Ismert zenészek, színészek és más celebek részvételével tartottak koncertet a londoni West End egyik színházában vasárnap, így emlékezve a nemrég elhunyt Boyzone-tagra Stephen Gately-re - adta a Független Hírügynökség. Az emlékkoncertet Gately élettársa, Andrew Cowles szervezte: az eseményen ott volt a Boyzone másik négy tagja - Ronan Keating, Mikey Graham, Keith Duffy és Shane Lynch -, de megjelent Tony Blair volt brit miniszterelnök felesége, Cherie Blair is.

Rajtuk kívül Gately szülei is elmentek az eseményre. Látták a koncerten a Blue nevű fiúcsapat két tagját, Duncan James-t és Lee Ryan-t és a kilencvenes évek popsztárját, Chesney Hawkes-ot is. Sportolók is tiszteletüket tették Gately emléke előtt: ott volt a jégtánc olimpiai bajnok Christopher Dean és Jayne Torvill is.

Verset mondott Ian McKellen brit színész és a brit televíziós műsorvezető, Graham Norton beszédét is meghallgathatták a jelenlévők. Stephen Gately 33 éves korában találták holtan október 10-én Mallorca szigetén, ahol partnerével együtt nyaralt egy hotelben.

A hivatalos boncolási eredmények szerint természetes halált halt, miután tüdejében túl sok folyadék halmozódott fel. A Boyzone-nak hat első helyezett dala volt a kilencvenes években, de 2000-ben feloszlottak. Hét évvel később újraalakultak, de nem tudták megismételni korábbi sikereiket.