Hajdú Péter belegázolt Galsai Dániel lelkébe

2009.11.14. 09:44 - .syl.

Galsai Dániel, az elhunyt Albert Györgyi volt szerelme Hajdú Péter Esti Frizbi című műsorának felvétele után azt állította a Borsban, hogy a műsorvezető durván megalázta őt, az interjú egy vizsgálati fogság volt. Galsai azért akadt ki Hajdúra, mert a műsorvezető állítólag nem értette, miért éppen Galsai hozta létre az Albert Györgyi-díjat. "Azonban ami ezen a forgatáson történt, az olyan vérciki, lelketlen és kegyeletsértő volt, hogy arra nem találok szavakat" - mondta Galsai a Borsnak, majd kiegészítésként hozzátette, az egész interjú egy tetemre hívás volt.

Albert volt szerelme letiltatta a műsort, ha azonban mégis képernyőre kerül, annak súlyos következményei lesznek - mondta. Hajdú Péter a lapnak elmondta, áll a súlyos következmények elébe, ő amellett van, hogy kerüljön csak adásba, ami elhangzott. Szerinte Galsai felháborodása meglepő, majd hozzátette, úgy véli, a díjat három olyan ember hozta létre, akiknek nem volt épp harmonikus a kapcsolata Alberttel.

Kommentek

  • 2009.11.14 10:00:06Mr.Orange

    A kép alapján azt hittem az a hír,hogy
    "Új örvös medvék érkeztek a budapesti állatkertbe"

  • 2009.11.14 10:19:46kyskalacs .

    .ennek aztán nem ér a böre 2 fillért sem.

  • 2009.11.14 10:25:38Kiskrapek

    Egyik kutya, másik eb-ből lett szalonna.

  • 2009.11.14 11:13:02másenyká dzseni

    ...jópár kiló szalonna :D

  • 2009.11.14 12:06:43potha

    2009.11.14 10:00:06Mr.Orange

    Jól esett ez a bazi nagy röhögés :D

    Kössz :D

  • 2009.11.14 15:03:30Mr. Makimajom

    Mr.Orange

    thumbs up!

  • 2009.11.14 15:17:47e911

    miért kell minden nap ennek a zsírdisznyónak a hírekben szerepelni? undorító.

  • 2009.11.14 15:17:52xrate

    who the fuck is galasai daniel?

  • 2009.11.14 15:23:50•Tūcsōk•

    ez a nyomorult még mindig Albert Györgyivel haknizik?
    Szánalmas.

  • 2009.11.14 15:26:07gabe_

    2009.11.14 15:17:52xrate

    who the fuck is hajdu péter?

  • 2009.11.14 15:39:02Koppi70

    Ez az alkoholista zsirdisznó miért él még állitólagos szerelméböl.

    Szánalmas köcsög. Mindig csodálkozom hogy él meg az ilyen 0 pali. Bár ezen a liberális köcsög Bp.-en semmi sem lehetetlen. Akik meg dolgoznak forduljanak el (vagy fel)szerintük.

    Kéne már egy alapos takaritás, és akkor menne Hajdú is.

  • 2009.11.14 16:42:17•Tūcsōk•

    Én is mindig csodálkozom, hogy egy fos hírbe miért jó politikát keverni.
    Pedig már nem is kéne csodálkoznom. Semmin.

  • 2009.11.14 17:21:47take_me_somewhere_nice

    mr orange, szar napom volt, ez kicsit jól esett:D

  • 2009.11.14 17:26:58Gáborom

    Itt mindenki köcsög?
    Jó, akkor jövök, gumi van.

  • 2009.11.14 17:36:48•Tūcsōk•

    Szereted a köcsögöket? :)
    Nem baj, csak kérdem.

  • 2009.11.14 17:55:32rberegi

    Bocs, de ki az a Galsai Dániel?

  • 2009.11.14 18:42:23v.putin

    Tulajdonképpen ez a pondró az apja nevéből és az alkoholista süllyedékkel való zűrös viszonyából él,mert máshoz nincs tehetsége.Irásai az elemi II.osztály fogalmi szintje.

  • 2009.11.14 19:30:58the dude

    Ez a pondró soha sem szerette a Györgyit.

