Bochkor Gábor tárgyal a Sláger Rádió utódjával
2009.11.05. 07:26 - Freyja
Bár Bochkor Gábor tegnap még semmi konkrétumot nem mondott, a Bors úgy tudja, hogy a Sláger frekvenciáját megnyerő Neo Fm vezetői tárgyalásokat folytatnak a rádióssal és társaival, Boros Lajossal és Voga Jánossal a Bumeráng megvásárlásáról. Ha sikerül megállapodni, a reggeli műsor változatlan formában, változatlan frekvencián folytatódik.
A mai napilapok láttán Bochkor Gábor elmondta a Bumeráng mai adásában, valóban tárgyalnak az őket felkereső érdeklődőkkel. A műsorvezető kifejtette, számukra az első a Sláger Rádió, és ha a munkaadójuk azt mondja, biztosan folytatni tudják a sugárzást, akkor természetesen nem váltanak munkahelyet. Ugyanakkor Bochkor kifejtette, jelenleg a magyar piacon a Bumeráng a legértékesebb rádiós termék, és így nem csoda, ha nagy az érdeklődés. A rádiós elmondása szerint azt a megállapodást kötötték a vezetőséggel, hogy minden befutó érdeklődőről tájékoztatják őket. Azonban Bochkor szerint az, hogy meghallgatják az ajánlatokat, nem azt jelenti, hogy a távozásukon dolgoznának, csupán felkészülnek arra az eshetőségre, ha a Sláger kivonul a piacról.
A Danubius helyén induló Klassz Fm a Bors szerint hasonló taktikába kezdett, ők Sebestyén Balázs és Jáksó László munkásságára tartanak igényt. Csiszár Jenő pedig tanácsadóként és műsorvezetőként is dolgozik majd a Klassznak.



Kommentek
2009.11.05 07:39:36Fiona Tyassen
CIRKUSZI PARÁDÉ!
jellemtelen, seggnyaló banda
jól behülyitették a népet, közben ők meg a markukba röhögnek..
én nem dőlők be ilyen senkiháziaknak
2009.11.05 07:39:39Kendaq Pendragon
Tuuuuddddtaaammm énnnn!
A tiltakozás vége...
2009.11.05 07:41:09Fiona Tyassen
ha ránézel a képre akkor mindent látsz
nem kell ehhez pszichológiát se végezni
2009.11.05 07:45:33Fiona Tyassen
Klassz fasz társaság:DD
2009.11.05 07:48:16Csibefogó
Klasszikus kérdés: most akkor a kurvákat dobjuk ki, vagy a bútorokat?
2009.11.05 07:54:45Kiskrapek
A taccsot dobjuk ki.
2009.11.05 07:54:52Fiona Tyassen
aláíró sereg ember, megint beszoptatok
gondolkozz már
2009.11.05 07:55:52holdika
Na a sok "rajongójuk" most megnyugodhat. Itt verték a nyálukat a nagy sajnálattól meg hőbőrőgtek hogy igy meg ugy a pártok döntöttek, na tessék erre itt a hir... Na kedves szájtépő rajongók ilyenkor mi van???
2009.11.05 08:00:33Fiona Tyassen
szopika, nagy szopika már a szarabb változatában:))
2009.11.05 08:00:56Pekár Szabi
neem változik itten kérem semmi, nagyjából ugyanazaok a pofák maradnak majd az ÚJ rádiókban is, persze néhányy húzóarc helyett lesz másik, meg a nagyfőnökök most egy kicsit helyetcserélnek, de a többi plebejus marad
2009.11.05 08:01:14Oblivion82
milyen tenyérbemászó feje van ennek a csákónak...
2009.11.05 08:03:59Fiona Tyassen
Pekár Szabi!
mitől változna?
ezt én eddig se értettem , milyen politika lett volna?
ez volt a félrevezetés..
60 éve ez van..
2009.11.05 08:05:45irász
Húúúúúúúúúú, micsoda ádáz képe van ennek az ürgének.
2009.11.05 08:07:02Edward Nygma
Nohát, az új rádió mily' gyorsan és frappánsan elintézte, hogy még véletlenül se hallgassam őket.
