Hugh Hefner teljesen megérti Tiger Woodsot

2009.12.06. 17:08 - suze

A golfbajnoknak egy hete borult a házassága, amikor kiderült, viszonya volt egy manhattani klub szervezőjével, Rachel Uchitellel - és még néhány másik pincérnővel. A golfbajnok barátnőinek száma folyamatosan nő, jelenleg 8-nál jár, de a Playboy-alapító, aki maga is legalább három nővel él egyszerre együtt, nem is érti, hogyan lephetett meg bárkit is, hogy a világ legtöbbet kereső profi sportolója házasember létére is magára rántott minden útjába kerülő koktélpincérnőt.

"Szerintem ebben az egész ügyben az egyetlen meglepetés legfeljebb az lehet, ha bárki is meglepődött rajta. Ha jóképű fickó vagy, fiatal és egészséges, az első jelre, hogy esetleg valami összejöhet, kiderül, hogy a házasság csak kényelmes. Nagyon klassz dolog gyerekeket nevelni, de hogy a monogámia képes egy egész életre kitartani, nos, az illúzió" - mondta meg a tutit a Playboy 83 éves matuzsáleme, aki maga is csak egyszer esett a házasság hibájába, bár saját bevallása szerint ma már inkább csak pizsama-partizgat három playmate-csajával. Azt persze nem zárja ki, hogy a Playboy-olvasók esetleg lapjából tudják meg, mit láthatott Woods, Ryan Seacrest, Derek Jeter vagy David Boreanaz Rachel Uchitelben: "Nem keressük okvetlenül a botrányt, de nem tudom, majd meglátjuk".

Uchitel egyébként a TMZ információi szerint legalább egymillió dollárt kapott Woods stábjától, ha lefújja a sajtótájékoztatót, melyen az addig tagadott kapcsolatukról lett volna közlendője. A sajtótájékoztató elmaradt - Uchitel ügyvédje, Gloria Allred szerint dehogy kaptak ők pénzt, egyszerűen "közbejött valami" -, de ez Woods helyzetén nem sokat segít, mivel Uchitelen és két vegasi pincérnőn kívül azóta további 5 jelentkező is akadt az exszeretői címre. A Sun szerint van köztük 40 éves dögös nimfomán, aki "privát golfleckéket vett", két parti-hosztessz, egy orlandói szomszédasszony, és egy angol tévés műsorvezető, aki akkoriban szingli volt, de azóta férjnél van.

Kommentek

  • 2009.12.06 17:32:13Karl von Möseberg

    Kell hozzá némi zsozsó is , aranypofám.Ez már kiment a fejedből ?

  • 2009.12.06 17:41:01Tóth Ottó

    Király!

  • 2009.12.06 17:47:20PiszkosFreddy

    Tájger!És mi van akkor ha egy cserbenhagyó gázoló elüti asszonkát a napokban?Erre nem gondoltál?Vagy színesfémtolvajok a fejével együtt levágják a zaranyláncott a nyakábul?He?

  • 2009.12.06 18:03:32Fidel Castrol

    Attól, hogy öreg vagy, tapasztaltnak hisznek és a sok pénz meg a jó nők ellenére nem hiszel az életben, az nem az élet hibája.

  • 2009.12.06 18:30:02AntiChrist

    El is hiszem, hogy az öreg pélóboy megérti a kistigrincset.

    Egyebekben ld. még Fidel Castrol kommentjét.

  • 2009.12.06 19:00:30Tóth Ottó

    ez a mese arról szól, hogy az okoskislány szült 2-3 purdét a Tigrisnek, hogy biztosítva legyen a jövője

  • 2009.12.06 20:46:35Yasmine636

    Jópofa ez a Hefner papa, csak azt elfelejtette, hogy ezt korrektül is meg lehet oldani. Azaz: nyitott házasság, kényelmes gyereknevelgetés, de akkor nehogymá' csak a Tigriske kefélhessen félre...és nincsenek botrányok. Vagy nem ekkorák...:)

  • 2009.12.06 20:58:33OmegA404

    Ha ennyire menő lenék biztos nem egy ilyen kullancsal a segemben élnék, aki golfütővel ver agyon.

  • 2009.12.07 09:17:16Dr. Stefan Krank

    suze, a vén farok Hef kétszer volt nős. első felesége Mildred Williams (2 gyerek), a második Kimberley Conrad (szintén 2 gyerek).
    Amúgy Tigris egy hülye. ha már egy norvég amazont vett el, legalább intézze úgy a dolgait, hogy asszonka ne tudja meg. a norvég nők brutálisak.

  • 2009.12.07 09:25:49Stipistopi

    nagy ügy! Tiger Woods nekem is megvolt :DDDDDD

  • 2009.12.07 09:44:24deflorator

    Akitől ennyire idegen a hűségesség az minek házasodik? :-)
    Sokba fog ez kerülni...

  • 2009.12.07 10:05:02Reckl_Amál

    Hugh Hefner annyira szánalmas, ahogy vénember létére körbeveszi magát azokkal a ribancokkal, akik nyilván a pénzéért és a karrierért élnek vele. És azt hiszi ő is meg sok hülye férfi is, hogy ő az élet császára. Pénzért bárki vehet magának nőt.

    Tiger Woods meg egy lúzer, tipikus példája a túlfizetett sportolóknak.

  • 2009.12.07 16:00:21Fidel Castrol

    #
    2009.12.06 20:58:33OmegA404

    Ha ennyire menő lenék biztos nem egy ilyen kullancsal a segemben élnék, aki golfütővel ver agyon.


    Ez egy olyan mondat, amit egy életre megjegyzek. Tanulságos és jól eltalált.

  • 2009.12.08 13:19:42hukabuki

    "Pénzért bárki vehet magának nőt."
    Ja. Na, de milyet?
    Nem is nevezném "nő"-nek az ilyet...a k***a találóbb.

  • 2009.12.08 13:28:25vernarancs

    1 milka dolcsevitaert en sem tartok sajtotajekoztatot! Na, woody? Deal?

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés