Hétfőn rövid időre őrizetbe vették Németországban a rendőrök az egykori kosárlabda csillagot, Dennis Rodmant. A vád szerint ugyanis a sztár nem fizette ki 3400 eurós (több mint 900 ezer forintos) hotelszámláját. Rodman Trier városában vendégeskedett, ahol az amerikai kosárcsillagok kiállítás keretében játszott egy meccsen. A mérkőzés után a sztár rögtönzött partit rendezett a szállodájában. A vendéglátók abban állapodtak meg, hogy fedezik a kosaras szállását. Ám arról szó sem volt, hogy a bőven fogyó italokat is a helyiek állják. Hétfő reggel Rodman kisétált a szállodából és bérelt limuzinjával elhajtott. A hotel igazgatója ekkor értesítette a rendőrséget, hogy az illusztris vendég fizetés nélkül távozott.

A rendőrök az autópályán érték utol Rodmant a hatalmas limuzinban. Itt vették őrizetbe. A sztár ezután kiegyenlítette tartozását, sőt még 1700 euróval (450 ezer forint) meg is toldotta a számla végösszegét, hogy ne indítsanak ellene eljárást.