Vásáry André 170 ezerért haknizik
2010.01.25. 08:33 - bry
A Csillag születik döntőse 170 ezer forintot kért egy 45 perces előadásért, írja a Blikk. Az esetről egy kávézó tulajdonosa számolt be, aki nem is érti, hogyan lehet ennyire elszállva magától Vásáry André, akit egyébként Alföldi Róbert a Nemzeti Színházba hívott. „Ő nem az a típusú előadó, aki ezreket vonz be egy csarnokba. Eléggé rétegműfajt képvisel, amelyre nehéz sok embert megmozgatni. Egy kis, két tucat férőhelyes kávézó vagy klub költségvetésébe nem fér bele a magas gázsi” – nyilatkozta egy belvárosi kávézó tulajdonosa, aki szerint ennyiért megkaphatja a több évtizedes múlttal rendelkező Zoltán Erikát vagy Csepregi Évát. Ráadásul a Blikk szerint a Csillag születik győztese, Tabáni István feleannyiért vállal fellépést, MC DC pedig akár engedni is hajlandó az árból.
Mindenesetre Vásáry André nem csak sokat kér, a sztárallűrök sem kerülik el. Egy reggeli műsor munkatársa szerint az énekes csak akkor volt hajlandó megjelenni, ha kocsit küldtek érte, és állítása szerint fennhéjázó és nagyképű lett.

Kommentek
2010.01.25 10:39:41uveg
Ádám jókat röhögök és eszembe jut amikor még én is egy ilyen helyen dolgoztam vidéken:DD
2010.01.25 10:40:04FTP
SArkakatás híret akarok. :DDD
2010.01.25 10:40:57B.B.Á.
kakaósbögre,
aludtam volna én is de a pótágyat elvitték hajnalban.így örültem ha vkinek a priccsére leülhettem:)
teltház volt de nekem volt annyi ismeretségem,h bekerüljek.
de feledjük a múltat:)
2010.01.25 10:41:06kakaósbögre
fanyul.lassan itt van március 15.javasolnék egy laza sétát-Árpádsávos zászlóval-a Kossuth téren.
2010.01.25 10:41:40nemnormális
ok, hogy kályha a gyerek, de amúgy 170 ezerrel mi a baj? szórakoztató iparban ez nem pénz 1 óráért..egyszer meghívtuk fősulira 10 éve a Kóóst..full részegen elpoénkodott egy kicsit pár nóta 140 ezer--mondom 10 éve..
2010.01.25 10:42:18B.B.Á.
uveg,
szállodáztattál te is??:)
2010.01.25 10:42:41Cucli
na mi van, ha nem buziztok elég keményen, nem fogják bezárni a posztot!
amúgy van valami lista, hogy hol lép fel?
mer akkor jó messzire elkerülöm, ez a ricsaj biztos nagyon hangos lehet...
2010.01.25 10:42:41Rosszindulatú Vászka
2010.01.25 10:37:49 Kakaósbögre
De kár, hogy abból kimarattam :(
Lehet a témába vágóan gyalázni a szcióktól kezdve a jenki filmesekig mindenkit szinte.
2010.01.25 10:44:00kakaósbögre
B.B.Á én egyedül voltam az elnöki lakosztályban.prüszköltek is az előző lakók -tisztességben megőszült postarablók- és bosszúból kiitták a minibárt.
2010.01.25 10:44:02muszir
Zerikára és Csévára azért jóval nagyobbat lehet nótázni, meg ha mást nem, legalább szánalomból röhögni, és részegen túlordítani. Ezért vonzanak jóval több embert.
Ez a langyifiú meg max az operaházban énekeljen, nem kocsmába/kávéházba való, mert az ottani közönségnek nem egy herélt hang az igénye, bármennyire képzett is.
Ahogy viselkedik, az meg szegénységi bizonyítvány önmagáról.
2010.01.25 10:44:28uveg
Ádám azt rábíztam másra de nálunk is teltházas bulik voltak:DDD hétvégenként meg kevés is volt a "szoba":D
2010.01.25 10:44:39Imeon
Érdekes Andréka. Egoja jó nagy. Nem kell nekem Magyarország, megyek Amerikába karriert csinálni. Persze, nem sikerült neki, megbukott. Kénytelen volt hazajönni, egy semmitérő műsorba benevezni, ahol bejutott a döntőbe, egyből ego vissza, nem ereszkedem le a köznéphez, nem megyek BKV-val. Azt hiszi, hogy annyit kér, amennyit ő akar.
