Hajdú Péter felmondott a Story Tv-nél

2009.12.05. 09:12 - terabithia

Hajdú Péter egyoldalúan szerződést bontott a Story Tv-vel, és több kereskedelmi csatornával is tárgyal az Esti Fritbi folytatásáról - értesült a Bors. A Sanoma médiavállalathoz tartozó csatornánál viszont ragaszkodnak a műsorhoz, és állítólag bojkottot szerveznek Hajdúval szemben. Kilátásba helyezték, hogy Hajdú távozása esetén kitiltják az összes kiadványukból, ami Bestet, Storyt és a Nők Lapját illeti.

Ruszkai Nóra, a Sanoma Rt. vezérigazgató-helyettese a lapnak elmondta, hogy Hajdú Péternek érvényes szerződése van a Story Tv-vel 2010. december 31-ig. "2008-ban egy plusz egy évre szerződött, amelynek értelmében a csatorna jogosult azt egyoldalú nyilatkozattal meghosszabbítani. Ezt megtettük, azaz él a szerződés".

Rényi Ádám, az RTL Klub kommunikációs igazgatója nem kommentálta az értesüléseket, de a TV2 nem tagadta, hogy tárgyalnak a tévéssel. Hajdú szerint a bojkott nem megfelelő eszköz a viták rendezésére, na de, ha mégis megvalósul,  mi lesz velünk, ha nem láthatjuk minden nap az összes újságban? Bele sem merünk gondolni.

hajdupeter080214 07
Mi lesz velünk nélküle?

Kommentek

  • 2009.12.05 10:26:37basszameg

    akkor továbbra sem nézem a Story TV-t

  • 2009.12.05 10:28:42Gatto Negro

    Asuncion!
    :DDDD
    Mi viszont nem érdemlünk ennyit. De megpróbálom elintézni, hogy ő mondja a Retekklubon az időjárásjelentést. Megfelel ez így neked?
    :)))

  • 2009.12.05 10:28:48ton-ton

    ....a tényekben fog híreket olvasni...olvasni talán tud...

  • 2009.12.05 10:35:35csibemail

    gondolkozom az öngyilkosságon!
    csak nem tudom,hogy halálra röhögjem magam,vagy belehaljak-e egy plasztikai műtét szövődményébe! :)

  • 2009.12.05 10:36:19kacsavadász

    kiváncsi vagyok ha nem lenne pénze akkor a "tehetsége" miatt lenne e műsora...

  • 2009.12.05 10:40:07Gatto Negro

    Asuncion!
    Nem tudom mivel érdemeltem meg...de azt sürgősen abbahagyom.:)

  • 2009.12.05 10:45:40=Daniken=

    Ez egy büdös faszkalap, egy columbiai kilövős talkswow lenne neki való...az a szégyen, hogy a suttyi buzeráns még életében egy kreatív-értelmes műsort nem rakott össze soha...és csak a bulvárszarokból, azok farvízén egy béna műsorban egy alig nézett TV-n meg lehet élni...A TV2 jó lesz, oda most bármilyen droidot felvesznek, csak hogy növeljék a nézettséget, ez a híg fos már nem oszt,nem szoroz.

    Amúgy: szóval logikailag, a TV tulaj azért ír Petiről az saját szennylapjaiban, hogy forogjon a neve, mert akkor nézik a műsort, Petya pedig kapósabb lesz a bulvármédiában, hiszen minden vele van kitapétázva...remélem, bojkott lesz, évtizedes.

  • 2009.12.05 10:46:01Gatto Negro

    Asuncion!
    Ha Hajdut lehet megérdemelni akkor inkább abbahagyom...a nemtudommit...:)))

  • 2009.12.05 10:46:12gabcigirl

    Végre egy jó hír a kultúr(meg a normál) szférának...:)))))

    Peti mongyá le !!!!

  • 2009.12.05 10:48:52Olganéni

    Szegényebb lenne a világ, ha nem nézne vissza minden második címlapról az az ostoba mamlasz képe...

  • 2009.12.05 10:48:59Ewok

    Végre egy jó hír, így karácsony előtt. Ideje lenne ezt a tehetségtelen, tepsiképű médiabohócot eltanácsolni az összes csatornától. ( egy utcai kanális esetleg elég lenne számára)
    Ez a szerencsétlen, tehetségtelen, idétlen, nem való képernyőre. Örülök, ha eltakarodik, mert igy kéretlenül mindig bepofátlankodott a szobámba a tepsi képe. A feleségem ha meglátta valahol, sikitva kapta fel a távirányítót.
    Aztán ez a Vikus nevű seggfej, itt felettem mi a fenének keveri ide a politiikát,?

  • 2009.12.05 10:55:01Hamlet

    Nemár, ha nem lesz a Sanoma-kiadványokban ez a díszfasz, mivel törlöm ki telek retyóján ülve?
    :(

  • 2009.12.05 10:56:41kyskalacs .

    nekem nagyon hiányozna hajdú nyuszi...igy aztán sosem tudom meg hogy miért fontos neki hogy a vállával körözzön...

  • 2009.12.05 10:59:23scuderia ferrari

    Remélem olvassa ezeket a kommenteket az rtl meg a másik is, és érezhetik, hogy nem kell nekik ez a gyík...
    ...ha már mindenképp a médiából akarnak megélni, akkor at asszonykájának ajánlom a private gold csatornát.

  • 2009.12.05 11:01:54csibemail

    dejisz ez reprezentatív :)))

  • 2009.12.05 11:04:31Gatto Negro

    Asuncion!
    Arra már gondolni se merek, hogy mi az a "bármi"...:)))

  • 2009.12.05 11:04:42dr.mendelényi

    Véglények operettháborúja.

  • 2009.12.05 11:05:13Fukar vőlegény

    Érdekes!
    A Discovery-n meg a Spektrumon soha nem láttam..
    (meg abban a néhány (8-10) ,,kiadványban" sem amit járatok: pl tesco,obi... katalógus )
    :-)))))))

  • 2009.12.05 11:10:29kisfiju

    en a micimackot jaratom,es abba csak donald rago van

  • 2009.12.05 11:11:20reményhal...

    seggdugacs lecsúszik a porondról....

  • 2009.12.05 11:12:39Gatto Negro

    Az Ufo-magazinban se láttam még. Pedig állítólag földönkívüli...

  • 2009.12.05 11:13:37Gatto Negro

    Asuncion!
    Elengedtem. Még nem jött vissza...:)))

  • 2009.12.05 11:13:49kisfiju

    azok bancsak a kisfijukat , a foldonkivuliek

  • 2009.12.05 11:18:18Gatto Negro

    Asuncion!
    Nem! Mégis meglógott a nyavalyás...:)))

  • 2009.12.05 11:21:07gombafej2

    én kedvelem őt. sztem nagyon jól vezeti a műsorát, a Frizbit. (csak h az 5000 fikázó között legyen már egy pozitiv hozzászólás is) - bár ezzel gondolom nem leszek annyira népszerű, mint Zep

  • 2009.12.05 11:22:21brand_boy

    Ezen a képen hogy hasonlít a faszorrú playboy főszerkesztőre !

  • 2009.12.05 11:24:20Gatto Negro

    Asuncion!
    Majd az éhes gyomra hazahozza...Addig meg elleszek nélküle...:)))

  • 2009.12.05 11:26:29Bélabácsi

    ...nem lehetne hogy EGYETLEN DARAB HÍR NÉLKÜL egyszerűen eltűnik a faszikám ?

    Holnap felkelnénk, és egyszer csak HOPP ! Péterünk sehol sincs.

    Nem ízletesebb lenne a pirítós ?

  • 2009.12.05 11:29:20Robit42

    Sz*rf*szú kis senki! Direkt megnéztem a múltkor a kész átverésben mit művel! Hát az beszarás, aki nem látta nézzen bele! Hősiesen védte Katát, közben röpködtek a faszom, meg köcsög c. szavak. Mekkora egy senki!

  • 2009.12.05 11:30:44kyskalacs .

    Robi- ugyan már...ö is csak ember azért köcsögöl meg faszozik :DD

  • 2009.12.05 11:34:17Robit42

    kskulacs - Én is teszem. De az a kultúrömleny, kéjhömpöly, amit pl. a Retekklub is rádönt ezekkel a fikasztárokkal, meg a jobb sorsa érdemes Lantos nyilvános b*szásával -ezt szerencsére csak hallottam :)-, nos ezeket söpörhette volna el a válság, nem a lakástulajdonosok egy részét.

  • 2009.12.05 11:35:09Robit42

    Bocs! kyskalacs! Elnézést! Elnéztem. :)

  • 2009.12.05 11:35:12kisfiju

    kiskulacs:DDDD beszarok-bocs oszoribikem:DDD

  • 2009.12.05 11:38:36Werwolf

    az lenne klassz, ha hajdupeter szerzödest bontana a földdel es elhelyezkedne egy atmoszfera nelküli kisbolygon, vagy üstökösön.
    Onnan aztan pillanatok alatt eltünhetne a vegtelen univerzumban, ahol evezredekig lebeghetne egyedül, tölünk tavol.