  • 2009.11.14 19:40:20ton-ton

    ...ezt biztos a Györgyi mesélte neked, - mennyire jól értesült vagy baddy..?!?!

  • 2009.11.14 20:28:35Orbán az örök készenlétis, húzzon el!

    Mind a két alak egy fostalicska, de a Hajdúsarka még inkább tahó!

  • 2009.11.14 20:49:58KARANTÉN

    Parapszichogén

  • 2009.11.15 03:40:53Parasite

    szerintem mr oragne poénja elég gagyi, szomszédokba illő. máshoz nem szólok hozzá, mert annyira érdemtelen az egész :/

  • 2009.11.15 08:59:08Aropa

    Az állatkert hím örvösmedvéje berágott Hajdú P.-re?

    Galsai, Hajdú P, Story TV, Bors? Szóra sem érdemes társaság.

  • 2009.11.15 09:07:29mr mourinho

    orange-küzdesz,küzdesz,de igazából nem megy ez neked a jópofa srác szerep

  • 2009.11.15 09:29:58Fiona Tyassen

    hohohóóó! Mr. Orange nagyon is jópofa és szeressük is őt sokan:))

  • 2009.11.15 10:33:04CoolBrady

    Tök mindegy, hogy ki az a Galsai Dániel, mert ez a cikk csak Hajdú Pufiról szól, meg a műsoráról

  • 2009.11.15 10:40:26Fiona Tyassen

    a Galsai tehetséges újságíró egyébként, de sajna hatalmába kerítette egy veszedelmes kór:(
    kár érte!

  • 2009.11.15 10:52:43viax

    Galsai apja volt nagy.
    Ez a kis fütyi félresikerült nagyon.

  • 2009.11.15 11:01:47Fiona Tyassen

    viax! nem kezdte Ő se rosszul, de más útra tért, amiből nincs menekvés
    nagyon kedves a volt felesége és a gyermeke is:)

  • 2009.11.15 11:15:43viax

    oks! elismerem,voltak próbálkozásai....
    de a Galsai névvel nem volt nehéz pozicionálnia magát.
    más kérdés,hogy mennyire nem tudott élni az indulási elönyeivel.
    nem tudom megítélni,hogy csak elaprózta magát,vagy valóban semmi tehetség nem szorult belé.
    az biztos,hogy egyre szánni valóbb.

  • 2009.11.15 11:34:35Fiona Tyassen

    Kedves viax!
    Azon gondolkozom , hogy mi az a pillanat és miért van az igy, hogy az egyik ember tud élni az élet adta talentumokkal és a másik meg elcsúszik a banánhéjon, pedig neki is meg van /volt/ hozzá minden képessége és tehetsége.
    Hol van az a pont amikor a lejtőre siklik az ember?:((
    szerintem egy hajszálon függ minden az életben

  • 2009.11.15 11:42:01viax

    huhúú Fiona!

    most itt elég nehéz belemenni
    hmmm....
    van egy kifejezés : "csúszós lejtö"
    dióhéjban ennyi lenne
    szerintem érted

  • 2009.11.15 11:43:43Fiona Tyassen

    sajnos igen:((((

  • 2009.11.15 11:44:03Gatto Negro

    Fiona!
    Rengeteg oka van. Ezek egy része az egyéntől függ, egy része a körülményektől...jó részük ezek kombinációja és játszanak még azok a dolgok is, amiktől minden materialista vagy ateista gondolkodású ember hupililát okádik...:)

  • 2009.11.15 11:57:04viax

    Gatto
    ez mind igaz. :)
    megnehezíti az ügyet,hogy ráadásul utólag nyílik rá a szemünk,hogy lejtön álltunk.
    Csúszni könnyebb mint visszakapaszkodni.Rohadt nagy meló.
    Föként szemtöl-szembe az embernek önmagával....A legkeservesebb.
    Keveseknek sikerül egyedül.

  • 2009.11.15 12:12:21Deathstick

    Hajdú "...úgy véli, hogy a díjat három olyan ember hozta létre, akiknek nem volt épp harmonikus a kapcsolata Alberttel."
    Ki a másik kettő?
    És ha Hajdúnak itt véletlenül igaza van; csak nem bűntudatot látunk felbuzogni egyes médiatényezőkből/-ben? És ha már ilyeneket firtatsz Péter: hajrá, csak így tovább, a végén még újságíró lesz belőled! :-))

  • 2009.11.15 12:39:49Gatto Negro

    Deathstick!
    Ez itt a reklám helye! Így akarnak rávenni, hogy nézd meg az Esti frizbit.