2009.11.05 08:10:26gftamas
Pénz beszél, kutya ugat.... Politikus meg röhög a markába. :)
2009.11.05 08:11:25Pekár Szabi
Perzs Fiona, a sok hülye meg azt hiszi hogy hűdenagy beleszólása van a dolgok meneteébe... alaáírást gyüjtögetni meg a satöbbi :-)))
2009.11.05 08:12:18Fiona Tyassen
Istenem még mindig ennyi hülye vaaan?
2009.11.05 08:17:43nagy1
Mehet tovább ezerrel a konzumidióták tömegeinek kinevelése. :-(
2009.11.05 08:18:58Fiona Tyassen
nagy1! egyetértek
2009.11.05 08:30:07Lord of the Sith
Semmi vérfrissités ? Továbbra is a belterjesség ?
2009.11.05 08:36:57Fiona Tyassen
a Bumeráng kész átverő showját látják...
2009.11.05 08:41:05Cucli
najóvan, nem kell görcsölni, hogy milyen lesz a két új rádió...
szar demagóg ratyi,mint eddig...
2009.11.05 08:44:08Obrut
ha bumeráng lesz, akkor az újat se fogom hallgatni...
2009.11.05 08:45:26murunga
ezt az alkoholista segédmunkás fejet b+! naná, hogy rá diszkóznak a taxisok!
2009.11.05 08:46:06Fiona Tyassen
a szar az szar marad, minden más helyzetben is, csak a neve lesz más
FOS
2009.11.05 08:53:47Dear!
Ezért bumeráng. Eldobod, visszaszáll.
2009.11.05 08:54:11Ramirez Rodriguez
Vagy kaka.
2009.11.05 08:58:56Mr.Orange
Ahol csiszárjenő tanácsadó "tud" lenni abban a cégben nem lennék tulaj de még csak egy kurva részvényt se vennék.
2009.11.05 09:00:18Fiona Tyassen
Mr. Orange! attól tartok, hogy a neveddel nem is vehetnél részt:)))
2009.11.05 09:01:36Roltii
imádom ezt a Bumeráng fikázást...reggel munkábamenet mindenki értelmiségi beszélgetéseket vagy unalomig játszott dalokat akar hallgatni? Szerintem jópofák ezek a beszélgetős műsorok (Bumeráng,Piritós,kukori stb..) Kik vagytok ti ahhoz, hogy 3 millió ember ízlését így lefikázzátok?
Lehet nem szeretni ezeket a műsorokat, de igenis van létjogosultságuk. Nem mellesleg néha még viccesek is, van közlekedési infó meg hírek is, annak akinek ez kell. Én erre szeretek munkába menni...
2009.11.05 09:03:44Obrut
nem a viccekkel van a bajom, hanem ahogy a SAJÁT vicceiken röhögnek hosszasan, idétlenül...
2009.11.05 09:04:30Lord of the Sith
Mi vagyunk a fikázók , Roltii.
2009.11.05 09:05:22Oblivion82
3 millió ember???LOL xDDDDDD
Roltii...milyen szám ez? hol olvastad?
2009.11.05 09:05:26brand_boy
Kicsikét elnavigálták magukat ezek a Bocskorék, ebből a történetből már nem fognak jól kijönni.
Ahhoz hülyék, hogy saját rádiót csináljanak tuti el fogják fogadni az új "tulajt".
De most legalább van egy listájuk a "zombiztatható" plebszről.
2009.11.05 09:06:23Fiona Tyassen
Roltií! vonulj ki a Parlament elé
tudod mit én már dolgozni se mennék a helyedbe
bezony ilyen problémák miatt:))
2009.11.05 09:07:38Reckl_Amál
Ez undorító!
Nem voltam nagy véleménnyel eddig sem Bochkorról, de hogy ekkora büdös kurva legyen!
2009.11.05 09:09:18Mr.Orange
Szerintem nem 3 millió ember hanem azt hallottam hogy spanyolországban is hallgatják ott a..na Madrid Külsőn ott is!!Úgyhogy legalább 100millió ezerkétszáz sok európai polgár hallgassa!
(mi baja nevemmel?)