  • 2009.12.05 11:38:40hubertusz

    Ha Hajdú Péter mégis öngyilkos lenne, béke poraira, akkor már csak arra a kevés szépre emlékezzünk! Különben is ő nagyon kényes a szerződésekre... Már ha nem ő akar elmenni.

  • 2009.12.05 11:41:22Gatto Negro

    Szia Asuncion! Nincs mit!:)

  • 2009.12.05 11:45:35pityipalkó

    Ezt a kitiltást én már régen megcsináltam!Mint jogkövető honpolgár a kutyaszart kizárólag Hajdupéteres ujságokban gyüjtögettem.Ami jár neki,az jár !!!

  • 2009.12.05 11:46:18Werwolf

    Peter!
    Ha megigerjük, hogy hianyozni fogsz, megigered, hogy eltünsz?

  • 2009.12.05 11:49:15mitvsz

    remélem bányásznak megy és megkeresi az IQ-ját
    ritka buta ember az iskolai végzetsége ellenére is remélem nem derül ki később.hogy disznóért vette a feleségéről annyit azt a virágot szagolja amit ő vett!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2009.12.05 11:54:17Kata az okos

    pityipalkó!
    Teljesen igazad van.És hogy viseli a kutyaszar a " Díszcsomagolást " ???

  • 2009.12.05 12:00:47hasznavehetetlen régensherceg

    "Hajdú távozása esetén kitiltják az összes kiadványukból, ami Bestet, Storyt és a Nők Lapját illeti."

    nagy terv... és akkor még is ki/mi a fenéről fognak írni?

  • 2009.12.05 12:01:05yanchi345

    Hinnye, nem lesz benne a bulvárújságokban? Nem hiszem, hogy észre fogom venni a hiányát.
    De az is olyan vicces volt, amikor pár éve a Sanoma megpróbálta kifúrni az Estet a Szigetről, és amikor nem sikerült, megpróbálták agyonhallgatni a Szigetet, mintha nem is létezne. Ha feltételezzük is, hogy az olvasóik annyira eccerűek, hogy elfelejtenek kimenni a Szigetre, ha a Koszmó nem ír róla, akkor is elég ovis húzás volt.

  • 2009.12.05 12:01:17gitáros

    Szokás szerint jól szórakozom oly egyszerű kis kommentjeiteken...
    Nekem speciel kedvenc műsorom az Esti FriTbi... )

  • 2009.12.05 12:04:03kyskalacs .

    bammeg Robi- kiskulacs :DDDD
    mindjárt elnézem csak még röhögök rajta...

  • 2009.12.05 12:12:24kívülálló

    Szegény Péter. Eltűnhet a jobb érzésű emberben undort keltő bulvár lapokból.
    Pedig sokat köszönhet nekik. Azok a régi szép idők, amikor a gelénházi szörppilla pasijaként került a címlapra. Másnap megismerte a boltos kislány. "Nézd ott megy bébézsanett pasija."
    Ennyi volt kezdetben a mi péterünk. Bébézsanett pasija. Ma sem több persze, csak már azt is tudjuk, hogy melyik kínai dobozostól fingik nagyobbat. Nem élem túl, ha ennek vége lesz.:))

  • 2009.12.05 12:24:36yupi

    Szegény! Annyira szánalmas tehetségtelen senkiházi!

  • 2009.12.05 12:26:22Magdinéni

    A post második sorában említett "Esti Fritbi" jó cím a műsornak szerintem változtassák arra, ezzel is utalva rá, hogy szellemi fogyatékosok készítik

  • 2009.12.05 12:58:55Kangörény_

    Hujjé megvan a TV2 új műsora!?

  • 2009.12.05 13:05:10kenobi 74

    A Hajdu az egy darab végbélkúp.Se több,se kevesebb...

  • 2009.12.05 13:17:37asztrografológus

    zsírosfaszú celebgeci! Bebaszni az erdőbe a hajléktalanok helyére!

  • 2009.12.05 13:18:15Bambano

    Nem is tudom, a blikkből való kitiltás az büntetés vagy jutalom?

  • 2009.12.05 13:20:21Bambano

    bocsánat, best meg story...

  • 2009.12.05 13:25:42LD

    Az jó, hogy felmondott, csak ne is menjen sehová. Üldögéljen otthon. Midnenkinek az lesz a legjobb!