    Viax!
    Ja! Mennyivel egyszerűbb azt mondani, hogy: "Ó, hát én épp arrafelé indultam! Ez nem lecsúszás, hanem karrier a javából."
    :)))

  • 2009.11.15 12:49:57viax

    Gatto
    az Ö esetében tényleg felemelkedésröl beszélhetünk.
    Eléggé el nem itélhetö módon A.Györgyi koporsóját használja létrának.

  • 2009.11.15 12:56:29Yvettebabacool

    lehet hogy szorulasom van

  • 2009.11.15 12:57:26Gatto Negro

    Viax!
    Egy koporsón közlekedni nem igazán biztonságos. Ingatag alkotmány, és nem nagyon van mibe kapaszkodni. És ha sokat ugrál...beesik Györgyi mellé...aztán nézegethet.
    És ezen a koporsón sose fog magasabbra jutni, mint ahol most van. Esetleg bebeszélheti magának, hogy az irányok felcserélődtek...amivel azt éri el, hogy még lejjebb süllyed. A vakondoknak biztosan nagyon fog tetszeni.:)

  • 2009.11.15 12:57:49Yvettebabacool

    lehet hogy megsem

  • 2009.11.15 12:58:26Gatto Negro

    Szia Baba!
    Nem tudod leszarni? Szar ügy!:)))

  • 2009.11.15 13:01:21Yvettebabacool

    szia:)
    kesobb hivlak csak elment a hangom este:DDD

  • 2009.11.15 13:03:01Gatto Negro

    Bulizni? És nem talált haza? A kis huncut!:)

  • 2009.11.15 13:04:01Gatto Negro

    Mi a helyzet a gmaillel? Ahhoz nem kell egy fél hang se...:)

  • 2009.11.15 13:09:48Yvettebabacool

    szetkaraokeztam a fejem, azt sem tudom hol vagyok:DDD

  • 2009.11.15 13:12:29holdika

    Deathstick! hajdu sosem lesz ujságiró , ahogy igazán profi tv -s személyiség...Egy nagyon egoista ember , inkább mindenkin átgázol ....
    Szerintem az bosszantja,hogy csinálnak egy dijat másról és nem róla, nem hajdunagyfejüpéter dijat alapitanak, vagy szarkata dijat és hogy eddig senkinek nem jutott eszébe ezt a dijat megalapitani.
    a New Yorki uthoz annyit,hogy gondolom szarkata p.csájának a fényképezéséből mentek oda ezt volt a jutalmuk a feszkókeltésüknek.

  • 2009.11.15 13:17:04viax

    Gatto :D
    amikor Györgyivel összejött már a bányabéka segge alatt volt.
    Ahhoz képest a vakondéknál világosság van! :))

  • 2009.11.15 13:17:41Shopping

    Hajdu Péter annyira ostoba, hogy azt sem veszi észre hogy hülyét csinál magából.

    Azt hiszi, a műsorai jók, csak azért mert fizetnek érte.

    "Szánalmas" kategória.

  • 2009.11.15 13:18:01nahátnahátnahát

    kik ezek?

  • 2009.11.15 13:33:51Letícia

    2009.11.14 10:00:06Mr.Orange

    Ez mekkora!:) Köszi, ez jó poén volt nagyon!:) (Ja és a medvék etetése tilos!:)

  • 2009.11.15 14:02:36Remete03

    Hagyják már nyugodni szerencsétlen Györgyit!Szenvedett eleget életében.Még holtában sem lehet nyugta.Ha ez a figura szerette volna,akkor nem tudna róla beszélni sem.Meg Hajdú is elmehet a műsoraival a búsba.
    Fa...kalapok mind a ketten.

  • 2009.11.15 14:52:18hernadparty

    Mindkettő pénzcsináló akar lenni a szegény Györgyiemlékéből. Ez már majdnem halottgyalázás. Talán már az is! Egyetértek Remete03-al!

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....

Hirdetés

hirdetés