2009.11.05 09:11:37Oblivion82
szerintem még a marslakók is erre kelnek :D
2009.11.05 09:12:21Fiona Tyassen
Mr.Orange! nekem tetszik a neve:))
nekik nem hinném:))
2009.11.05 09:12:48Roltii
nem vonulgatok sehová, mint mondottam dolgozom. Szóval nem mondtam, hogy ne szünjön meg, csak a fikázásukat nem értem. Lejárt a szerződésük, menjenek, jöjjenek újak (mondjuk a módszer az gusztustalan), de ettől még nem kell fikázni. Egyébként a 3 millió ember lehet hogy túlzás, de ne feledjük, hogy az ország jelentős részén csak a Danubiust vagy Slágert lehet fogni, persze ezt Bp valamelyik proli kerületéből nehéz felfognotok:D
Miért undorító ha átszerződnek? nem az új rádiókat szidták, sőt egyszer sem mondtak rosszat róluk. Az ORTT döntést szidták, a pályázatot és az ehhez kapcsolodó dolgokat. Azt mindig mondták, hogy szeretnének az éterben maradni, teljesen racionális döntés ha átmennek a másik rádióhoz...Fröcsögés helyett kicsit figyeljetek már arra, hogy ki mit mondl.
2009.11.05 09:16:15foltos
Eddig is egészen jól voltam nélkülük,mert nekem bocskor nélkül szép a világ.
2009.11.05 09:16:48Roltii
3 millió emberhez visszatérve, az a két rádió országos hallgatottsága, én írtam el. Viszont a Bumeráng ettől még a leghallgatottabb rádió a reggeli sávban...persze most jön majd hogy hülye aki rádiót hallgat...meg aki kereskedelmi TV-t néz stb...
2009.11.05 09:17:36Reckl_Amál
Azért undorító, mert most ezzel at árszerződéssel kvázi legitimizálják ezt a disznó döntést.
A hallgatóság egyöntetűen bojkottálni készült az új adókat, erre Bochkorék még be is állnak oda jópofáskodni?!
2009.11.05 09:19:49Fiona Tyassen
Roltií!
most mi van? ezek a kedvenceid lesznek eztán is, azt fikázzák itt a hszólók
olvass már kicsit kérlek
az egész egy giccsparádé volt, hülyités érted?????
ezt a módszert köpködöm, mert ez honol itt e szép hazánkban
férgek, csúszómászók lepték el érted?::
csesztri-vasztri
2009.11.05 09:24:53Oblivion82
"persze ezt Bp valamelyik proli kerületéből nehéz felfognotok"
Látom súlyos kisebbségi érzésed van, mert nem vagy BPi! Én speciel BPen élek, de legszívesebben mennék el innen.
"Miért undorító ha átszerződnek?"
Mert ezzel elfogadták az ORTT döntését, vagyis bebizonyították, hogy önző állatok, és csak a pénz hajtja őket.. ezzel is minősítve a színvonalaikat.
".persze most jön majd hogy hülye aki rádiót hallgat...meg aki kereskedelmi TV-t néz stb..."
Nos, magam is hallgatok Rádiót, de én megmaradtam a Café, vagy a Jazz radió mellett, kereskedelmi TVt vagyis a két szennyadót nem nézem valóban, mert gyalázat amit produkálnak. Néha kíváncsiságból belenézek egy-egy műsorba, de nem tart tovább 5 percnél.És sajnos meg van a véleményem, akiknek ez a szint.
2009.11.05 09:26:59Női Hiszti_
hm..nem azon voltak a becses műsorvezetők felháborodva, hogy a két új rádió pártrádió?
és ők nem akarnak politizálni ilyen szinten?
és most aztán a sajtószabadság vérig meg van sértve?
erre ezt látom. kapcsolódtak a pártrádiókhoz, erre a lépésre nem mondhtatják, hogy elhatárolódnak.
eddig sem és ezután sem tartozom abba a célcsoportba akikhez szólnak.
2009.11.05 09:27:54Tankjuh
..."csak a pénz hajtja őket"...
Üdvözöllek 2009-ben. Mi az amit nem a pénz irányít?
2009.11.05 09:29:33Oblivion82
engem pl nem
2009.11.05 09:30:07andie
"hogy az ország jelentős részén csak a Danubiust vagy Slágert lehet fogni"
Ó, ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna
minden nagyobb, és közepes városnak van hely rádiója, amit elég nagy sugarú körben lehet fogni. Van ahol több is van, lehet válogatni a helyi rádiók között.
