Gumicukor

Kiszel Tünde beperelte a Donatellát megsértő Hajdú Pétert

| 2009.11.27. 10:25 - bry

A műsorvezetőnek két év után eszébe jutott, hogy megalázta Hajdú Péter, és most úgy döntött, pereskedni fog, és nem megy többé Hajdú műsorába, az Esti Frizbi-be, írja a Bors. Kiszel Tünde szerint az akkori adásban Hajdú megalázta Donatellát, amikor egy kis növésű Tóth Istvánt mutatta be a gyerek apjaként. „Időközben már Hajdú Péter is apa lett, ezért próbálja meg elképzelni, milyen érzés lehet, ha Sarka Katát meghívnák egy tévéműsorba, és ott azt állítanák, egy törpe a gyereke apja” – nyilatkozta Kiszel Tünde, majd nyilvános bocsánatkérésre szólította fel Hajdút, aki erre úgy reagált: akkor találkoznak a bíróságon.

pepe 07

„Tünde nagyon sokszor járt már nálunk az ominózus felvétel óta is. Minden alkalommal megkapta a tiszteletdíját is” – fogalmazta meg a lényeget Hajdú, aki csupán azt szerette volna, ha megünnepelhetik a dekoratív médiaszemélyiség 50. születésnapját.

Kommentek

  • 2009.11.27 11:56:17uveg

    pedig az oldal szerzője még ki is elemzi:DDD

  • 2009.11.27 11:57:36fanyul

    bocsánat tanulatlanságom miatt, én úgy tudtam, a szepukut csak férfiak hajthatták végre, de már megérte ide jönnöm:) javaslom ha a párbajtörödet használod, előtte a védőkupakot vedd le!:) kevésbé marcangoló az élmény...
    pillangó: hát nemtom, ilyen hamar kijelenteni hogy ne baszogass....elég szar kiindulási pont:)

  • 2009.11.27 12:01:13SzeLepke

    fanyul, akkor mondjam így, hogy ne bánts???:)

  • 2009.11.27 12:02:04asuncion

    Baba, a szeppuku az fáj, női szeppuku?
    lehet hoyg az egyenjogúság jegyében már nem férfi kiváltság

  • 2009.11.27 12:02:35Yvettebabacool

    elhagytam a vedokupakot basszus , mar reg, azota osszekarcolja a falat ha nekitamasztom

  • 2009.11.27 12:03:15asuncion

    az érfelvágás jobb, csak nem mindig működik.. én is megúsztam

  • 2009.11.27 12:03:25fanyul

    pillangó: alakul a dolog:)))

  • 2009.11.27 12:05:07SzeLepke

    fanyul, milyen dolog?:)))

  • 2009.11.27 12:05:22fanyul

    yvett: nemtom csak kerdezem, akkor miert tamasztod neki?:) mindenesetre ezt a szepuku dolgot napoljuk, uncsi lenne:)

  • 2009.11.27 12:05:32uveg

    érfelvágni nem keresztbe hanem hosszába kell úgy sikerül:DDDDD

  • 2009.11.27 12:06:37SzeLepke

    uveg:DDDDDDDDD

  • 2009.11.27 12:07:00Yvettebabacool

    "Szeppuku a nőknek Voltak bizony női szamurájok is.Ők úgy követtek el szeppukut,hogy fogtak egy tőrt,vagy hajtűt,és nyakon szúrták magukat.Már akkor megmutatták nekik,hogy hová kell döfni,amikor még kislányok voltak. Azt is csinálták,hogy mielőtt sort kerítettek a döfésre,összekötözték a lábaikat,azért,hogy a haláluk után ne vegyen fel nevetséges pózt a test."
    ezzel ki is meritettuk mara

  • 2009.11.27 12:07:03fanyul

    uveg: csak a vége felé már lehet megremeg a kezed:)))

  • 2009.11.27 12:07:46fanyul

    ez a kötözéses dolog nem is rossz:))

  • 2009.11.27 12:08:32Yvettebabacool

    valoban nem, mielott vagdosasra keszulsz, mashol is gyakorolhatod woody

  • 2009.11.27 12:09:07uveg

    de akkor sem tudod már elszorítani hogy meggondoltam élni szeretnék:DDDDD

  • 2009.11.27 12:10:21SzeLepke

    Jó vidám pénteki témát találtatok...

