Nacsa Olivér már egy ideje mondogatja, hogy megnősül, de az időpontot csak mostanra sikerült lefoglalni - írja a Best magazin. A hetilap információi szerint Nacsa 2010 augusztus hetedikén veszi el barátnőjét, azon a napon, amelyen négy évvel ezelőtt egy főzőversenyen megismerkedtek. A lap úgy tudja, Nacsa és kedvese egy zsámbéki kápolnában mondják majd ki a nagy igent, amit aztán egy százötven fős lagzi követ.

Bár Nacsa korábban fő megoldásként említette az örökbefogadást, most úgy nyilatkozott, az adoptálás előtt mindenképpen szeretnének két vér szerinti gyermeket. Korábban az is elhangzott, hogy a Bagi-Nacsa páros egyszerre nősül, most azonban erről nem esett szó, ahogyan arról sem, hogy Nacsa Olivér víz alatt venné el kedvesét.