Mészáros Dóra a kurvázás miatt csalódott Zanában
2009.12.06. 18:17 - terabithia
Mészáros Dóra meglepődött és csalódott, amikor Zana József Borsnak tett nyilatkozatát elolvasta. Ganxsta Zolee apja a napilapnak a Hal a tortán műsor után fejtette ki véleményét a playmate lányokról, miután azok nem hagyták a fogdosódást. A színész véleménye szerint a playmate kifejezésre van egy szép, régi magyar szó is, amit senki nem mer kimondani. Hozzátette, ő sem, mert nem akar senkit megbántani. A burkolt kurvázást viszont mindenki értette, és a sztriptíztáncos nem is hagyta szó nélkül az esetet.
A korábban vérig sértett Geronazzo Máriával szemben viszont Mészáros nem állt le szájkaratézni Zanával, a Velvetnek csupán a csalódottságáról számolt be, mert a színész ezt nem mondta neki szemtől szembe. „Ha igaz, hogy ezt nyilatkozta Zana József, akkor egy kétkulacsos embernek tartom. A vacsora alatt ugyanis csak Metzgert és Kustánczit hordta le a sárga földig, majd rám mutatott és a következőket mondta: Egyedül a Dóri az, aki ér közületek egy fabatkát, aki felvállalja ami, ő egy szerény és kedves lány. Ez a mozzanat viszont nem került adásba" - mesélte.
Zana hasonlókat nyilatkozott a Playboy magazinnak is: "Ő volt az egyetlen, aki vállalta önmagát. Nem akart többnek látszani, mint aki, nem akar énekelni, színésznő lenni, tudja, hogy ő egy sztriptíztáncos, mindemellett csodálatos a humora, figyelmes, s egy igazi barátom lett" - dicsérte vacsorapartnerét. {...} Sőt, most, józan fejjel is kijelentem: Dórival bármikor leülök vacsorázni, ezek után is".
„Nem mintha érdekelne, mit gondol rólam, jót vagy rosszat, de azért ez a nyilatkozata kicsit meglepett” – folytatta Mészáros. „Talán a szemembe félt megmondani mit gondol? Mért nem viselkedett szemtől szemben velem is így? A többieket kiosztotta, én mért voltam kivétel? Engem és Rácz Lindát is meginvitált egy állítólagosan készülő műsorába fellépni, és egész héten egy szóval sem említette nekem ezt a véleményét. Sőt! Innentől kezdve nem tudom, mit gondoljak, kinek higgyek. Ha így gondolkozik rólam, ne hívjon engem sehova, ne játssza meg magát, hanem küldjön el engem is melegebb éghajlatra.”
Hozzátette, ebben a világban már más értékek dominálnak, mint amit Zana megszokott. „A média nem válogat, kiből csinál sztárt. Nem kell feltétlenül letenni az asztalra értékes dolgokat ahhoz, hogy az embert mutogassák a tv-ben. Viszont, ha ezt a véleményem nem tudom kulturált formában közölni, sajnos hiába vagyok különb mindenkinél, rosszul jöhetek ki az ilyen helyzetekből. Én tisztában vagyok azzal: ki vagyok, miből élek, mit gondolnak rólam az emberek. De ettől függetlenül elvárhatom azt, hogy ha a szemembe dicsérnek, a hátam mögött ne mondják az ellenkezőjét.”

Kommentek
2009.12.06 22:51:57Okkult Oktogén
viax
Rükverc nem érvényesül:))
2009.12.06 22:53:09Yvettebabacool
Pajti most mar erted?
2009.12.06 22:54:39viax
heee?
rükvercben is érvényesülök.
mindig.
2009.12.06 22:55:24Yvettebabacool
Hat de anyus!
2009.12.06 22:55:30be be
Van egy éhes makkom, álmodik valaki róla?
2009.12.06 22:57:18SEMTEX
Na.. csunya alteregó bepróbálkozott:)
Viax
Nem te,hanem a mondás:)
2009.12.06 22:58:53Yvettebabacool
Semmy, kicsim, ne jatsz a tuzzel:)
2009.12.06 22:59:42Yvettebabacool
Asuncion, bocs utalom a vicceket:)
2009.12.06 23:00:14viax
Bebe
talán egy kandisznó :))
(bocs!!!!!)
2009.12.06 23:00:33Tóth Ottó
Yvettke basszájba a hekkerkedésedet
2009.12.06 23:02:34viax
a mondás is érvényesül.
miért?
talán nem igaz?
2009.12.06 23:02:34be be
viax!
Semmi baj,a lényeg odaát van...
2009.12.06 23:02:36SEMTEX
Babsy,ezüstnitrátom,szeretek játszani a tűzzel.)
nomen est omen..
2009.12.06 23:02:54Yvettebabacool
Mar megint kezded...
