozni?"
Te tenyleg ennyire fasz vagy vagy csak jatszod itt magad? Nem en nyelvtanoztam es nem azert nezem hulyenek mert ket hÁval irja. Probald meg ertelmezni amit olvasol es menj vissza az altalanosba. Gondolkodas helyett itt nyelvtanozol. Gratula.
ps: nem irom le, hogy te milyen heJesirasi hibakat ejtettel a kommentedben, pedig van benne.
Feszengjel meg egy kicsit...
2009.11.05 10:51:16Dr. Körömlakk ®
na, megy az izmozás?
Kristi addig sincs basztatva. :)
2009.11.05 10:56:20Ramirez Rodriguez
Kis pihenés kell..
2009.11.05 22:38:09kergeferke
Kedves pier01!
Az általad emlitett taxisnak az autóján kicsit több kár keletkezett, mint a illatos fa letörése. Képzeld (hiába taxis) még a biztositó is totálkárra vette fel.
Egyébként meg még nem készül megdögleni, még a kedvedért sem.