A szexfüggő David Duchovny már hatévesen csajozni próbált

2010.01.05. 21:45 - suze

A tavaly a szexrehabot is megjárt színész a német Tele5 tévének elárulta, első erotikus tapasztalatait hatéves korában szerezte. Akkoriban bele volt zúgva a tanárnénijébe, és mindent megpróbált, hogy rábírja, hogy megérintse: "Állandóan ott vadultam körülötte, hogy el kelljen kapnia és hozzám kelljen érnie" - fedte fel a trükköt. Duchovny tavaly ugyan bejelentette, soha többé nem akar szexfüggőségéről beszélni, de azért most még elárulta, szerinte az egésznek az oka az lehetett, hogy a szexualitás számára a szabadságot testesíti meg. "Szexelés közben megfeledkezhetek magamról. Csakis a pillanatról szól. Hallottam, hogy a síelés állítólag még a szexnél is jobb - lehet, de én nem vagyok túl nagy síbajnok" - sajnálja a Kaliforgia 49 éves főhőse.

Duchovny szabadságkeresésére kishíján ráment 13 éves házassága Tea Leoni színésznővel, akivel két közös gyerekük is született: a tízéves Madelaine és a 7 éves Kyd. "A családommal nagyon nehéz évünk volt. Ma már boldog vagyok, hogy így történt, sőt hálás vagyok mindezekért a nehézségekért. A feleségem és én együtt csináltuk végig, és csak még erősebbé tette a kapcsolatunkat" - állítja Duchovny, aki állítólag újraházasodni készül Leonival.

Kommentek

  • 2010.01.05 22:16:47Yvettebabacool

    annyira le tudnam irni mit gondook, de inkabb annyira nem teszem meg

  • 2010.01.05 22:27:51szomorú kékszemű lány

    Írd le bátran, hátha tudsz valamit, amit mi nem

    Csak nem a magyar teniszoktatótól...

    Sz az csak vmi reklám lehetett, kellettek az új tanítványok...

  • 2010.01.06 00:39:24wakeger

    végre egy normális ember !

  • 2010.01.06 01:41:07trafikuty

    Engem már négyévesen megpróbáltak eltiltani a csajoktól ... (Hol vagy Póta Hugi?)

  • 2010.01.06 01:50:04trafikuty

    Ezt a "szexfüggő férfi" kifejezést képtelen vagyok értelmezni. Milyen legyen egy férfi? Nyilván szexfüggő! Arra teremtődött, hogy minél többet keféljen! Nővel! Nemde? Vagy ez ma már vérciki?
    Ja, és mi van a rehab végén? Akkor már csak pisilésre használja?
    Hülye amerikaiak, amerikai hülyék ... Csá!

  • 2010.01.06 02:15:55draz26

    Mégse lehet annyira szexfüggő, ha Szkálit sem tudta megdugni úgy istenesen két ufolandolás között... Amúgy minden férfi szexfüggő, aki nem, azt impotensnek hívják...

  • 2010.01.06 02:36:04lúzer_

    Kissé el vagytok tájolva.

    "A szexfüggés valójában azt jelenti, hogy a szex túlzott szenvedéllyé, kényszerré és káros cselekvéssé válik, és egyáltalán nem olyan jó buli, mint azt gondolnánk. Az illető erről nem tehet, mert személyiségfejlődésének valamilyen sérülése miatt válik a testi örömök függőjévé, s a szex nem jelent számára kielégülést, mert ha lenne orgazmusa, akkor megnyugodna, lecsillapodna, ám mivel erre képtelen, ezért tovább hajszolja a szexet. Ehhez hozzásegíti a függőt még az is, hogy nem testi élvezetet kap, hanem másfajta igényt elégít ki számára szex, az uralás és birtoklási vágy igényeit. A testiség keresése és megélése elönti a teljes tudatát, más életcéljai háttérbe szorulnak, megszűnnek, hiszen minden energiáját a szexre koncentrálja. Képtelen igazán intimitást és kötődést megélni, ezért nincsenek tartós párkapcsolatai, lassan mindenki elfordul tőle.

    Abban az esetben, ha valaki szereti a szexet, viszonylag sűrűn is csinálja és elélvez, nem függő, még akkor sem, ha kívánja azt."

    Mondjuk szerintem ez is olyan, mint a hiperaktivitás... Az állítólagos szexfüggők min. 90%-a valójában nem az, csak ezzel próbálja mentegetni a félrekeféléseit.

  • 2010.01.06 03:38:08chlitz

    szexfüggő férfi az, aki tudja magáról, hogy képtelen tisztességgel kielégíteni egy picsát, és ezt kompenzálandó egyfajta monomániás elmeroggyantságává válik a "folyamatos szex" hiszen az valamilyen szinten oldja a bűntudatát.. "annyira nem lehetek szar az ágyban ha egész nap vagy baszok vagy a baszás jár a fejemben" .. dehogynem

    http://snarkerati.com/movie-news/files/2009/10/david-duchovny.jpg

    mint egy szürke féltehetség matematikus, aki nem hajlandó elfogadni, hogy kurvára semmi érzéke a számokhoz
    beledilizett már a hülyéje

  • 2010.01.06 06:37:18SpencerBarnes

    trafikuty: egyet értek. ez az új kor baromsága...

  • 2010.01.06 09:27:26Csibefogó

    Suze!

    A cikkben a Kaliforgia tulajdonképpen Kalifornia, nem de?

    (Ez egy 1993-as filmje, ha jól emlékszem, de a nagy többség mem ezen alkotás alapján azonosítja be.)

  • 2010.01.06 09:52:26suze

    Csibefogó, nem, itthon ezzel a címmel megy a Californicaiton (amiben D. szexfüggőt alakít, ugye)
    http://port.hu/kaliforgia_californication/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=89774&i_city_id=&i_county_id=-1

  • 2010.01.06 10:44:52Csibefogó

    Suze, akkor tévedtem. További szép napot!

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....

Hirdetés

hirdetés