2009.11.05 09:33:56Kiskrapek
Mink itten az alsóhantavéghy határban élők a tésztára mindig teszünk rá diót.
2009.11.05 09:34:41Fiona Tyassen
Kiskrapek! mi a helyzet a milánnnal?:)
2009.11.05 09:36:03Roltii
"Látom súlyos kisebbségi érzésed van, mert nem vagy BPi! "
az vagyok mióta csak megszülettem... Egyébként a budapesti már kisbetű...
"hm..nem azon voltak a becses műsorvezetők felháborodva, hogy a két új rádió pártrádió?"
nem, még mindig nem. Bumerángba mondták is, hogy ne bántsuk a két új rádiót, valszeg ugyanennyi zene lesz ott is. Azzal van bajuk, hogy a Slágernek mennie kell, és hogy mindez hogyan történt. Ráadásul ha maradhatnak, akkor se valószínű, hogy a teljes bagázs.
"Van ahol több is van, lehet válogatni a helyi rádiók között."
és vidék csak városokból áll, ugye? hülyegyerek... Próbálj meg pl a Tiszatavon Slágeren kívűl mást hallgatni. A városi rádióknak egyáltalán nem olyan nagy a lefedettsége, ráadásul vannak elég nagy területek középnagy városok nélkül... De semmi baj, elnézted, előfordul.
2009.11.05 09:37:27Kiskrapek
Milán-n-nal?
Sevilla volt az, és leikszeltek, mert eltaktikázták magukat, buktam 300 kemény magyari forintot. :D
2009.11.05 09:38:21Mr.Orange
2009.11.05 09:33:56Kiskrapek
Mi meg itt a zország Jobbik felén nem eszünk metéltet!
2009.11.05 09:39:20Kiskrapek
"Bumerángba mondták"
Kisbetűvel kell írni itt is ugye, vagy valami más a hiba?
:DDDDD
2009.11.05 09:40:58Kiskrapek
Jól van akko', Mr. O.
Most ménk ganézni, mer már plafonig ér a szar ezen a poszton. :)
2009.11.05 09:51:17Mr.Orange
Az LMP-ről nekem mindig egy rajzfilm figura ugrik be akit LuMPy-nak hívanak.
És az egyik epizód teljesen leírja a hazai ""liberalizmus"" elmúlt 10 évét ide is linkelem. (nah ennyit a politikáról)
http://www.youtube.com/watch?v=bogGRUbWNq4
2009.11.05 09:59:33holdika
3 millió ember hallgatja?? Már tiz millióan sem vagyunk. A tizből5 dolgozik akiknek a munkára kell koncentrálni és nem a sületlenségre 2 suliba van 2.5 nyugdijas tévét néz a topshopot, marad alig 5oo ezer ezek hallgatják..
2009.11.05 10:08:00SanTa
Ha hallgatnátok a rádiót, és nem csak fikáznátok, akkor hallottátok volna, mit mond erről a cikkről Bochkor élőben, saját szájával, mik a céljaik, miket fogadnak el, miket nem. De hát magyar szokás azt fikázni, amiről nem is tudunk semmit.
Ha valaki, akkor Ti, kedves fikázgatok, Ti szoptátok be a Bors hülyeségeit.
A 3 és fél millió ember pedig a szokásos rádiós hallgatottság.mérés, ami szerintem egy kalap szarkaláb, de ez az egyetlen viszonyítási szám.
(tudom, most minden leszek, csak "kedves uram" nem... nem érdekel)
2009.11.05 10:17:13Mr.Orange
kedves uram ossza meg velünk hogy a rádió éterein kersztül mit mondott bocskor gábor a cikkről.
Köszönjük
2009.11.05 10:45:34Edward Nygma
Mégis, mit mondott a Nemzet Hangja, a Levegő Ura, a Hasfalrengető Viccek Ajatollah-ja? "Bocs, de hozzánk képest a csiga egy gerincoszlop"?
2009.11.05 11:55:27kyskalacs .
basszus azt a fejet!! :DDDDDDDDDDDDDDDD
2009.11.05 12:04:21csittosz
aztakurva jól behúztak a csőbe...