  • 2009.11.27 12:11:01fanyul

    uveg: nem hiába mondják a bölcsek...bizonytalan ember ne legyen öngyi:)))
    yvett: próbálnám én gyakorolni, de a fránya kötözendök mindig elmenekülnek:)

  • 2009.11.27 12:12:08asuncion

    érfelvágás, szeppuku, mi jön még ma?

  • 2009.11.27 12:12:26Yvettebabacool

    nem utom le ezt a magas labdat Lepke:)

  • 2009.11.27 12:12:44fanyul

    yvett: szar kedved van?

  • 2009.11.27 12:13:25Yvettebabacool

    fanyul, ha nem 4kereken gurulnal,madzaggal a nyakadban- talan lenne eselyed

  • 2009.11.27 12:13:49fanyul

    ma? atomot kiszelnek:)

  • 2009.11.27 12:14:08uveg

    hát ezek után csak a boncolás marad:DDDD

  • 2009.11.27 12:14:17Yvettebabacool

    miert lenne? most keltem, ez a paplancinizmusom

  • 2009.11.27 12:15:00Yvettebabacool

    asuncion

    mi lenne mas jobb, ossznepi nyalas? vagy mi?

  • 2009.11.27 12:15:17SzeLepke

    Baba milyen magas labdát? Én most nem céloztam semmire, te mire gondoltál???

  • 2009.11.27 12:15:21fanyul

    yvett: nemtom, eddig azt hittem, ha szánalmat ébresztek bennük, az majd beadja:)

  • 2009.11.27 12:15:51asuncion

    nekem mindegy, én szívok amúgy is

  • 2009.11.27 12:16:02fanyul

    paplancinizmus:))) szarásszarkazmus meg korábban volt:))

  • 2009.11.27 12:16:15Yvettebabacool

    Lepke, konkretan a baszasra:DDD

    (ez egy viccbol van)

  • 2009.11.27 12:17:21Yvettebabacool

    nyul, tudod, ez egy extrem sport, csak muvelodve, lassan lehet veghezvinni siri csondben

  • 2009.11.27 12:18:24Yvettebabacool

    Lepke, n a rosszat vedd le ebbol sem, mar latom hogy kattog az agyad:)-szimplan a pajzansagra utaltam, mint agybol kikelo

  • 2009.11.27 12:19:52SzeLepke

    Baba, azt a viccet természetesen ismerem:)))

  • 2009.11.27 12:20:12fanyul

    síri csöndben művelődni....nem szimpi:) ezen dolgok távol állnak a nyultol:))

  • 2009.11.27 12:20:54asuncion

    Lyányok, sziasztok

  • 2009.11.27 12:21:48fanyul

    mondjuk ha tüncike kipróbálná az általunk itt részletesen tárgyalt önkivégzési módókat...nem lenne értelmetlen ez a topik:)

  • 2009.11.27 12:21:49Yvettebabacool

    nyul a tegnap kielemzett rizsnelkuli fajanszritualera gondoltam

    konkretan a szarasra

  • 2009.11.27 12:22:07e911

    zsák a foltját, nyanyek, egyik hülyébb mint a másik, marják csak egymást, ki a sz..rt érdekel ez a két fostalicska ember?

  • 2009.11.27 12:22:29Yvettebabacool

    szia asuncion, dolgozz-hataridos munkad van

  • 2009.11.27 12:24:45e911

    nem elég túlterheltek a bíróságok amúgy sem, biztos hiányzik nekik ha ez a két hülye is még növeli az ügyek számát. én lennék a bíró nyanyek, szétszívatnám őket úgy, hogy eszükbe nem jutna ilyen f...ság miatt még egyszer pereskedni vagy egyáltalán "médiasztárnak" lenni.

  • 2009.11.27 12:26:17fanyul

    yvett: nem kapcsoltam kellő ütemben, hogy milyen meditatív piedesztálra emelted eme cselekvést:)) egyébként jogos, a nagy gondolatok és nagy formák ott születnek:)))

  • 2009.11.27 12:27:19Fidel Castrol

    Bármelyikük veszít, mi nyerünk! EZ FONTOSCH!!!

