Pénteken kihallgatta a bíróság Palcsó Tamással együtt az összes érintettet, akiknek neve szóba került a tavalyi súlyos autóbaleset kapcsán. Tabár István, az énekes menedzsere az ügyről elég szűkszavúan nyilatkozott a Napi Ásznak. Mint mondta, az ügy januárban folytatódik, és akkor majd több részlettel tud szolgálni, most csak annyi történt, hogy mindenkit kihallgatott a bíró, és mindenki elmondta, hogy mi történt. A megasztáros tavaly októberben, édesapja autójával ütközött egy villanyoszlopnak, jócskán túllépve a megengedett sebességhatárt. Barátja, aki a volán mögött ült, részegen vezetett, Palcsó pedig, aki szintén nem volt józan, súlyos sérülésekkel került a kórházba.