Lemondott egy dél-indiai szövetségi állam kormányzója szombaton, egy nappal azután, hogy a televízióban bemutattak egy állítólag róla készült videofelvételt, amelyen három nővel szerelmeskedett egyszerre. Narain Dutt Tivari kormányzó hivatala tagadta a vádakat, mondván, hogy a felvétel hamisítvány.

Tivari, a kormányzó Kongresszus Párt Ándhra Prades állambeli vezetője szombaton nyújtotta be lemondását az indiai elnöknek "egészségügyi okokra hivatkozva" - közölte egy nevének elhallgatását kérő állami tisztségviselő.

A kormányzó közeli munkatársa, Arjendra Sarma szerint pénteken kiadott közlemény szerint "a televíziós jelentés a kormányzó befeketítésére irányuló hamis és rosszindulatú montázs". A felvételt levetítő ABN Andhra Jyotti News televízió csatorna szerint bosszúról van szó, a kormányzó számára a három nőt fizetett szexuális szolgáltatások céljából kiközvetítő kerítőnő ugyanis nem kapta meg a kialkudott összeget. (MTI)