Sarka Kata már szeretkezett motorháztetőn
2009.11.17. 07:48 - cukorka
Szerkesztőségünkbe is megérkezett végre a lap, amiért Hajdú Péter szerint nyilván az egész ország ölni tudna. Igen, megjött a CKM Sarkával, aki az elején pózol. Megdöbbentő és elképesztő, ilyet még nem látott a nép, háttal van rajta és visszanéz, csudaszép. No de nem is ez a lényeg, hanem hogy nyilatkozik is végre a szexuális szokásaikról, és képzeljék, nem szeret olyan helyen szeretkezni, ahol megláthatják. Azért csak a CKM-nek bevallja, hogy egyszer megvolt neki Hajdú annak a kocsinak motorháztetején, amit utána Varnus Xavérnak adtak el, őrültek ezek a mai fiatalok! A Bors szerint Hajdúné titokban, férje háta mögött na persze egyezett meg a havilappal, így kijöhettek a pikáns képek, ami miatt a féltékeny férj műbalhézott. Ne izguljanak, valójában semmi pikáns nincs bennük, csak amit Nánási a világnak már számtalanszor megmutatott. Azt is meg lehet tudni a celebkirálynéről, hogy kedvenc könyve Al Pacino életrajzi műve, zenéje a Cool and the gang(!) és az ideális férfi számára Hajdú Péter. Szerintünk ez mindent elárul.



Kommentek
2009.11.17 11:54:52Lady Devonshire
Különben is!
A Hajdú és a Sarka valamint a Péter és Kata, túl snassz művésznév egy ilyen fasza párosnak.
2009.11.17 11:55:27Lord of the Sith
Az bőven elég , ha beültél az autójába és aztán miegymás.Kétnaponta jut ilyesmire neki valaki.Ez ám az aranyélet , Lady Devonshire.
2009.11.17 11:56:37Kandabula
Megint okosodtunk. Nagy volt már a csönd körülöttük, nem tetszett ez nekem. Csak nem egy motorháztetőn dugnak? (Gondoltam magamban.) A garázsban, hogy ne lássa senki? A kézifék be volt húzva? Járt a motor, hogy a segge melegen legyen? Akkor meg a CO... Van a motorháztetőn jelvény, ugró szarvas, tigris, vagy más dildó? Pánik. Mit tehetünk értük?
2009.11.17 11:57:57Lady Devonshire
Háát, mivel egyetlen vágyát sem elégítettem ki, sőt hozzá sem nyúltam, így velem nem járt túl jól :)
Nem volt miegymás! És ez a csorba a nagyképű pénzes egóján, nekem mindent megért!
2009.11.17 12:00:44SzeLepke
Lady Devonshire, abban viszont biztos lehetsz, hogy a barátai úgy tudják, hogy volt. Sőt...
2009.11.17 12:01:11beszólhatok?
Kandabula, lehet, hogy a Kata nem is az ő nyuszijával, hanem egyenesen a motorháztetővel csinálta??!!!!!
2009.11.17 12:02:28beszólhatok?
na mert ez már hírértékű lenne...
2009.11.17 12:03:39Lady Devonshire
Én tudnék még pár érdekes szalagcímet
Sarka Kata és Hajdú Péter óvni fogja gyermeküket visszataszító, idegbeteg férfiaktól.
/Tanulj anyád hibáiból!/
A celeb pár nem engedi kamerák elé gyermekét!
/Egy ribanc elég a családban/
Sarka katának újabb 12 gyermeket kell vállalnia!
/Hajdú Péter örök szobafogságra ítélte/
Igazi Csoda
Sarka Kata szülés után 1 hét alatt 30 kilót fogyott, és a teje is megmaradt!
/A fogyásra férje kényszerítette, de emellett azt sem engedte hogy tejét veszélyeztesse.
Pikáns
S.K és H.P erotikus filmet néznek szeretkezés közben!
A pornó tabu, az elbizonytalanítaná H.P-t/
2009.11.17 12:04:55Gatto Negro
Beszólhatok!
