Feloszlik a Scorpions
2010.01.24. 16:52 - .syl.
Több mint negyven évvel megalakulása után feloszlik a Scorpions nevű német rock zenekar - közölte a banda egyik alapító tagja, egy vasárnap megjelent interjúban. A zenekar idén még megjelentet egy utolsó albumot, majd legalább két évig tartó búcsúturnéra indulnak.
"Igen, befejezzük" - jelentette ki a zenekart 1965-ben megalapító Rudolf Schenker gitáros a Bild am Sonntag című német lapnak nyilatkozva. "Az utolsó lemezünkön dolgozunk, és készülünk utolsó turnénkra" - mondta el a gitáros. A zenekar énekese, a 61 éves Klaus Meine elmondta, hogy a Sting In The Tail című lemez március 19-én jelenik majd meg, amelyet két- vagy hároméves búcsúturné követ majd.
A zenekar legnagyobb sikerét a Wind of Change című számukkal érte el, amely 1990-ben, néhány hónappal a Berlini Fal leomlása után jelent meg. A Scorpions magalakulása óta több mint százmillió lemezt adott el világszerte. "Mindent elértünk, amit egy rock zenekar csak elérhet" - jelentette ki Meine.(FH)

Kommentek
2010.01.24 18:14:24Pharocq Alfőmérnök
"Mindent elértünk, amit egy rock zenekar csak elérhet"
Lehet, de nekem annyira nem jöttek be. Az viszont biztos, hogy a 2 évig tartó búcsú turné mintha rekord lenne.
Ha az ember ennyi ideig búcsúzik egy idősebb rokontól, közben lehet hogy temetés is lesz.
2010.01.24 18:37:50Kiskrapek
"...amelyet két- vagy hároméves búcsúturné követ majd."
R.I.P. ( by Jedlik_ mester ) :DDD
2010.01.24 20:41:38Kiskrapek
Rip
(talán így kell írni? nemtom, segíccsetek :DDD )
2010.01.25 02:10:10karesz57
Sajnálni fogom őket,mert tetszett néhány számuk.Megkell érteni az elhatáruzásukat: van pénz,de már tul vannak a hatvanon.Belefáradtak a sikerbe is.Az Omegával jól összedolgoztak. Hát ilyen az élet'
2010.01.25 02:56:58Görény
Ez volt a legjobb számuk:
http://www.youtube.com/watch?v=SUMcA--ejOc
2010.01.25 03:38:24Görény
nemhiába ugyanez volt beillesztve... basszam meg
2010.01.25 09:40:23Pippike
Öregekmá, amugyis, itt van helyettük a tókijóhotel.
2010.01.25 10:54:14büdöskurvaanyátok rohadt cselédek
. é
2010.01.25 11:04:55Bambano
ha jól emlékszem, 61 éves az énekes... 2-3 éves búcsúturné, 64 évesen fejezik be. nem akarom járókerettel a színpadon látni..:P
szép kor ez, 1965-ben alakultak, 45 évet végigtoltak eddig.
2010.01.26 06:43:12Görény
mostantól majd az ápolószemélyzet tolja őket