Börtönbe kerülhet a túl hangosan szexelő nő
2010.01.26. 22:06 - suze
Le is ültethetik az angol Caroline Cartwrightot, akit szomszédai jelentettek fel, amiért túl hangosan élvez – írja a News.com. A csendháborításért le is tartóztatott 48 éves asszonyt és férjét állítólag még a postás is hallotta, több mint 25 rendbeli hangos szeretkezésért álltak bíróság előtt. A férj aztán megúszta, nejét azonban 500 fontos pénzbüntetésre ítélték, ami ellen fellebbezett. Nem jött be, mert ezután másodfokon 8 heti, egy évre felfüggesztett börtönbüntetést is kapott. „Csak nagyon rövid részletet hallottam az önök által keltett zajból, felvételről, és megértem, ha az önök szomszédságát zavarja” – mondta Beatrice Bolton a Newcastle Koronabíróság bírónője az ítélet indoklásakor.
A bíróság egy korábbi meghallgatáson a helyi önkormányzat kirendelt szakértőit is meghallgatta, akik a pár egyik szomszédjának lakásában műszerrel mérték meg a hangszennyezést. Úgy találták, hogy a pár 30-40 decibel hangerővel szeretkezik, sőt egy 47 decibeles csúcspontnál még a mérés helyszínéül szolgáló helységben folytatott beszélgetést is túlszárnyalták. „Próbáltuk nem éjszakára, hanem reggelre időzíteni a szexet, hogy ne ébresszünk fel senkit, de bármennyire is szeretném, ez nem olyan dolog, amit szándékosan csinálok” - védekezik Cartwright, aki most egy évig mégis meg kell türtőztesse magát, ha nem akar börtönbe kerülni.

Kommentek
2010.01.26 22:49:10kyskalacs .
szájzárral kellene ellátni az asszonyállatot
2010.01.26 22:51:17kakaósbögre
pfff.
2010.01.26 23:08:09astaroth
jó. kerüljön. nem bírom a vonyítósakat.
2010.01.26 23:08:45Kiskrapek
Hol van a posztmodern ?
http://www.youtube.com/watch?v=RiwcK656etQ
2010.01.26 23:19:08Voskie
Dézsavűm van. Nem volt ez már 100x?
2010.01.26 23:27:17Ibronka a mezei látó
Én a fószer helyében egy hungarocellel kibélelt deklit húztam volna zasszony fejire amíg tart az aktus.
2010.01.26 23:33:36barbazoo
az is jó, ha kifújod a száját purhabbal.
(orális szexnél ellenjavalt- bár akkor úgyse tud ordítni)
2010.01.26 23:49:20Ibronka a mezei látó
Sorrend mindenek előtt.
Előbb jól megmélytorkolom,utána jöhet a purhab, a faxa tapadás érdekében előkészítjük a felületet.
2010.01.27 05:49:15Szimpi Red
kurva unalmas ötödszörre ugyanazt olvasni, csak szólok...
2010.01.27 08:49:46伊姆雷
Én meg kifejezetten szeretem, ha nők visítanak a teljesítményemtől. Nincs is ennél ékesebb bizonyíték arra, hogy ami teszek vele, azt jól csinálom!
Egyébként meg ez a néhány bunkó itt alább, valszeg nem különb az együgyű állatnál. Csak bespriccel és a maga részéről lerendezettnek tekinti az ügyet... A szarháziak.
2010.01.27 08:52:13伊姆雷
Helyesbítek: ez a néhány bunkó itt fölöttem...