Akkor már értem, hogy Hajdu miért adta el a kocsit pont Xavérnek... Féltékeny volt rá és gondolta, jól kib@szik a rókalelkű járgánnyal!
2009.11.17 12:05:09Lady Devonshire
SzeLepke!
Az engem már nem érdekelt! De valóban így volt!
Az én barátaim meg az én variációmat ismerték :D
A saját lelkiismeretem nyugodt, és nagyon boldog Tőle!!
:D
2009.11.17 12:05:49beszólhatok?
mert a xavér a kipufogóra bukik, vagy mi?
2009.11.17 12:05:56benkoo
kik ezek a képen?
2009.11.17 12:08:23piszok alfréd
amit péter katának gondolt, az egy renault jel volt...nem volt fura az idiótának, hogy szűkebb ma az asszony ?
2009.11.17 12:08:50Lady Devonshire
Hát nem csodaszép ??????
Smink nélkül, életképek4
http://www.storyonline.hu/data/cikk/2/19352/1.jpg
http://habostorta.hu/images/upload/asset/15/sarka-2.jpg
2009.11.17 12:09:03Kandabula
Nem is tigris. Párduc.
2009.11.17 12:09:43beszólhatok?
Alfréd, hidegnek ugyanolyan hideg volt, ezért nem tűnt fel.
2009.11.17 12:10:48vica78
Ez a Sarka olyan csaj lehet, aki csak sötétben, kizárólag szalvétával nyúl a f@szhoz. Jaj ne, most fáj a fejem, jaj most a pocim fáj............az ilyen hozzáállású emberek mesélnek motorháztetős sztorikat. :)))
2009.11.17 12:11:09Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker
Biztos zárlatos volt az akksi, és megbaszta, amikor rátehénkedett.
2009.11.17 12:13:09Lady Devonshire
Z még durvább!
A videóban a 4. nő?? Sarka Kata
http://www.youtube.com/watch?v=DkopRzIpRkA
2009.11.17 12:14:03beszólhatok?
Lady D. ezek rosszindulatú ellenretusált képek, amik direkt elcsúfítják ezt a csodanőt!
2009.11.17 12:18:15SzeLepke
Lady Devonshire, ezek amolyan típuspasik. Nekem is van egy hasonló történet a birtokomban. Na nem rólam...:)))
2009.11.17 12:20:51Gatto Negro
Ez a csodanő mellnagyobbítás helyett inkább az orrát operáltathatta volna kisebbre, mert akkora mint a bazilikakilincs.
2009.11.17 12:22:07SzeLepke
Gatto, minek? Én ha látom valahol ezt a nőt csak két hatalmas mellet látok. A többit nem is:)
2009.11.17 12:25:12vica78
Tényleg krumpliorrú a csaj.
2009.11.17 12:27:13Gatto Negro
Szelepke, nézd meg Lady D. linkjét. Kata orra nem sokkal kisebb mint Pinokkióé...Félelmetes. A Liptai is borzasztó, de az új szépségkirálynő egyenesen rettentő. Első blikkre azt hittem, pasi...:)
2009.11.17 12:27:35beszólhatok?
Gatto, a budapesti, vagy az esztergombi?
2009.11.17 12:28:37kinsale
Szerintem ez az egész szörnyű!
2009.11.17 12:30:11Gatto Negro
Beszólhatok!
Amelyik nagyobb...Én csak az esztergomit láttam.:)))
2009.11.17 12:30:43SzeLepke
Gatto, annyira nem érdekel:))))
2009.11.17 12:32:03Gazember
Hajdu egy faragatlan tuskó fasz. Sarka meg sötét, mint az állat, de legalább szép.
2009.11.17 12:33:57piszok alfréd
na jó elmesélem, hogy volt, mert biztos forrásból hallottam.kata aludt egy motorháztetőn napozás közben és mikor felébredt peti a következőket mondta:
peti: na...milyen volt?
kata: mi milyen volt?
peti: hát a szex...
kata: milyen szex ?
peti: az előbb megdugtalak, mint az állat..
kata: felébreszthettél volna közben...
peti: nem lehet, hogy nem érezted !
kata: egyszer mintha viszketett volna...
peti: menjél te a picsába!már fel is hívtam egy csomó újságot és elmeséltem nekik.te meg majd szépen elmeséled, milyen király volt...
kata: mennyi?
peti: 1 milla meg elküldöm anyádat nyaralni kamcsatkára...ok?
kata: dobjál rá még felet és felturbózom a sztorit, de legközelebb ébressz fel!
