Tabáni István bakizott, de megnyerte a Csillag születiket
2009.12.19. 22:37 - terabithia
Több sort is kihagyott a Demjén Ferenc számból, és a dal végéig a fejét csóválta Tabáni István, ennek ellenére ő lett az, aki mindent vitt. Az RTL Klub tehetségkutató versenyének a fináléját láthatták szombat este a nézők, ahol négy versenyző küzdött meg a fődíjért. A műsor egyéni produkciókkal kezdődött: a nagydorogi néptáncos, Csikó Szabolcs, a freestyle-os Veres Róbert, alias MC DC és Vásáry André előadása is zökkenőmentesen zajlott, Tabáni viszont elfelejtette a szöveget, és hosszú, kínos másodperceken át csak állt a színpad közepén. A szám az énekes rutintalansága miatt menthetetlen lett, ennek ellenére a zsűri nem húzta le a produkciót, sőt, a teremőr kapta tőlük a legnagyobb pontszámot a közös előadások után.
A műsor második felében ugyanis a versenyzők partnert kaptak maguk mellé, így Csikó Szabolcs az Anti Fitness Club frontemberével, Veres Róbert Galambos Lajossal, Vásáry André Czakó Ferenccel, Tabáni István pedig Keresztes Ildikóval lépett fel. Az ítészek pontszámai alapján Tabáni állt az első helyen, őt követte holtversenyben Veres és Vásáry, de hozzájuk képest is csak egy ponttal maradt le a táncos fiú.
Ez azonban még nem a végeredményt jelentette, hiszen leginkább a közönség szavazata számított, és a nézők egyetértettek a zsűrivel: a korábban síró, most pedig bakizó Tabánit választották meg a 2009-es Csillag születik győztesének. A nyertes egy autót kapott a csatornától, illetve egy éven keresztül havi egymillió forintos juttatást, ezen kívül pedig egy lemezszerződéssel is megajándékozták – ahogyan a többi énekest is, sőt, Csikót is egy szerződés várja.

Kommentek
2009.12.20 07:27:21mucsácsó
Behavazott síkság, fehérarcu hold,
végig a vidékre szemfödél omolt.
Nyírfa sír az erdőn, fehérfátylasan.
Ki halt meg e tájon? Talán én magam.
Hóförgeteg dúl-fúl, ördög lelke jár,
ver a háztetőbe fehér szögeket.
Tomboljon felölem. Minek félni már?
Nyughatatlanszívem hozzád szögezett
2009.12.20 07:31:20Fiona Tyassen
szép nagyon
2009.12.20 07:53:24DYTA
Egyetértek azzal a hozzászólóval, aki az ízlések és pofonok különbözőségét említette. Számomra már az is megdöbbentő volt, hogy Veres Róbert az első fellépése után egyáltalán továbbjutott, hát még az, hogy a döntőben annyi pontot kapott a zsűritől, mint Vásáry André!
2009.12.20 08:06:46csinCsilla
No kérem.. Először is gratulálok Tabáninak, megérdemelte. Őszintén szólva, mikor bakizott, kivonultam a szobából, hogy kíísz bammeg, kíísz. De elég nagy volt a nyomás rajtuk. Egyszerű emberek, akikre hirtelen zuhant a népszerűség. Ugyanakkor én nem hiszem, hogy összezuhanna, mint BB Évi, mert biztos családi háttér és munkahely áll mögötte. Szerintem elég nyugodt embernek tűnik, nem lesz ott baj.
2009.12.20 08:40:15Kísérletinyúl
kíváncsi leszek erre a kis szerencsétlenre egy év múlva,vajon mit hoznak ki belőle a stylistok?
meg hogyan fogja viselni a sok szenyózást?
szerencsétlen azt hiszi,most majd jobb lesz neki,de biztos vagyok benne,hogy ott fog majd sírni ahol senki se látja
2009.12.20 09:00:35mucsácsó
Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát,
Százszor megcsókolsz majd egy szál ibolyát.