...és mire belevillant az agyamba,hogy ez csak egy jó reklám...
áááh
2009.11.05 13:00:50Kisvacak mamája
Emberek, a két rádió adása ezen a frekvencián egészen biztosan megszűnik, hiába perelnek. Ez előrevetítiti azt is, hogy maguk a cégek is megszűnnek, mert hiába pályáznak meg egy nem országos frekvenciát, az már nem tartja el a társaságot (vagy leépítik a dolgozók felét). Így aztán nem is értem a "szolidaritási felhívásokat", mert értelmük, hasznuk nincsen. Az az élvesiratás meg, ami egy hete a Bumerángban meg, konkrétan gusztustalan.
2009.11.05 13:01:58Kisvacak mamája
bocsánat, ... a Bumerángban megy...
néha túl lassú a billentyűzet.
2009.11.05 13:25:16AXE Instinct party
Nem értem ezt a felhördülést! Aki nem hallgatta, az most miért kommentel ezerrel?
OK örültök, hogy vége, leírtátok párszor de meddig golyóztok még rajta (pl Fiona)? Felénél eluntam a visszaolvasást.
Lenézni és különböző jelzőkkel illetni embertársad, mert nem a ti ízléseteknek megfelelő zenét/műsort hallgat több mint égő.
2009.11.05 13:34:55Dear!
Annyi meg egy Bambi.
2009.11.05 17:22:12I.puntschu
Hinnye, de rusnya ez a kép!
2009.11.06 02:24:00legnagyobb sajnálatunkra
hrghgrrrrrr, ááááá, nymnymnymnym
már kezdek bumerángatózni
2009.11.06 12:36:34Váczi Imre
@MrZed001: "SZDSZ-es reklámarcból (propagandistából, mostanság ugyebár az utódpárt LMP-t nyomta) átmegy FIDESZ-es reklámarcba ..."
Miről beszélsz? Mikor volt a Bochkor Szdsz-es reklámarc? És főleg LMP-s? Nomeg fideszes? És mitől utódpárt az LMP? Teljes zöldségeket beszélsz. Az LMP egy ökopolitikai, egyszerűbben mondva zöld párt, semmi köze az Szdsz-hez.
@Mr. Orange: a gondolattársításod sajátos, de mindenkire arra gondol, amire akar. Értelem azonban semmi sincs benne. A liberalizmussal kapcsolatban lásd a fenti sorokat.
2009.11.09 18:45:48kaboca01
utálom Bochkort, nagyképű ripacs, csinálja a balhét, mert félti az állását.
2009.11.09 18:55:39chris313
jajjaj, a Boros - Bochkor párostól már sosem szabadulunk? Szeretem a Slágerrádiót, de ha őket hallom, inkább átkapcsolok máshova...elég jó volt a műsoruk anno, mikor indultak, de mára rettenetesen igénytelen lett...persze, lehet, h ez ugyaz a kategória mint a győzike, a barátok közt, meg a különböző "celebes" TVműsorok.. ez kell a népnek... ez kell a népnek?!
2009.11.09 18:57:28chris313
2009.11.05 09:01:36Roltii
Együnk szart, ugye? Hisz sokmilliárd légy nem tévedhet...
2009.11.09 19:04:03chris313
"Ugyanakkor Bochkor kifejtette, jelenleg a magyar piacon a Bumeráng a legértékesebb rádiós termék, és így nem csoda, ha nagy az érdeklődés'
na ez aztán durva...
2009.11.09 19:13:18Gatto Negro
A Bumeráng a legértékesebb? Akkor milyen a többi?
2009.11.09 19:44:47marosy
A képen olyan, mint egy bohóc.
2009.11.09 20:22:01Rock me Amadeus
kecsege bocskor
2009.11.10 13:31:15Csakjani
Ti is csak itt vagytok ilyen nagyszájúak de a neveteket nem meritek adni hozzá.
Ők adták a nevüket és elviselték (persze nem kevés pénzért)a közutálatot a véleményükért.
Melyikőtök találja alkalmasnak magát egy ilyen műsor vezetéséhez.
Lehet jelentkezni az új rádióhoz.
2009.12.15 14:40:21baupexim1
murunga: meg anyád pornóképeire...
ez a cikk 2009-11-05.-én íródott?