Elegem van a tehetségkutatókból. Szűnjenek már meg. Nem kell Amerikát majmolni. Amerika területileg nagyobb, mint Európa, közel 300 millióan lakják, ott van ennek piaca. Sőt, az ottani tehetségkutatók nem hazai piacra termelnek, hanem a világpiacra. Itt 10 millió ember él, nem bír már el ennyi tehetéskutatót. Nem fogják már el?
Lassan több lesz itthon a celeb, mint az állampolgár, akkor hogy fog működni az ország?
2010.01.25 10:45:42uveg
tényleg a múlt héten le lett tiltva az andréjos cikk most is le lesz?
2010.01.25 10:45:45kakaósbögre
rosszindulatú.senkit sem gyaláztunk,pusztán szakmai szempontból elemeztük az esetet SEMTEXel.
2010.01.25 10:47:33kakaósbögre
Imeon.pont úgy járt mint a Kozsó.
annak is a nagy ámerikái karrier...pfff..
azúóta sem hallani róla.
2010.01.25 10:48:34fanyul
bögre: szombaton sétálunk nagy békésen debrecen főterén(nyílván Kossuth tér:)) látom az árpádsávos bohócok kinnt fagyoskodnak vagy 6-an, lelkesednek:)) mondom ezek??? mondják a többiek, ezek megfogadták hogy amíg fletó nem mond le addig tüntetnek, mondom de gáz hogy minden este itt vannak, nem látják a híradót, és nem tudják hogy fletó már nincs???!!:))))
2010.01.25 10:48:41uveg
bögre csak a teáiról és annak magas árairól:DDD
2010.01.25 10:50:00Rosszindulatú Vászka
2010.01.25 10:44:02 Muszir
Nem herélt, falzett, miszerint kontratenor. Nem mindegy.
2010.01.25 10:45:45 Kakaósbögre
Nekem azért vigyorra torzul a pofám, ha arra a filmre gondolok. Mostan a történelmi hűséget a jenkiken számonkérni nem lehet, ugye a legtöbb filmbe Vietnámba meg Kóreába is nyertek, de, hogy 160 centis alacsonnövésű törpére nem volt ojan fess slankított gyári Boss gúnya, az tuti ziher :DDD
2010.01.25 10:50:13GraceStalker
jók azok a tehetségkutatók, belefeccölnak egy rakat pénzt, és a döntőbe belepasszíroznak buzit, fogatlant, bénát...tényleg jók na
2010.01.25 10:53:33Rosszindulatú Vászka
Nekem a kedvenc jenkiktől hazatérő sztárom a Varánuszkszavér. Arca neki is nagyobb, mint rátermeccsége.
2010.01.25 10:53:39barbazoo
valószínűleg az operahallgatáshoz kell valami plusz indittatás, én akkor bírtam végig a ringet, mikor nagyon magam alatt voltam.
(ha most valaki azzal jön, hogy azok zenedrámák, morcós leszek)
2010.01.25 10:55:15kakaósbögre
üveg.én büszke vagyok arra hogy dobtam már ki a kozsót..:))
2010.01.25 10:57:43fanyul
énis dobtam már ki, sok jéger után egy fa tövébe...
2010.01.25 10:57:45kyskalacs .
bögre- oszt honnan és miért penderitetted ki kozsó szürét?
2010.01.25 10:58:14Vad.Korte
Az a véleményem, hogy ha sokat kér, nem kell meghívni. Csepregire én nem mennék el, Zoltán Erikát meg hagyjuk...
2010.01.25 10:58:18kakaósbögre
rosszindulatú.Michael Wittmann sem volt magasnövésű.
2010.01.25 10:59:10kakaósbögre
kaly.a váci R.K.-ról.
2010.01.25 11:00:30kyskalacs .
bögre- micsinált?
2010.01.25 11:00:32endre69
Elszállt magától a médiaringyó, de jön még kutyára dér. Ott végzi majd, ahol Győzike, meg Pákó: a süllyesztőben.
2010.01.25 11:01:45fanyul
bögre: márcsak a szakmájából adódóan sem lehetett az:)
2010.01.25 11:02:44Rosszindulatú Vászka
2010.01.25 10:58:18 Kakaósbögre
Hát a harkocsizók a kisebb termetű harcosokbúl kerülnek ki rendes seregben, mer kevés ottan benn a hej. Hasonlóképpen, mint mostanság az F1 sofőrök.
2010.01.25 11:03:18stauffenberg
gagyerák bácsi, bisztró-művészettel.
2010.01.25 11:03:42Pernod
Ez mind csak Alfoldi malmara hajtja a vizet, minel tobbet ker Andrejka, annal jobban nem kell senkinek, es tobb ido marad Robcsinak arra, hogy a raktarban csiszolgassa a kappanhangut.
2010.01.25 11:04:40Janovszki Zsolt
Ebben a szakmában mindenki annyit kér, amennyit kifizetnek érte. Ha a kávézónak tucat emberrel ez nem éri meg, akkor hola.
Ha meg valaki nem keres eleget, akkor majd (kicsit később) kevesebbet fog kérni. Mondjuk azt mondani, hogy Zoltán Erika is fellép ennyiért, hát az sok mindent elmond a kávézó tulajának a gondolkodásáról is...
Zs
2010.01.25 11:04:42uveg
bögre és legalább jól megütötte magát?:D
2010.01.25 11:05:58kakaósbögre
Rosszindulatú.a Waffennél 175 volt a minimum testmagasság.a Leibstandarte-nél meg még kötöttebb volt a dolog.Lásd Josef Dietrich követelményrendszerét.
kaly.azt gondolta hogy neki más elbánás jár mint a mezei állampolgároknak.és nem..:))
2010.01.25 11:07:00Ludas Manyi
Oláh Ibolyáról se feledkezzünk meg!
2010.01.25 11:07:18kakaósbögre
üveg.nem lehetett mert a szolgálatban lévő állomány minimum 70%-a röhögve figyelte..:DD
2010.01.25 11:07:44fanyul
eleinte 180cm volt a minimum, de aztán (mint minden más kritériumon) az anyaghiány miatt engedtek
2010.01.25 11:08:07kakaósbögre
télleg.Oláhibolya...cigányozzunk..:DD
2010.01.25 11:09:10kakaósbögre
fanyul.a 180 cm csak a díszelgőknél.
2010.01.25 11:10:32Vadavír
Szerintem André nemsokára a Capella színpadán fog fellépni esténként 10ezerért.
Alföldi Robi, Fridi és Xavér is összefuthat ott vele. Meg Németh Kristóf.
2010.01.25 11:11:28fanyul
én úgy tudom az LSSAH-nál kötelező volt a 180, főleg amíg csak őrzászlóalj volt, de gondolom amikor harcoló alakulattá szervezték engedtek a feltételeken...de lehet neked van igazad
2010.01.25 11:12:39uveg
bögre hallgattak volna:DD de megnéztem volna.
2010.01.25 11:12:46Este
hát ez kész..most tényleg sok a 170.000 Ft? Ha annyira kicsi a kávézó, hogy mondjuk csak 30 ember fér be oda, ergo van 8 db asztala, akkor egy ember 5670 Ft fizet egy 45 perces "opera" előadásért. Egy olyan valaki előadásáért, akiből nem 12 egy tucat, hanem a világon is kevés van. Tényleg az a legfontosabb a kommentelőknek, hogy meleg e vagy sem a srác? :S
Mondjuk a kávézó gizda tulaja meghirdeti az estét, és csak talál már 30 embert az országban, aki örömmel hallgatja meg, és közben fogyaszt is ezt-azt..De nem, Ő inkább ebből csinált hírt..fura ország vagyunk, fura emberekkel.
2010.01.25 11:14:38kakaósbögre
fanyúl.maga Dietrich sem nyalta ülve a holdat.
egyébként egyről beszélünk.
2010.01.25 11:16:16Rosszindulatú Vászka
Na ja, mikor a hirig végefelé erősen fogytán volt a jófajta ágyútöltelék, még a visszacsatolt részekről is soroztak az SS-be a németajkú lakosságbúl. Magyarországból is.
2010.01.25 11:16:23kakaósbögre
üveg.a szőke lóarcú élettársa már akkor sikított amikor megfogtam..:))
hidd el szívesen megtettem volna de abban a helyzetben nem lehetett.
2010.01.25 11:16:27uveg
nem hinném hogy andrejkáért lemennék mondjuk Szombathelyre mert egy kávézóban lép fel. mégha nagy kedvenc lenne is.
2010.01.25 11:17:14fanyul
este: "a világon is kevés van"...pffff te is szajkózod a hülye dilettáns média által felfújt piár szöveget....javaslom neked olvass egy kicsit utána, akár itt a neten is volt 1-2 értelmes cikk a témában, igazi szakértőktől, aztán te is csak kacagsz majd a kis ratyi rambó 170ezres gázsián....
2010.01.25 11:17:57kakaósbögre
rosszindulatú.tőlem öt percre lakik egy ember akinek van hónaljtetoválása.
szerinted nem tudok mindent elsőkézből?:))
2010.01.25 11:18:14fanyul
nekünk volt saját SS alakulatunk
2010.01.25 11:18:28uveg
bögre, júj tényleg akkor még azzal a angoltelivérfejű picsával járt akit csak alibinek tartott. érezte hogy bibi lehet:DD
2010.01.25 11:22:34Este
nyilván én sem mennék le a sarki kávézóba sem, mert nem vagyok a rajongója, de tuti van aki megtenné. És innentől kezdve lényegtelen a nemi identitása az énekesnek.
Aki szerint pedig nem kuriózum, mert az országban minden 10. ember tudja azt, amit az André annak szimplán csak rossz a hallása :)
2010.01.25 11:24:08kakaósbögre
azt nem tudom hogy alibi volt-e,üveg.
Sződligeten laktak együtt évekig,már akkor is amikor az indián lány kamut nyomta a kozsó.
a közlekedésiek rendszeresen büntették őket..:))
2010.01.25 11:24:20uveg
ha annyira ismert volt akkor miért nem maradt kint? érdekes a rokonságom egy része kint él külföldön operakedvelők is vannak közte de egyik sem hallott róla. biztos mert ismert:D és olyan helyekre meg őket nem engedték be:D
2010.01.25 11:25:44kakaósbögre
este.vagy jobban szereti az ilyen típusú hangot mondjuk egy énekesnőtől.
2010.01.25 11:25:49fanyul
este: én meg egymástol függetlenül tudom mozgatni mind2 fülemet, ezt sem tudja minden 10ember az országban, adsz 170ezret hogy megnézd??
2010.01.25 11:27:58uveg
bögre akkor a sok büntit a teázókon akarja behozni. kis genya:DD
2010.01.25 11:29:48Rosszindulatú Vászka
2010.01.25 11:17:57 Kakaósbögre
Csak nem schwáb testvér vagyol? Én is ismertem ojat. Szegény öregúr sok otromba tréfának volt szenvedő alanya erős alkoholizmusa okán.
2010.01.25 11:30:55BoldFace
Nyúl! Már ne is haragudj, de egy nyúltól elvárható, hogy mozgatni tudja a füleit (mindkettőt), mi ebben a kuriózum?!
Nem kapsz érte 170ezret! :D
2010.01.25 11:31:56kakaósbögre
a teazó az nagy biznisz.pont abból fogja megvenni a másik Porschét.pfff...
2010.01.25 11:32:38fanyul
boldface: ha egyszer bejön már jó:)))
2010.01.25 11:34:03kakaósbögre
nem vagyok.:)
nos a gabibával sosem mertek tréfálkozni.
ha nyolvanegynehány évesen így néznék ki mint az öreg...hát boldog lennék.
2010.01.25 11:34:36BoldFace
11:20:12 admin1221
Akkor mit akar itt?!
Ha már befutott nyugaton, akkor mi a fenének jelentkezik Mo-on tehetségkutató műsorban?!
Maradjon ott nyugaton, ott megkapja a 170ezret, ne itt követelőzzön.
2010.01.25 11:38:37Rosszindulatú Vászka
2010.01.25 11:34:03 Kakaósbögre
Szegény Öreg Basa (őrvezető, kiváló katona :) amúgy jó arc volt, csak nem ritkán elalutt a kocsmába. Volt ojan, hogy levitték a délegyházi nudlista bícsre, kirakták oszt röhögtek rajta. Ez még az internet meg a digitális média előtt sok-sok évvel, szal csak szájhagyomány. A kisöreg felébrett és azt hitte, hogy a Menyországban van és fogdosta meg kergette a puci hölgyeket. Úgy köllött kimenekíteni.
2010.01.25 11:50:36brand_boy
"aki szerint ennyiért megkaphatja a több évtizedes múlttal rendelkező Zoltán Erikát vagy Csepregi Évát."
Muhahaha, ha ló nincs jó lesz a Csepregi Éva is ?
Mi lenne, ha egyszer szervezne ez az ember egy koncertert, és mivel a Metallica drága lenne, elhívná a 100 tagút ?
Szánalmas figura ez a kávézós, azt hitte apróért kap majd egy éppen futtatott figurát ?
Hovatovább ezek a Blikk sajátosságga , hogy imádnak a magánzsebekben kotorászni demagógiával meghintve. Jó, hogy nem írják le, hogy szegény kisnyugdíjasoktól feszi el a kenyérre valót !
A közpénzekkel kapcsolatban lennének ilyen serények.
Többek közt, ezért tart itt ez az .....
2010.01.25 11:52:11sunkatya
azért durva volt Andrét Zoltán Erikához hasonlítani :((
egyébként pedig a kereslet-kínálat törvénye érvényesül.
2010.01.25 11:55:20Rosszindulatú Vászka
Monnyuk ehhez nekem nagyon boldog ittas részegnek köll lennem, hogy csápojjak vagy szeletejjek rá :)))
http://www.paprita.net/csitt.html
2010.01.25 11:59:48sunkatya
BBA. Hajdu gyúr a kocökahasra, de itt van Neked Molnár AnikŐ, jó lesz? :D))
2010.01.25 12:00:49kathren
Na ez a faszi viszont tökre nem szimpatikus.
2010.01.25 12:12:15Santo
Nem is sok!
Pataki Attila 300-ért jött nem olyan régen
R-GO gidák is elkértek 250-et
Ha egy nap elmennek több szórakozóhelyre azért nem olyan rossz!
Más kérdés,hogy én nem vagyok rá kiváncsi!
Inkább Tabáni!
2010.01.25 12:12:30Karlitosz
170ezer egy átlag fölötti fizetés, ez a buzi meg 1 óra alatt akar ennyit keresni?
logisztikai szakértőnek felvenném egy sóbányába minimálbérért, ott kornyikálhat a herélt hangjával.
kinek tetszik ez egyáltalán, természetellenes hangok jönnek ki a szájából, akinek tetszik az se normális.
2010.01.25 12:15:05Karlitosz
pataki azért kérhet ennyit mert őt elvitték az UFO-k, olyan ember meg azért nem sok van.
csak az a furcsa hogy visszahozták.
2010.01.25 12:16:07kakaósbögre
miért természetellenes?egy jól sikerült tökönrúgás után én még magasabb hangokra is képes vagyok.
2010.01.25 12:33:15BoldFace
Mondjuk, úgy számolj, hogy Patakinak együttest is vinnie kell (+hangszerek, erősítők, felszerelés, stb.)...
G-Go Gidák is többen vannak (osztozniuk kell)...
Ez a kretén meg egyedül van, együttes nélkül!
2010.01.25 12:33:48Senkifia
most tényleeeg? egy elég sokszor,iletve kelleténél többször hamisan,fejhangon visibáló,muzikalitás teljes hiányában szenvedő, 2 szám után dögunalmas "kontratenor" 170ezres gázsit kér?és ez hír? jéééézusmária.
sokkal hamarabb fog eltünni a süllyesztőben,mint tóth veráék,akiknek andréval ellentétben,volt saját hangjuk,és énekelni is tudtak :)
az,hogy alföldi(amúgy wckagyló márka...nomen est omen :)) meghívta a "nemzeti" színházba,teljesen normális. remélem nagyon,hogy a választások után a sok pártvnalon odatett "művészeti " felsővezető repül majd a p.csába... bár ahogy különböző szekszuális,meg egyéb kissebbségek túlreprezentáltságát elnézi az ember a társadalom-tudat formáló főpozíciókban(kultúra,mééédia,stb)az elmúlt 20 év alatt, valszeg sok változás nem várható. fő,hogy a népet minél jobban lehülyítsük,akkor könnyebb őket megvezetni. és minél több aberráltat,és aberrációt legyúr a plebsz torkán a média,meg a "kultúra"(és az ezeket formáló kedves egyedek),annál butább, igénytelenebb és tudatlanabb lesz a társadalom... ez van. egyelőre vásáry andréknak és fekete pákóknak,ja meg alföldiknek áll a világ.
természetesen ez csak magánvélemény. és az,hogy érdekes módon az alföldiróbertek,és hasonszőrűek adják egymásnak a kilincset a művészeti felsővezetésben, és a médában,az merőben a véletlen műve.engem meg majd kimoderálnak,mert nem szeretem ha tehetségtelen emberek ,pozitíve diszkriminálva, elveszik a helyeket tehetségesebbektől, de nem pozitíve diszkrimináltaktól...
2010.01.25 12:34:16BoldFace
*R-GO Gidák...
2010.01.25 12:45:32vernarancs
kontraterror!
2010.01.25 13:01:17Pernod
Sok taho nem tudja ertekelni Andre kiveteles tehetseget. Bezzeg a Venyigen, vagy egy jo Szadeszos rendezvenyen biztos megbecsulnek szegenyt !
2010.01.25 13:28:11Dzsásztisz
Inkább Andrénak fizessenek, mint Hajdú "malacképű" Petinek vagy Havas "tapló" Henyónak. Egyszerűen ismét kaptunk egy teljesen koncepció nélküli pommest. Zoltán Erikával való üsszehasonlításnak sincs semmi értelmi, hiszen a hájas tehén 5000ért is elmegy bárhová. Aki csóró az hívja komárlacit vagy feketepákót. André hangja vszínű em bír ki annyit mint az említett 12 egytucat bohócoké. Mellesleg a nagy arcát meg majd elveszti szépen, ha nem lesz aki kifizeti, amit kér. Majd szépen kialakul az egyensúlyi ár.....
2010.01.25 13:30:42Rosszindulatú Vászka
2010.01.25 12:45:32 Vernarancs
Kicsit haraxok rád, hogy ez nem nekem jutott eszembe :)))
2010.01.25 13:32:04Rosszindulatú Vászka
2010.01.25 12:45:32 Vernarancs
Kicsit haraxok rád, hogy ez nem nekem jutott eszembe :)))
2010.01.25 13:46:29yunatidus
már bocs, de ha nem lenne "más", akkor is fikáznátok, hogy mennyit kér? egy kicsit nézzetek már körbe, hogy a többi kiscsillag (aki még esetleg a döntőbe se jutott be), vagy az önjelölt megasztárosok mégis mennyit kérnek egy fél óráért + útiköltség?
muszáj mindig ezt a szerencsétlent macerálni? akinek nem tetszik, nem megy el, nem keres rá a youtube-on. tőle azért bénábbak is voltak a csillag születikben, mc robikát én csak egy ideig díjaztam, aztán már túl sok volt és erőltetett.
2010.01.25 13:49:11Senkifia
Pataky Attila,R-GO vs vásáryandré??? nanemáááá... lehet patakyt,meg az R-Got nem szeretni,netán fikázni. de mindkettőnek van a háta mögött soksok év inkább több,mint kevesebb sikerrel. Pataky zenéjére már akkor örjöngött soksokezer fiatal mikor andrécska még pajzán gondolat volt,vagy max bepisilt még éjszakánként. R-Go,illetve Szikora szintén zenész... André meg egy töketlen,aki kontratenorként prezentálja magát... Nekem volt tenorista kollégám az akadémián(nem a pesti :)),aki a két vonalas C felett G-t énekelt, olyan testes hanggal,hogy leszakadt az arcod. gyakorlatilag szinte normál hanggal megcsinálta azt,amit andrécska fejhangon,muzikalitás teljes hiányával,és hamisan.Ja ez a tenor gyerk azóta már rég a staatsoperben énekelget. Volt egy kontratenor kollégám is,az viszont női áriákat énekelt. nem rondított bele Calafba,nyivogva.... Szóval amit andré csinál,az nagyrészt vicc. és ha kérditek,miért lett úgy felkapva:mert trendi az orientáltsága,és rá lehet húzni,hogy emellett érdekes is....
de hogy az Edda frontemberét,vagy Szikora Róbertet egy napon emlegetni vele....hát az igencsak vicces....
2010.01.25 13:51:39Senkifia
yunatidus
"mc robikát én csak egy ideig díjaztam, aztán már túl sok volt és erőltetett."
andé szintén.kb az első fellépésigvolt érdekes...utána már idegesítő volt,és egyhangú... ja és mindenkinek szíve joga fikázni másokat. főleg úgy,hogy alapja is van rá :)
2010.01.25 14:04:51orient
na akkor én meghívom az Andrét a haverokkal valami jó kis privt bulira. Kipengálom a gázsit amit kér. De akkor a pénzért amit fizettünk:
1. énekelnie kell 45 percig megállás nélkül.
2. el kell viselnie hogy 45 percen keresztül szét röhögjük magunkat a buzi hangján az arcába. Nem hagyhatja abba miközben röhögünk. Aláiratom vele előre, különben 5x pénzt kell visszafizessen szerződésszegésért.
Komolyan megérné a pénzt.
2010.01.25 14:09:36BoldFace
14:04:51 orient
:DDDDD
És vedd fel videóra léci!!! (Fellőni a youtube-ra) Lenne sikere... :D
2010.01.25 14:13:35vernarancs
2010.01.25 13:32:04Rosszindulatú Vászka
2x is? Pedig vartam, hogy beugrik-e neked is, de hat csak nem esett ugy.
2010.01.25 14:28:45Daniellyn
reggeli műsorba alap hogy taxit küldenek a vendégekért, tipikus dilettantizmus aki ezt amolyan úrihuncutságként tünteti fel. 170 pedig annyira nem sok. tényleg nem éppen a legolcsóbb, de szégyen, ha valakinek 30-40 ezret kell kérnie, azzal magát is minősíti
2010.01.25 14:57:56loláb
"aki szerint ennyiért megkaphatja a több évtizedes múlttal rendelkező Zoltán Erikát vagy Csepregi Évát"
Hát ez kurvanagy.
2010.01.25 15:06:07brrrrrr
atomot neki
2010.01.25 15:22:32manager2008
Annyit kér amennyit akar, és ha megadják akkor ő nyert.
Aki az üzleti titkokat kipofázza, azt meg be kell perelni 10 millióra lazításképpen (ennek is lenne híre).
Valszeg André úrnak fogalma sincs a szerződésekről és egy vagány örzővédő csapata sincs (ezt is be kell kalkulálni a díjba, és mindjárt 250 lesz a számla.
Mellesleg az etikátlan kávéházast megitatnám forró kávéval barátilag , kérésére, ha abból akar magának ismertséget csinálni, amihez neki semmi köze.
Ez hitelrontás is egyébként, ha jogászkodik valaki, de nálunk erre semmi szükség, mert uncsi.
A vasrúd is megfelel a nézeteltérés rendezésére, amivel a kávéház berendezése porrá törendő hirtelen felindulásból, és a tűz elől menekülve - indokoltan, ami keletkezett hirtelen a robbanás után )))..
Egyébként nekem nem jön be az André művész úr, az operából már kinőttem, de a francba is, legyen már itt rend egyszer.
De csak vicceltem, ne vegye komolyan senki, ez egy ilyen hülye ország...
2010.01.25 15:29:36Spéter46
Mi van mán Molnár Anyikóval?
2010.01.25 16:04:24youlopukku
melyik belvárosban van ez a kávézó?mert városból van egy pár,hogy a fasz üsse tarkón azt aki nem tudja leírni
2010.01.25 16:09:27toby's
ez egy teljesen normális gázsi. a művészvilágban meg plán. a mérnöki óradíjam ennek a kétszerese. hol van itt a gond?
ha valakinek ez sok, ne hívja. d n sírja tele sajtót, és ne köpködjön.
2010.01.25 16:24:29irász
Ahhh micsoda pálfordulás!
170.000-ért visítozunk, ha nem küldenek kocsit sehová nem megy!
Ez a kibaszott kis köcsög ezelőtt pár hónappal örült, hogy szelel a segge. Most meg nem tudja hol tart? Jó lenne ha nem felejtené el, hogy honnan jött, és merre megy!
Annyira nem kapós, hogy így verje magát a nagy semmire.
Hulló csillag ő semmi más, vagy már le is hullott.
2010.01.25 21:13:23Pharocq Alfőmérnök
Akkor inkább Benkő apánkat hívnám meg.
Ennyiért lehet, hogy a kamunejével akciót is vállal. Tuti tömeg. Csak a mosdó legyen sok szabad.