  • 2009.11.27 12:27:53e911

    egyébként sztem kamu az egész, meg színjáték, csak hogy ez a két reflektorfényben égni vágyó köcsög megint szerepelhessen valamiért. amúgy Hajdút 1x láttam a MM-ban, tényleg egy kis pöcs seggdugó, én sem vagyok magas, ő meg jó ha a vállamig ért. kisköcsög. Tüncike meg eláshatná már magát a kapa fogaival, bűn rusnya buta liba. Fertelem hogy ilyen emberek szerepelnek a magyar újságokban. Szegény egy nép ez a magyar.

  • 2009.11.27 12:28:09SzeLepke

    Na most, ha elkezdtek a szarásról beszélni, én lépek.

  • 2009.11.27 12:29:00Yvettebabacool

    fanyu, holnap megprobalom Mona Lisat formazni
    de elotte elmegyek hobbiboltba gipsz ontoert:DDD

  • 2009.11.27 12:29:04erus 84

    valaki megformalhatna nutellacskat is...
    az en elmeletem: tünci költözzön be a benköhöz
    es boldogan elhetnek mig meg nem hallnak.

  • 2009.11.27 12:31:53fanyul

    yvett:)))))))) mona lisa 3d???:)) vazze hiresek leszünk:)) nekem tüncihez nem kell sablon, ahogy pottyan úgy esik:))
    pillangó: ne szabotáld a fekáliánkat!!:)

  • 2009.11.27 12:32:08asuncion

    Lepke, szia neked is, meg Babának is, ez a téma nem hozta meg a kellő ihletet egyelőre a munkához, mondjatok valami vidámat, bíztatót!

  • 2009.11.27 12:32:33Senta.

    erus 84... ez zseniálisch ötlet!!! komolyan... tök összeillenek.

  • 2009.11.27 12:33:43SzeLepke

    Szia asuncion! De én asszem lépek, legalábbis erről a posztról.

  • 2009.11.27 12:35:21Yvettebabacool

    kepzeld el milyen boldogtalan lennel ha egy napig-teszem azt egy hetig nem alkothatnal a reteraton:)

    a fele irast kicenzuraztam a tobbseg kedveert.

  • 2009.11.27 12:36:01erus 84

    akkor majd ujjazhatja benkö a tüncit
    es majd akkor irhatunk arrol.
    benkönek sem rossz, nem kell a poharral ujjazni,
    mert a tünci feje akkora, hogy rateheti az italat.

  • 2009.11.27 12:36:08Yvettebabacool

    Lepke, eddig nem volt bajod , ha kemenyebb tema volt

  • 2009.11.27 12:36:57Yvettebabacool

    inkabb lepek en, ugyis most mar lefojtva erzem a grafomaniamat

  • 2009.11.27 12:37:12fanyul

    én meg megyek alapanyagot magamoz venni a reggeli művészeti alkotáshoz:)) (ebéd)

  • 2009.11.27 12:39:10Yvettebabacool

    szevasztok, jo hetveget

  • 2009.11.27 12:40:49Senta.

    erus84, te nem viccelsz :DDD ultrabrutál :)

  • 2009.11.27 12:45:53erus 84

    most tenyleg mentek???
    senta, hat egyszer akarok tovabb maradni es
    mindenki megy.
    most miattam mentek???
    nem baj a nyomotokban leszek...

  • 2009.11.27 12:46:30SzeLepke

    Engem nem zavar, de az ilyen témákban eddig sem vettem részt.

  • 2009.11.27 12:47:18uveg

    na vagyok csak ebédeltem. Megnézném a Benkőt meg a tüncikét.

  • 2009.11.27 12:52:35Cuncimokus

    Jézusmária, ha ezek pereskedni fognak, nem fogom tudni, melyiknek drukkoljak...

  • 2009.11.27 12:52:51SzeLepke

    Én inkább nem nézném meg. Csak max.elolvasnám, hogy megtörtént:D

  • 2009.11.27 12:55:41erus 84

    csoda törtent!!!!
    megszolalt a laptopom, azt mondat
    a tünci olyan ronda, hogyha megegyszer idekattintok kikapcsol.

