horoszkóp

Rachel Weisz barátnői miatt nem őrült bele az anyaságba

2009.11.23. 21:11
rweisz102109 12

A 39 éves színésznő örül, hogy vannak barátnői, akiknek elpanaszolhatja minden kínját, ha éppen úgy érzi, hogy megőrül az anyaként ránehezedő nyomástól. Wiesz 2006-ban adott életet kisfiának, és néha nehéz számára összeegyeztetni a karriert és az otthoni teendőket.  „Azt hiszem néha túl nagy a nyomás rajtunk, mert szeretnénk tökéletes szülők lenni. Minden nőnek szüksége van egy barátnőre, akinek elpanaszolhatja, hogy aznap bizony nem sikerült megbirkóznia a gyerekneveléssel. Bár a gyerekek jelentik a legnagyobb kincset a szülők számára, azért küldték őket, hogy próbára tegyenek minket” – nyilatkozta a színésznő a Redbook magazinnak. Weisz úgy véli, senki nem lesz kevesebb attól, hogy néha a sírba kergetik a gyerekek, hiszen ez a kőkemény valóság. Hozzátette, hogy a fent vázolt nehézségek ellenére mintha sokkal több mindent tudna elvégezni gyermeke születése óta, ugyanis sokkal jobban meg tudja szervezni a teendőit, mint korábban „Egyúttal sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb is lettem. Megtaláltam életem értelmét” - fűzte hozzá.