Ne írd, hogy vége, hisz azt nem hiszem én,
Nappal kigúnyolsz, de az álmod enyém.
Vissza fogsz hívni, te se bírod soká,
Lesz még, hogy járnál egy kis ablak alá.
Akkor már késő, nem is gondolok rád,
Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát.
Akkor már késő, nem is gondolok rád,
Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát.
2009.12.20 09:08:18Fiona Tyassen
óh ahhh:)
hüpppp
2009.12.20 09:12:04Caldera
Gratula a nyertesnek. A döntősük között magasan ő volt a legjobb. Nem csak a bakit kell észrevenni, hanem a tehetséget is és a folyamatos teljesítményt. Megérdemelten nyert.
2009.12.20 09:29:390o0o
Ebbol a Csillag Szuletikbol egy percet se lattam, es nagyon orulok neki.
2009.12.20 09:32:06drgomori
Valóban ő volt a legjobb ebből a csapatból, DE! Valakinek feltűnt még ebben sokszor szándékosan vak és süket országban, hogy a Balogh Brigittának még nála is sokkal jobb hangja van???
2009.12.20 09:46:19mucsácsó
feltétlenül!
és most ezt nem csak azért mondom, mert süket is meg vak is vagyok egyszemélyben
vaksüket a szemfülem
kezem sincs, az orrommal verem a billentyűzetet
2009.12.20 09:47:15mucsácsó
mint a pléharkály
2009.12.20 09:54:58p!nkinside
szerintem ezt már az elejétől sejtettük. a többiek, MCDC, André és Szabolcs speciálisabb dolgokkal foglalkoznak, így talán könnyebb lesz nekik elhelyezkedni, legalábbis remélem. bevallom, most néztem először a csillag születiket, de gyik produkcióval sem volt baj.
2009.12.20 10:33:09Mr Garrison
Ki a tököm ez? Nem a nyomi repper gyerek nyert?
2009.12.20 10:36:21Nick Nolti
a gyík nekem is tetszett
2009.12.20 10:44:42Karl von Möseberg
CINKELÉS ! Ha elfelejtette a szöveget az szomorú , de negatív értékelést igényel.
2009.12.20 10:48:25tak.
Istenem még egyszer leírod, hogy deklamáció meg deklamál.....
2009.12.20 10:56:51Karl von Möseberg
deklamáció , deklamál
2009.12.20 11:00:45sebajtóbiás
aki bakizik meg elsírja magát, az menjen pszichiáterhez, ne a csillag születikbe. ennyi
2009.12.20 11:03:26geeforce
Szerintem, Tabáni nem rontotta el, csak olyan felvételről készült, ahol Demjén először elfelejtette a szöveget, aztán leesett a színpadról. Azért csóválta a fejét, mert nem mert lebukfencezni a nézők közé.
Szóval, autentikus volt. :)
2009.12.20 11:28:50claudia25
Hamár nem a Horváth Tamás nyert a minimum hogy neki kellet nyernie!
2009.12.20 11:39:44Axel Torpedo
2009.12.20 09:29:390o0o
Ebbol a Csillag Szuletikbol egy percet se lattam, es nagyon orulok neki.
Na legalabb volt egy okos hozzaszolas is.
Ebreszto emberek. Voltak mar ennel a kihasznalt Tabanyinal jobbak, akik 1 ev mulva siman eltuntek, mert jon majd a kovetkezo szemfenyvesztes a retken egy ujabb reklamhadjarattal, es Ti megint itt fogtok elvezkedni, hogy jaj de tehetseges, jaj de aranyos, jaj de megerdemli...