  • 2009.11.27 12:59:13Lolcsika

    Sarka Katának egy törpe az apja???

  • 2009.11.27 13:03:04SzeLepke

    erus, akkor büntesd meg a laptopodat! Hogy mondhat ilyet egy dekoratív médiaszemélyiségről????:D

  • 2009.11.27 13:06:03SzeLepke

    Lolcsika, jól látod. Sarka Kata biztosan nem látta az Óvakodj a törpétől c. fimet.

  • 2009.11.27 13:07:29Lolcsika

    lepke, erre írtam:

    "milyen érzés lehet, ha Sarka Katát meghívnák egy tévéműsorba, és ott azt állítanák, egy törpe az apja"

  • 2009.11.27 13:10:04SzeLepke

    Tudom Lolcsika, csak próbáltam egy kis humort becsempészni az írásomba, de úgy látom, nem ez ma nem az én asztalom:D

  • 2009.11.27 13:11:33a8zoli

    "dekoratív médiaszemélyiség" bazz egy mondatban ennyit hazudni :D

  • 2009.11.27 13:17:06uveg

    Lepke nemsokára vége a napnak:DDD

  • 2009.11.27 13:17:39bukott madonna két nagy didivel

    azért elképzeltem amit írtatok, benkő+tünci.... :))))
    garantáltan tudnánk, hogy nem ő a gyerek apja, vagy igen? :))))))))
    jaj s micsoda párbeszédektől estünk el...
    tünci ne perelj, menj a benkőhöz, aki faszlantján elpengeti a nótád,s ha majd elszakad a húr, szemöldököd ívéből sodor egy újat, s te, a röpködő fogaiddal szerelemittasan pillogsz majd.

  • 2009.11.27 13:22:44erus 84

    haaat, szerintem a benkö csak ujjazni tud,
    a nala jobban hat a gravitacio.

    a gepem megbüntettem... mutattam neki egy benkös kepet is... sokkot kapott es azt mondta
    inkabb virust kerne,hehe

  • 2009.11.27 13:29:13SzeLepke

    uveg, az odébb van még:)

    erus, jól csinálod:D Amúgy én is benéztem Mészáros Dórihoz, de el is jöttem nyomban!:)

  • 2009.11.27 13:34:57erus 84

    jaja, teljesen fel vannak zaklatva...
    akkor mar inkabb a tünci.
    egy ujabb ötlet!
    TÜNCIKET A PLAYBOY-ba

  • 2009.11.27 13:35:37SzeLepke

    Nem volt még???????????? Akkor tényleg: Tüncikét a pléhbojba!!!!

  • 2009.11.27 13:39:04mizantropopovics

    gigászok harca

  • 2009.11.27 13:46:14Brainstormer

    Most meg a törpék fogják beperelni a K. Tündét, hogy mi az, hogy a törpének mondás fikázásnak számít!

  • 2009.11.27 13:47:58erus 84

    okey, lepke eleg volt...
    mar megyek is! csak egy picit jatszottam a fantaziammal, bocsi

  • 2009.11.27 13:53:06Senta.

    2009.11.27 13:46:14Brainstormer
    :DDD

  • 2009.11.27 14:26:43murunga

    '....milyen érzés lehet, ha Sarka Katát meghívnák egy tévéműsorba, és ott azt állítanák, egy törpe a gyereke apja” – nyilatkozta Kiszel Tünde, majd nyilvános bocsánatkérésre szólította fel Hajdút,
    aki erre úgy reagált:
    akkor találkoznak a bíróságon.

    hülye ez a malac vagy jutalékot kap a bírósági szereplésekért is???

    remélem katát is megkúrja egy törpe.

  • 2009.11.27 14:31:17Susan Delgado

    Pedig szerintem a Hajdúnak kimondottan "gonosz törpe" feje van.

  • 2009.11.27 14:31:24Blueman/Angyi férje

    és akkor most a törpék fogják beperelni tüncit a diszkriminációért???
    mikor lesz már vége ennek a sok picsogásnak, miszerint mindenki mindenkit perel mindenféle faszsságért?????
    Mindenkinek ennyi szabadideje van? miért kell feltartani ilyenekkel a bíróságokat?