2009.11.17 12:39:51lidike82
Agytröszt.
2009.11.17 12:42:13Gatto Negro
Piszok Alfréd!
LOL!!!
2009.11.17 12:44:14OmegA404
Most nekem miértis kell tudnom minden sarki numeráról? Legalább leobhatna engem is, ha már ennyit tolja magát az arcba.
2009.11.17 12:47:27Kiskrapek
A Pál, Kata, Péter c. dalból vajon ki lehet a Pál?
2009.11.17 12:48:15SzeLepke
Hogy-hogy ki? Hát a Balázs Pál!!
2009.11.17 12:48:42Mr.Orange
Az a Hajmási lesz!
2009.11.17 12:51:28SzeLepke
Mr.Orange, igaz!
2009.11.17 13:00:27vica78
Piszok Alfréd :))))))))
Ahogy Hajdúból, Katából se nézek ki nagy tudományt az ágyban. Nézőpont kérdése. Mi van, ha Kata lika túl nagy és tág, nem pedig Hajdú fütyköse kicsi?
2009.11.17 13:02:39Maffer
És nem égette a picsáját...mármint a motorháztető?
2009.11.17 13:08:19piszok alfréd
vica78
erre utaltam korábbi hsz-ben
2009.11.17 12:08:23piszok alfréd
2009.11.17 13:17:02átlátó
Azért Al Pacinot, a "C"ool and the Ganget és ezt a nagyformátumú oknyomozót, - igen, a Hajdú Péterre gondolok most, egy mondatban említeni. Jó a marketingje valamelyiküknek.
2009.11.17 13:19:09Dear!
Ennél a motorháztetőn kefélésnél elcsépeltebb "fantáziát" nehezen tudnék elképzelni.
2009.11.17 13:19:38m.maria
És disznóólban?
Csak azért mert az biztos címoldalas hír lenne, mert talán olyan még nem volt. Egyébként oda való, csak lehet a disznó elhányná magát.
2009.11.17 13:23:54Dear!
m.maria... no igen... :DDD
2009.11.17 13:31:53e911
Zsírdisznyó pöcsfej felvállalta hogy egy olyan riherongyot vesz feleségül, aki imádja mutogatni a műcsöcseit, akkor ha meztelenkedik a zasszony, ne háborodjon fel. Elvette feleségül, akkor le kell nyelnie a békát, hogy jó pár pasi az ő felesége csöcseire veri ki. sarkiKata meg tényleg már milyen anyuka, szégyen gyalázat, minek szült gyereket, szegény gyerek, ilyen szülőkkel, persze, majd ő is másolja, amit lát otthon, aztán ne csodálkozzon HP, ha a kislánya már 16 évesen a neten műciccikkel villant. gusztustalan.
2009.11.17 13:32:25lutria
Ezt a történetet már legalább egy éve elmondták valahol,talán a Házaspár show-ban.Úgy emlékszem az volt a teljes story hogy útközben rájuk jött a dughatnék,megálltak egy erdőben,nekikezdtek de rájöttek hogy kényelmetlen a cabrió merciben ezért a motorháztetőn folytatták és még az sem érdekelte őket hogy közben szakad az eső.Tehát nem égette a Kata seggét,max.fel lett gőzölve.
2009.11.17 13:36:54köbgyök
kanos volt az ártány
2009.11.17 13:43:15OmegA404
lutria... részvétem.
Inkább jegyezd fel a hangyák vonulását.
2009.11.17 13:43:21Lord of the Sith
szerintem a vizes motorháztető baromian csúszik , nehéz feladat
2009.11.17 13:45:29Bronx
Lord: szerintem valami videoklipből vették a vizes motorháztatő jelenetet. Nem hiszem,hogy úgy történt,ahogy ők ezt lefestették itt a nagy közönségnek. Sokkal kényelmesebb a kocsiban!
2009.11.17 13:45:56bbbbbbbbbb
Mar elnezest, de ez ki a faszt erdekli? Es ki az a sarka kata?
2009.11.17 13:48:10Kandabula
Figyeljetek. Sarka Kata sírva rohant ki az aktfotózásról, mert azt kérték tőle, hogy egy kicsit jobban tárja szét a combjait. Ő egy lelkiekben gazdag, finom, sérülékeny hölgy, aki akaratán kívül belekerült ebbe az egész gusztustalan, kavargó celebvilágba, cápák martaléka lett. Sajnálnám ha a bulvárlapok kiszerelnék a H-S házaspár lakásából a kamerákat és a mikrofonokat, mert különben soha, de soha nem tudnánk semmit arról, hogy műmell, dugás, meg még egy csomó fontos dolog. Mert ugyan ki az a hülye, aki ilyesmit kitereget. Ha meg igen, ne sértődjön meg, ha komolyan veszik.
2009.11.17 14:05:19Lasombra
felőlem akár a motortérben is szeretkezhetnének. egy dugattyúval több vagy kevesebb.
2009.11.17 14:09:58allahdamit
"az ideális férfi számára Hajdú Péter"
pontosítanék, minden olyan ember(direkt nem írtam férfit), akinek min. ilyen vastag a buxája...eddíg egy nőismerősöm nem mondta, erre a féregre, h "dejó pasi"...
2009.11.17 14:10:23Kiskrapek
Én úgy hallottam, hogy Velorex-ük van. :)
2009.11.17 14:14:21vernarancs
allahdamit, rosszul ertelmezed a mondatot. A mogottes tartalom:
"az ideális pénztárca számára Hajdú Péter"
2009.11.17 14:16:43Spéter46
Bizony-bizony ez az én kocsimon történt!!!
Kár volt kifecsegni!
2009.11.17 14:23:58Lady Devonshire
Egyébként Kandabulának igaza van, csak abban sántít a story hogy Sarka nem véletlenül lett áldozat, a PÉNZÉRT adta el a lekét, úgy mint ahogy a testét is.
2009.11.17 14:32:13gonosztojás
Nanó hogy kufircolt motorháztetőn.
A szomszéd német dog nyomta le rá anno amikor kiszáltt a kocsiból.De akkor még nem dugott malaccal. Mármint ezzel a hajduröfivel.
2009.11.17 15:17:40Yeto
"2009.11.17 10:17:00endre69
Mondjátok már meg nekem, mikor tűnik már el ez a majom a kurvájával együtt a közéletből? Meddig terrorizálja még az agyunkat ez a fasz?"
Amíg az emberek olvassák és/vagy kommentelik, addig nem megy sehova, hidd el.
2009.11.17 15:35:57kissferike
nem gond hol dug a Sarka Kata
én a lánybúcsúsztatójában rendeztem le:))
irigykedhet a Hajdu:))
mikor mondja neki hogy Ferikével jobb volt:))
2009.11.17 15:46:26SzeLepke
kissferike, gratulálok!:)
2009.11.17 15:49:59krampácsoló
Keddves Lady Devonshire,
nekemegy huncut egy vasam sincs.
de még kocsim se, csak egy rozsdás motorháztetőm.
Dugunk?
Várom válaszod
2009.11.17 15:50:21Blackrock
Ez a hír olyan egyszerű, mint vona gábor lelkivilága...
2009.11.17 16:02:34zamek hugó
szelepke, nem, a mackómmal
2009.11.17 16:11:50SzeLepke
hugó, nekem is van egy mackóm, akkor van bennünk valami közös:))))
2009.11.17 16:24:07akárki
Cool and the Gang????
2009.11.17 16:24:34zamek hugó
tiédet hogy hívják?
2009.11.17 16:28:25zamek hugó
cuclival mi lett? nem kell elbujdokolnia, még másnak bejöhet.
2009.11.17 16:35:02SzeLepke
Enyémet fantáziadúsan Mackónak hívják. Mert csak ez az egy van.
Cucli szerintem már hazament. Mi az, hogy még másnak? Neked nem??? Akkor neked ki jön be, aki egy cukorral issza a kávét?:)))
2009.11.17 16:36:05zamek hugó
sarkikatához mégvalaki?
senkitöbbet? harmadszor!
marad a köpcös, rosszarcú úrnál a hátsó sorban.
2009.11.17 16:37:59zamek hugó
nemt'om tegnap valahogy kiszerettem belőle. te hogy iszod a kávét?
2009.11.17 16:39:46istike000
mégis mitöl olyan hiresek ezek hogy szinte minden héten van roluk hir? még mindig fogalmam sincs kik lehetnek ezek
2009.11.17 16:39:54SzeLepke
Én nescafe 3in1-et szoktam inni, tejjel. Abban már van eredetileg cukor, nem teszek hozzá még. Az igazi kávétól sokszor fáj a gyomrom.
2009.11.17 16:40:19Ccenter
Látod Kata, itt mindenki láv lyúú! Érted??
Csak el ne sírd magad ha tényleg megértetted.
2009.11.17 16:47:41zamek hugó
1
2009.11.17 16:50:41SzeLepke
hugó, nem vagy valami bőbeszédű? Mi ez az 1?
2009.11.17 16:51:24SzeLepke
Bocsi, az első mondat nem kérdés akart lenni.
2009.11.17 16:52:01csillagkutya seven
húúú, de macsós történet! hajdú megbaszta sarkát a motorháztetőn...micsoda férfi ez a hajdú:))hombár fejű seggfej, na meg az ostoba szukája!
2009.11.17 16:56:07scarletta
abbol lesz hir ,ha nem lesz hir abbol:DDD
2009.11.17 17:02:04vectorsector
Ez a hír b.-tok meg!? Nem a szuperbruttósítás ugye? Az nem hír hogy lassan éhen fognak dögölni az emberek. A gyomrom kavarog ezektől a tetvektől, és azoktól is akik ilyen cikket írnak!
2009.11.17 17:10:34csinCsilla
Höhö..
2009.11.17 17:19:28Gabszesz
Én úgy hallottam, hogy már út mellett is.
2009.11.17 17:43:34Elektro
odasült a segge?
2009.11.17 19:43:01leon, a proli
hajdút rúgnám, katát dugnám! :DDDd
2009.11.17 20:03:35Izi 2009
SZia Mindenki!
Fellebentem a fátylat:
dini78 = Iziszleánya = Bronx = Kiss Piroska = stb.
Nos, tekintettel arra, hogy van három gyerekem, meg férjem, akit szeretek, viszont aki kicsit konzervatív és nem viseli el a kommentjeim stílusát - még ha nem is gondoltam komolyan - távozom, mielőtt komoly botrány kerekedik.
Sziasztok
2009.11.17 22:11:41Iustizmord
kik ezek? de tényleg?
mondjuk a csajt nem dobnám ki az ágyamból, de azért ez még pár ezer magyar nőről elmondható.
nem lejhetne hogy a sariát bevezetik pár bájgúnár "celebre"? a megkövbezésre gondolok...
2009.11.18 08:03:23easydc71
A cool and the gang -el nincs baj szerintem. Még meg is lepődtem.
2009.11.18 09:36:31vernarancs
Izi 2009,
Ezt valahogy ereztem is tegnap. Szerintem okosan dontottel...
2009.11.19 12:37:32C.Angyal
Kiszel Tünde szintjére süllyed ez a csaj! Egy ország röhög rajta! H.P pedig egy gusztustalan disznó, nem férfi! Szerintem is frigid életet élhetnek, de főleg Petya miatt, akit nem sírnak vissza a híres (nem vetkőzésből lettek elsősorban híresek) ex-ei! Én sajnálom ezt a párost, de szerintem egy ország sajnálja őket! Lehet, hogy pénzben gazdagok, de a szívük nem az! Petya érzékeny létére, hogy oszthatott magának ilyen "kihívásokat"?:-O Kata pedig szintúgy!