2009.12.20 11:41:47ABIGÉL
GRATULÁLOK TABÁNI ISTVÁNNAK! NEM EGYSZERI PRODUKCIÓT ÉRTÉKELTÜNK, HANEM EGY FOLYAMATOT! EGY TEHETSÉGES EMBERNEK ADTUNK LEHETŐSÉGET A KIBONTAKOZÁSRA! HA VÉGIG BAKIZOTT VOLNA, SIRALMAS HAMIS PRODUKCIÓKKAL ÁLLT VOLNA ELÉNK, MOST 19-ÉN PEDIG HIBÁTLANUL ÉNEKELT VOLNA, AKKOR BIZTOS NEM Ő GYŐZ. NE LEGYEN BŰNTUDATA AMIÉRT TÉVESZTETT! MERT ÚGY GONDOLOM ,Ő EBBŐL IS LELKI PROBLÉMÁT CSINÁL. MEGÉRDEMELTE A GYŐZELMET !!EGY TEHETSÉGES EMBER, TÖBB TERÜLETEN IS.!!!! KÍVÁNOM, HOGY A MAGÁNÉLETE IS BOLDOG LEGYEN.!!::))) siralmas, hogy olyan cikkek, jelennek meg, hogy bakizott és mégis győzött!! rutinos, énekesek nem is mernek kiállni mert csak tátognak! ROSSZ NÉZNI! / TISZTELET A KIVÉTELNEK!/ MÉGEGYSZER GRATULÁLOK NEKI, ÉS A MÁSIK HÁROM ÉRTÉKES EMBERNEK IS!!!
2009.12.20 11:54:22böbikedhd
Sajnos idegileg neki ez a világ nem való. Egyébként is a csepeli énekesek lásd. Zámbó J.-t nem igen jön össze nekik. Szerintem Isti menekülj a média hiénák elöl míg nem késő! Tégged tavaszra már szétszednek.kár lenne érted! egy csepeli.
2009.12.20 12:06:34p!nkinside
2009.12.20 10:36:21Nick Nolti
a gyík nekem is tetszett
:D természetesen csak lehagytam egy E betűt, tehát: egyik
2009.12.20 12:08:07böbikedhd
Isti nem lehetsz ennyire naiv. a 12 milkó nagyon sok pénz, de két generációs házra azért nem futja belőle! Na erre céloztam az előbb!! egy csepeli
2009.12.20 12:10:39recibiendo
A zsűriben 4 (négy) jidó... Adjon az Isten szebb jövőt, Magyarország!
2009.12.20 12:22:21cuky baby
Én azért drukkoltam Istvánnak, mert magát adta... És nem hiszem, hogy ez a sírás mű lett volna, hanem ahogy Fáy mondta, István beleéli magát a dalba...Talán túlságosan is.. És nekem az a véleményem, hogy Tabáni nem fogja elszórni a pénzt, mint Utasi! Az biztos, hogy csodálatos hangja van, de nekem pont ez a szerény, mozdíthatatlan karakter tetszik.. A többiek is nagyon tehetségesek, és tuti hogy felfognak rá nézniük.. Lehet ez a kis siker,talán Tabáninak is ad önbizalmat:D
2009.12.20 12:25:37Fiona Tyassen
cuky! nálad a pont
2009.12.20 12:28:40cuky baby
Ja még az, hogy ez a We are the world című előadás szerintem szörnyű volt.. Beletettek hétköznapi pop énekeseket pl.Tóth Gabi. Holott Magyarországon vannak olyan előadók, akiknek tényleg jó hangjuk van. Pl.Kovács Kati
2009.12.20 13:17:59gitáros
recibiendo, elmész te a kurva anyádba, a szebb jövőddel együtt...
2009.12.20 13:23:14DonBandi
mind a 4 döntős jóval több zsét fog keresni, mint havi egy milla és egy vacak tragacs autó. de azért tabáni igazán megérdemelte a győzelmet. mostantól már versenydrukk nélkül folytathatja, nem lesz több bőgés és baki, csak az éneklés amit qrvajól csinál.
2009.12.20 13:24:58DonBandi
tóth gabi vernyákolásán csak azért nem akadtam ki, mert oroszlán szonja ostoba gagyogása az összes adásban kihúzta nálam a gyufát. hogy lehetnek képesek egy ilyen buta lópofájú libát mutogatni, és zsűritagnak bevenni? pfuj.
2009.12.20 13:35:34kathren
Gratulálok neki! Messze ő a legnagyobb nyertese a magyar tehetségkutatóknak. Nagyon szeretem a hangját.:)
2009.12.20 13:39:14kathren
recibiendo te egy idióta vagy. Már élni se lehet a földön cigányozás, buzizás meg zsidózás nélkül? Megnyugodhatsz a fehér bőrű, nem zsidó, heteroszexuális emberek között is vannak brutális állatok, még brutálisabbak. Minden ember egyenlő, faji, nemi, vallási hovatartozástól függetlenül.
2009.12.20 13:45:17Simone
szerintem nem egyenlo minden ember
2009.12.20 13:47:19kukac.hú
Végül is most nem a közönség döntötte el ki legyen az év csillaga!? Akkor most nem kéne pocskondiázni....senkit se!!
2009.12.20 13:52:41tomsawyer
Nem tudom, kicsoda a mucsácsó, de nagyon bírom a szarkazmusát.
Ezen a mondaton még mindig hangosan röhögök: " Lehet tudni mi történt vele? Megviselte a délszláv háború?"
:DDD
Kész.
Ja, és tak figyelj: deklamáció, deklamál.
Minek olvasod el, ha látod, hogy off? :D
2009.12.20 13:54:14epres négercsók
Bár nem viseltetem különösebb érzelmekkel egy ilyen mű-tehetségkutató műsorral szemben, de azt hiszem, a négy közül még ez a srác volt a legjobb.
- Szegény rappergyerek nagyon jól nyomta, de a körülötte kialakult sztárolós légkör elsősorban inkább a testi fogyatékosságának szólt sajnos.
- Táncos gyerek jól nyomta, bár szerintem a legtöbb néptáncos gyerek ugyanezt le tudná nyomni a színpadon, nem ő az első, akitől ilyen produkciót láttam.
- Andrénak nagyon érdekes hangja van, ez kétségtelen, de a dalválasztáshoz tehetsége nem sok. Erről a Nessun dorma hallgatása közben győződtem meg. Az egy tenor hangra való dal, nem ilyen magasra. Kb. olyan ez, mint a csokipuding és a húsleves esete: önmagában mindkettő nagyon finom, de ha összekevered a tányérban, vmi visszataszító egyveleget kapsz belőle, és nem akaródzik majd megenni...
2009.12.20 13:55:31tomsawyer
Bírom ezt a naivitást is: a közönség döntötte el, ki nyer...LOL
Kathren: az ALkotmány szerint igen, egyébként a valóságban messze nem így van, sajnos.
2009.12.20 14:03:48Simone
tudtam h te megerted mire gondolok
2009.12.20 14:05:10joeramirez
Az eddigi legszarabb előadást láthattuk, MINDEGYIK versenyzőtől.
Tiszta égés az egész műsor
Végre (!) Örög Nórinak klasszikus, szép hajkoronát tettek a búrájára!
Ezek után csak azt nem értem, Náray miért öltöztette bóhócnak???
Utoljára a fővárosi nagycirkuszban láttam a főbohócon olyat, aminek a fele ilyen, a fele olyan ruha volt
Szerintem irtó gáz, hogy Hajas meg Náray a majomkodásukkal szétbsszák az ország egyik legjobb nőjének imidzsét!
2009.12.20 14:08:36tomsawyer
Szoktam érteni, Simone.
Tudod, egy hullámhossz.:)
2009.12.20 14:09:38Bougheau Tschichka
Valaki árulja már el, ki volt az a szánalmas Marilyn Manson utánzat a hőállóneoluxus-nadrágos ugribugri mellett !
2009.12.20 14:10:41Senta.
Az volt az Anti Fitness Tomi - kérlek szépen...
2009.12.20 14:12:02Simone
ordognek csak a nanasi fotoi alapjan adnek jono cimket
amugy katie holmes magyar verzio, kezeslabas szomszedlany
2009.12.20 14:14:17tomsawyer
De a trubadúr kameráján át, csudálatosan megszépül. A Pál (példaképem) szemén keresztül láthatjuk...óhhh... a romantika császára.
2009.12.20 14:17:13Hát én !
2009.12.20 13:39
2009.12.20 13:55
1791. francia
2009.12.20 14:18:38Gatto Negro
Szia Baba!
Az tenyeres-talpas akart lenni, nem?:)))
És Katie Holmesnek nincs ekkora feneke...:)
2009.12.20 14:21:02Gatto Negro
Szia Tomi!
Példaképed? Kinek a nejét szökteted Miamiba?:)))
2009.12.20 14:29:22tomsawyer
Édes Hát én! ne provokálj, mert tudod, hogy hajlamos vagyok az okoskodásra.:D
Az, hogy valamit deklaráltak (figyeled tak, ez most nem deklamáció) nem azt jelenti, hogy a mindnenapi életben érvényesül is, csak azt, hogy leszögeztek egy csodálatosan szép, emberi jogi alapelvet.
Egyébként első generációs emberi jogi elvnek is hívják (ebből következik, hogy van 2. és 3. generációs is.)
Ennek gyakorlati érvenyesülésére évszázadokat kellett várni, és ha szétnézel a nagyvilgában, meglátod, most sem teljes mértékben van így. VAgy inkább most méginkább gondok vannak e téren. Mindegy.
2009.12.20 14:32:53Hát én !
Drága Tomsawyer ne provokálj, mert megtudhatod, hogy hajlamos vagyok a hisztire :-)
2009.12.20 14:35:41tomsawyer
Édes Hát én! ne hisztériázz, mert attól nem leszel szép, és akkor nem szöktetlek meg Majamiba.
Akkor kénytelen leszek a Sóherlófej nejét megszöktetni, akire nagyon ráférne már a szöktetés - ahogy elnézem.
2009.12.20 14:39:14Hát én !
Drága Tomsawyer ne ijesztgess, mert attól nem leszel sármos, és akkor nem megyek Majamiba és viheted Sóherlófej nejét-aki már csomagol.
2009.12.20 14:41:35Simone
a Palika egy amorozo, most mar nehezen dontok kozted a dietzgusztis babam, es a Palika kozt
Gatto
en ugy ertettem ahogy irtam
tenyeres talpas azert durva kijejezes ra, nem egy taho alkat
2009.12.20 14:43:19Gatto Negro
Tomi!
De remélem Lófejnével nem akarsz egészen Majamiig menni...szerintem elég lesz az első lovardáig. Bekötöd az istállóba, aztán a fejére húzod a zabostarisznyát...
2009.12.20 14:44:50pálinkásbutykos
baba,olyan vagy mint a méhkirálynő...rajzanak körülötted a herék...:DD
2009.12.20 14:45:21Gatto Negro
Simone!
Én úgy tudom, hogy a kezeslábas egy ruhadarab...Tenyeres talpasnak meg pont az ilyen nagycsontú, faros menyecskénekvalókat hívják...:)))
A lelkivilágát meg nem ismerem...akár kedves is lehet...
2009.12.20 14:47:27pálinkásbutykos
fene,ma még nem zsidóztam...
2009.12.20 14:47:59Simone
kimaradt egy kotojel
2009.12.20 14:52:24Simone
zsidozz nyugodtan,majd aztmondjuk h en engedtem meg:DDDD
inkabb kossunk bele artalmatlan emberekbe ok nelkul:DDD
2009.12.20 14:54:22pálinkásbutykos
van az a mondás jehováéknál hogy mindennap téríts meg egy lelket.nálunk fasisztáknál ezt úgy mondják hogy ne teljen el nap zsidózás nélkül.:DD
2009.12.20 14:54:58pálinkásbutykos
hihi,hol vannak itt ártalmatlan emberek?
2009.12.20 14:58:25Simone
hat engem most megterithetnenek
2009.12.20 15:00:17pálinkásbutykos
na,mi történt?
Karl,megkérte a kezed s másod?
2009.12.20 15:05:05Simone
hat azt hiszem valtozik a marital statuszom
2009.12.20 15:07:14pálinkásbutykos
érthetőbben?
2009.12.20 15:07:55kékszemű...33
Tabáninak gratulálok,
bár nem láttam egyetlen Csillag születiket sem,
de azért mindenkinek gratulálok aki nyer vmit :-)
2009.12.20 15:09:04pálinkásbutykos
tegnapelött nyertem egy hangszórót.
2009.12.20 15:10:00kékszemű...33
Akkor neked is gratula :-)
van Télapos poszt irjatok...
2009.12.20 15:10:38kékszemű...33
vagy szakállas :-D
2009.12.20 15:12:44Hát én !
2009.12.20 15:07:55kékszemű...33
Köszönöm, köszönöm, igazán...nagyon...
2009.12.20 15:17:08kisvirág4g
Abigél! te félsz, hogy 'orditasz" Azt hiszed ha orditasz akkor tabánit már jobban is fogom kedvelni???
2009.12.20 15:18:33kékszemű...33
Hát én!
Mit is? Mit is?
2009.12.20 15:18:55pálinkásbutykos
baba.meséjjé má'
2009.12.20 15:18:57Simone
ruhellem a telapot
attol is felek
ki tudja ki van a gunyaban
2009.12.20 15:20:21kisvirág4g
Most jön Tabáninak az élet.Most fog szembesülni vele, hogy Mo-n mindenki énekel és lemezt ad ki.,hogy tülekedés van a pályán,hogy a Megasztár I-II-III-ból a Csillag születik I-II. és jövőre az X faktor hozzáadva a Megatáncs I-II döntöseit meg a 6o éves előadói is élnek még sőt a köztesek is rengetegen vannak meg a világon is mindenki énekel hát ki az isten veszi meg a lemezeket mikor mindenhol a gagyi nótákat nyomatják.
2009.12.20 15:21:29Simone
butykos
itt nem, ha tudsz modot ra , akkor elregelem neked
2009.12.20 15:22:19kisvirág4g
Van egy jó tanácsom a kiadónak: Én nem éneklek és ezt kellene lemezen kiadni , garantált siker lenne. Mivel mindenki énekel és én nem jó pénzt szakitanánk le.
2009.12.20 15:23:11tomsawyer
Édes Hát én!, ne légy ideges, mert Tomi bá' kiugrik a Majamiba tartó repülőből, vagy kilöki a Sóhernét.
Az meg aztán nagy armageddon lenne.
2009.12.20 15:25:21Simone
Tomibat meg utoleri a gajricsine haragja iziben
ha dudarekaval utazgat
2009.12.20 15:27:57pálinkásbutykos
baba.strongman00@freemail.hu amúgy is csak ezé csináttam.
2009.12.20 15:29:14Simone
es a baba. is benne van;DDD
2009.12.20 15:48:01pálinkásbutykos
nincs bwenne.
2009.12.20 15:56:14Hát én !
2009.12.20 15:18:33kékszemű...33
Még gondolkodom, de olyan nincs, hogy pont én ne nyertem volna valamit :-)
2009.12.20 16:04:48Hát én !
Drága Tomsawyer !
Tomi bá' kiugrása a gépből engem csak akkor izgatna, ha ő lenne egy személyben a pilóta, a másodpilóta, a robotpilóta valamint az örangyalom...és én is vele utaznék...
2009.12.20 17:57:18warfarin
Valóban nem müsírás volt a Tabánié, mikor a Megasztárból kitették, akkor is úgy bömbölt, mint egy ovis.
2009.12.20 19:43:03tomsawyer
Na, erre megint mucsacsó örökbecsűjével tudnék reagálni: "Amúgy lehet tudni mi történt vele? Megviselte a délszláv háború?"
:D
Még mindig ezen röhögök...csak én látom az enyhén abszurd szarkazmust ebben a két mondatban?
2009.12.20 19:52:50vakond32
Persze, hogy nem tudott Tabáni István érvényesülni a megasztárban, nem cigány, nincsenek kapcsolatai, és nem külföldi egy egyszerű megyar gyerek akivel nem tudnak "példát mutatni"!!!
2009.12.20 19:57:11Armen
vakond 32, te fasz!
2009.12.20 20:06:23Okkult Oktogén
tomsawyer
Nézem,de nem látom deee várj most megviceversássom...
lááátom ézeeem csak most nem tudok vigyorogni rajta:)
2009.12.20 20:13:28tomsawyer
Hát ez van, nekem tetszett, nagyon.
2009.12.20 20:19:25Okkult Oktogén
Hangulatom erősen befolyásolja a humorérzékem,most ez van...
2009.12.20 20:19:54Armen
Ja. Tök jó volt. Tényleg. Jó duma. Tűzijáték, tapsvihar!!! Tényleg!
2009.12.20 20:23:41Kitérdekel
Tabáni csak egy utánzó. ennyi
2009.12.20 20:24:58Kitérdekel
Tabáninak nincs egyénisége, sztem képtelen lenne elénekelni egy neki írt dalt, mivel azt még nem halotta elôtte...
2009.12.20 20:32:33szimbiozis
Miért hiszem azt, hogy már megint az Utasi Árpit látom. Baki, sírás,...ez a Tabáni egy nagy színész, higgyétek el. Jó hangja van, nem mondom...de hogy csillag?? Na, ne!! Egy rakás szerencsétlenség. Engem irritál. André igazi művész, a megjelenése, az intelligenciája, a stílusa. Ő egy különlegesség. Amugy pedig nekem is BB Éva jutott róla eszembe, bár ő sokkal szimpatikusabb volt. Szóval István!! Mutassd meg, mit tudsz. Matek versenyen lehetőleg ne indulj, mert aki szerint 12 millkából ekkora lakásra telik, az vagy zseni, vagy hülye...
2009.12.20 20:36:01Armen
Azért önrésznek elég a 12 miska. Ne legyetek faszok.
2009.12.21 03:56:00mucsácsó
tomsawyer: szólj ha megint látod azt a szarkát vagy mit, én elintézem neked a duplacsövűvel.
2010.01.13 12:56:28kokuszkocka59
Véleményem: az ilyen gonoszságszérummal beoltott kísérleti nyulak és társai miatt "rossz ez a hely" és Tabáni és az ő értékeit elfogadó, és őt szerető emberektől "jobb ez a hely", ahol élünk. Olyan szomorú, amikor tehetségtelen - vagy egyszerűen csak sikertelen, vagy gonosz- emberek húzzák le mások tehetségét. Gondoljátok csak végig: az életükkel elégedett emberek ide jönnének gonoszkodni? Á, dehogy! Szívből kívánok Tabáninak minden jót, és hiszem, hogy mindig lesznek olyan jó emberek, akik egyengetik ennek az értékes, tehetséges és jó - ámbár elég érzékeny, de soha fel nem adó- EMBER-nek az útját. Mert - szerintem - lesznek. Ő nincs egyedül. Már az is mutatja, hogy a vele lemezszerződést kötő kiadó 3, azaz három lemezre kötött vele szerződést indulásból. Ez a világ nem túl jó, és Tabániban több érzelem van, mint amit az érzéketlenek valóságnak tudnak elképzelni. Számukra ez csak műsor, számítás. Lsd. Mester Tamás reakcióját az ölelésre! Hát ez van. Hajrá István! Én szeretem, és azokat is, akik őt szeretik, mert aki Tabánit szereti, rossz ember nem lehet. :-)