  • 2009.11.27 14:40:34trafikuty

    Tünci mit játssza a búráját? Ha nem reklámozná a kölkét reggeltől estig, meg nem lökdösné már most a kamerák elé, a kutya nem tudna a létezéséről.
    Ha meg a tekintetes Tünci kisasszony nem rohanna fejvesztve, lelkesen a fent említett grál lovag műsorába, akkor talán nem lenne kitéve ilyen remek "baueros" megjegyzéseknek. De akkor ki tudna őnagysága létezéséről, úgy általában meg egyáltalán?
    De szar világ lenne!!!

  • 2009.11.27 14:47:05szamok ember

    Nem értem. Helyben tisztázhatta volna, elég lett volna aszondani, hogy márpedig az én gyerekem apja X.Y. Vagy akkor még ő sem volt biztos benne?

  • 2009.11.27 14:49:14pistola

    "Dekoratív médiaszemélyiség"?????? LOL!! :D

  • 2009.11.27 14:53:07Porosz Coop

    Egyik sem stimmel !

  • 2009.11.27 16:10:02Solomon Freedlander

    Pereljenek a torpek is.

  • 2009.11.27 16:57:38Kandabula

    Tóth István most azonnal perelje be K.T. agykorút, mert törpének nevezte. Egyébként a szerencsétlen kislány jövőjét folyamatosan és nagy erővel teszi tönkre ez a Madam Curie. Nem kívánom, de amint Donatellának kinyílik a szeme, elkezd fiúzni, társasága pedig anyját elkezdi komolyan cikizni, komoly beszélgetésekre fog sor kerülni kettejük között. Titkolódzott, mindenki más pedig találgatott. Mi ebben a baj? Legfeljebb nem tanált. Szerintem szűznemzés volt, eszerint egy érzékeny lelkű Mária él itt köztünk. Lehet, hogy a vízen is tud járni. (Merthogy úszni nem tud, mondotta volt valamikor, valamelyik ismeretterjesztő műsorában.)

  • 2009.11.27 16:58:57Kandabula

    Hajdú pedig egy paraszt.

  • 2009.11.27 17:04:57Kandabula

    Ezek a magyar főcelebek egymás fingatásából élnek. "Én meghívlak téged, te meghívsz engem, én megduglak téged, te megdugsz engem, esetleg körbedugunk, körbealázunk és pompásan megélünk." Eléggé zárt brancsnak tűnik.

  • 2009.11.27 17:14:59ceenee

    Nincs valami törpe érdekképviselet? Mert én a helyükbe meg a Kiszól Beszól Tüncikét perelném be. Miért milyen érzés az, ha valakinek törpe az apja? Ezzel azt akarja állítani, hogy egy törpe csak rossz szülő lehet?

  • 2009.11.27 17:31:26Ludas Manyi

    Miközben kapolyi már több, mint 10 milliárdot sikkasztott büntetlenül, itt két senkiháziról vitatkoztok???

    Nevetséges is lehetne, de nem az!!!

  • 2009.11.27 17:55:26zoxó

    Manyi, nem tudom, miért vagy felháborodva? Menj oda, oszt verd le rajta háromszor.

  • 2009.11.27 17:56:00zoxó

    !

  • 2009.11.27 18:50:37Megdobbent

    ceenee: (Ford Fairlane alapjan) Kiszel Tunde elete csod es csak torpek dugjak.

  • 2009.11.27 18:52:40Iustizmord

    dekoratív médiaszem.... woahahahaha

  • 2009.11.27 18:54:13Iustizmord

    hol van a pécsi egyetemi mészáros most, amikor a nemzetnek szüksége lenne rá?

  • 2009.11.27 19:17:03ajajajjjjjj

    hajdú monnngyon le


    úgyis zsírfejű:)

  • 2009.11.28 09:59:12Kandabula

    @ Ludas Matyi: indíts egy Kapolyi témát, akkor ahhoz fogunk hozzászólni. Most itt erről van szó. Ha meg a vulkánkitörés lesz a téma, akkor meg ahhoz. Te nem Ludas Matyi vagy, hanem Pap Jancsi.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

BooklineBookline

C-travel ajánlatokC-Travel ajánlatok

hirdetés