Basszajba te.
Most mar tenyleg haragszom
2009.12.06 23:03:53nick:
a kurva ne kérje már ki magának, ha lekurvázzák, mert az szánalmas
2009.12.06 23:04:08be be
Az orális tevékenységeket ne itt beszéljétek +
2009.12.06 23:05:42viax
Bebe
odaát pedig rend van mint tudjuk :)
2009.12.06 23:06:34Yvettebabacool
Miert hol be be?
Milyen tevekenyseget beszelhetek meg itt?
2009.12.06 23:08:33SEMTEX
viax
Jaj bocsánat,elfeledkeztem kegyed széles fantáziájáról:)
2009.12.06 23:10:54Yvettebabacool
Csak ugy hepibol paraguayi
2009.12.06 23:12:08viax
SEMTEX
nem olyan széles mint amilyen hosszú :)
(na,ebböl hámozz ki valamit! :D )
2009.12.06 23:12:08be be
Yvettebabacool
Tulajdonképpen itt is megbeszélheted a bármilyen tevékenységet, ha nem alpári, homofób, vagy rasszista, na bazd+
2009.12.06 23:12:22SEMTEX
de a lillát nem engedem.
2009.12.06 23:13:15Gatto Negro
Asuncion!
A paraguayi nekem túl hosszú, mert lusta vagyok, mint a dög...Te maradj a Gattonál, azt már megszoktam.
Egyébként én is kedvellek...libákkal együtt.:)))
Megint kezdődik a toroknakugrálás. Holnap bundabéléses harisnyát veszek és a hátamra kötöm a kályhát, mert markáns hidegfront közeledik.
És most elvonulok...itt hagyom az ígéretesen induló bulit, mert holnap korán kelek.
Jó éjszakát mindenkinek!:)))
Utóirat: Baba! Ne kapd fel a vizet!:)
2009.12.06 23:13:19be be
viax!
/Te tudod!
2009.12.06 23:13:37viax
heheeee Bebe
megnyertem a Kiskrapek által meghirdetett egyidejü kommentversenyt! :DD
2009.12.06 23:14:02Yvettebabacool
Koszonom az engedelyt be be. Voltakeppen a bazdmeget is, mert pont erre keszulok.
Whatever.
2009.12.06 23:15:08be be
Gatto Negro!
Öltözz melegen, attól még nem leszel meleg!:))
2009.12.06 23:15:45SEMTEX
viax
Hát már neked is mindenről az?:DDDD
2009.12.06 23:16:15Yvettebabacool
Szia Cicus:)
Nem igerek semmit.
2009.12.06 23:17:03viax
Jó éjszakát Gatto! :))
2009.12.06 23:17:55SEMTEX
Szia Gatto!
2009.12.06 23:17:57OmegA404
Dorthy Black?
2009.12.06 23:18:09be be
Viax !,Mit nyertél?Sajtos lángos?t?Vagy Krumplis palacsintát?
2009.12.06 23:19:19be be
Gatto Negro!
Aludj, mint a tej...
2009.12.06 23:19:20viax
SEMTEX
mi az ami nekem mindenröl?
2009.12.06 23:20:49viax
Bebe - diós búrkiflit :)
2009.12.06 23:21:03Kiskrapek
levagot a net
jovok
bulzmii
klpk meg minden :DDDDDDDD
2009.12.06 23:23:12be be
Viax!
Bármit szeretnél, megkapod!
2009.12.06 23:24:37SEMTEX
viax
Egy-két dolog..
Basszus..... nem látom a fától az erdőt,tudhattam volna hogy 1-el kezdődik a személyei számod:D
2009.12.06 23:24:38be be
Kiskrapek
yó Neked!!!!!!!!!!
2009.12.06 23:25:49Yvettebabacool
vagyok, amig engedi a kollega, hogy kommenteljek
2009.12.06 23:26:57be be
Mindenkinek páááááááááááááááá, élvezzétek az életet! Beeeeeeeeeeeee!
2009.12.06 23:29:56viax
Bebe
van amikor úgy érzem,igen! :)
szia KicsiKrapek!
ne hagyd,hogy a net packázzon veled! :))
SEMTEX
még mindig nem operáltattam át magam pasivá.
nem is fogom!
2009.12.06 23:30:43SEMTEX
viax
Neked?
Kegyed nálam sokkalta szélesebb fantáziával áldotta meg a devla,magos labda....
Nekem elsőre az,tudod az:DD ötlött az eszembe.
2009.12.06 23:33:31viax
SEMTEX
ha a fantáziámra hallgatok,gondolom másodikra is! :)
2009.12.06 23:34:18BOB
2009.12.06 20:58:53 Annipanni
Akkor most rakd ossze a kepet, es az jon ki, hogy Meszaros kisasszony marpedig az, ami.
2009.12.06 23:35:12Yakz Corot
Szerintem amit Dóra csinál, abban ő mérföldekkel jobb, mint Zana abban, amit ő csinál. Ennek ellenére Dóra a szerényebb, higgadtabb, csendesebb. És okosabb.
2009.12.06 23:37:43Yvettebabacool
Hat be be a kollega
2009.12.06 23:41:34SEMTEX
Viax
Nem,igaz hogy tuningolnak a tesztoszteronok,de nem csak "arra" az egyre korlátozódik az érdeklődésem.)
2009.12.06 23:43:08Yvettebabacool
Majdnem mondtam valamit
2009.12.06 23:44:00SEMTEX
ne kímélj baba!
2009.12.06 23:46:29SEMTEX
Már sejtem mit akartál mondani:)
Most majdnem én is mondtam valamit,de inkább megtartom...
2009.12.06 23:47:12Yvettebabacool
Yakz Corot
Vlami hasonlo jart az agyamban:)
2009.12.06 23:50:23Yvettebabacool
Nem kell megtartanod Sem.
2009.12.06 23:53:41SEMTEX
apa ne kezdődjön,de megtartom,ide legalábbis nem firkantom be és pont!
2009.12.06 23:55:34megint
Volt kire ütnie a gyereknek, kegyetlen nagy bunkó ez az ember
2009.12.06 23:55:35Yvettebabacool
Nekem mindegy:)
Egy basztatassal tobb vagy kevesebb:)
2009.12.07 00:02:06SEMTEX
Tudom a vízilóbőrödről majdnem minden lepereg:)
2009.12.07 00:05:53Yvettebabacool
arrol le arany bogaram:)
2009.12.07 00:08:56viax
SEMTEX
az enyém sem.csapongó a fantáziám bármiben.
de én általában jókedvemben jövök fel ide,nem feszengeni.
szó szót követ....egyszerü.
nem a hormonjaim teszik,szerencsére.
2009.12.07 00:12:17Yvettebabacool
Mam, pedig a fantaziamat toled orokoltem:DDD
2009.12.07 00:14:26viax
valakire kellett hasonlítanod :DDDD
2009.12.07 00:23:15SEMTEX
viax
Nincs is ezzel baj,nálam néhaHaha elmosódnak határok és átesek a paci túl oldalára,ami gyakran nem tűnik fel...
Úgy érzem most nem történt meg,de ez szubjektív és beszélgető partner válogatja.
Sziasztok,jóéjt!
2009.12.07 00:24:56Yvettebabacool
Tenyleg postast azota lattad? :DDD
2009.12.07 00:31:38viax
Baba
elég gyakori felénk a postás csere! :DD
SEMTEX
milyen intellektuális lettél éjszakára. :D
2009.12.07 00:32:22Yvettebabacool
Csok aranyom
2009.12.07 00:46:34La Mano Negra
Annipanni: "Attol,hogy valaki vetkozessel vagy erotikus musorral keresi a penzet,meg nem kurva!"
Attol meg valoban nem *biztos*, hogy kurva, csak *valoszinuleg* kurva.
"Ki donti el,hogy mi a muveszet?"
Nem tudom te hogy vagy vele, de aki mufaszt tologat magaba a kamera elott, az szerintem nem muvesz, hanem szimpla kurva:
http://nshoneys.com/hosted1/hh/gals/dora-meszaros-big-tit-blond-mechanic/pic15.jpg
Remelem, most mar vilagos.
2009.12.07 00:53:38Yvettebabacool
A fekete kez lecsapott:)
2009.12.07 02:10:59hivatásos lúzer
La Mano Negra
Oszt' Goya modellje kurva volt-e?
Igaz, nem tologatott magába műfaszt, de pénzt kapott azért, hogy megmutassa a meztelen testét.
Nekem amúgy tökmindegy.
2009.12.07 02:22:15Yvettebabacool
Na elalszom egy orara, nem figyelek, oszt itterem valaki:DD
2009.12.07 02:39:22komm ment
La Mano Negra: Szeretem a művészetet!
Egyébként igen, hivatásos lúzer, a festők modelljei gyakran kurvák voltak, ki más vetkőzött volna fillérekért éhenkórász kéjenceknek.
2009.12.07 03:09:08trafikuty
Ha szűzlányt akarok játszani, akkor nem ebbe a műsorba megyek ... Ha meg megfizetnek érte, akkor kussolok ... A fogatlan vén hülye meg egy macskajancsi ... Nem véletlenül hagyták ki, amikor a Hamlettet castingolták ...
2009.12.07 08:38:24Pappistuta
Ebben az országban mindenki megsértődik ha nevén nevezik azt, ami...
2009.12.07 08:55:48La Mano Negra
hivatásos lúzer: "Oszt' Goya modellje kurva volt-e?"
Hany olyan festmenyt lattal a Szepmuveszeti Muzeumban, amin mufaszt tol magaba valaki? Esetleg majd menj el oda alkalomadtan, muvelodni.
"Igaz, nem tologatott magába műfaszt, de pénzt kapott azért, hogy megmutassa a meztelen testét."
Te komolyan nem erzed az apro, arnyalatnyi kulonbseget a ketto kozott? Tenyleg ennyire fogyatekos vagy?
2009.12.07 09:23:37gonosztojás
Nem értem..A klasszikus poéma:
ha valik kurvának áll, miért csodálkozik ha meg a akarják b...ni?
2009.12.07 09:27:55Füredi 2.0
Goya modellje speciel Goya csaja volt. Csakhogy tovább bonyolítsam.
2009.12.07 09:29:55Omega Code
Zana Jozsef. O egy igazi sztar ebben az orszagban nemde?
Krematorium szokeveny. Minden bizonnyal a szavai/gondolatai eleg meghatarozoak a magyar koztudatban. Vahahaha
Mellesleg ez a tag pontosan mi is akar lenni? Szinesz? Eleg keves info van rola neten. Nem is tudom miert :O A zs kategoria utan mi van? 0 vagy -1?
2009.12.07 10:26:05köldökszösz
de aki a testéből él, az tulajdonképpen nem K?? lehet, hogy zana 1 vén pöcs, de ebben igaza van..
2009.12.07 10:28:23vernarancs
Ez a Zana eleg sotetnek tunik. Nem csoda, hogy ilyen gyereket nevelt. Akivel latszolag nincs is igazan joban.
2009.12.07 10:30:18vernarancs
köldökszösz, akkor Schwarzenegger is kurva? :DDD
2009.12.07 10:49:56köldökszösz
hááát ha lefeküdt ezért 1 rendezővel, akkor igen. a férfiaknál ugyanúgy megvan ez, mint a nőknél..
2009.12.07 10:57:08Valakinyolc
Playmate, ribanc, kurva egyre megy.
2009.12.07 11:05:00Nuunius
Z. József egy féreg, hányni tudnék tőle. A fia minden kritika ellenére legalább normális, gondolom anyai ágon örökülte, mert József egy vérparaszt, egy fogatlan oroszlán, aki azt hiszi , hogy valaki, pedig egy nagy 0. Ráadásul tehetségtelen is...
2009.12.07 11:38:16F/
"...ebben a világban már más értékek dominálnak..."
Na ez a baj!
2009.12.07 12:00:43Brukk
Na, maradjunk annyiban, hogy adott esetben az ún. "valóság bizonyítása" esetén jó eséllyel elvesztené a pert Mészáros Dóra az öreg Zanával szemben...
2009.12.07 13:55:21Werwolf
Szanalmas, amikor gyakorlo kurvak kikerik maguknak, hogy kurvanak nevezik oket.
(Azert, mert Meszaros tenyleg csinos es tud beszelni, attol meg kurva. Volt mar az indexre fellinkelve korabbi videoja, ahol nagyon fogadokepes volt.)
2009.12.07 14:00:17Omega Code
köldökszösz
es ki nem sz@rja le ha kurva?
mellesleg ebben az orszagba mindenki kurva. te is az vagy mert eladod magad egy cegnek vagy akarki masnak.
csak te hugyert/szarert csinalod mindazt amit o esetleg szazezrekert.
ennyi a kulonbseg csupan.
nekise lesz a fejfajan es neked sem az hogy mi voltal a foldi eleted soran. szal ez a kurvazas tok felesleges dolog.
2009.12.07 14:01:18Omega Code
es ha o meg ezzel egyutt tud elni, mert arcal a kassza fele gondolkodik akkor aztan meg plane nem ertem minek kell hoborogni minden iylen csaj miatt aki megjelenik itt a velveten.
2009.12.07 14:08:32orient
pedig az mit van felháborodva????
2009.12.07 14:20:25gonosztojás
No jó, itthon nem qva hanem kitudjamibőlélő celeb.
No, de közeledek már a Dubai szezon, a "hostess" szervezők már írják a jelentkezők listáját, gondolom Dorci is nemsokára utazik a többi sztip-és "fotómodell" celebünkkel megint megkeresni a betevőt 2010-re..
2009.12.07 14:39:35Werwolf
omega code,
nem csinalom ugyanazt, mint M.D. es nem szarert-hugyert; ennyi csak az apro kulonbseg a valosag es a marhasag kozott, amit irtal.
2009.12.07 15:27:00elég.volt
Nadehátő tényleg kurva...
2009.12.07 16:08:24Silent Bob
Nálatok le van tiltva az MSN, vagy mi a fasz van?
2009.12.07 23:28:58kristingail
Nem csak sztriptíztáncos, Pirner Almával jóban van a kamerák előtt ;)