  • 2009.12.05 13:28:40pistii

    A Story Tv gagyi? De a TV2 és az RTL nem? És tessék mondani, miért nem gagyi? Talán a Barátok közt, Jóban rosszban, Hal a tortán,Vacsoracsata , Mónika, Josi Barath, Python 234, Rendőrakadémia 123, Ki a fasza gyerek és hasonló szar, nézhetetlen hányadékok miatt?

  • 2009.12.05 13:34:22EVAN

    Mi a szarnak kellenek ezek a fagombot nem érő programok.Többet keresnek ezek a műsorvezetők,mint 10 dolgos ember és mindig van valami bajuk.Szerintem húzzanak zsákot a fejükre és úgy vészeljék át a karácsonyt is,mert ennyi nyavalygást a TV-sektől már én is hányingerként fogok fel.

  • 2009.12.05 13:39:28vica78

    A gatyáját is leperelni róla!

  • 2009.12.05 13:44:55goebbels

    a faszát meg felkockázni

  • 2009.12.05 13:57:08bajnaikondom

    Na, a best meg a story fele üres lap lesz, a másik fele még mindig ott van gesztesikárolynak. De legalább egy bulvárhuszár médiagenyóval kevesebb...

  • 2009.12.05 14:41:33cooledit

    Mondja már meg valaki, hogy ki a francot érdekel ez a nyámnyila, anti férfi jellegű valami. Van egyáltalán valaki, aki nézi a műsorát? Az sem tudtam, hogy a story-n ment. Szerintem örülniük kellene, hogy elment. Nem is szabadna beengedni a közéletbe. Nem tehetséges, hanem túlzottan átlagos. De a mamának volt pénze, hogy benyomja az amúgy semmire sem alkalmas kicsi fiát!

  • 2009.12.05 14:56:03Flood

    Bírnám munka nélkül maradna mint a borosbocskor, aztán majd állhatna sorba segélyért :))

  • 2009.12.05 15:00:46LeMond

    Napkelte, sláger, danubius és most ez is. Egyértelmű, hogy ez a narancsos rémuralom előszele.

  • 2009.12.05 15:16:47civistroll

    Ennek a talpig fasz maszopnyalonc köcsögnek még a léte is irritál, nemhogy az érdekelne, melyik kertv műsorába szarik bele.

    Ezektől a patkányoktól tényleg nem lehet megszabadulni?
    Komoly féregirtást kellene elrendelni a magyar médiaiparban.

  • 2009.12.05 15:58:23szikra

    Nekem az tűnt fel, hogy a TV2 tárgyal vele. Ezek szerint a volt csigatévé úgy döntött H.P. javítani fog a nézettségi adataikon. Ekkora hülyeséget. Nevetséges, most aztán a béka feneke alatti -5 szintre jutnak. Vagy lejjebb, esetleg rögtön a pokolba. Az lesz ám a jó világ, nekünk, nézőknek.

  • 2009.12.05 16:07:55BlingH20

    a frizbinél valamilyen oknál fogva nem alkalmaztak vágót vagy nagyon megkötötték a kezét, mert olyan hosszú és érdektelen interjúkat ritkán látni. azt a szinvonalat még a juj.hu is alázza.

  • 2009.12.05 16:11:54goebbels

    ha a tv2 alkalmazza akkor azt sem fogom ezentul nézni

  • 2009.12.05 16:12:30goebbels

    sraka katát azonban még mindig basznám

  • 2009.12.05 16:15:09Shania

    mégis van isten! :)))

  • 2009.12.05 16:20:46valaki ül kint a szárnyon

    Na remélem végleg eltakarodik a képernyőről ez a senkiházi !

  • 2009.12.05 16:47:28kakaósbögre

    már így is késő...

  • 2009.12.05 18:03:04Pippike

    Mindig a Hajdúpetis cikkekhez van a legtöbb komment:-)

  • 2009.12.05 18:14:11lanchidfan

    Hajdú-pestis!

  • 2009.12.05 18:16:49lanchidfan

    ez egy bazári majom, lássátok be! ki teszi a kirakatba mindenét, mi pedig esszük, meg isszuk, mert mindenhonnan folyik. undorító! ragályos. pedig mi a szart csinált ez az ember? miből van az első milliója? vki tudja ki ez a nimand?! honnan jött? hova tart?

  • 2009.12.05 18:18:18[imi]

    ZSÍRDISZNÓÓÓÓÓÓÓÓ

  • 2009.12.05 18:34:43ni hua-ching

    ez a felhajtás is a népszerűségét szolgálja, nem igaz h nem látjátok! semmiféle szerződésszegés nincs itt. ez a senkiházi ugyanúgy a 7köznapod része lesz - ha részt veszel a fogyasztásában. ne vedd, ne nézd! szabad vagy, szabad akarattal rendelkezel. amit eszel az leszel!

  • 2009.12.05 19:02:18dömper dönci

    2009.12.05 15:16:47civistroll

    "Komoly féregirtást kellene elrendelni a magyar médiaiparban"

    Mit képzelsz? Még az echte magyar pajullendvalyi bácsi megharagszik és majd jól megírja majd egy teljesen elfogulatlan osztrák lapban, hogy itt má' megint, ill. még mindig, sőt, egyre inkább micsoda fasczizmus van.

  • 2009.12.05 19:45:16petersen

    De ki az a Hajdu Péter?

  • 2009.12.05 20:18:12rágypéksérotomsik

    Atyaég, nehogy ne írjanak róla a bulvármocskok, mert ez a szarkupac még a végén befizeti magát a Dörmögő Dömötörbe, a gyerek meg megáll a növésben.

  • 2009.12.05 20:56:37Megdobbent

    101! Hatakkormost a sanoma birodalom (eh-eh) egyetlen realista szineseben sem latjuk sarkakata pinajat? :( Ojajj, szivnek kell megszakadnia :(

  • 2009.12.05 21:11:39pistola

    fingers crossed...

  • 2009.12.05 21:22:36murunga

    'Kilátásba helyezték, hogy Hajdú távozása esetén kitiltják az összes kiadványukból, ami Bestet, Storyt és a Nők Lapját illeti.'

    ez ugye nagyobb csapás pepiéknek, mint egy birósági pereskedés! ahhhhh, micsoda kéjenc szadisták sanomáék!!! :DD

  • 2009.12.06 00:33:40Lori82

    Na itt van ez a hatalmas nagyképű faszkalap barom.Azt hiszi magáról,hogy ő szarta a spanyol viaszt.Egy igazi szemétláda

  • 2009.12.06 01:38:25itellu

    katát már peti beszennyezte azabaj

  • 2009.12.06 01:52:45trafikuty

    A legnagyobb baj, hogy egyáltalán van, aki leül ezzel a majommal tárgyalni, azaz "komolyan veszik". Persze, amilyen közönsége a TV2-nek meg az RTL_Klubnak van ... végül is mindegy ... Sztem meg kellene osztani a jövendőbeli műsort a két csatorna között: első rész tv2, második rész rtl klub (vagy fordítva), és megvan az esti szellemi táplálék ... aztán mindenki békével hajthatja álomra fejecskéjét! csá!

  • 2009.12.06 01:55:28goebbels

    ezentúl majd a peti tárogat a borsban..

  • 2009.12.06 02:35:49Yvettebabacool

    Hulye:)

  • 2009.12.06 05:44:33elinnen

    miert, hova megy ? Valami Bolgar adohoz, vagy netan valami gazdamusort fog vezetni?

    Mert ezek igazan testhezalloak lennenek.

    Szep felesege van az biztos. Csak egy kicsit butacska....

  • 2009.12.06 06:52:09dömper dönci

    2009.12.06 05:44:33elinnen

    A gazdaműsor testhezálló neki, amikor saját magával készít interjút a ólban.

  • 2009.12.06 07:39:37Mr. Mojo

    Ő a mi Petink. Már úgy tünt fel, hogy rögvest mindenki tudtA, hogy ő egy nagy celeb, ez nekem nagyon tetcik. Oly sok jót tett már ebben az országban, mindenképen megérdemelne öbb elismerést. Én azonnal felvetetném az m1-re, vagy bármelyik országos lefedetségű adóhoz, hogy minél többen láthassák őt! Nagy rajongója vagyok, őszinte és karakán arc, és ami fontos: nagyon vidám, manapság ez becsülendő a savanyújóskák és irigykedők országában! Reszpekt

  • 2009.12.06 08:14:29dömper dönci

    2009.12.06 07:39:37Mr. Mojo

    Az lenne a haldokló m1 kegyelemdöfése.

  • 2009.12.16 18:00:22Kandabula

    @58asuncion, javítok:
    Igen, én mindennap szeretnék valamit hallani a kedvencemről, Hajdu Péterről, és mindennap valami fotót látni feleségéről.
    És szeretném látni minden nap, főműsoridőben, minden tv-adón. Mert megérdemeljük. Megérdemeljük? Mindent megtettünk ennek érdekében?

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés